Mennyei hely

Dmitrij Drozsgyeckij: Szebezs

Szebezs városka Oroszország egyik legnyugatibb csücskében, az orosz-lett-belorusz hármas határon, csodálatos környezetben, tavak között, mélyen a tóba nyúló félszigeten fekszik. Rusztem Adagamov néhány napja járt ott, s tegnap tett közzé róla egy fotósorozatot (amelynek minden képére érdemes nagyítani, úgy élnek igazán). Az idilli orosz vidéknek ezek a képei még az orosz olvasókat is lenyűgözik, akik Oroszország lelkéről sóhajtoznak, bár az archív fotók láttán megemlítik, mennyivel civilizáltabb volt a hely a cári időkben – és valóban, az egykori fotók a mai bájos falucska helyett, ahol megállt az idő, még egy elevenen fejlődő város ígéretét hordozták. A képeket Rusztem kísérőszövegének fordításával közöljük.

„Mennyei hely. Szebezs péntek délután”

Ha Moszkvából a novorizsi autópályán elindulva hatszáz kilométer múlva letérünk egy olyan mellékútra, amelyet még a Google-térkép sem jelöl, nyolc kilométer múlva egy tó partjára érünk, ahol egy Szebezs nevű városka áll. Ugyanaz a Szebezs, ahol az orosz balladák szerint Ilja Muromec „Szebezs vára alatt megverte három herceg seregét”. A városka a Szebezsi-tóba mélyen benyúló földnyelven fekszik, közepén magas dombbal, amelyet a valamikor itt állt 16. századi várról máig „Várdombnak” neveznek.

View Larger Map


A hármas határon fekvő hely a 16. század közepétől kezdve változó szerencsével tartozott hol Oroszországhoz, hol a lengyel-litván köztársasághoz, míg végül 1772-ben az egész Lengyelországgal együtt orosz fennhatóság alá került. A városka a „letelepedési övezet” része lett, s így a lakosság nagy része (1897-ben a 4000 körüli lakos 60%-a) zsidó volt. Itt született a szovjet idők nagy színésze, Zinovij Gerdt is, aki mindig melegen emlékezett szülővárosára – tőle való a címbeli idézet is.

Szebezs grófja 1649-ben rakta le a mai templom alapkövét egy korábban leégett fatemplom helyén. A Szentháromság temploma a mai Oroszország területén álló legrégebbi katolikus templom. 1917-ben bezárták, majd a 60-as években egy ideig munkásszálló volt. 1990-ben az orosz orthodox egyháznak adták át. A kerítésen temetkezési hirdetés függ. Koporsó méretre rendelhető.


Julij Genrikovics a Szovjet (egykori Halász) utca és Puskin pereulok sarkán, a 19. század közepéről még fennmaradt kevés számú „görgetegköves” ház egyike előtt a víz minőségéről panaszkodik: inni nem, csak kertet öntözni jó. A ház a kapu fölötti tábla szerint ma a Призыв (Felhívás) újság szerkesztősége.



Alkonyattájt Szebezs utcái kihaltak. 1801-ből származnak a város első polgári kőházai, a hivatali épület és a központi bolt.




Valentin és Alexandr (balról jobbra) modellt ülnek egy rég bezárt öreg épület lépcsőjén, amely fölött rozsdás felirat hirdeti: Типография – „Nyomda”. A felső képen ugyanez az épület látható a század elején. Helytörténeti adatok szerint 1911-ben ebben az utcában működött a nyomda mellett a Kuslisza szálloda, több teaház és étterem, szegényház, gyógyszertár, kórház, számos üzlet és kiskereskedés. 1908-ban vezették be az elektromos utcai világítást, s nem sokkal korábban a távírót.


A tó a földnyelv csücskével. Balra látható az egykori Krisztus Születése templom (1841-64) harangtornya, a városka legfőbb építészeti jelképe.


A templom a főutca – az akkori Halász, ma Szovjet utca – felől nézve a 19. század végén. 1932-ben bontották le. Nem tudni, miért hagyták meg a harangtornyot, amelyet aztán 1987-ben restauráltak.



A Szovjet utcán több 19. századi kupecház is áll még. Ablakkereteiket a szovjet időben fokozatosan újabbakra cserélték, s ezek idegen testként hatnak az épület falában.


Szebezs életének középpontjában a víz áll. Minden oldalról idilli a látvány.

„Csak a kecske [=hitvány ember] hordja az erdőbe a szemetet!”

Hattyúcsalád halad a tavon: elöl a papa mint felderítő, s mögötte biztonságos távolságban a mama és a hattyúfiókák.


A nép tüköre: „És hol az autóbusz?” „Mikor lesz utcai világítás?” 1908-ban egyszer már volt.


A romos buszmegállótól nem messze szent forrás fakad, mellette kis kápolnával. A szent hely történetét ismertető tábla aljára ragasztott matrica motoros vitorlázórepülőgépet kínál jó áron, mellette kézzel írt „Dicsőség Sztálinnak!” felirattal.


A tó partján Vlad és egy másik Vlad fehér kenyérrel etetik a kacsákat. Megkérdezik, honnan jöttem. „Egyenesen Moszkvából?”


A tópart melletti kis parkban már készítik a helyet a város legnagyobb szülötte, Zinovij Gerdt emlékműve számára. Mint olvasom, az emlékműre kiírt pályázatot Oleg Jersov és csapata nyerte [az Oroszországban dühöngő „új geg” irányzatának különösen termékeny képviselői – a fordító]. Avatását a színész születésének 95. évfordulójára, szeptember 21-ére tervezik.


A vasútállomás, Gerdt-idézettel: „Én egy mennyei helyről származom ezen a földön – Szebezsből.”


Nem sikerült azonnal kijutnom Szebezsből. Valahogy rossz irányba fordultam, egy kisebb úton hagytam el a várost, amely aztán erdőkön és kicsi falvakon át, számtalan tó partja mellett kanyargott végig. Az utat sem a Google Map, sem a GPS nem jelölte. Magam sem tudom, hogy jutottam ki végül a rigai útra.


Darius blogján egy további fotósorozat látható Szebezsről, csak néhány nappal ezelőttről. Nem olyan líraiak, mint Rusztem képei, de informatívak, s érezhető rajtuk a provinciának az a magára hagyatottsága, amely számunkra is ismerős bármely közép-kelet európai országnak a nagy központoktól távol eső falvaiból.