Budapesti anziksz

A kép régi már (noha nem annyira, mint a járművek sugallják), és jó néhány helyen fent van a világhálón, de mégsem tekinthetünk el arisztokratikusan az utánközléstől, hiszen annyira szervesen beletartozik az „elmúlt jövő” sorozatunkba, a futurisztikus városképek, a 2259-es Moszkva és a Mjur és Meriliz örök tüze után. Így képzelték el a századfordulón (de biztosan nem korábban a Parlament 1904-es befejezésénél), hogyan néz majd ki Budapest tízezer év múlva, amikor a végképp elapadt Duna, amely valamikor a Citadellát és a Gellért-szobrot is ellepte, már kanyon mélységbe vájta bele magát az egykori folyamágyba. A Margit-híd nem létezik többé, hiszen víz híján már amúgy sem a túlpart az egyetlen lehetséges célpont, s a kanyon szirtjeire épült sasfészkek között olcsó léghajók szállítják az utasokat, ahogy a századforduló minden más magyar városában is.


A kép azonban nem az elmúlt századfordulón ábrázolta a mostanit, hanem a mostani századfordulón ábrázolja… melyiket is? Valami, a kettő közötti imaginárius állapotot. Talán azt az 1950-et, amikor Balatonfüred felett légibicikli és Hajmáskér fölött körforgalmú Zeppelin járt, egy olyan 1950-et, amely a történelemnek az előző évtizedekben rossz vágányra futott vonata miatt végül is elmaradt.


A meg nem történt múlt régészeti feltárása pedig fáradságos munka, még a megtörtént múlténál is fáradságosabb. Ravadits Kornél, a kép készítője külön oldalon mutatja be a rekonstrukció lépéseit. Különös, hogy a mai fantázia éppolyannak képzeli az alternatív múltat, mint a száz évvel ezelőtti a jövőt. Már a steampunkot is feltalálták száz évvel ezelőtt.