A Deva folyó

A Deva folyó útja forrásától, Fuente Détől Potesig

Cantabria felfedezése 1. A magyar és medvéje 2. A liébanai völgyben 3. „…de nem vagyok boldog” 4. A Deva folyó 5. A Quiviesa folyó

Némelyek szerint nem Afrikában, a Közel-Keleten vagy a világ bármely más pontján, hanem éppen itt, Cantabriában ringott az emberiség bölcsője. Ezt állítja például bőséges és vehemens érvekkel Jorge María Rivero San José a Cantabria, cuna de la Humanidad című könyvében. A cantabriai vidék Asturiastól fel a Baszkföld pireneusi határáig, elzárt és archaikus völgyeivel, a tisztán megőrzött baszk nyelv szigeteivel, s az itt élők vastermészetéről szóló legendákkal gyakran adott tápot az efféle spekulációknak, amelyeket nem ritkán a politika és a nacionalizmus is felhasznált a maga céljaira. De ezek a mítoszok nem mindig társultak ilyen szándékkal. Semmi ilyesmi nem mutatható ki például abban a rövid traktátusban, amelyet épp a napokban olvastunk Lubicz Milosztól, aki, mintha csak kinyilatkoztatást kapott volna, 1933-ban a zsidó nép ibériai eredete mellett szállt síkra.


Oscar Wladislas de Lubicz Milosz (1877-1939, a Nobel-díjas Czesław Milosz – 1911-2004 – unokatestvére) fonetikai, összehasonlító vallástudományi, valamint ezoterikus párhuzamok alapján jutott arra a következtetésre, hogy a Teremtés könyvének Paradicsoma a maga négy folyójával Ibériában volt, s ibériai maradványának, a baszk nyelvnek egykori legtávolabbi kiterjedése még olyan messzi nyelvekben is kimutatható, mint a perui kecsua.

Liébana völgyének azonban csak három folyója van. Az alábbi képeken a Deva mentén jutunk fel a forrásig, elidőzve néhány partmenti településen, amelyeket a fenti térképen azonosíthatunk. Liébanának ezt a legnyugatibb folyóját legnagyobb, harminchárom házból álló településéről Camaleño folyójának is emlegetik, régebben pedig Valdebaró néven is ismert volt.


Lon. Kis temploma van barokk oltárral, polikróm homlokzattal a 18. századból, de a szentély még 16. századi. A völgy legtöbb templomához hasonlóan ezt is zárva találtuk. Emberi életre utaló hangok egyedül a panzióból szűrődtek ki, amelynek erkélyére a szemerkélő eső ellenére kiteregették a lepedőket.


Tanarrio. A falutól kissé távolabb álló templomhoz nem sokkal azután értünk oda, hogy megkezdődött a mise. Erre utaltak a bejárat mellett hagyott botok, az ablakokon át kiszűrődő fény, és kissé közelebb érve a pap hangja, aki Santo Toribióból jár fel ide. Ez volt a kevés templom egyike, amelybe be tudtunk menni, s a misén résztvevő öt falubeli büszkén vezetett körbe minket. Az oltárt nemrégen restaurálták, s az egész templomot nagyon rendben tartják. Eredete még a románkorra nyúlik vissza, s világosan látszanak az egymást követő átépítések nyomai; kapujának sajátos csúcsíve jóval régebbi oszlopfőkről indul. A hajó bal oldalán a népszerű Szent Rókus tárja elénk a bubópestis tüneteit bal lábán, mellette kutyája viszi szájában a mindennapi betevő kenyeret. A Tanarriót környező hegyeket még ma is sűrű tölgyerdők borítják, de már jó ideje nem ereszkednek alá medvék a faluba könnyű zsákmány reményében.



Brez. Az ándarai masszívum déli lejtőjén fekvő Brez elkeseredetten kapaszkodik a hegyoldalba. Szent Ciprián templomának a hegy egy sziklája szolgál oldalfalául, és foltozott falának számos felülete tanúskodik románkori eredetéről. Egy idős asszony vezet körbe minket, majd miután megtudja, hogy Mallorcáról ugrottunk át „Spanyolországba”, hosszan mesél élete egyetlen utazásáról Mallorcába, egy nyugdíjas csoporttal. Liébanában, mondja, jobban esznek, sokkal kiadósabban és sokkal-sokkal kevesebb pénzért. Innen többet ki nem mozdul. Ha egyszer, talán még Santanderbe (ide 100 km).



Besoyból, amely egészen lent, a Deva jobb partjára épült, jól látni a túlparti Llaves templomát és temetőjét, s az utat, amely Llavesből felfelé indulva csakhamar végetér Vallejo falujában.


Mogrovejo jelképe a lőrésekkel tagolt magas és romos torony, amelyet a borostyán tart és pusztít. Megkerülve egy további erősítésére szolgáló istállót találunk egy lóval, szemmel láthatólag a falu egyetlen élő lakójával néhány alvó kutyán kívül. A tornyot a 13. században építette Pedro Ruiz de Mogrovejo gróf. Az ő családjából származott Mogrovejói Szent Turibius, aki a perui Lima püspökeként lett szentté a 16. században. A torony mellett egy régi, erődszerű kastély áll, amelyre ugyancsak nem sok gondot fordítottak az elmúlt évszázadban, de ha az embert beengedik, láthatja, hogy sok kiváló festményt őriz, és kápolnáját gazdagon díszítették népies barokk stílusban. A falu 17. századi templomában egy 15. századi, Van Eyck-korabeli flandriai Madonna látható, talán Cantabria legszebb oltárképe.

Mogrovejo 1945 körül

Treviño. A Cortina grófok nagy 18. századi udvarháza, akik a tengeren túl szereztek vagyont, ma panzió. A kastélyon és impozáns öreg fáin túl jó néhány régi udvarház várja még, hogy valaki felfedezze őket, amíg még lehet.


Espinama. Már-már elérkezve Fuente Débe – ahol végetér az út, és elindul a kötélvasút, amely 753 méter magasságban száll a hegygerinc és a bükkösök fölött –, Espinama annak a pataknak a két oldalán terül el, amelyből nemsokára a Deva folyó lesz. A magas sziklákról alázúduló víz dübörgése az egész falut betölti. Elsőként az a plakát vonja magára a figyelmet, amely rendkívül választékos spanyolsággal fejti ki, hogy ha bárki meg kívánná vásárolni az 1956-ban az önkormányzat által megvett szomszédos épületet a cantabriai püspökségtől, amely csalárd módon jegyeztetett be rá tulajdonjogot 2009-ben, s tisztában van vele, hogy jogtalanul cselekszik, nem lesz egyenes útja a mennybe.


S ha bárkinek kétsége lenne a cantabriaiak bátor és megzabolázhatatlan természete felől, elég megtekintenie, hogyan jártak át az espinamaiak a szomszéd völgybe 1964-ben, amikor a kötélvasút még csak kiépítés alatt állt. Egy kép többet ér tízezer szónál.