A termékeny pont

Ha az ember késő délután vág neki a hegynek Alsóvisó/Vișeu de Jos felé a máramarosi Izakonyháról – jiddisül קעכניא, románul Cuhea egészen 1973-ig, amikor Ceaușescu megajándékozta a legendás vajda, Bogdan nevével, az új rendszer pedig 2008-ban bronz szoborcsoportjával –, és hat kilométer múlva, nem sokkal azelőtt, hogy beérne Kisbocskó/Bocicoel falujába, a hegygerincről még egyszer visszatekint, lenyűgöző látvány tárul ki előtte. Az arany óra ezer meleg árnyalattal festi színesre a hegyi patakoktól szabdalt domboldalakat, amelyek fokozatosan ereszkednek le az Iza folyó párában úszó völgyéig, majd onnan ismét lépcsőzetesen emelkednek a nem is olyan távoli Cibles-hegyláncig, amelyet balról jobbra szinte szabályos közönként tagolnak a Cibles/Țibleș (1839 m), a Hunyadi/Hudin (1615 m), a Székelykő/Secului (1311 m), s egészen jobbra a nemrég említett Gutin/Gutâi (1443 m) csúcsai. Az Iza medencéje csupán az egyik a Máramarost alkotó négy nagy folyóvölgy – Visó, Iza, Mára, Szaplonca – közül, de ez a látvány mégis mintha az egész Máramarost foglalná össze páratlan módon. Nem véletlenül tettem éppen ezt a tavaly májusi képet az első máramaros-bukovinai túránk beharangozójának élére.


Az Iza völgyéből a gerincig, majd onnan lefelé a Visó völgyéig kanyargó keskeny utat nem sokan ismerik, útikönyvek nem ajánlják, s még a Google útvonaltervező is kerülőt javasol helyette. Ennek ellenére, ahogy mi tavaly májusban, úgy sokan mások is megtalálták ezt az elrejtett kilátópontot, s az innen készült felvételek, éppúgy, mint nálunk, ikonikus szerepet játszanak a különféle máramarosi kiadványokban.


Dan Dinescunak és Ana Bârcănak a máramarosi faépítészetről szóló alapvető munkája, a The Wooden Architecture of Maramureș (1997) – amelyből már idéztük a jódi templom hasonlóképpen ikonikus képét, s még az egész könyvről is írunk – a máramarosi falvakról szóló összefoglalását kezdi ezzel a képpel (kattints rá). Május helyett már nyár végén járunk, a nyárfák ezüstös levelei már besűrűsödtek, s az előtérben már ott magasodik a jellegzetes máramarosi szénaboglya.


Talán épp ezt a szénaboglyát rakják meg a bukaresti Florin Andreescu nemrég megjelent gyönyörű albumában: Maramureș, țară veche (Máramaros, ősi föld, 2011), amelyről szintén hamarosan írunk. És ugyanebben az albumban néhány lappal később a táj jobb oldala is kinyílik, a háttérben a Gutinnal.


A táj bal oldala pedig a finn Metaneira kiadó kitűnő, több mint 500 oldalas Máramaros-útikalauzának (2007) a tartomány földrajzáról szóló fejezetét vezeti be (kattints rá). A kép jó tíz éve készülhetett: a magányos nyárfával, mint tavaly májusi képünk mutatja, már sarjak sokasága konkurrál, de a kis almafa két terasszal följebb nem sokat nőtt azóta.


A további ikonikus képek elkészítése olvasóinkra vár, elsősorban azokra, akik velünk tartanak június végi máramarosi túránkon, vagy – ahogy egyre inkább érik – annak megismétlésén augusztus 20-24 között.

A termékeny pont 2019. november 1-én délután 5 óra körül