A nagy kérdés


Többen is jelezték, hogy a Blogger posztjai alatti „Tetszik” gombbal néhány napja nem lehet lájkolni a Facebookon. Feldob egy „Megerősítés”-ablakot, amelyet az ember elfogad, majd minden marad a régiben: sem a lájk-szám nem nő, sem a lájkoló Facebook-oldalán nem jelenik meg a poszt. Keresgéltem egy darabig a neten – nem lehet, hogy csak a Wang folyót sújtsa ez a csapás! – de nem találtam sorstársakra. Na de hát nem azért vannak nekünk kiváló informatikus olvasóink, hogy ne fordulhatnánk hozzájuk bármikor bizalommal. Tudja valaki a jelenség okát és főleg a megoldását?

Utóirat: Úgy tűnik, megvan a megoldás. Most épp Ukrajnában vagyok, a drohobyczi Bruno Schulz-konferencián – hamarosan tudósítok róla! –, és itt a Blogger nem váltja át a “blogspot.com” végződéseket nemzeti domainekre (pl. nálunk “blogspot.hu”), hanem meghagyja .com-nak. És láss csodát: innen probléma nélkül lehet lájkolni a Blogger-posztokat. A probléma oka tehát alapvetően az, hogy a Facebook nem tudja lekezelni az oldal domain-váltását (és úgy tűnik, nem is kívánnak foglalkozni ezzel).

A kézenfekvő megoldás tehát az, hogy az egyes nemzeti domaineket vissza kell irányítani a .com domainre. Ezt az alábbi kis javascripttel lehet megtenni, amelyet a blogtemplate html-forrásába kell beilleszteni, közvetlenül a </head> kód elé, s amelybe reményeim szerint a Blogger által eddig átirányított összes nemzeti domaint beletettem:

<script type="text/javascript"> if ((window.location.href.toString().indexOf('.com/'))=='-1') { window.location.href=window.location.href.toString().replace('.blogspot.hu/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.com.es/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.com.uk/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.com.au/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.co.nz/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.ca/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.de/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.fr/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.jp/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.com.br/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.mx/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.com.ar/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.it/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.pt/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.se/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.cz/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.sk/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.co.at/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.dk/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.nl/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.be/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.ro/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.ie/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.no/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.fi/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.gr/','.blogspot.com/ncr/').replace('.blogspot.il/','.blogspot.com/ncr/'); } </script>

29 megjegyzés:

Petrus Augustinus írta...

Hehe, ezt már simán engedte lájkolni, konfirmálás nélkül. :D Amúgy ilyen a többi blog is leginkább; eddig máshol nem láttam a 'confirm' ablakot.

Petrus Augustinus írta...

Nocsak, de csak ennél a bejegyzésnél van így! Az összes előzőnél továbbra is kéri a konfirmálást és továbbra sem történik semmi! Az anomália tovább bonyolódott!

Tamas DEAK írta...

Igen, a töriblogon is ez volt/van.

Tamas DEAK írta...

Tesztelgetem, és úgy tűnik a linkkel van baja, lezáratlan karakterkonstans után ugat. Újra tudod illeszteni ezt a lájkoló micsodát a blogger felületén valahogy?

Tamas DEAK írta...

Ja, és az új lájk törli a régi lájkot.

Studiolum írta...

Sajnos már nem emlékszem, honnan szedtem ezt a template-be beillesztett stringet, de valami ilyen helyről, és pontosan az a string van benne, mint itt is, minden lezáró taggel. És hát eddig működött is gond nélkül, szóval nem hiszem, hogy most, két év után jött volna rá, hogy anélkül neki nem megy.

Edith Illyés írta...

Több hibát is jelez a böngésző Javascript konzol, első körben meg kellene nézni, mi történik, ha leveszi az oldalsávból a nyestketrecet.

Utána ellenőrizni, hogy a like gomb kódja megfelelő-e: http://developers.facebook.com/docs/reference/plugins/like/ Régebbi gomb-kódok egy idő után már nem működnek, ahogy fejlesztik a rendszert.

IttasKöltő írta...

Ez a szám ott fen Adam Douglas ihlette? :D

Petrus Augustinus írta...

Ki más? The answer to life, universe and everything. :)

Marguerite írta...

nekem ennél sem működik, most sem

Tamas DEAK írta...

Hehe, hát nem is most jött rá a rendszer, valamit változtattak bejelentés nélkül a fácsén, ahogy illik.

lj írta...

Spammernek minősített a facebook. Amíg ebben a státuszban van az oldal minden megosztásra, stb. kétszer kérdez rá...

Edith Illyés írta...

Hibajegy. Dolgoznak a javításán.

Studiolum írta...

Edith: Nagyon köszönöm a tanácsokat! Kipróbáltam őket. Levettem a nyestketrecet, de változatlan maradt. Aztán lecseréltem a like gombot a Facebook által ajánlott legújabbra, amitől a hiba ugyan megmaradt, de a főoldalon minden posztra 245 lájkot oszt ki hitelbe (amit nem használtak fel, hó végén visszaadom). A hibajegy hat napja változatlan (pontosabban csak a hibát reprodukálni képes olvasók száma növekszik, bár azt nem látom, hogy lehetne csatlakozni hozzájuk).

Hát mindegy, nem létfontosságú, csak bosszantó, hogy a Blogger és a Facebook mennyire nem tudnak/akarnak együttműködni, a kezdetektől fogva.

Edith Illyés írta...

Nem szokta elsietni a Facebook a javítást. A héten több napom ment el egy 2009-es hiba miatt, ami még mindig nincs javítva.

Egyébként azt hiszem azért hasal el a lájkolás, mert a valódi URL a wangfolyo.blogspot.com, ahonnan a Blogspot valami nem triviális módon átirányít a .hu végződésű címre. Ha van olyan opció az admin felületen, ami az átirányítást letiltja, akkor esetleg érdemes megnézni, mi történik.

Még egy érdekesség: az egész webhely a .com címen van beindexelve:

.com vö. .hu

Marguerite írta...

Igen, én is erre gyanakodtam. Ezt az átirányítás-dolgot már az elmúlt hónapban ettől a problémától függetlenül is körüljártam. A Google nyár eleje óta minden országban a nemzeti domainre irányítja át a Bloggert, indoklásuk szerint azért, hogy ha szükség van rá, országonként lehessen egy-egy blogot cenzúrázni, ne kelljen az egészet letiltani. Ez azonban érthetően hátrányosan hat a Facebook-lájkokra és a statisztikákra, ami viszont nem érdekli a Google-ot, legalábbis semmilyen megoldást nem kínálnak erre. Egyes fejlesztők kidolgoztak olyan javascripteket, amelyek megőrzik a .com végződést, de a Google néhány hete hatástalanította ezeket: ilyen script esetén egyszerűen letiltja az oldalt. A mostani probléma azonban valami nagyon új, néhány napos dolog, és valószínűleg a Facebook valami új fejlesztésével függ össze, ami talán tényleg a Google nemzeti domainváltásaival akad össze.

Tamas DEAK írta...

Mai Manóéknál megy a lájk.

http://maimanohaz.blog.hu/2012/08/31/a_vilag_legelso_fotoriportja

Studiolum írta...

blog.hu-n eddig se volt gond vele (nekem legalábbis), csak a Bloggeren

Tamas DEAK írta...

igen, de az ottani kód nem másolhatü be ide?

Studiolum írta...

Most már biztos vagyok benne, hogy a Blogger nemzeti domain-átirányítása (plusz a Facebook megerősítés-kérelme) miatt nem megy a lájk. Most Ukrajnában vagyok, ahol nincs átirányítás, a .com jön be, és nincs probléma a lájkolással; otthonról, ahol a .com .hu-ra vált, továbbra is van.

Tamas DEAK írta...

Én munkaidőben Hollandiában ülök, most itt is jó. Tudtam lájkolni is.

Petrus Augustinus írta...

Budapest is a-go! We're in the clear. :)

Petrus Augustinus írta...

Yeeey! A Wang-folyó a 9. lett a GoldenBlog versenyén a 'Kult-Szórakozás' kategóriában! Gratz! Ám ami érdekes: ott .hu-val van kiírva a címe, rákattintok, idehoz és NEM váltja át .com-ra. Simlis. >)

Studiolum írta...

vissza kellett csinálnom sajnos, mert írtak Kanadából, hogy ott nem látják, végtelen ciklusba ment át a hu>com átváltás

Tamas DEAK írta...

Azt az elején itt Hollandiában is csinálta, de a DNS replikáció után elmúlt.

Paszternák Éva írta...

Gratulálni jöttem, és elragadott a tartalom. Megérdemelten nyertetek.
Fantasztikus, ami itt fogadott.
A Vidám temetőnél kicsit leragadtam, ott én is jártam:)
Engedjétek meg tehát, hogy további hasznos és jó munkát kívánva, szívből gratuláljak!
Szeretettel, Éva

Paszternák Éva írta...

Ó, elkapkodtam, a volna sajnos lemaradt.
Tehát megérdemelten nyertetek volna.
Gratulálok, engem elvarázsoltatok.
üdv. Éva

Studiolum írta...

Nagyon köszönönjük! és hát minden nyerésnél nagyobb nyereség az olvasók elvarázsolása, úgyhogy mindenképpen nyertünk.

Rafael Balázs írta...

Gratulálunk!