Szentivánnapi álom


A Langhe messze kinyíló dombvidék Olaszország északkeleti határán, testes borok és a munkához szokott emberek földje, és sok-sok háború színtere a napóleoni hadjáratoktól a Resistenza partizánharcaiig.

Sok évvel ezelőtt, egy június végi napon a dombok között kanyargó utak egyikét követve, Sale San Giovanni határában (a „Sale” egy sok-sok évszázaddal ezelőtti sóút emlékét őrzi) egy kis kőkápolnát pillantottam meg, amely még valamikor az 1000. év táján épült. A napraforgóktól sárga domb tetején álló kápolna fa kapuja zárva volt, de a réseken keresztül látszott, hogy belsejét régi freskók díszítik.





Miközben a nyílásokon át nézelődtem, és fennhangon tanakodtam, mi lehet a kápolna története, a napraforgók közül, akár a semmiből, egy férfi tűnt elő, fején szalmakalappal, kezében palettával, mintha Van Gogh jelent volna meg a Langhe dombjai között. A férfi Pierre (Pjotr) Csahotyin néven mutatkozott be, s egy közeli házhoz irányított, ahol a templom súlyos vas kulcsát őrizték („mondd meg, hogy az orosz festő küldött”).


A kápolnába lépve Csahotyin elmesélte, hogyan fedezte föl és restaurálta több más önkéntessel együtt sok évvel azelőtt a mész takarta freskókat (a kápolnát az évszázadok során deszakrálták, és többek között istállónak is használták), különösen azt az 1400 körülit, amely Szirmiumi Szent Anasztáziát ábrázolta, akinek kultusza a keleti és nyugati kereszténységben egyaránt eleven volt a középkortól fogva.

A festő azt is elmesélte, hogy a freskók feltárása után egy Szent Anasztázia nevében összeállt bizottság kezdeményezésére és az akkoriban zajló jugoszláviai háború közepette a szentet ábrázoló két ikont a Mir űrállomás fedélzetén hordozták körbe a Föld körül a békevágy jeleként.


A képekkel és történetekkel teli délután végén, ahogy lefelé haladtam a dombról, és lassan eltűnt mögöttem a kápolna és a festő, úgy éreztem, mintha a nap forrósága és a csodás hely űzött volna velem varázslatot. Csak a kezemben tartott vas kulcs súlya tanúskodott a valóságról.


Évekkel később találkoztam újra a Csahotyin névvel egy könyv címlapján, amelyet Szergej Csahotyin írt a Messina és Reggio Calabria városát teljesen elpusztító, és közel 160 ezer ember életét követelő 1908-as földrengrésről (forrás: Michele Squillaci, Il disastroso terremoto e maremoto in Sicilia e Calabria del 28 dic 1908).



Szergej Csahotyin igazán egyedülálló figura volt: tudós, Röntgen munkatársa és Pavlov asszisztense, de egyszersmind náciellenes propagandista is a 30-as évek Németországában, Einstein barátja és a Békemozgalom alapítója.

S amellett Pierre apja.

Szergej 1908-ban Messinában volt, és a ház, amelyben lakott, maga alá temette őt. Úgy menekült meg, hogy sikerült alagutat ásnia a törmelék között.

Szent Anasztáziát oroszul Uzoresityelnyicának nevezik, „aki megoldja a béklyókat”, s következésképpen sok más mellett azoknak is különleges pártfogója, akiket földrengés romjai temetnek maguk alá.

A kör ezen a ponton bezárul.

Már feltéve ha mindez nem szentivánnapi álom volt csupán.


12 megjegyzés:

Per Spegulo írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Per Spegulo írta...

Uzoresityelnyica - Узорешителница - Света великомученица Анастасия Узорешителница - Фармаколитрия, Римска, Илирийска [ez a legvidámabb: illír :-) mármint, hogy rómainak is nevezik]
Sirmium = Сремска Митровица = azaz Szávaszentdemeter, egykor Magyarország, régen Pannonia Inferior, Alsó-Pannónia

Узорешителница: Feldíszített? Felékesített? Felvirágozott?
Szent Anasztázia vértanúnő (X.29.) Azt hiszem a magyar nyelvű görög szertartásban "Fogolykiváltónak" nevezik azokat a szenteket, akik a börtönöket látogatták, a foglyokat etették, gondozták vagy kiváltották, de nem emlékszem, hogy Szt. Anasztázia fogolykiváltó lett volna.

Studiolum írta...

Szent Anasztázia szülőhelye az ókori illír/római Sirmium ma Sremska Mitrovica a Vajdaságban, magyarul Szávaszentdemeter. Sajnos Bálint Sándor semmit sem ír róla az Ünnepi kalendáriumban, noha megérdemelné, ha már szinte magyarországi szent volt, és földije, Szent Dömötör külön fejezetet kapott benne.

Nyugat-európai kultuszának nem része a fogolykiváltás hagyománya, de az oroszok valóban Узорешительница, „aki a béklyókat (уз) megoldja” néven tisztelik, míg görögül Φαρμακολύτρια-nak, „gyógyír-hozónak, megszabadítónak” nevezik: úgy tűnik, ez orthodox hagyomány.

Per Spegulo írta...

Á, így már értem a "béklyó-oldást"! Meg(fel)oldja a betegséget(mint béklyót).
Ezért is van a bal kezében az orvosságos flaska.
Azért említettem meg a Szávaszentdemetert, mert bár büszke vagyok a Szentek Életében jártasságomra, de Szent Anasztáziát - bevallom - én sem ismertem, és ez nincs így jól, ez valóban kellően el nem ítélhető hiányosság, hogy nem ismertem. Ezért is külön köszönöm a posztot.

A fényképek pedig valószínűtlenül gyönyörűek.

[Ha egy festő ilyet festene, biztosan azt mondanák rá, hogy "giccs". Hát hiába, a természet a legnagyobb "giccsfestő". Még szerencse, hogy a természetet viszont nem érdekli a mi "kifinomult műkritikánk".]

Studiolum írta...

A giccsre már sok éve keresek igazán jó meghatározást, de még teljesen kielégítőt nem találtam. De biztos van benne egy olyan meghatározó szál, hogy „az akar lenni, ami nem ő”. A festőt fenyegetheti ez a veszély az efféle látványok előállításakor, de a természetet nem, hiszen bármit csinál, az ő ;)

bébé írta...

Ki csinálta ezeket a hihetetlen fotókat?

Studiolum írta...

Gondolom, hogy a bejegyzés szerzője, legalábbis tőle kaptam a szöveggel együtt fordításra/beszerkesztésre.

pera írta...

Érdekesek a nyelvészeti fejtegetések. nekem éppen ma került a kezembe II. Miklós kiáltványa Alekszej cárevics születéséről 1904-ben. Ebben így fogalmaz, sajnos cirill betűkkel nem tudom írni, de talán érthető lesz: ona - a cárné - razresílasz ot brémenyi rozsgyényiem nam szína, narecsennogo Alekszejem... A terhességtől való "megszabadulás" = szülés fogalmánál is az uzoresítyelnyica igéjének egyik származékát, a razresitysza-t alkalmazza. A narecsennogo igenév pedig egy másik csemege az orosz nyelv szerelmeseinek.

Studiolum írta...

Valószínűleg ugyanaz a mélystruktúra van mögötte, mint ami a magyar „terhes” vagy a szülésre használt régi (ma már csak biblikus) angol/francia „deliver a son”/„délivrer un fils” mögött, amely szintén a tehertől való megszabadulásra koncentrál. Ahol a Jakab király-biblia (1611) „deliver”-t használ, a szinódusi szöveg (1876) következetesen „рождать”-ot ír, de ez már egész szövegében a modern oroszhoz áll közelebb. Vajon mit használt a korábbi egyházi szláv változat? Lehet, hogy ugyanezt a „megszabadulni” formulát, amely az archaikus cári bejelentésben fennmaradt?

. írta...

Segíthetek?
A giccsre itt egy Váli mester szerinti megfogalmazás. "Szerintem ez: egy mű az igazságok rendje, a giccs igazságok halmaza."

A blogjában épp a napokban említette megint, a január 3-i bejegyzése végén.

Studiolum írta...

Szép aforizma, de két dolog miatt nem elégít ki.

Az egyik, hogy csak a giccs egyik, kevésbé számos és majdhogynem nemesebb fajtájára áll, amikor az igazság már egyáltalán megjelenik benne, csak rossz konstellációban. A giccs többsége az igazságnak ordító módon a látszatát célozza meg, és hajszálpontosan csakis azt, magával az igazsággal nem is tudna mit kezdeni.

A másik, hogy ez a meghatározás az esztéta és a művész szemszögéből, a végeredmény felől tekint a giccsre. Én mint művészettörténész a folyamatot szeretném megragadni, a korábbi recepció, a célkitűzés és a megvalósítás lépéseinek egymásutánját, hogy azt mondhassam meg, ott mi csúszott félre (mifelőlünk nézve).

Petrus Augustinus írta...

Egyháziszlávra: január 6-án, pénteken este 22:00-kor kezdődik az ortodox brúderek karácsonyi (szentesti) szent liturgiára. Aki tömör egyházzenei gyönyörre vágyik és tud két és fél órán át állni & térdelni, az csatlakozzon Budapesten a petőfi téri Magyar Ortodox Székesegyházban hagyományos rítusban egyházi szláv nyelven tartott ünnephez.