Nem beszélek egész Odesszáról


Részletesebb térkép itt
Abszurdnak tűnik, hogy egy nagyváros munkásnegyede jóval régibb legyen magánál a városnál. Márpedig Odesszában ezt így csinálták. A Moldavanka, a Fekete-tenger parti oszmán erődrendszer építésére idehozott moldvai románok települése már jóval azelőtt virágzott, hogy Nagy Katalin – pontosabban a katalán José de Ribas admirális, akinek nevét a Deribaszovszkaja bulvár máig viseli – 1794-ben megalapította volna Odesszát. A gyorsan terjeszkedő város már az 1820-as évekre magába olvasztotta a közben soknemzetiségűvé vált települést, amely máig, de legalábbis a Szovjetunió összeomlásáig a város ipari és munkásnegyede maradt. A forradalom előtt ez volt Odessza zsidó negyede is. Itt estek meg Babel odesszai történetei, itt volt király Benya Krik, azaz Miska Japoncsik, és itt keletkeztek az odesszai kocsma- avagy zsiványdalok, a блатные песни, amelyek közül a Murká-t már idéztük, de még többet is fogunk.

A Moldavankának állít emléket a Шаланды, полные кефали, „Pérrel teli uszályok” kezdetű odesszai dal is, amely azonban, bármilyen híres, nem tartozik az eredeti kocsmadalok közé, amelyeket még Babel is hallhatott. A dalt Nyikita Bogoszlovszkij írta Leonyid Lukov legendás Два бойца (Két harcos, 1943) című filmje számára. Minthogy az odesszai városi dalok ekkoriban be voltak tiltva, a dal a forgatókönyvben sem szerepelt, de Lukov – nyilván felsőbb engedéllyel – úgy határozott, hogy mégis legyen benne egy ilyen, nyilván az ekkor a románok által megszállt Odessza iránti hazafias érzések felszítására. Bogoszlovszkij visszaemlékezése szerint újsághirdetést adtak fel, hogy aki ismer odesszai dalokat, jelentkezzen a filmstúdióban. Másnap szép számmal jöttek különféle emberek „tiszteletreméltó doktoroktól olyan figurákig, akik maguk is csodálkoztak rajta, hogy még szabadlábon vannak”. A szerző az itt hallott dalok közül választotta ki és stilizálta meg ezt a Kosztyáról, a tengerészről szóló dalt, amelyet a szívdöglesztő Mark Bernesz ad elő a filmben. A dal szerint pedig csak két olyan hely van Odesszában, ahol érdemes híresnek lenni: Pereszip, a kikötőnegyed, és természetesen Moldavanka.


Шаланды полные кефали
В Одессу Костя приводил,
И все биндюжники вставали
Когда в пивную он входил.
Синеет море за бульваром
Каштан над городом цветет
И Константин берет гитару
И тихим голосом поет:

“Я вам не скажу за всю Одессу,
Вся Одесса очень велика,
Но и Молдаванка и Пересыпь
Обожают Костю-моряка.”

Рыбачка Соня как-то в мае,
Направив к берегу баркас,
Ему сказала: “Все Вас знают,
А я так вижу в первый раз.”
В ответ достав “Казбека” пачку,
Сказал ей Костя с холодком:
“Вы интересная чудачка,
Но дело, видите ли, в том,

Я вам не скажу за всю Одессу,
Вся Одесса очень велика,
Но и Молдаванка и Пересыпь
Обожают Костю-моряка.”

Фонтан черемухой покрылся,
Бульвар французский был в цвету.
“Наш Костя кажется влюбился,” –
Кричали грузчики в порту.
Об этой новости неделю
Везде шумели рыбаки.
На свадьбу грузчики надели
Со страшным скрипом башмаки.

Я вам не скажу за всю Одессу,
Вся Одесса очень велика.
День и ночь гуляла вся Пересыпь
На веселой свадьбе моряка!
Uszályszámra hozta a pért
Odesszába Kosztya, s mikor
a kocsmába belépett, feláltak
mind a rakodófőnökök előtte.
Kéklik a bulváron túl a tenger,
virágoznak a gesztenyefák,
s Konsztantyin veszi a gitárt
és csöndes hangon így dalol:

„Nem beszélek egész Odesszáról,
hiszen Odessza nagy város nagyon,
de a Moldavankán és a Pereszipen
imádják Kosztyát, a hajóst!”

Szonya, a halászlány egy májusban
csónakját a parthoz kikötve
azt mondta: „Mindenki ismeri,
de én most látom először magát.”
Kosztya erre egy csomag Kazbekot
elővéve hűvösen válaszolta:
„Érdekes egy csodabogár maga!
De a helyzet, lássa kérem, az, hogy

nem beszélek egész Odesszáról,
hiszen Odessza nagy város nagyon,
de a Moldavankán és a Pereszipen
imádják Kosztyát, a hajóst!”

A Fontan cseresznyeszínbe öltözött,
a Francia bulvár virágba borult.
„Szerelmes a mi Kosztyánk nagyon”,
mondogatták a kikötőmunkások.
Erről az újságról tárgyaltak
hétszámra a halászok mindenütt,
s a rakodók szörnyen csikorgó
csizmát húztak a nagy esküvőre.

Nem beszélek egész Odesszáról,
hiszen Odessza nagy város nagyon,
de Pereszip éjjel-nappal járta
a hajós vidám lakodalmán!

Pér uszályszámra az odesszai halpiacon

Hírneve ellenére a Moldavankáról nem sok jó fotót találni az orosz neten, nem tudni miért. Lehet, hogy a babeli romantikát kereső fotósok meghökkennek a lepusztult „hosszú udvarok” láttán, s inkább visszafordulnak Odessza belvárosába, ahol még megtalálnak valamit a századforduló hangulatából. A néhány jó képet olyanok készítették, akik nem azt szeretnék látni, amire vágynak, hanem azt fotózzák, amit látnak, mint Alekszandr Belenszkij, az újévi odesszai sorozat mestere az alábbi rövid sétán a Moldavankától a tengerig.





TISZTELT LAKÓK!

Köszöntjük mi ez új évben
Sok boldogságot kívánunk!
Kívánjuk, hogy legyen ÖNNEK
Újévben is villanya, gáza.
Fűtsön az a radiátor,
Hogy a gyerek meg ne fázzon.
Nem tudna-e Ön is közben
Megszámítva szolgálatunkat –
A GERC kasszához elfáradni?
Szívből kérjük mindannyiukat:
Egyenlítsék ki tartozásukat!

Tisztelettel:
a primorszki kerületi 8. sz. szolgáltató


7 megjegyzés:

pera írta...

Pivká bi popity sz riboj...

Studiolum írta...

ez az, bújtatott sörreklám!

Névtelen írta...

De hol van a "Közel malom"? :o)

Studiolum írta...

A vasút, a keresztény temető és a Jakov Breusz utca háromszögében, itt (a közepére szúrtam a nyilat). Ma már messze nem az, mint Katajev idejében, de egy kocsma azért még viseli a nevet.

Névtelen írta...

én mondjuk a "Тёмная ночь"-ot jobban kedvelem, mint Kosztyát. de ez a dal s nagyon jó. az orosz kocsma- és börtöndalok megérnek egy posztot :)

tste

Studiolum írta...

Ízlések és pofonok… Nekem a Kosztya tetszik jobban, de a másik sem rossz azért. Mindkét dal a Два бойца-ban hangzott el először, de a Тёмная ночь-nak nem volt ogyesszai előzménye, azt Bogoszlovszkij teljesen saját fejéből írta.

Nemhogy egyet, több posztot is szeretnék szentelni ezeknek a daloknak, csak sorjában…

Névtelen írta...

türelmesen várok azokra a posztokra :)
tste