Az építészet színháza

zabradli zabradli zabradli zabradli zabradli zabradli zabradli zabradli zabradli zabradli zabradli zabradli zabradli

El tudják képzelni, hogy Lechner Ödön, Lajta Béla és Kós Károly reppelve adják elő a színpadon a magyaros szecesszió általuk vallott felfogását, miközben a háttérben egy hosszú bajszú juhász laza mozgással táncol rá, időnként közbekérdez, helyesel és megbízásokat ad nekik, s mindez a reakciókból ítélhetően a közönség műértésének és nemzeti identitásának erősítésére szolgál?

Ez történt ma este a Divadlo Na zábradlí színpadán, persze cseh kontextusban. A Károly-hídtól pár percre működő kamaraszínház házi zeneszerzője, Miloš Orson Štědroň Divadlo Gočár, „Gočár Színház” című zenés komédiájában Josef Gočár, Pavel Janák és Jože Plečnik lép színre, a három nagy építész, akik az 1910-es évektől kezdve megteremtették a modern cseh építészetet. A színely egy fiktív építésziroda, ahol együtt dolgoznak, s hol egymáshoz fordulva, hol áriára fakadva fejtik ki építészeti elveiket a jazz-trió – dob, szaxofon/klarinét és zongora, utóbbinál maga a szerző – fergeteges kíséretében. A szövegek tele vannak ragyogó poénokkal, a közönség dől a nevetéstől, miközben igazán informatívan adják elő a cseh avantgard irányzatok, a funkcionalizmus, a kubizmus, a rondokubizmus lényegét.


A darab negyedik szereplője a Csehszlovák Köztársaság. Fiatal nő, aki a program szerint „kettős szerepet játszik: egyfelől idealista, merész és lelkes hozzáállásával a fiatal köztársaság jelképe, másfelől közönséges és aggresszív háziasszonyként a cseh pitiánerség képviselője”. Az építészetelméleti áriákat szólótánccal kommentálja, rajong az építészekért és korholja őket, megbízásokat ad és díjakat oszt nekik. Versenyt ír ki templomépítésre, ami alkalmat ad a mestereknek, hogy egy-egy főművük, a vršovicei Szent Vencel-templom, a vinohrady Husz-templom és a vinohrady Jézus Szíve-templom hatalmas papír makettjével felvonulva jazz-kantátában adhassák elő hitvallásukat a transzcendens építészeti megjelenítéséről. S mindezt ötödik, szótlan szereplőként az Elnök, Masaryk óvó tekintete kíséri, aki, mint a kínai vendéglők szerencsehozó macskája, ujjával végig szünet nélkül integet a középen függő képernyőről.

Ez a politikai allegória jelzi a modern építészet jelentőségét az egykori Csehszlovákiában, és aktualitását a mai Csehországban. Az 1918-as függetlenné válás után a modern építészet éppúgy nemzeti identitáselemmé vált, ahogy más kelet-európai országokban a nemzeti szecesszió két évtizeddel korábban. A modern építészek jelentős politikai hátszelet élveztek, s a helyi irányzatokat – elsősorban a Janák-féle kubizmust és Gočár rondokubizmusát – „csehszlovák nemzeti stílusnak” kiáltották ki. A klasszikus modern a cseh – és kisebb mértékben a szlovák – városkép és esztétika meghatározó elemévé vált. Csak itt, a színház körüli ötszáz méteres körben is legalább három-három jelentős épülete áll mindhárom mesternek.

A modernnek ez jelenléte a köztereken és a köztudatban magyarázza a közönség reakcióját és a darab sikerét. Fogják az utalásokat a stíluselemekre és az egyes prágai épületekre, és élvezik a modern építészeti elméletek frappáns összefoglalóit. A retro-gegre vett darab új módon eleveníti fel és teszi befogadhatóvá a cseh művészet és történelem egyik nagyra tartott korszakát, miközben növeli a közönség nyitottságát a kortárs építészetre. Már több mint egy éve fut a Divadlo Na zábradlíban, s még mindig telt házas, és hatalmas ovációval ér véget. Minden építész álma.

Josef Gočar: A prágai Fekete Madonna-ház lépcsőháza, 1912

Nincsenek megjegyzések: