Ivan Boldirev: Doni kozákok, 1875-76

Kozákok búcsúja szolgálatba induláskor

Ivan Vasziljevics Boldirev 1850-ban született kozák családban, a Don melletti Ternovszkoje faluban. Mivel anyja korán meghalt, s apja a cár kozák seregében szolgált, szinte árván nőtt fel nagyapja mellett. Gyerekkorától kezdve megbabonázták a mechanikus szerkezetek: egy órához jutva minden segítség nélkül kitanulta az órásmesterséget, s attól fogva a falu ezermesterének számított. Az így összegyűjtött pénzből 19 évesen Novocserkasszkba ment tanulni. Itt fedezte fel a fotográfiát, amely egy életre hivatásává vált. Rendkívül jó fotói révén messze földön híressé vált, s ez bátorította fel, hogy 1872-ben Szentpétervárra menjen képzőművészetet tanulni. Az iskola mellett boltossegédként kereste a pénzt, de minthogy ebből nem tudta fedezni a tandíjat, egy év után kimaradt az iskolából.

Ivan Vasziljevics Boldirev: Önarckép

Ekkor sietett segítségére Vlagyimir Sztaszov, a kiváló művészettörténész és műkritikus, a cári könyvtár művészeti részlegének igazgatója, aki felismerte benne a tehetséget. Alkalmazta a könyvtárban a fotók katalogizálására, és minden magas állású ismerősének – többek között a mecénás Tretyakovnak, a moszkvai galéria névadójának is – figyelmébe ajánlotta, így gyorsan kialakult egy szerény megélhetést biztosító ügyfélköre.

Vlagyimir Sztaszov a tanítványai által ajándékozott emléklappal. Ivan Vasziljevics Boldirev fotója, 1886

Boldirev azonban mindenekelőtt feltalálónak tartotta magát. Minthogy nem volt pénze fényképezőgépre, maga állította elő a sajátját kartonpapírból, amelyhez alapos optikai tanulmányok után ő csiszolta a lencsét is. Ezzel a lencsével – amelyet az Orosz Cári Technikai Bizottság 1878-ban és 1889-ben is „a kereskedelmi forgalomban kapható legjobbnak” ismert el – készítette kitűnő fényképeit. Amellett, elégedetlen lévén a korabeli fotográfia alapanyagával, a nehezen kezelhető és törékeny üvegnegatívval, már 1878-ban kikísérletezte a rugalmas filmet, amelyet a továbbiakban maga is használt. Szabadalmaztatására azonban nem volt már pénze, s a találmányt így két évvel később George Eastman cége, az Eastman Kodak indította el világhódító útjára.

A Technikai Bizottság tagjai megvizsgálják Boldirev lencséjét. Ivan Vasziljevics Boldirev felvétele a szóban forgó lencsével, 1878. április 11

Boldirev fotói igen keresettekké váltak, számos gyűjteményben maradtak fenn belőlük példányok. A legnagyobb érdeklődés – a korabeli társasági életben divatos „nép felé fordulás” jegyében – azonban azt a néhány tucatnyi képét övezte, amelyeket odahaza, szülőfalujában és a környező kozák falvakban készített 1875-76-ban, s amelyeket „Doni album” néven publikált. Ezek a képek a korabeli kozákság leghitelesebb dokumentumai, egyedülálló képek egy olyan fotográfustól, aki közöttük felnőve pontosan ismerte életük minden mozzanatát, és a fotókon látható személyek nagy részét is. A képek gyorsan nagy népszerűségre tettek szert, és nagy mértékben hozzájárultak az orosz vidék életét regisztráló fotográfiai utazások megindulásához, amelyek majd a századfordulón érik el csúcspontjukat Dmitrij Jermakov kaukázusi fotókörútjaival, vagy Prokugyin-Gorszkij monumentális oroszországi fotográfiai expedícióival.

A Boldirev által fotózott településeket 1952-53-ban a doni víztározó vize lepte el. Ezek a falvak ma már csak ezeken a képeken láthatók.







Öreg kozák cimljanszkojei bort árul

2 megjegyzés:

Szabi írta...

Ama négyéves fiút lóháton ábrázoló képen merengve megnyílik előttem, hogyan váltak -- előtte mintegy két és fél évezreddel -- ugyanazon vidék szarmatáiból a görög mítoszok kentaurjai...

marguerite írta...

nagyon szépek!

a kozákokat a másik oldal elbeszélése alapján képzelem el félelmetes és kegyetlen katonáknak, gyönyörű látni ezt a régesrég eltűnt mindennapi életet a képeken.

milyen szép és furcsa már nekünk egy olyan világ, ahol szinte minden használati tárgy, bútordarab, a házak, a mezőgazdasági eszközök, minden fából készült, és helyben