A térképen kívül


Medina Mayurqa városát jó néhányszor letörölték már a térképről. Az egyik különösen nagy pusztítás a pisai és katalán seregek nevéhez fűződik, akiket támogatott Firenze is, valamint néhány okszitán város és Genova (ez utóbbi szinte csak a zsákmányból és a sziget pusztításából vette ki a részét). A koalíció mindenekelőtt azért intézett támadást az akkoriban Al-Andalus keleti szigeteinek nevezett királyság és székhelye, Medina Mayurqa ellen, hogy egyszer s mindenkorra véget vessen a mayurqai – akkoriban szaracén – kalózvilágnak, amely ellenőrzése alatt tartotta a Földközi-tenger nyugati medencéjének hajózási útvonalait, és hogy kiszabadítsák a nagy számú keresztény foglyot. A vállalkozás 1113-ban kezdődött, és 1115 közepéig tartott. A támadók csak akkor tértek vissza hazájukba, amikor hírül vették, hogy nagy erejű almoravida flotta készül kifutni az észak-afrikai kikötőkből a sziget felmentésére. Egy krónika is ránk maradt, amely mindezt elejétől végéig nagy részletességgel elbeszéli, a Liber Maiolichinus de Gestis Pisanorum Illustribus (teljes szövege itt olvasható). Az események rövidebb összefoglalását megtaláljuk a Gesta triumphalia per pisanos facta kéziratban is. Noha a támadás után a város a korábbinál nagyobb pompával épült újjá, az a tabula rasa, amelyet 114 évvel később a szigetet véglegesen meghódító I. Jakab és örökösei a nem keresztény emlékek között végbevittek, azt eredményezte, hogy ma az iszlám vallásos építészetnek csupán csekély maradványait láthatjuk Mallorcán.

Ugyanakkor különös módon a világ leglátogatottabb építészeti emlékei között ott találjuk az egykori Medina Mayurqa két különösen nagy és tisztelt épülettöredékét is. Több millióra tehető azok száma, akik évente felkeresik, lefotózzák, filmezik, rajzolják, szájtátva állnak előttük… és mégsem veszik észre őket. Nézni őket nem ugyanaz mint látni őket.



A pisaiak magukkal vitték a palmai Almudaina királyi palota mellett álló régi mecset bronzkapuit és két szép vörös porfír oszlopát, majd az utóbbiakat a firenzeieknek adták mintegy fizetségül, amiért távollétükben megóvták Pisát a szomszédos Lucca katonai fenyegetésétől. Lássuk, hogyan írja le ezt a firenzei Domenico Silvestri (1335-1442 k.), az egyik legfontosabb humanista sziget-lajstrom, a De insulis et earum proprietatibus szerzője. Silvestri a Mallorcának szentelt fejezetben 1389 körül ezt a kommentárt fűzte a Baleári-szigetek elleni pisai keresztes hadjárathoz:
Maiorica sive Maiolica insula est in Hispano mari sita inter Minoricam et Ebusum insulas, cui rex Aragonum dominatur. De hac etiam vide supra in Balearibus. Hec quidem non sinit e memoria labi quam fluxu temporis res variantur in peius et a virtute differant. Ducenti quippe duo et septuaginta sunt anni et ultra ex quo inter Pisanum et Florentinum communia adeo validum ac potens amicitie vinculum erat, ut propriam patriam unum relinquens, alteri servandam tutandamque commicteret. Siquidem eo tempore Pisani, ab infidelibus hanc insulam habitatam, sepe lacessiti utpote qui tunc temporis potentissimi ultra ceteros erant, maximam classem armamentis instructam eorum iniuriam ultum iri ad hanc insulam traiecerunt, ante timentes ne Lucani, cum quibus ea tempestate dissidebant, eorum viris vacuam urbem invaderent, presidio Florentinorum eius custodiam commiserunt, qui cum equitum armatorumque copia, per duo milia passuum prope Pisas rati ad hoc ibi sufficiens esse castra posuere, et ut mulierum pudicitia etiam a suspictione foret aliena et ne rerum ablatio, forte ut sepe fit in similibus, posset contingere, capitale edictum est ne quis urbem ingrederetur; quod unus trasgrediens a capitaneo Florentinorum laqueo suspensus est. Pisani vero reversi victoriam adepti magnis preda et spoliis opulenti, Florentinis gratiarum actionibus actis, dederunt obtionem eisdem utrum valvas ereas an columnas porfirias, quas in signum victorie attulerant, magis vellent. Columnas, cum petiissent, purpura coopertas trasmisere, que usque in hunc diem ante basilicam Sancti Iohannis apparent. Sunt qui dicunt quosdam ex Pisanis eas valvas nobilissimas reputantes livore motos igne fumoque denigrasse. Quid ad tanta tanta rerum mutatione dicemus ut de tam singulari confidentia in tam suspicionem maximam sit deflexum et tam sincere amicitie fides in tam ardens odium sit conversa? (J. M. Montesdeoca teljes kiadásából)

Maiorica vagy Maiolica szigete a Hispán-tengeren, Minorica [Menorca] és Ebusum [Ibiza] szigetei között helyezkedik el, amelyek az aragóniai király alá tartoznak. Lásd róla, amit föntebb a Baleári-szigetekről írtunk. Ez a sziget emlékeztető jele annak, hogy az idő múlásával a dolgok miként fordulnak rosszabbra és távolodnak el az erénytől. Kétszázhetvenkét éve múlt ugyanis, hogy a pisaiakat és a firenzeieket a barátság oly erős kötelékei fűzték egymáshoz, hogy amikor egyikük eltávozott hazájából, a másikra bízta annak őrzését és védelmét. Minthogy abban az időben a pisaiakat erről a hitetlenek által lakott szigetről gyakran háborgatták, jóllehet akkoriban mindenki másnál erősebbek voltak, nagy hajóhadat szereltek fel, hogy megbosszulják a sérelmeket, s e szigetre vitorláztak. Féltek azonban, hogy a luccaiak, akikkel ebben az időben viszályaik voltak, fegyverrel támadnak majd az üres városra, s így a firenzeiekre bízták annak őrzését, akik nagyszámú lovassal és fegyveressel tábort ütöttek  ott, ahol elegendőnek ítélték, Pisától mintegy kétezer lépésre. És hogy a nők tisztességére semmiféle gyanú árnyéka ne vetüljön, se lopás ne essék, ahogy az elő szokott fordulni hasonló helyzetben, kihirdették, hogy fejével lakol, aki a városba lépne, s egyvalakit, aki ezt megszegte, a firenzei kapitány fel is akasztatott. A nagy győzelemmel és gazdag zsákmánnyal hazatérő pisaiak pedig a firenzeieknek köszönetet mondván felajánlották nekik, válasszanak a két nagy bronz kapu avagy a két porfír oszlop közül, amelyeket győzelmi jelként magukkal hoztak. A firenzeiek a bíbor színű oszlopokat választották, amelyek mind a mai napig láthatóak a Szent János bazilika előtt. Egyesek azt mondják, hogy bizonyos pisaiak, akik ezeket igen nemesnek ítélték, irigységből tűzzel és füsttel feketítették be őket. Mit szóljunk hát a dolgok ekkora változásához, hogy ilyen páratlan bizalom ekkora nagy gyanakvásba fordult, s ilyen őszinte barátság ennyire izzó gyűlöletre változott?
Jóval később a jeles Egidius de Viterbo bíboros (1469-1532) is utalt a történtekre: „Liberatus Pontifex Pisanos in Agarenos animat. Illi gloriae piissimae cupiditate incesi non nisi victores redeunt. Dum absunt, Lucenses Pisas occupant: Florentini impium id factum rati, Lucenses vi pellunt, Pisani victores non inmemores beneficii duas columnas porphyreticas mittunt patriae servatoribus, perpetuum, et Florentinae pietatis, et Pisanae gratitudinis monumentum” (Liberatus főpap a pisaiakat a szaracénok ellen tüzelte, ők pedig a jámbor dicsőség vágyától lángra gyúlva győztesként tértek meg a hadból. Távollétükben a luccaiak Pisára támadtak, ám a firenzeiek ezt gonosz dolognak ítélvén a luccaiakat erővel elűzték. A győztes pisaiak nem voltak hálátlanok a jótéteményért, hanem hazájuk védelmezőinél két porfír oszlopot állítottak, a firenzei jámborság és a pisai hála örök emlékeként.”) (Aegidius Card. Viterbiensis, Historia 20. saeculorum). A Liber maiolichinus ugyanakkor nem említi sem a Luccával való ellenségességet, sem a két oszlop históriáját.
Az oszlopok, amelyek valaha ragyogó porfírvörös színűek voltak, mára megfeketedtek, mintha tűzben égtek volna meg. Hogy Firenze városának annyira kitüntetett helyére állították őket, amilyen a jeles Szent János-keresztelőkápolna keleti homlokzata (amely 1059 és 1128 között nyerte el mai kinézetét) jól mutatja, milyen jelentőséget tulajdonítottak nekik. Azt követően is itt maradtak, hogy Lorenzo Ghiberti 1452-ben felállította közöttük a Keresztelőkápolnának „a Paradicsom kapuja” néven ismert aranyozott bronz kapuját.

Giorgio Vasari iskolája (16. sz.): Körmenet a Piazza S. Giovannin. A firenzei Palazzo Vecchio
Sala Gualdradájának freskója. A mallorcai oszlopok a Keresztelőkápolnába
bevonuló ünnepélyes menet útját szegélyezik.

Ezen a képen még jól látható az oszlopok vörös színe. Megfeketedéséről számos legenda maradt fenn. Az egyik szerint eredeti helyükön, a mallorcai mecsetben az oszlopoknak mágikus erejük volt: ha olyasvalaki haladt el előttük, aki rablást vagy árulást követett el, képe olyan élesen tükröződött vissza rajtuk, mint a legtisztább kristályon. A pisaiak tudtak erről a tulajdonságukról – hiszen végső soron ők maguk is rablók voltak –, és felvetették, vajon okos dolog-e ilyen nagy erejű ajándékot adni egy olyan városnak, amellyel bármikor ellenséges viszonyba kerülhetnek. Végül is úgy határoztak, hogy átadják az oszlopokat, de előtte megfosztják őket minden bűbájosságtól, s ezt a tűz megtisztító erejével végezték el. Akárhogy történt is, nem csupán sötét színük bizonyítja, hogy valaha tűz érte őket, hanem meg is repedtek a hőségtől, úgyhogy idővel vasgyűrűkkel kellett megerősíteni őket a ledőlés ellen.



Az utazó, aki egy város utcáit rója, és megpróbálja megérteni a várost, tükröződni látja magát benne. Az utazó megpróbálja elrabolni a várostól titkait, meg akarja őket őrizni tekintetében, bölcsebbé akar válni általuk. Azért fohászkodik, hogy egyetlen sarok se igazolja magával hozott képeit. Firenzét, a rendkívüli Firenzét könyvek ezrei vették már számba, írták le és elemezték mint egy gombostűre szúrt pillangót. De az utazó ezzel együtt is tudja, hogy ezt a várost, hogy akármelyik várost az ember soha nem érti meg végleg, ahogy nem érti meg végleg önmagát sem, hogy a pillangó nem más, mint a pillangó röpte.


További nyomok Firenze falain

5 megjegyzés:

Rafael Balázs írta...

Félelmetes... Nemrég fedeztem fel a Wang folyót, s most már naponta többször is eljövök ide. Ebben a nagyszerű anyagban, mint sok másikban itt, a nagyszerű folyóvölgyben, egy apróságnak tűnő dolog fogott meg: az oszlopok sorsa a Ghiberti-kapuk mellett. Nem voltam még Firenzében (sem), s ha előbb eljutok, ezekre talán nem vetek egy pillantást se; az a két alapmű, ami most eszembe jut, Ghiberti Paradicsomnkapuiról bőven ír, az oszlopokról egy szót sem (Borsos Mijklós könyve meg egy Michelangelo-életrajz). Pedig a részletekben bújik meg az ördög... Studiolumban ez a nagyszerű. Hiába,a név kötelez. Nekünk, itt Esztergomnban Studiolumunk nincs, de van Studiolónk. S benne (talán) egy Botticelli.

Studiolum írta...

Nagyon köszönöm a biztató szavakat, igazán jó tudni, hogy ezek a töredékek másnak is valami fontosat tudnak átadni. Töredékek, mondom, mert a blog szűk keretei – és persze személyes érdeklődésem is – leginkább azt teszik lehetővé, hogy egy-egy, ahogy írod, apróságnak tűnő dolgot vegyek szemügyre, és csak egy-két képpel, szöveggel, utalással cövekelhessem ki azt a kontextust, amelyben számomra mélyebben értelmezhetővé válik. De hiszen erre utal a kicsinyítő képzős „Studiolum” is, amelynek már neve is sokféle világot köt össze Urbinótól, minden studiolo mintaképétől az őt utánzó elpusztult Mátyás-féle budai és fennmaradt Vitéz-féle esztergomi studiolókon át a mi szerény csömör-mallorcai studiolumunkig.

Portentum írta...

Csodás olvasnivaló, de tanulni, művelődni is lehet belőle. Drog ez valójában, mert függővé tett, mindennap rákattintok és lesem: nincs-e valami új ?

Petya írta...

Ha már laudatio-k; büszkén jelentem, hogy kedvenc blogunk minden bejegyzését elolvastam. :-)

Csak így tovább!

Studiolum írta...

Ha ez a Wang folyóra vonatkozik :) akkor nagyon meg vagyok hatva. Tudom, mekkora dolog ez, mert én bárhogy igyekszem is, még egyetlen blogot sem olvastam végig teljes egészében.