Bazár


A tömeg tülekszik és hullámzik Os piacán, folyamatosan előre nyomulva az újabb árukhoz, s talán mindig is így volt ez ebben a háromezer éves városban, a Fergana-völgy keleti végében, az üzbég-kirgiz határ közelében. Kézikocsik szakadatlan áramlása, nők csomagokkal, vállukon nehéz zsákokat cipelő férfiak tapodják a régi kövezet töredékeit és a helyét kitöltő port. Saslik füstös illata keveredik a verejték szagával és a teaházak párájával, ahol nagy tálakban szolgálják fel a friss kaporral bőven meghintett zsíros laghmant, és a hagymaszeletekkel beborított mantit. És a hőség által kiváltott egész sor más illat, felidézni is túl sok, nemhogy leírni. A napfényben táncoló élénk színek, mindenütt a hordozható kazettás magnókból harsogó helyi folkzene, tadzsikok, üzbégek, kirgizek, oroszok és nyilván egy sor egyéb nép, mind a maga sajátos viseletében és fejfedőjével, egymással elvegyülve.



Sherali Joʿraev, Birinchin mukhabbatim

Csillogó anyagból készült napellenzők nyújtanak némi árnyékot a standok között nyíló utcákon, ahol helyi termékeket, olcsó kínai ruhákat, kézműves sapkákat, kövér répákat és krumplikat, nagy nyitott zsákokban rizst és más magvakat árulnak, a közép-ázsiai élet minden más kellékével együtt. Az emberek mosolyognak, összehúzzák a szemöldöküket, komoran ülnek, harsányan nevetnek, bámulnak, elfordítják a tekintetüket, „buuuss!” kiáltásokkal igyekeznek utat törni a tömegben áruval megrakott kézikocsijaik számára.

Vakító napfény, a tömeg megritkul, majd ismét összesűrűsödik, meglassulva, majd nekilódulva tovább áramlik, virágos ruhák és fekete hajú gyerekek, nők kendőben és földig érő színes nyomott kabátokban, komoly férfiak, akiknek arca sem nem ázsiai, sem nem európai, hanem valami a kettő között.

Megállunk egy kazettákat kínáló standnál, amelyre fiatal fiú felügyel, elöl hosszú, hátul nagyon felnyírt hajjal. Megütközve fogadja érdeklődésemet valami „hagyományos zene” iránt, amelyet a tőlem telhető legjobb oroszsággal igyekszem előadni. „Diszkó? Hip-hop?” próbálkozik, nem igazán érti, mit akarok. Betesz néhány kazettát a magnóba, egy-két másodperc hallgatás után sorra utasítom el őket. Végül Sherali Joʿraevtől tesz be egyet, akitől aztán többet is vásárolok. Elköszönünk egymástól, mindketten elégedetten az üzlettel.



Sherali Joʿraev, Olis yullar

Egy különösen festői öregúrtól megkérdezem, lefotózhatom-e. Bólint, s amikor a kamera kijelzőjén megmutatom neki a képet, mindenáron azt akarja, hogy ott helyben nyomtassak neki egyet. Igyekszem elmagyarázni, hogy ezt most nem tudom megtenni, de csak azután enged el, hogy előkerít egy fiút papírral-ceruzával, és leíratja a címét, hogy arra küldjem el majd otthonról a képet. Markomba nyomja a papírt, s figyelmeztet: „De el ne felejtse!” Én nem is felejtem el, de sajnos az írás teljesen olvashatatlan.


Egyenruhás figura állít meg minket, szokatlanul széles tányérsapkában. „Velem jönnek”, mondja. Mindkettőnket más-más szobába terel be. Útlevelemet gondosan végigtanulmányozva a mindig nálam lévő kis hátizsákra kerít sort, s egyenként veszi szemügyre a tartalmát.

„Mi ez?”, kérdezi, felmutatva az asztma-inhalátort.

„Valami asztma ellen”, válaszolom a magam korlátozott oroszságával.

Cc, cc. Kemény arca meglágyul, ahogy kifejezi együttérzését. Tovább böngész a tárgyak között.

„Honnan valók ezek?”, kérdezi, néhány cseh bankjegyet felmutatva. „Csehországból”, mondom.

„Hol van az?” „Németország mellett”. Bólogat, jelezve, tudja, hol.

„Mennyit ér ez?”, kérdezi egy kétszáz koronás bankjegyet felmutatva. „Körülbelül tíz dollárt”, mondom, különösebb pontosság nélkül.

Hirtelen elveszíti az édeklődését, s berekeszti a kihallgatást. Barátom már odakint vár rám. Folytatjuk Os bazárának felderítését.


bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar


4 megjegyzés:

Tamas Deak írta...

Hát félig viccesen, félig komolyan, de én nagyon nem vágyom ide ... :)

Kati Dd írta...

Lloyd-dal, Sajó Tamással (velem?!) sem? Hm?

Tamas Deak írta...

hát, úgy már meggondolandó :)

Kinga írta...

Én mindig nagyon vágytam arra a vidékre, nekem az az igazi világvége. Csak az a baj, hogy még annál is jobban félek azoktól a tányérsapkásoktól. Vagy hogy eladnak pár tevéért - mondjuk még pár évtizeded és az utóbbitól nem kell már tartani :-)