Koszovói kolostorok

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd katonai őrizet alatt álló kolostorokat látogatok.

A dél-szerbiai Novi Pazar fölött készülődő vihart magunk mögött hagyva, Montenegrón keresztül értük el Koszovót, azon a látványos hegyi úton át, amely több mint 1800 méter magasságban vezet át a hágón. A határállomáson, miközben megvásároltuk a helyi biztosítást (a zöld kártya nem érvényes Koszovóban), a kamionsofőrök hosszan készítettek fel az út veszélyeire, langsam, langsam fahren, ismételgették, és kezükkel nagy hajtűkanyarokat rajzoltak a levegőbe, mint valami rettenetes ringlispíl szédítő örvényeit.
Odafentről a síkság valóban hosszú időn át eltűnik a szemünk elől.





Pećen – Ipeken – a patriarchátust szeretnénk meglátogatni a Rugova-szurdokban, aztán a dečani kolostort valamivel délebbre. A szerb orthodox egyház első, középkori székhelyét Žičában alapították, Kraljevo mellett, az akkori szerb királyság északi határának közelében, de minthogy a vidék rendszeres támadásoknak volt kitéve, az első püspökök áthelyezték székhelyüket Peć mellé, amely ma Koszovóba esik, a szinte áthatolhatatlan hegyektől védett völgybe.

De a béke továbbra sem köszöntött be, s a kolostor évszázadokon át mások védelmére szorult, hol az oszmánokéra, hol a KFOR-éra.

Pećen egyetlen tábla sem jelzi a patriarchátust, ahogy később Dečani kolostorát sem, csupán a Rugova-szurdokot és természetvédelmi területét. Térképünk azonban világosan jelöli a patriarchátust, mindjárt a szurdok bejáratánál, ám hiába megyünk hosszan-hosszan a sziklák tövében, vidám albán esküvői menetek útját keresztezve, egyetlen kolostor sem tűnik fel előttünk. Végül egy rendőrautót látva a megtévesztő „pizzéria” felirattal hivalkodó egyik útszéli kocsma mellett, útbaigazítást kérünk.
A patriarchátus? Rég eljöttünk már mellette.
A rendőr küzd az angollal, don’t worry, you drive one kilometer maybe two, I call my colleague, he make you signs when you come on the road, you see him. Hosszan telefonál, részletesen leírva a francia rendszámú autót, igen, igen, biztosít minket, he make you signs when you come on the road, you see him, you can go.
Egy kilométer, kettő, és a kolostor még mindig nem látható, csak valami katonai támaszpont, szögesdrót akadályokkal és egy vagy két őrtoronnyal védett hosszú fallal. Elhaladunk az őrbódé előtt, s csak akkor vesszük észre a fáradt katonát, aki kezével jelez nekünk anélkül, hogy felállna székéből. A patriarchátusnál vagyunk. Az őrszem és a leeresztett sorompó a KFOR jelét viselik. Miután átkelünk a szögesdrót akadályokon, kivárjuk a sorunkat egy páncélozott jármű előtt, és válaszolunk a katonák kérdéseire, leadjuk útlevelünket, ahogy majd később a dečani kolostornál is. Természetesen fegyvereinket is le kellene adnunk, magától értődik.



A sorompó után az út enyhén ereszkedik a folyó felé. Egyedül vagyunk. A nagy betonfalak mögül más, ősibb falak bukkannak elő. A patriarchátus kapuja nyugatra nyílik, a folyó felé, s a kolostor olyannak tűnik, mint egy nagy sziget. A kolostori épületek kört formáznak, orbist, amelynek közepén kert terül el, a 13. században nyitott öntözőcsatornákkal és ültetett eperfákkal – a templom a háttérben sejlik fel csak a mozdulatlan ágak mögött –, mint a mennyei Jeruzsálem képmása.
Egy-két szerzetesnő megy arra, minden sietség nélkül. Egy másik egy vödörrel. Nagyon fiatalok és nagyon idősek.
Igen, ehetünk az eperből. A szürkébe öltözött idős nő lehúzza az ágat, hogy szedhessünk róla. Legyek zúgnak a hegyi folyó fölött. Az eper kék leve megfogja a követ.

Mint a legtöbb szerb kolostori templomot, a patriarchátus épületegyüttesét is vörösre festették az Athosz-hegy templomainak mintájára. A narthex homlokzatán freskók maradványai. A templom északi oldalán kis temető, ahol a szerzetesnőktől nem messze szigorú tekintetű férfi nyugszik.

Az apszisok és kupolák külső együttese azonban nem tárja fel a belső struktúra komplexitását.
A félhomályos narthexből három ajtó nyílik. Nem egy templom van itt, hanem három összefüggő templom együttese, plusz egy negyedik az épület déli oldalán. A középső ajtó rövid, dongaboltozatos hajóba nyílik, amelyet homály borít, mintha alagúton haladnánk át, hogy aztán hirtelen lépjünk a fénybe, a kupola alatti nyitott térbe. Ez a Szent Apostolok temploma, a legrégibb a három közül, amelyet talán még maga Szent Száva alapított 1250 körül. A baloldali ajtó a kisebb és világosabb Szent Dömötörbe nyílik, a jobboldali a nagyobb és magasabb Hodegitria Szűzanya templomába. A negyedik, bezárt templom Szent Miklósé.

A fényes márvánnyal kövezett, teljes egészében 14. századi freskókkal borított narthex felkészít az utána következő három nagy templom látványára. Itt tartották a szerb egyház zsinatait is, s ezért hangsúlyozza a díszítés olyan nagyon az apostolok küldetését és az evangélium üzenetét. A freskóciklus az evangéliumok által leírt csodákat és példabeszédeket ábrázolja a nagyböjt liturgikus olvasmányainak sorrendjében. A középső ajtó fölött Krisztus és a szamaritánus asszony találkozása, s a vak meggyógyítása.


Agni parthene (Ó, tiszta Szűz). Görög eredetű szerb egyházi himnusz, Divna Ljubojević előadásában

Igen idős, igen kicsi, törékeny szerzetesnő csatlakozik hozzánk. Hosszú, görbe botra támaszkodva, amely minden bizonnyal magasabb nála, világos, szenvedélyes, tudós hangon beszél. Úgy olvassa számunkra a képeket, mintha egy egyszerre távoli és mégis ismerős nyelven olvasna. A képekről beszél, amelyek szövegeket idéznek, s a szövegekről, amelyek benne rejlenek a képekben; minden freskót a következőhöz köt, kibontja, ami a képben rejtőzik, s nemcsak a 13. század embereit, de a kor gondolkodását is életre kelti. És a freskók hirtelen megelevenednek, s ez a gondolkodás szemünk előtt ölt testet. Hogyan lehetne átadni ennek a pillanatnak az élményét?

A narthexet, a három egymás mellett húzódó templomot, a falakat, a boltozatokat, a kupolákat, mindent freskók borítanak, amelyeket majdnem nyolcszáz éve festettek a Szalonikiből jött művészek. A Szent Apostolok hajójának legmagasabb pontján, amelyet a jeruzsálemi vacsoraterem másának szántak, Krisztus mennybemenetele. Alatta egymást követő körökben angyalok és apostolok  táncolnak felemelt kézzel, a mennyei misét celebrálva.
A déli falon, az ív fölötti lunettában Krisztus szólítja Lázárt. A festő, akinek nem volt tere, hogy állva ábrázolja Lázárt, a megszólítást megelőző pillanatot választotta ki ábrázolásra, amikor Lázár még nem kelt fel. Egy vörösbe öltözött férfi hosszú szalagot teker le a sírban ülő holttestről, annak megfelelően, ahogy Lázárról leválnak bűnei. De a legmeglepőbb az, hogy a baloldalt, az ív alatt előre hajló, s kezével keresztet rajzoló Krisztus tekintete egy magasságban van Lázáréval, s tekintetük a vörösbe öltözött férfi feje fölött találkozik. A férfi pedig megáll, s kezét kérdőjelként emeli a magasba. Fölötte, szinte a feltámadó Lázár függőlegesét folytatva, Szent Tamás helyezi két ujját Krisztus sebeibe: mintha három kérdés, három kérdőjel követné egymást a falon.
Az ív alatt Krisztus születése és keresztelése a Jordánban, egymással szemben. A két jelenetet összekapcsolja egymással az ív két oldalából induló hosszú ezüst sugár, a Szentlélek csillaga. Szemközt, az északi falon, az ív fölött Krisztus fekszik a lunetta jobb oldali sarkában, rózsaszín leplen az Utolsó Vacsora asztala mellett, már elkülönülve az apostoloktól, akik szinte láthatatlanná válnak az asztalt borító homályban, a nagy edények mögött. A fölötte lévő, közvetlenül a kupola alatt ábrázolt képen az apostolok vannak az előtérben, a fénnyel és arannyal átitatott pünkösdi vacsora jelenetén.

A néhány kilométerel arrébb, egy másik völgyben az erdő közepén álló Visoki Dečani kolostorát III. Uroš István király (1321-1331) építtette egy ferences építésszel, Fra Vitával, és Kotorból jött dalmát építőmesterekkel.

A kolostortemplom, amelyet szintén nagy erődített falak vesznek körül, s azon túl szintén sorompók, szögesdrót akadályok, rácsok, terepszínű hálók, betontömbök és katonák védelmeznek, szinte jelenésként tűnik fel ezen a helyen, valahonnan messziről, talán Dél-Itáliából. Ezt idézik a finoman faragott portálok és ablakok, a fehér kő szemcséi, az éppen csak szürke, éppen csak rózsaszín márvány árnyalatai, a falakon körülfutó pilasztersávok. A templom külseje hosszú románkori hajót és kereszthajót sejtet, ám a falak mögött egészen más szerkezet rejtőzik: egy, a templomra merőleges kéthajós narthex, s egy négyzetbe írt hajó és szentély. És a szédítő érzés, amikor az ember felnéz a magasba (innen a visoki elnevezés), amelyet teljes egészében freskók borítanak.

A kolostor 14. századi alapító okirata. Az egyik freskó III. Uroš István királyt a bizánci templomalapító császárok ikonográfiai formulájával ábrázolja.

Az ikonosztáz lábánál álló szarkofágban III. Uroš István teste fekszik 1331 óta, s ahogy beszélik, mind a mai napig épen. Mögötte, a nyugati falon a Parouszia, avagy a Második Eljövetel hatalmas freskója, középen Krisztus alakjával, aki az angyalok által hordozott trónusra ereszkedik alá a mennyekből, térdén nyitott evangéliummal, és mellette a Passiónak valami furcsa fekete alapon közszemlére tett eszközeivel. Az ajtó fölött, az ítélő Krisztus alatt, a Szűz mennybe felvétele. Ahogy Pećen is, az egyik kápolnában a Teremtés freskóciklusa, a másikban a Szűz életének jelenetei. Egy egész fal beszéli el az apostolok cselekedeteit, másokon szent katonák – köztük Szent Dömötör – és arkangyalok sorakoznak fel, hogy kivont kardjukkal miszlikbe szabdalják a bűnt. A falakat összesen mintegy ezer jelenet borítja.

Hallgatag szerzetes kísér végig minket a templomban, suttogó hanggal és különös gesztusokkal, akár egy nagy, türelmes árnyék. Meghív bennünket a szerzetesi lakrészbe, s egyedül marad kinn a kertben.
Kávét iszunk a fedett árkádok alatti nagy asztaloknál. Hangok a közelben, a zárt ajtók mögött. Odakinn legyek zúgnak a fák alatt.