Varsói emlék

Wehrmacht-katonák akasztást fényképeznek a keleti fronton (a Bundesarchivban őrzött kép felirata szerint szovjet partizánokét), 1941

A második világháború volt az első olyan háború, amelyben a katonák, mindenekelőtt a német hadsereg katonái, tömegesen készítettek privát fotókat. Olyan, a háború után fél évszázadig lappangó, és csak a 90-es években előkerült sorozatok kapcsán, mint a babij jari vagy lubni tömegmészárlások fényképei, gyakran felmerül a gyanú: „hol voltak ezek idáig? miért csak ennyi év után kerültek elő?” A helyzet az, hogy ezek a tekercsek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Sok ezer korabeli filmtekercs és nagyítás van ma is magántulajdonban vagy különféle archívumokban, amelyek fél évszázadon át egyszerűen azért nem kaptak nyilvánosságot, mert a nyilvánosság nem érdeklődött irántuk. Csak a 90-es évek eleje óta kezdenek ismét foglalkozni velük, feldolgozni, kiállítani, publikálni őket, és csak 2009-ben jelent meg róluk az első összefoglaló kiadvány, Petra Bopp Fremde in Visier-je, amely az oldenburgi és jenai egyetemen 2004 óta folyó gyűjtés és feldolgozás első eredményét tárja a közönség elé 150 magántulajdonban őrzött háborús fotóalbumból, ami még szintén csak a jéghegy csúcsa.

A Wehrmacht bátorította az egyéni fényképezést és engedélyezte a katonáknak a személyes kamera használatát a fronton, s a fényképezőgép- és nyersanyaggyártók reklámokkal bombázták őket: „Háborús élményeihez Zeiss-Tessar!” „Voigtländer Kleinbildkamera a végső győzelemre!” „Agfa Photos: Híd a front és az otthon között”. A katonák pedig tömegesen éltek a lehetőséggel.


Ezt a fényképet már láttuk egyszer. Két német katona fényképezi rajta a lublini gettót, a harmadik, Johannes Hähle pedig őket 1941 májusában, amikor hármasban kirándulást tettek a megszállt város zsidó negyedébe. A német katonákat, úgy tűnik, vonzotta az egzotikum, az alien other, az Ostgebiete archaikus körülmények között élő népessége, és mindenekelőtt a hivatalos ideológia szerint par excellence „Másik”: a gettók lakói. Ezt bizonyítja, hogy az utóbbi években megismert fotóanyagban már két olyan sorozat is előkerült, amelyet egy-egy német katona készített szabadnapján a varsói gettóban 1941-ben, egymástól csak néhány hónap különbséggel. Mindkettőt one-waynek a napokban publikált válogatása alapján mutatjuk be.


Az 1911-es születésű, ilyenformán a háborúba már öregkatonaként besorozott münsteri Willy Georg rádiós már civilként is foglalkozott fényképezéssel, és a seregben is azzal egészítette ki zsoldját, hogy Leica gépével felvételeket készített katonatársairól. 1941 nyarán, amikor egységük Varsóban állomásozott, egyik felettese megbízást és hivatalos menetlevelet adott neki, hogy beléphessen a lezárt gettóba, és fényképezzen le ott, amit csak lát. Georg négy tekercs filmet fényképezett, és az ötödikhez is hozzáfogott, amikor a német katonai járőr megállította. A fényképezőgépben lévő filmet elkobozták, de szerencsére zsebeit nem kutatták át, mielőtt kivezették a gettóból. Georg még Varsóban előhívta a négy tekercset, amelyeket aztán többi háborús felvételével együtt őrzött odahaza ötven éven át. A 80-as évek végén találkozott a Londonban a lengyel zsidóság kutatásával foglalkozó Rafael Scharffal, akinek átadta a felvételeket, s aki ezeket 1993-ban publikálta In the Warsaw Ghetto: Summer 1941 címmel.


georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1 georg1


georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2 georg2


A varsói gettó másik német fotósa, Heinrich Jöst őrmester – civilben szállodatulajdonos – szeptember 19-én, Kijev bevételének napján kapott eltávozást Varsóban állomásozó egységétől, s ekkor tett egész napos fotókörutat a gettóban. Az is lehet – sőt valószínű –, hogy nem csak egy alkalommal járt ott, mert több helyszínen készült százhatvan körüli fotójához egy nap talán nem lett volna elég. Képei sokkal kevésbé professzionálisak, mint Georgéi, de sokkal közelebbről mutatják be a gettó nyomorúságát, az éhhalált, a tömegsírokat. Jöst halála előtt egy évvel, 1982-ben adta át a fotókat Günther Schwarberg német újságírónak, aki még ugyanebben az évben átadott egy másolatot az izraeli Yad Vashemnek, akik ki is állították, és honlapjukra is feltették a képeket (noha azok tévesen mindmáig a háborús bűnös Heinz Jost neve alatt szerepelnek). Günther Schwarberg 2001-ben jelentette meg a képeket könyv formában is In the Ghetto of Warsaw: Heinrich Jöst’s Photographs címmel.


jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost jost


11 megjegyzés:

Tamas Deak írta...

Hát a legabszurdabb ez a kép ... Mosolygó, virágos ruhás csinos nő a pokolban ...

Studiolum írta...

Engem is meglepett, hogy a fiatal nők a gettóban mind mosolyogtak a fotósra. Lehet, hogy a fotózás szituációja hozta elő ezt az automatizmust. Az is lehet, hogy a hatalom képviselőjét látták a fényképező Wehrmacht-katonában, akinek talán módjában áll enyhíteni a sorsukon. Nem tudom.

blist írta...

Iszonyú. Valóban igaz, hogy az "Ember embernek farkasa" mondás a farkasra nézve sértő...

István Neubauer írta...

Téves elképzelésetek van a gettóról... az emberek sírtak nevettek szerettek, szültek, születtek, meghaltak... Ugyan miért ne mosolyogtak volna egy fotósra? A "Sorstalanság" ezt megérteni is adhat kulcsot.
Az abszurd szó használata szerintem abszolút helytelen... lehet tragikus, döbbenetes,elgondolkoztató, és még vagy ezer más szó, de speciel abszurd nem.
szerintem ...

Studiolum írta...

De ugyanakkor milyen szerencsések vagyunk, hogy vannak olvasóink, akiknek helyes elképzelései vannak a gettóról.

A fotósra mosolygás három okból szokatlan. Az egyik, hogy a fotós itt ellenség, mégpedig kétszeresen is: a lengyeleké és ezen belül különösen a lengyel zsidóké. A másik, hogy a katonák által a megszállott területen fényképezett korabeli képeken – és ilyet sokat láttam – nem szokás mosolyogni. A fenti két sorozaton sem mosolyog senki ezen a néhány lányon kívül. A harmadik, hogy általában véve a kor és az azt megelőző időszak képein nem szokásos póz a mosolygás, még műtermi fényképeken sem: a „csíz” csak a háború után terjedt el.

Tamas Deak írta...

de, ez abszurd, mint ez az egész észen, emberségen kívülálló huszadik század.
Örkény Egyperceseire is azt mondjuk, hogy abszurd. Nem véletlenül.

Tamas Deak írta...

Engem még ez és ez a kép indított meg, és továbbra is fenntartom az abszurd jelzőt, és egyre jobban érzem, miért választotta Örkény az egypercesekhez ezt a műfajt. Az, hogy kifejezetten csinos, rúzst viselő nők,lányok mosolyognak a kamerába, mialatt öt méterrel odébb egy csonttá fogyott hulla hever vagy pakolják egy kocsira ... ez abszurd. Ép humán karakterrel felfoghatatlan.
Az egész helyzet engem a francia forradalom guillotine-os kötögető rémnőire emlékeztet ...
Van-e vajon akárki is e képekből, aki túlélt?

Edith Illyés írta...

Nem lehetséges, hogy a lányok azért mosolyognak a fényképészre, mert a fényképész is mosolyog rájuk? Vagy legalábbis nem tudja nem a nőt látni, mikor rájuk néz, és a lányok ezt érzékelik és reagálnak rá.

Petrus Augustinus írta...

Valóban abszurd. A francia forradalmas hasonlat is remek; hiszen vendée-i népirtás nélül nincs se Auschwitz se Gulag...

A Yad Vashem-en pedig ne csodálkozzunk; náluk vannak 1946-ban, New Yorkban született holokauszt-túlélők is... Egy név elírása már kb. rutin.

Studiolum írta...

Edith: nyilvánvaló, hogy egy nő kell ide, hogy rendbe tegye a dolgokat. Persze hogy azért mosolyognak. A harmincéves Willy sármos fiú lehetett, és udvariasan engedélyt kérhetett a hölgyektől fotózás előtt. Ezt igazolja, hogy ahol két lány mosolyog rá, ott a háttérben álló fiú is mosolyog: világos, hogy már megvolt a személyes kontaktusfelvétel.

Petrus: Igen, hasonló eseteket épp az Edith (vagy névrokona) által fordított Finkelstein-könyvből ismerünk. De hogy egy, a varsói gettót kifejezetten szimpátiával és kvázi-feljelentésként végigfotózó katona képeit egy háborús bűnös neve alatt tartsák számon, az azért mégis vérlázító.

Tamas Deak írta...

http://life.time.com/history/world-war-ii-color-photos-from-nazi-occupied-poland-1939-1940/?iid=lf|latest#1