A Wang folyó versei: 555

Nándorfehérvár látképe 1456-ban, Marko Radosavljević rekonstrukciója, és a város az első katonai felmérésen (1769-1772)

…éve, 1456. július 22-én a magyar-horvát védők Hunyadi János és sógora, Szilágyi Mihály temesi ispán vezetésével három heti ostrom után visszaverték a II. Mehmed szultán által vezetett, tízszeres túlerőben lévő török sereget Nándorfehérvár alól. A súlyos vereség megtörte az oszmán hódítás Konstantinápoly bevétele (1453) utáni lendületét, és hetven évre megállította európai előrenyomulását.

A 2006-os kerek évfordulóról több kiadvány, rendezvény, kiállítás is megemlékezett. A mostaniról jóval kevesebb. Ezek közül kiemelkedik a Várak, kastélyok, templomok folyóirat 2010/12 száma, amelyet teljes egészében az évfordulónak szentelteltek.

A Várak „örökségturisztikai folyóirat” a magyar műemlékes-művészettörténeti folyóiratok közül a legfiatalabb (2005), de talán a legszebb, s amellett hiánypótló kiadvány. Választott területén, amelyen eddig csak szakfolyóiratok jelentek meg, tudatosan vállalja a népszerűsítést úgy, hogy közben cikkeit a szakma legjobb képviselői írják. Témája, a magyar várak az elmúlt évtizedekben szinte teljesen hiányoztak a művészettörténeti oktatásból. S mivel az országon belül a történelem viszontagságai folytán a különféle várrendszerek sokszor rajzolódtak át, ezek elmosódott vonalait rekonstruálva olyan elfelejtett összefüggésekre hívja fel a figyelmet, amitől a gyakran csak a kirándulók által ismert romok és környékük új jelentőséget kap.

Mi újat lehet mondani 2006 után öt évvel Nándorfehérvárról? A tematikus szám úgy oldja meg, hogy nem az ostromot és a várat írja le újra, hanem olyan várakból és templomokból állít össze válogatást, amelyek valamiképpen kapcsolódnak hozzá, s amelyek hálójában Nándorfehérvár helye és történelmi szerepe is világosabban kirajzolódik.

A tematikus számban szereplő várak és templomok a 15. századi Magyarország térképén

Cseh Valentin, a nándorfehérvári ostrom legfrissebb (2006) összefoglalójának és a vár részletes internetes leírásának szerzője Nándorfehérvár jelentőségét mutatja be a déli végvár-rendszeren belül. Ezt a védővonalat még Zsigmond király kezdte el kiépíteni a török ellen az 1396-os nikápolyi vereség után, s Mátyás fejezte be Észak-Boszniának a töröktől való visszafoglalásával. A várrendszer 800 kilométer hosszan húzódott az Adriától a Szerémségen és Észak-Bosznián át a Déli-Kárpátokig, s kulcsa éppen Nándorfehérvár volt a dunai és szávai hajóutak, s az ókori eredetű észak-déli kereskedelmi és hadiút találkozásánál. „Ez a vár végvára az országnak, s mintegy főkapuja a magyar földnek, melyen legkönnyebben juthatni az országba,” írta róla a ferences Giovanni da Tagliacozzo. Amikor pedig végül 1521-ben két hónapos ostrom után török kézre került, II. Lajos ezt írta: „Országunk most már nyitva áll a török előtt vízen és szárazon, és sohasem lehet boldog és nyugodt, amíg Szabács és Nándorfehérvár az ellenség kezén marad.” Maga sem tudta még, mennyire igaza van.

Belgrád vára ma és az egykori déli várrendszer

A védőrendszer Belgrád környéki néhány további kulcspontját Csorba Csaba járja be. Ezek közül a legfontosabb a mellette fekvő Zimony vára, amelynek az 1456-os védelemben is jelentős szerepe volt. Belgrádtól lejjebb ma is áll a dunamenti védőredszer két másik fontos erődje, Szendrő és Galambóc, míg a túlparton velük szemben épült Kevevára már nem létezik, és Lászlóvárának – amelyet Zsigmond Galambóc török kézre kerülése után, 1427-ben épített – is csak romjai láthatók. A Duna itt válik Európa legszélesebb folyamává: nem csoda, hogy Nándorfehérvár ostrománál a török és magyar hajóhad is fontos szerepet játszott.

Galambóc vára

Nándorfehérvár ostroma 1522-es metszeten

Az ostromban a vár kapitánya, Szilágyi Mihály és a felszabadító sereg vezére, Hunyadi János mellett kiemelkedő szerepe volt a ferences Kapisztrán Szent Jánosnak, aki III. Calixtus pápa megbízásából még 1455. májusában érkezett Magyarországra, hogy keresztes hadsereget szervezzen a török ellen. Zombori István Kapisztrán János egy év alatt bejárt magyarországi útvonalait rekonstruálja győri bemutatkozásától a király és a rendek előtt Hunyadival való tordai találkozásán át délvidéki körútjáig. Ezen belül kiemeli Szeged szerepét, amely a magyarországi ferences obszervancia egyik központjaként már ismert volt Kapisztrán számára rendtársa, Marchiai Szent Jakab leveleiből, aki 1430 tájától innen irányította a balkáni bogumilok közötti missziót.

Giovanni di Bartolomeo d’Aquila: Kapisztrán Szent János a nándorfehérvári csatában

A nándorfehérvári győzelem után néhány nappal mind Hunyadi, mind Kapisztrán a seregben kitört pestisnek esett áldozatául (Szilágyi Mihály majd négy év múlva esik török fogságba, s Konstantinápolyban fejezik le, amiért nem hajlandó elárulni a vár gyenge pontjait), s a lap egy-egy írást szentel azoknak a templomoknak, ahol örök nyugovóra helyezték őket, még ha ez alig néhány évtizedet jelentett is a valóságban. Kapisztrán Jánosnak, írja Fedeles Tamás, kifejezett kívánsága volt, hogy az újlaki obszerváns ferences templomban temessék el, minthogy népszerűsége így új lendületet adhatott a balkáni ferences missziónak. Ez egybevágott Szerémség és Szlavónia ura, Újlaki Miklós törekvéseivel, aki önálló tartományúri hatalmat igyekezett kiépíteni a Dráván túl, megszerezve Észak-Boszniát s hozzá Mátyástól a bosnyák királyi címet is. Egy ilyen tisztelt szent ereklyéinek jelenléte nagyban növelte birtokközpontjának jelentőségét és tartományúri tekintélyét. Mindjárt Kapisztrán halála után kezdeményezte is szenttéavatását, amelyre azonban végül is csak 1690-ben került sor. Újlak azonban így is a korabeli Magyarország legfontosabb búcsújáró helyévé vált, ami nagy gazdasági fellendülést is hozott, s a település 1525-ben szabad királyi város címet kapott. Egy év múlva, a mohácsi csata utáni napokban a törökök kifosztották és felperzselték a várost. Kapisztrán Szent János testének nyoma veszett.

Wathay Ferenc rajza 1602-1606 között, török fogságban írott énekeskönyvében fogsága egyik színhelyéről, a török Nándorfehérvárról

Hunyadi Jánost a gyulafehérvári székesegyházban temették el, ahogy még akkor rendelte, amikor 1442-ben jelentős alapítványt tett a templom helyreállítására. Ennek az adománynak az előzményeit tekinti át Udvarhelyi Nándor. 1442 tavaszán 15 ezres török sereg tört Erdélybe. Hunyadi János és Lépes György erdélyi püspök Marosszentimrénél megütköztek velük, de vereséget szenvedtek, s a püspök is elesett. Hunyadi azonban gyorsan új sereget szervezett, s Újlaki Miklós csapataival megerősítve Nagyszebennél szétverte az ellenséget, valamint a néhány hónappal később megtorló hadjáratra érkező, sokkal nagyobb török sereget is. A gazdag zsákmányból a hadjárat alatt megsérült számos templom – Gyulafehérvár, Marosszentimre, Alsóorbó – helyreállításáról gondoskodott a Maros mentén, valamint Tövisen új ferences templomot építtetett. A cikk a templomok stílusbeli hasonlóságai mellett kitér sorsuk hasonlóságára is, amely manapság sok száz további erdélyi műemléket is fenyeget. A Maros-völgyi magyar lakosság eltűnésével a gótikus templomok gazdátlanul maradnak, s a romániai műemlékvédelem nem áldoz megóvásukra. Az alsóorbói templomnak már csak alapfalai láthatók; a marosszentimrei most van összeomlóban; s a tövisi templomnak is csak néhány híve maradt már, pap nélkül.

Marosszentimre (Sântimbru, Emrichsdorf, Románia) gótikus temploma, innen

Hunyadi János gyulafehérvári síremlékéről Mikó Árpád, a magyar reneszánsz művészet egyik legjobb szakértője ad összefoglalót. A székesegyház déli mellékhajójában álló három üres szarkofágot hagyományosan, illetve 18. századi felirataik alapján Hunyadi Jánosnak, öccsének, az 1440-ben elhunyt „ifjabb Jánosnak”, és fiának, Lászlónak tulajdonítják. A sírokat azonban többször feldúlták, s csak a 17-18. században állították ismét össze. Hunyadi sírjának eredeti feliratát Ritoókné Szalay Ágnes nemrégen fedezte fel Verancsics Antal püspök írásai között, s e szerint a síremléket Szapolyai János király állíttatta 1533-ban, nem pedig Mátyás 1460 táján, mint korábban feltételezték. Szapolyai volt az, aki az 1529-ben ismét Magyarországra érkező Szulejmánnak Mohácsra elébe menve hűséget fogadott, s így minden oka megvolt rá, hogy a nagy törökverő sírjának megújításával próbáljon javítani imázsán. A későbbi évszámhoz illik a Hunyadi János-szarkofág két domborműves oldala is a csatajelenetttel és a foglyok menetével, amelyek korabeli metszetek alapján készülhettek. Fedőlapja viszont nem az, amelyik most rajta van, hanem az, amelyiket Hunyadi Lászlónak tulajdonítanak, mivel ezen szerepel az egy-egy angyal által tartott Hunyadi-, illetve a Szapolyai-címer.

A nándorfehérvári győzelem nemzetközi vonatkozásaival foglalkozik Török József és Érszegi Géza írása, amelyek egyúttal tisztázzák a győzelem és a déli harangszó összefüggését is. III. Calixtus pápa, a kiváló diplomata 1455-ben került a pápai trónra, s mindjárt esküt tett, hogy visszaszerzi a két évvel korábban elfoglalt Konstantinápolyt a kereszténységnek. A Borja-családból származó pápa szülőföldjén, Valencia és Gandia környékén ekkor még nagy számban éltek a csak nemrég legyőzött mórok, s így Nyugat-Európa nagy részével ellentétben jól ismerte az iszlám fenyegetés komolyságát. Azonnal gyűjtést rendelt el egy leendő keresztes hadjárat céljára, s a befolyt összegből hajóhadat szerelt föl, amely sikerrel foglalta le a török erőket az Égei-tengeren épp Nándorfehérvár ostroma idején, sőt számos szigetet is visszafoglalt. 1456. június 29-én pedig bullában parancsolta meg, hogy Európa-szerte imádkozzanak a nándorfehérvári győzelemért, délután három óra – Krisztus halála – és a vecsernye között emlékeztetőül meghúzva a harangokat. A rendeletet unokaöccse és utódja, VI. Sándor újította meg az 1501-es szentévben, amelynek bevételét is a keresztes hadjáratra rendelte és szövetséget is létrehozott Velence és Magyarország részvételével. A megújított rendelet volt az, amelyik az imára felhívó harangszót délre helyezte át.

A nándorfehérvári győzelem valószínűleg legkorábbi (1468) ábrázolása az olmützi Immaculata-templom freskóján, központjában Kapisztrán Szent Jánossal (részlet)

A liturgiatörténész Török József szerint az eredeti Calixtus-féle felhívás – három üdvözlégy a vecsernye előtti harangszóra – is továbbél az Angelus, azaz Úrangyala imádságban (amelynek legismertebb „ábrázolását” Millet éppen négyszáz évvel a nándorfehérvári ostrom után festette), bár mások ezt vitatják. Egy fontos liturgikus mozzanat azonban biztosan kapcsolódik még a nándorfehérvári győzelemhez: Krisztus Tábor-hegyi színeváltozásának ünnepe augusztus 6-án. Ezt az ünnepet ugyanis, amelyet keleti hatásra az ezredfordulótól kezdtek szórványosan megülni Nyugat-Európában, III. Calixtus tette kötelező ünneppé annak örömére, hogy ezen a napon kapta meg Rómában a győzelem hírét. Mint a néprajzos Barna Gábor írása kimutatja, az egyik legrégebbi magyar templom, amely ezt a patrocíniumot viseli, a csíksomlyói hegyi Salvator-kápolna, amelyet a helyi hagyomány szerint éppen Hunyadi János alapított a győzelem emlékére. Ha erre talán már nem is volt ideje életében, az nagyon is lehetséges, hogy azok a csíki confraterek építették, akiket Hunyadi rendelt a csíksomlyói ferences kolostor szolgálatára, noha mai épülete 1678-ból származik. S minthogy ennek meglátogatásával ér véget minden pünkösdkor a sok százezres csíksomlyói zarándoklat, ezért ha Kapisztrán újlaki sírjának nyoma veszett is, a ma legnagyobb magyar búcsújáró hely mégis szorosan kötődik a nándorfehérvári győzelemhez.

Sokat lehetne még hozzátenni ehhez a mozaikhoz, de már ennyi is feleleveníti az 1456-os események történeti kontextusát. Különösen érdekes volna tudni, milyen emléket őriznek a törökök erről a napról. Tudjuk, hogy egy Konstantin Mihailović nevű, horvát származású janicsár részletesen megírta az ostrom történetét, s azt is, hogy a 16-17. századi török történetírók többször utalnak rá. De vajon hogyan? Reméljük, török olvasóink megosztják velünk.