Örök tűz

„Színház tér (Tyeatralnaja). Az élet ritmusa százszorosára gyorsult. Mindenütt lüktet a kerekes, szárnyas, propelleres és más járművek forgalma. A Mjur és Meriliz (Muir és Mirrielees) áruház, amely már 1846-ban is létezett, mára mesés arányúra nőtt, s főbb részlegei közvetlen kapcsolatban állnak a légivasutakkal. A híd alól számos motor gördül elő.”

Az Einem csokoládégyár által kiadott futurisztikus képeslap-sorozat egyik darabján a 2259. év számos technikai csodája között meglepően ódivatú járműre bukkanunk: egy hagyományos tűzoltóautóra, létrával-fecskendővel, rézsisakos tűzoltókkal, amelyek a kép bal szélén gomolygó, felirata szerint a Mjur és Meriliz nagyáruházban kiütött tűz oltására sietnek. Hogyan? Hát kétszáz év múlva nem propelleres víztartályok és nagy kapacitású léghajók oltják majd a levegőből a tüzet? De nem ám, mert a civilizáció megállíthatatlan haladása mellett is van, ami örök és változatlan: a Kreml falai és a cári gárda mellett, mint írtuk, ezek közé tartoznak a moszkvai tűzoltók is.

1920-as évek vége. Az Arbat tűzoltóbrigádja a Sztolovaja utca és a Rzsevszki pereulok sarkán

Aki azonban végignézte az idézett posztot, az arra is emlékszik, hogy már a századforduló moszkvai tűzoltóinak egyik legemlékezetesebb akciója is éppen a Mjur és Meriliz áruház oltása volt. Vlagyiszlav Hodaszevics író és kritikus így emlékszik vissza a nevezetes eseményre:

„A Szaltikov pereulokon laktunk. Mama esténként levetkőztetett és ágyba dugott, ami mindig hosszú procedúra volt: én elkeseredetten tiltakoztam, mert úgy éreztem, hogy pont amikor elalszom, akkor történik majd a legérdekesebb, legcsodálatosabb és legfontosabb dolog (ez az aggodalom egyébként egész életemen át elkísért). Ez alkalommal azonban szerencsés voltam. Mamának nem volt ideje levetkőztetni, mert dörömbölés hallatszott az ajtón, lábdobogás a lépcsőházban, és kiáltozások: „Tűz! Tűz! Fusson mindenki az utcára!” Papa nem volt otthon, úgyhogy mama ragadott kézen, felkapta a pokrócomat, és kirontott a lépcsőházba, amely már zsúfolva volt lefelé zúduló emberekkel és tárgyakkal. Itt találkoztunk össze papával, aki felfelé igyekezett, a lakásunkhoz. Amikor mama és én megláttuk, kicsit megnyugodtunk. Az utcán ismét megrémültem a szokatlan látványtól, de papa szigorúan rámszólt: „Ne félj! Nem érdekes, milyen szörnyű: nézd csak, milyen szép, és emlékezz rá: ha szép – nem szörnyű!” Én meg, aki abban az időben feltétlenül hittem és engedelmeskedtem apámnak, érdeklődéssel nézegettem körbe. Kiderült, hogy egy áruház ég, a Mjur és Meriliz, a mostani CUM. Mintha a fekete ég lehelte volna a tüzet, a házak falai, az emberek arcai hol felfénylettek, hol elsötétedtek. Az utca megtelt „menekülőkkel” és különféle tárgyaikkal. Egyeseknek már sikerült elég bútort lecipelni, s ők székből figyelték a tűzvészt. Feltámadt a szél, a tűz fellángolt, s a Mjur és Meriliz felől hőséggel, füsttel és pernyével árasztotta el az utcát. A szél megerősödött, s a tűznyelvek mint vörös zászlók csaptak fel az égre: áruk egész halmai égtek a kitört üvegtáblák mögött. Olykor égő tárgyak hullottak le a közelünkben, az emberek szétspriccentek, csak néhány bátor futott előre, remélve, hogy maradt még belőle valami használható. Papa szigorúan ránk parancsolt, hogy maradjunk a helyünkön, s ő felfedező útra ment a Petrovkára. Amikor visszaért, jelentette, hogy a tűzoltóbrigád már megérkezett, oltják a tüzet, nincs veszély, s mehetünk haza. Hosszan nem tudtam elaludni: minden bizonnyal a „szépségtől”, de valószínűleg a félelemtől is.”

A Mjur és Meriliz áruház égése, 1900 november

Az 1900-as nagy tűzvésznek azonban már főpróbája is volt 1892 februárjában. „Az áruház teljes mértékben fel volt szerelve automata tűzoltókészülékekkel”, emlékszik vissza rá az alapító-tulajdonos Andrew Muir, „és az áruk között a legnagyobb pusztítást ezek vitték végbe, nem a tűz.” A károkat a biztosító megtérítette, de két tűzoltó meghalt a tűzben.

A Mjur és Meriliz árukatalógusa, 1912-13

Alig épült fel azonban az egyik legjobb századfordulós moszkvai építész, Roman Klejn által tervezett új áruház (1908), a későbbi Mosztorg valutásbolt, majd a ma is álló CUM (Центральный Универсальный Магазин), amikor újabb tűz ütött ki az épületben, ezúttal a Kis Színházból átterjedve. Éppen 1914-ben, az Einem képeslap-sorozat kiadásának évében.

Tűzvész a Kis Színházban és a Mjur és Meriliz áruházban, 1914

Tres faciunt collegium, és három esetből következtetni lehet, mondja a római jogi maxima. Ami tehát rendszeresen égett az elmúlt húsz évben, az kétszázötven év múlva is égni fog. A Kreml, a cári gárda, a moszkvai tűzoltóság és a Mjur és Meriliz tüze örök.




5 megjegyzés:

Tamas Deak írta...

Kár hogy nem lehet olvasni az árjegyzéket, mert akkor szétoffoltam volna a bejegyzést azzal a kérdéssel, hogy a korabeli jövedelmi viszonyok és vásárlói kosár szerint ez miféle áruház volt :)

Rafael Balázs írta...

Bizony nem tudom, le kell-e fordítani a Kuznyeckij moszt utcanevet Kuznyeckij hídra - hiszen ez utcanév; más kérdés, hogy őrzi egy valaha itt lévő híd nevét, ami a Nyeglinnaján ívelt át, de azt a múlt-múlt század elején már föld alá kényszerítették, csatornába. Olyasmi ez, mint a Párizsi udvar - igencsak közvetetten van köze Párizshoz is, a klasszikus udvarhoz is. Jaj, de rég láttam!

Studiolum írta...

Én is haboztam ezen; mint látod, a 1931-es moszkvai fotókról szóló bejegyzésben még Kuznyeckij Moszt utca néven emlegetem, de valahogy azt is olyan falsnak érzem, hogy félig orosz, félig magyar. Talán még mindig a Kuznyeckij híd utca lenne a legjobb.

A Nyeglinkáról Giljarovszkij és az orosz neten felbukkanó ragyogó földalatti fotósorozatok alapján még külön posztot szeretnék írni.

Tamás: Hát az itt látható játékok alapján eléggé jómódú polgárinak néz ki. Persze az árak döntőek volnának a kérdés szempontjából. A századeleji oroszok rengeteget írnak arról, milyen játékokkal játszottak gyerekkorukban: talán ez alapján is belőhetőek lennének.

Soproni András írta...

Köszönet a szép írásért. Az áruház eredetileg a jómódú középosztály igényeit volt hivatva kiszolgálni (lásd: az orosz Wikipédiát http://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9C%D1%8E%D1%80_%D0%B8_%D0%9C%D0%B5%D1%80%D0%B8%D0%BB%D0%B8%D0%B7) Ajánlom még: http://www.inmsk.ru/multimedia_places/20120311/343808844.html.
Ami a Kuznyeckij mosztot illeti, én ezt a formát preferálom, bár a dolog kétes, hiszen a párizsi Champs-Élysées-t magyarra nem fordítjuk le, oroszra viszont igen: Елисеевские Поля, viszont a pétervári Марсово поле-t valószínűleg Mars-mezőnek írnám. Ami a Scsaltikov pereulokot illeti, erős a gyanúm, hogy Szaltikov lehetett, és a pereulokot egész biztos lefordítanám utcának.
Soproni András

Studiolum írta...

Kedves András, nagyon megtisztelsz a hozzászólásoddal. Nagyon nagyra tartom a fordításaidat, a Kulturális szótárból pedig, amely mindig itt áll karnyújtásnyira, talán láttad, hogy hosszan idézek a bárdokról írva. Köszönöm a linkeket, az elütést javítom.

A nevek használatában tényleg nagyon ingadozó és sokszor szubjektív a magyar irodalom. Lehet, érdemes volna jó fordítóktól egy kis glosszáriumot összeállítanom a bevett használatról.