Négerek az állatkertben


Hetvenöt éve, 1936-ban zárt be az utolsó olyan állatkerti ház Európában – mégpedig Torinóban, s egy évvel korábban az utolsó előtti Bázelben –, amelyben négereket mutattak be a látogatók számára.

Szomáliai négerek a bázeli állatkertben, 1930

Négereket – és olykor indiánokat – már a 16. századtól kezdve hoztak a felfedezők az Újvilágból Európába, ahol az egzotikus élőlényekkel, majmokkal, lámákkal, papagájokkal együtt a fejedelmi udvarok látványosságai közé tartoztak. Az 1870-es évektől kezdve, amikor a polgárság emancipálódásával Európa-szerte sorra nyíltak meg a fejedelmi Wunderkammer-ek szellemi örököseiként a természettudományi múzeumok és állatkertek, természetesnek tartották, hogy az egzotikus fauna bemutatásához a négerek is hozzátartoznak. A századfordulón már tizenöt európai nagyváros – többek között London, Berlin, Bázel, Antwerpen, sőt az orosz Varsó – állatkertjei szolgáltak ezzel a látványossággal. Az afrikai gyarmatok lakóit eleinte ketrecben, majd később „néprajzi falu” formájában állították ki, ahol egész családok élték „hagyományos életformájukat” a fehér látogatók szeme láttára.



Az afrikai hagyományos életformát azonban nem az európai tél számára találták ki. A hamburgi állatkertből származó adatok szerint csak 1908 és 1912 között 27 néger halt meg az itteni kiállítás során.

II. Vilmos császár megtekinti a négereket a hamburgi állatkertben, 1909

Hedvig hívta fel rá figyelmünket, hogy a millennium évében a budapesti állatkertben is mutattak be négereket, mégpedig kétszázötvenet. Az urbanlegends.hu írása a Vasárnapi Újság korabeli cikke és A másik etnográfiai kiállítás (2008) alapján írja le, hogy az afrikai Akkrából jött négerek utaztatását egy lyoni ügynök, egykori francia tengerésztiszt szervezte meg, aki 1893 óta rendszeresen szervezett csoportokat világkiállításokra, Chicagóba, Lyonba, Bordeaux-ba.

Ugyanott olvasható Hanga Zolán cikke is, amelyben feltárja az állatkerti emberbemutatók történeti hátterét. Carl Hagenbeck állatkereskedő, az európai állatkertek legjelentősebb szállítója volt az, aki 1874-ben harminc rénszarvast hozott Lappföldről, s lapp pásztorokat fogadott fel, hogy útközben gondozzák őket. S ha már jöttek, sátraikat és felszerelésüket is hozták, s mindezt élő vándorkiállítás formájában Európa állatkertjeiben is bemutatták. A siker elsöprő volt, s Hagenbeckék ettől fogva hosszú időn át egzotikus népek utaztatásával és állatkerti bemutatásával is foglalkoztak mindaddig, amíg át nem álltak cirkuszi állatszámokra, s mások vették kezükbe az állatkerti emberiparágat.














Noha Amerikában a négerek nem mentek ritkaságszámba, itt is voltak állatkertek, ahol Afrikából érkezett őslakókat állítottak ki, elsősorban pigmeusokat, akikben számos korabeli darwinista az emberi fejlődés „kőkorszaki” állapotát látta. Ota Bengát, akinek faluját a belga-kongói Force Publique irtotta ki, egy amerikai misszionárius találta meg és hozta magával az 1904-es st. louis-i világkiállításra. A kiállítás bezárása után 1906-ban került a bronxi állatkertbe, ahol rendszeresen szerepelt a majomház kiállításán egy Dohong nevű orángutáng társaságában. A helyi keresztény egyházak tiltakozására, akik méltatlannak tartottak egy embert állatokkal együtt kiállítani, a New York Times-ban az alábbi írás jelent meg:

„Nem értjük azt a felháborodást, amelyet némelyek tanúsítanak ez ügyben… Abszurd dolog a Benga által állítólag elszenvedett megaláztatás és degradáció fölött sopánkodni. A pigmeusok… az emberi skála igen alacsony fokán állnak, s az a felvetés, hogy Bengának a ketrec helyett az iskolában lenne a helye, nem veszi figyelembe azt a valószínűsíthető tényt, hogy az iskola nem az a hely, amelyből képes lenne bármilyen hasznot húzni. Az az elképzelés, hogy az emberek valamennyien egyformák, s csupán a könyvekből merített művelődés lehetősége vagy hiánya különbözteti meg őket, már régen meghaladott feltételezés.”

Benga 1916-ban, 32 éves korában követett el rituális öngyilkosságot, amikor Amerika belépésével a világháborúba minden reménye elmúlt, hogy valaha is hazakerülhet szülőföldjére.


Az állatkertek a négerek mellett olykor más „primitív népek” képviselői is közszemlére tették: polinéziaiakat, kanadai eszkimókat, indiánokat, Holland-Suriname őslakóit (az 1883-as amszterdami világkiállításon), vagy patagóniai indiánokat (Drezdában). Sőt a königsbergi néprajzi faluban 1920-ban még a Baltikumból származó parasztokat is kiállítottak a német lovagrend által kiirtott balti poroszok képviselőiként, akik egykori pogány szertartásokat mutattak be a látogatók jelenlétében.





Csak a bejegyzés közzététele után fedeztem fel, hogy a Ptak Science Books blog is írt a drezdai állatkertben bemutatott patagóniai indiánokról és núbiai négerekről, korabeli metszetes ábrázolásukat is mellékelve az Illustrierte Zeitung 1877-es ill. 1879-es évfolyamából:



Az európai állatkertek emberketrecei többnyire a huszas évek végén zártak be, részben a népek közötti egyenlőségnek a Népszövetség által terjesztett eszméi következtében, részben pedig prózai okok folytán: a világválsággal drasztikusan visszaesett az állatkertek látogatottsága, s immár az állatok ellátása is nehézséget okozott. Alkalmilag azonban még évtizedekkel később is szerepeltek négerek kiállításon, mégpedig az 1958-as belgiumi világkiállításon. Itt egy egész néger falut mutattak be lakóival együtt Belga-Kongóból, amelynek a belga gyarmati hadsereg csupán egy generációval korábban irtotta ki lakossága felét, tízmillió embert.



* * *

Update: Flora hozzászólásában hívta fel a figyelmet Christian Karembeu új-kaledóniai születésű futballistára, aki a francia nemzeti válogatott tagjaként nem volt hajlandó a francia himnuszt énekelni, amiért az 1931-es világkiállításon egy (más források szerint két) nagybátyját ugyanilyen módon állították ki. A francia Wikipedián az erről készült kép is szerepel, amelyet itt is mellékelünk.


19 megjegyzés:

Szabi írta...

"Az az elképzelés, hogy az emberek valamennyien egyformák, s csupán a könyvekből merített művelődés lehetősége vagy hiánya különbözteti meg őket, már régen meghaladott feltételezés."

Ez tetszik ;-)

Egyébként a későbbi formák (nem a ketrecesek) esetenként tényleg inkább voltak skanzenek mint állatkertek. Tudom, hogy állatkertek keretében, ár azokat akkor meg inkább korabeli entertainment park-nak lehet felfogni, nem volt, ugye TV, honnan látott volna a közönség zebrát, vagy négert, indiánt?

Érdekes lenne tudni, mennyire önkéntelenül (valószínűleg azért önkéntelenül), kényszerítve jöttek Európába? /Bár az 1958-as belga kiállításon, gondolom, inkább delegáció-szerű lehetett?/ -- A végén bemutatott könyv nyilván ezt is körüljárja.

Studiolum írta...

A 19. század végi szociáldarwinizmus számos sötét hajtást produkált, például az eugenetikát, az emberi faj génállományának mesterséges szelektálás útján történő javítását, amely Németországba átterjedve előkészítette a terepet a náci fajelméletnek. Az elmélet, amely a létező emberiségen belül több fejlődési szintet különböztetett meg (az angolszász legfelül, valamivel lejjebb az olasz és a zsidó, és így tovább a pigmeusig) hihetetlenül elterjedt volt a 20. század első felében, és még a nácizmus bukásával is csak a neve diszkreditálódott, egyéb neveken máig tovább él. Ota Benga bemutatói is lelkes eugenetikusok voltak.

A korabeli közönség zebrát, négert, indiánt onnan láthatott, ahonnan én gyerekkoromban, amikor nem volt TV-nk és képeskönyvek sem igen: a nagyapámról ránk maradt kitűnő metszetes könyvekből, Tolnai világlapjából, Vasárnapi Újságból, Új Időkből és a nagyon gazdag korabeli könyvkiadás egyéb termékeiből. Meglehetősen jó képem alakult ki róluk, amelyet az utóbb beállott információbőség se cáfolt meg. Mellesleg korábban évezredeken át nem látott az emberiség jelentős része se zebrát, se indiánt, mégse haltak meg hülyén.

Értem én ezt a skanzen-dolgot, no de azért gondolj csak bele: nem véletlen, hogy a mai skanzenekben is csak házakat látsz, nem hoznak bele szabolcsi meg széki parasztokat ál-lakónak, hogy ki-ki bámulja őket. Olykor beöltöztetett teremőrt igen, de az egészen más, inkább a „játék” kategóriájába tartozik.

Amennyire utána tudtam nézni, a korabeli kiállított embereket gyakorlatilag kijelölték a gyarmatokon: a fehér felelős leadta a drótot, a falufőnök kiválogatta az embereket, s aztán vitték őket.

scs írta...

Na jó, de nem kaptak érte fizetést? Vagy legalább koszt-kvártélyt?
Mindenesetre bizarr.

Studiolum írta...

Kvártélyt természetesen kaptak, hiszen épp az volt az egyik fő látványosság, s a kosztot is ott kapott alapanyagokból állították elő a „hagyományos életmód” prezentálásának keretében. Fizetésről nem tudok, bár arról igen, hogy egyik-másik kiállított személy extra mutatványért pénzt kért: pl. Ota Benga, akit időnként kiengedtek a látogatók közé, öt centért mutogatta a pigmeus férfivá avatáskor hagyományosan hegyesre csiszolt fogait.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Christian Karembeu, világbajnok francia futbalista, mesélte, hogy az 1931 párizsi kiállításról készült fényképek egyikén döbbenten fedezte fel nagyapját a ketrecben mutogatott új-kaledóniai bennszülöttek között... Érthető módon nehezen emésztette meg az élmény megalázó hatását...

Petrus Augustinus írta...

Na mondjuk az, ha nem énekled a befogadó országod himnuszát, nagyon rossz válasz erre. Egek, akkor miért ment abba az országba? Vagy pedig, ha azután tudta ezt meg, hogy odament, miért nem hagyta ott? Jaaah, hogy Új-Kaledóniában talán nem olyan jó élni, mint Franciaországban? Ez szimpla, nagyon ellenszenves pökhendiség. Ilyenkor tetszenek a beszólások, hogy ő ugyanolyan francia mint Jeanne d'Arc. Hát NEM! A francia válogatottat így is birodalmi válogatottnak hívom; Fabien Barthez volt kb. az egyetlen francia tagja.

Ha valahova befogadnak, minimum az alázat. De a legmélyebb. Nem ki ha nem én hozzáállással pökhendiskedni, meg jogokat követelni. Meghúzódni a sarokban és örülni, hogy van étel az asztalon, mert otthon Nouméa-ban talán nem lenne.

Névtelen írta...

És vajon mi lett azokkal a ketreclakókkal, akiket a '20-as években egyszer csak kiengedtek a ketrecükből? Kezükbe nyomtak valami papírt, és mondták nekik, hogy mostantól mehettek fiúk mosogatni?

Kinga

Studiolum írta...

Azt tudom, hogy akiket világkiállításra hoztak fel egy évre, azokat utána visszaszállították. Feltételezem, hogy a többi állatkertből elbocsátottat is, hiszen az ott töltött idejük épp arról szólt, hogy nem integrálták őket az országba, tehát jó eséllyel még mosogatni sem tudtak. De sajnos a kort ismerve egyáltalán nem biztos, hogy ezzel nyugtatgathatjuk magunkat: ha utánanéznénk, félek, nagyon is találhatnánk különös élettörténetekre, kallódó négerekre a 20-as évek Európájában.

Hedvig írta...

Különös, hogy pont ez maradt ki, de a millennium évében a magyar pesti állatkert is büszkélkedhetett "kétszáötven néger atyafival":

http://www.urbanlegends.hu/2010/07/allatkerti-negerek-a-pesti-vilagvarosban/

ÉvaZsuzsanna írta...

Eláll a lélegzetem...

Studiolum írta...

Hedvig: Ez tényleg elkerülte a figyelmemet. Nagyon köszönöm! Megpróbálom még ezt is beledolgozni utólag.

barika írta...

Én már a bejegyzés elején szégyelltem magam, a megjegyzések egy része felett pedig még inkább .
A kiállításokat a szervkereskedelemhez hasonlónak vélem.
Nem keresem tovább a szavakat.Vörösmarty megtalálta Az emberek c. versében.

Bütyök írta...

Elképesztő sorsok

Unknown írta...

Kérem a szerzőt, hogy jelentkezzen névvel a nemeth1geza@t-online e-mail címen

Unknown írta...

tl;dr: Nem az új-kaledóniaiak mentek először Franciaországba.

Unknown írta...

Oké, akkor képzeljük el a következő helyzetet: idejönnek a románok és elfoglalnak minket, meg Szlovákiát is. Rabolnak, erőszakolnak néhány generáción keresztül, saját nyelvüket a helyi lakosokra ráerőltetik, magyar helyi helytartónak kineveznek a fővárosba egy szlovákot, átrajzolják a határokat is. Aztán hazamennek (persze előtte alapítanak valami szövetséget, amiben mindegyik ország benne marad, hogy megmaradjon a "barátság"). Miután elmennek, etnikai konfliktusok alakulnak ki, a magyarok kaszával-kapával mennek elkergetni a budai szlovák kormányzót, cserébe a szlovákok kiírtják az általuk éppen elfoglalt Dunakanyar magyar lakosságát. Az ilyesmi bizonyos időközönként megismétlődik. Ebbe születsz bele te, boldogulni csak románul tudsz, itthon minden katasztrofális, elindulsz ezért Bukarestbe, ahol az innen összelopkodott pénzből virágzik minden, béke van, pezsgő kulturális élet, százszor magasabb fizetések, sőt, még a Szent Koronát is megnézheted a Román Nemzeti Múzeumban. Már Bukarestben (ahol azért rendszeresen megkapod, hogy hálás lehetsz, hogy beengedtek, mert otthon dolgozni ugye büdös lenne, mi?) szembesülsz azzal, hogy nagyapádékat hetven éve mint "magyar paraszt" mutogatták a bukaresti állatkertben, az "alsóbbrendű emberfajok" szekcióban. Felmegy a vérnyomásod és azt mondod, hogy te ezek után nem vagy hajlandó énekelni a román himnuszt. A románok közlik veled, hogy látod ez a baj, hogy bennetek, magyarokban nincs meg a kellő alázat

Unknown írta...

de ezek után nem is mennék román válogatottba focizni és a zászlójukat dicsőíteni.

Julia írta...

Nekem az lenne a minimum, hogy a N* megnevezést nem használom, főleg nem a címben. Ez ugyanis ismétli azt a rasszizmust, amit a cikk kritikusan szemlélne.

Studiolum írta...

Nem. A magyar „néger” szóhoz nem tapad a rabszolgatartásnak és főleg utána az apartheidnek az a negatív konnotációja, ami az amerikaiban. Olyannyira, hogy ha negatív konnotációval akarjuk haszálni (pl. angolról fordításban), akkor az angolból átvett „nigger”-t kell használnunk helyette, mert különben nem jön át az eredeti árnyalat. Nálunk ez semleges kifejezés, nem is nagyon tudunk mást használni helyette. Az angolban természetesen nem, ezért is használok „black people”-t a poszt angol változatának címében. Nem érdemes a politikai korrektséget túlspilázni, és egy szót olyan árnyalat miatt kerülni, ami a magyarban sosem volt neki.

Eszembe jut, hogy amikor a CEU-n tanítottam, egy napon egy amerikai kolléga felháborodott körlevelet küldött minden oktatónak. Hogy tiltakozzunk a durva faji megkülönböztetés ellen. Merthogy bement egy pesti ábécébe, és legnagyobb megdöbbenésére egy olyan cukorkát talált, amelyikre az volt írva, hogy NEGRO, és egy fekete ember képe is rajta volt. A politikatudományi tanszékről világosította fel valaki róla, hogy az a fekete ember kéményseprő, merthogy a Negro cukorka „a torok kéményseprője”, és hogy azért, mert Amerikában a sajátos – és sajnálatos – helyi történelem folytán ilyen jelentésárnyalata lett a szónak, ne akarjanak kioktatni olyan népeket, ahol ez az árnyalat szerencsés módon nem tapadt hozzá.