Deir el-Baharitól Medinet Habuig

 „Csak a mesék maradnak”

Hatsepszut temploma Deir el-Bahariban
„Ezt a fát Puntból hozta Hatsepszutnak a templom falán ábrázolt expedíciója”

„Hát nem tudod, Aszklépiosz, hogy Egyiptom az ég képmása, vagy helyesebben szólva az a hely idelenn, ahová az egeket kormányzó és irányító valamennyi erő kivetítődik és alászáll? Sőt ha igazán akarunk szólni, a mi földünk a világegyetem temploma. És mégis, minthogy a bölcseknek illő mindent előre tudniuk, egyvalami felől nem szabad tudatlanságban maradnotok: eljön majd az idő, amikor nyilvánvalóvá lesz, hogy az egyiptomiak hiába tisztelték isteneiket áhítatos lélekkel és buzgó szolgálattal: minden szent istentiszteletük hatástalanná és terméketlenné válik. Eljön az az idő, hogy az istenek a földről visszatérnek az égbe és elhagyják Egyiptomot, s ez a föld, mely a vallás otthona volt, megfosztatik isteneitől és elhagyottá válik. Ezt a földet és tartományt idegenek népesítik majd be, s nem csupán elhanyagolják a vallást, hanem, ami még rosszabb, törvények által és büntetés terhe mellett megtiltják a vallásgyakorlást, az áhítatot és az istenek tiszteletét. Akkor majd a mi szent földünk, megannyi szentély és templom otthona, halottakkal és sírokkal lesz tele.”


„Ó Egyiptom, Egyiptom, kultuszaidból csak a mesék maradnak, amelyekben tulajdon gyermekeid sem hisznek majd. Csupán kőbe vésett szavak beszélnek majd szent cselekedeteidről. Egyiptomot szkíták, indusok vagy más hasonló szomszédos barbár nép özönli el. Az istenek visszatérnek az égbe, a magukra hagyott emberek mind meghalnak, s akkor, ó Egyiptom, Istentől és embertől elhagyatva sivataggá válsz majd.”


„Téged szólítalak, legszentebb folyó, neked hirdetem az eljövendőt. Partod pereméig vérrel telve örvénylesz majd, s kiáradsz, és nemcsak szent habjaidat szennyezi be a vér, hanem áradásoddal az egész földet. A holtak száma jóval meghaladja majd az élőkét, s a túlélőkről csak nyelvük jelzi, hogy egyiptomiak voltak, mert tetteik idegeneknek mutatják majd őket.”


„Miért sírsz, Aszklépiosz? Még ennél is rosszabb idők jönnek Egyiptomra, nagyobb csapások sokasága sújtja majd. Ez a föld, amely szent volt valamikor, az isteneket szerető föld, az egyetlen föld, amelynek vallásossága jutalmául az istenek alászálltak és itt lakoztak, a szentség és áhítat tanítómestere az emberiség számára, ez a föld a legszörnyűbb kegyetlenség példája lesz. Akkor majd az emberek, mindentől megundorodván, nem fogják többé csodálni, sem tisztelni a világot. S a vallás, minden áldás legnagyobbika – mert nincs, nem lehet és nem is lesz semmi más, amit ennél jobbnak ítélhetnénk – veszélybe kerül, terhessé válik az emberek számára, és megvetik majd, és gyűlölni fogják a világmindenséget, Istennek ezt az utánozhatatlan művét, a formák sokféle változatosságával elrendezett dicsőséges építményt, Istennek ezt az eszközét, amelynek révén akarata megvalósul teremtett művében, irigység nélkül kiárasztván jóakaratát az emberre, a dolgoknak ezt az együttesét, ahol minden egy és minden különböző, s amely méltó a csodálatra, dicséretre és szeretetre. Az emberek többre tartják a sötétséget a fénynél, és a halált hasznosabbnak ítélik majd az életnél.”


„Többé senki sem tekint fel az égre; a jámbort esztelennek tartják majd, s az istentelent bölcsnek; az őrjöngő lesz az erős, s a legelvetemültebb a jó. A lélek pedig, akárcsak az a tanítás, hogy természettől fogva halhatatlan és reménye van eljutni a halhatatlanságra, ahogyan kifejtettem neked, nemcsak nevetség tárgya lesz, de ki-ki képzelődésnek és hiábavalóságnak is tartja majd. És hidd el nekem: még főbenjáró bűn vádjával is illetik azt, aki szellemét a vallásnak szenteli. Új jogokat, új törvényt alkotnak majd, s többé senki nem hall és nem hisz majd el egyetlen szent vagy jámbor szót sem, olyat, amely méltó lenne az éghez és az ég lakóihoz.”


„Az istenek – ó fájdalom! – elválnak majd az emberektől, s csupán a gonoszság angyalai maradnak a földön, akik elvegyülnek az emberekkel, s a szerencsétleneket erőszakkal mindenféle gazságra kényszerítik, háborúra, rablásra, cselvetésre, és minden másra, ami ellenkezik a lélek természetével. A föld kibillen egyensúlyából, a tenger nem tűr meg többé hajót a hátán, az égboltról eltűnnek a csillagok, és nem járják többé égi pályájukat. Minden isteni hang elhallgat és némává lesz; a föld gyümölcsei megrothadnak, a talaj terméketlenné válik, a levegőn pedig baljós bénultság vesz erőt.”


„Így fog megvénhedni a világ: istentelenségbe és zűrzavarba süllyed, és minden jó elenyészik.”

Corpus Hermeticum. Aszklépiosz, 3.


Hatsepszut királynő arca



Epitaph on an Army of Mercenaries - Zsoldoshadsereg sírfelirata

These, in the day when heaven was falling,
The hour when earth’s foundations fled
Followed their mercenary calling
And took their wages and are dead.

Their shoulders held the sky suspended;
They stood, and earth’s foundations stay;
What God abandoned, these defended,
And saved the sum of things for pay.
Ezek, mikor az egek leszakadtak
mikor a föld alapja összeroskadott
zsoldosmesterségért mindent odahagytak
megkapták bérüket, s most mind halott.

Vállukkal megtartották az eget
megállottak, s a föld is megállott;
amit Isten elhagyott, megvédték ezek
jó pénzért megmentették a világot.

A. E. Housman





„Szeretném még leírni neked Memnón csodáját is, mert a művészet, amely létrehozta, valóban rendkívüli és meghaladja az emberi kéz erejét. Volt Egyiptomban egy szobra Memnónnak [Kallisztratosz a képen a jobboldali szoborra utal], Tithonus [Aurora] fiának, márványból faragva. Ámde annak ellenére, hogy kőből volt, nem maradt meg természet szabta korlátai között, sem a természet által rákényszerített csöndet nem tűrte, hanem kő-mivoltán felülemelkedve képes volt a beszédre. Köszöntötte ugyanis a felkelő Aurorát, örömteli hanggal örvendezvén anyja érkezésének, majd napszálltakor gyászos és szomorú nyöszörgést hallatott távozása fölött. S a márvány nem volt híján a könnyeknek sem, hanem ezekkel is élt akarata szerint. Memnónnak ez a szobra, úgy vélem, csupán testében különbözött az embertől, hiszen emberi akarat és érzések vezérelték. Lényében megvolt a bánat és az öröm, s hol ez, hol az kerítette hatalmába. Noha a természet kezdettől fogva úgy rendelte, hogy a kövek nemzetsége néma és hang nélküli legyen, képtelen a szenvedésre és az örömre, és érzéketlen a szerencse változásai iránt, Memnón e kőszobrának mégis örömet juttatott és a bánat érzésével látta el a sziklát; s ez az egyetlen általunk ismert műalkotás, amely gondolkodik és hangot ad. Daedalus ugyan volt olyan merész, hogy mozgással ajándékozta meg az anyagot, s művei képesek voltak járni és táncolni, de nem volt képes rá, sem fejében meg nem fordult soha, hogy olyat alkosson, amely beszélni is tud. Az etiópok keze azonban megtalálta a módját, hogy megvalósítsa a megvalósíthatatlant, és legyőzze a kő némaságát. A történet úgy tartja, hogy Echo válaszolt Memnónnak, amikor ez beszélni kezdett, szomorú visszhangot adva szomorú panaszára, és viszonozva vidámságát, amikor vidám hangon szólt. Ez a szobor csillapította Aurora kínjait, és megszabadította fia gyötrelmes keresésének kényszerétől, mintha az etiópok művészete kárpótolta volna őt a valódi Memnón elvesztéséért.” (Kallisztratosz: Szobrok leírása, 3. század)

3 megjegyzés:

Szabi írta...

"A holtak száma jóval meghaladja majd az élőkét, s a túlélőkről csak nyelvük jelzi, hogy egyiptomiak voltak, mert tetteik idegeneknek mutatják majd őket."

Nyelvük is jelzi, hogy idegenek.

Studiolum írta...

A bölcs Hermész Triszmegisztosz itt valószínűleg a koptokra célzott :)

Judit írta...

Nagy szerelmem, az egyik legnagyobb: Egyiptom!Örömmel olvastam ezeket a sorokat. Köszönet értük!