Lépjen át új blogunkra!

Blogunk megújult változata, több eszközzel, gazdagabb dizájnnal, kilenc nyelven, itt olvasható: https://wangfolyo.com

Az új változatban benne vannak a régi posztok is, gyakran bővített formában. Ha ennek a posztnak az új változatára kíváncsi, cserélje ki az URL-ben a „wangfolyo.blogspot.com/”-ot „riowang.studiolum.com/hu/”-ra, és az új link jó eséllyel oda vezet.

Ántivilág


– A sör jobb volt – jelentette ki végül. – És olcsóbb! Mikor fiatalember voltam,
a könnyű sörnek négy penny volt pintje. Ez persze a háború előtt volt.
– Melyik háború előtt? – kérdezte Winston.
– Mindig háború van – felelte tétovázva az öreg.
(George Orwell, 1984, 1.8.)

A magyar „ántivilág” sokrétű, nehezen lefordítható kifejezés. Szinte kizárólag „az ántivilágban” hely- vagy inkább időhatározós formában fordul elő, amelynek előtagja az „ante bellum”, azaz a háború előtti világ rövidítése. De melyik háború előtt? Hiszen háborúból az utóbbi évszázadban nem volt hiány, mióta 1914-ben – ahogy egy hadviselt öregember mondta az udvarhelyszéki Tibódon – „meggyújtották a világ négy sarkát, s azóta is ég egyre”. Többnyire az első világháború előtti „boldog békeidőkre” értjük, amelynek viszonylagos stabilitása és jóléte aranykorrá szépült az 1914 óta folytonos pusztulás, veszteségek, létbizonytalanság, megszállás és elnyomás fényében vagy inkább sötétjében. De minden háború megszépíti az előtte volt békeidőt, s így ántivilágként emlegetjük már a két világháború közti időszakot, sőt manapság – jóllehet ironikusan – már az 1989 előtti szocializmus és hidegháború korát is.

És ez már át is visz az „ántivilág” másik jelentéséhez, ahol az előtag „anti-” lenne, a mi világunk ellentéte, negatív tükre, mint a déli féltekén fejjel lefelé élő antipodusok. Ántivilág nemcsak az a világ, amely tán igaz sem volt, hanem az is, amelyben semmi sem volt igaz, * a manipuláció és propaganda világa. Sőt éppen a propaganda az, amely létrehozza a minden világok legjobbikának meghirdetett antivilágokat, s amely egyszersmind – visszatekintve vagy kívülről nézve – a legabszurdabb módon leplezi le ennek az igyekezetnek a hiábavalóságát.

Az ilyenformán kettős jelentést hordozó fogalmat, amely – mint minden elmúlt kor – egyszerre kelt nosztalgiát és idegenkedést, angolra „brave old world”-nek fordítjuk, amely a „good old times” hangulata mellett a Huxley-féle „brave new world” iróniáját is magában hordozza. Kíváncsian várjuk, olvasóink hogyan fordítanák más nyelvre.


• Előhang

Boldog békeidők
• Száz éve a jövő
• Vizitkártyák
• A bélyegek nyelve
• A bicikli kezdetei 1. 2. 3.
• Egy néger Hamburgban
• Négerek az állatkertben
• Kísértetek régi fényképeken 1. és 2.
   A Monarchia
• A Monarchia ízei 1. és 2
• Hawelka Bécsben és Krakkóban
• Vendéglő Abbáziában
• Én, Csillag Anna
• A magyar vasút kezdetei
• A Kőbányai Casino
• Egy kőbányai fa száz éve
• Kőbányai patikák
• Mikszáth és a pesti Arany Sas
• Tabáni képeslap Budáról Firenzébe, 1900
• Antialkoholista kampány a századfordulón
• Redőnycímerek: Korányi és Fröhlich, Paschka, Árkai Sándor, Csernovic, Lemberg és Żółkiew
• Egykori passzázs Lembergben
• Soknemzetiségű ház Lembergben
• Százéves téglakarcok Budapesten
• „Mátyás király palotája” Kassán, 1899-1943
• Bram Stoker besztercei szállodája
• Vámpírölő készletek erdélyi utazásra
• Magyarországi örmények
• Szabadkai szecesszió
• Szabadka 1912-ben, 1. 2. 3. 4.
• Egy indián Szabadkán
• A Monarchia utolsó képeslapjai – Odesszából
• A Monarchia hadserege, 1914
   Németország
• Oberammergaui passiójáték
• Régi nyarak képei
• Pünkösdi kirándulás
   Nagy-Britannia
• Az Oxford Arms Inn és a régi London
• Szellemek a régi London képein
   Franciaország
• Figurák régi párizsi képeken
• Henri Roger-Viollet, Párizs
• A párizsi Luna-park
• Az Eiffel-torony építése és apoteózisa
• Vasúti baleset, 1895
• Az utolsó cár Párizsban, 1896
• Zuávok a francia gyarmati hadseregben
• A fuvolás fiú a császári hadseregben
• Francia földrajzkönyv, 1905
• Az 1910-es nagy párizsi árvíz
   Olaszország
• Egy olasz pátriárka gyerekkora
• Az első vízibicikli
• Messinai földrengés, 1908
   Spanyolország
• Halott gyermekek fényképei
• A régi Palma az Escalas-archívum képein
• Palma: Az első velocipedisták
• Palma: A Born-sétány és Edison hangja
• Mallorca paraszti világa
   Orosz birodalom
• Alexander Roinashvili, az utazó
• Dmitrij Jermakov, a Kaukázus krónikása
• Ernest Chantre kaukázusi képei, 1881
• A Kura áradása Tifliszben 1893-ban
• Qajar házak Tifliszben
• Ivan Boldirev: Doni kozákok, 1875-76
• Házassági hirdetés vagyonmérleggel
• Moszkva tűzoltói 1. és 2.
• A transzszibériai vasút építése
• Szahalin, 1894-1905
• Bicikli a dácsán
• Három orosz családi fotó Jekatyerinoszlávból, 1914
• Három generáció orosz fényképeken
• Orosz fényképek Odesszából
• Odessza kultúrája a századelőn
• A zsidó Odessza virágzása és vége
• Az orosz hadsereg, 1892
• Orosz tengerészek a messinai földrengésnél, 1908
• Moszkva 2259-ben
• František Krátký orosz diái, 1896
• Az utolsó cár koronázása, 1896
• Az utolsó cár Párizsban, 1896
• A béke utolsó napja
   Oszmán birodalom
• Oszmán cipősdoboz
• Damaszkusz anno
• A régi Kelet fotográfusai
• Kégl Sándor és Tóth Béla azeri és török barátai
   Perzsa birodalom
• Ahmad Mirza, az utolsó Qajar sah
• Kégl Sándor, Irán kutatója
• Qajar házak Tifliszben
   Mennyei birodalom
• A hongkongi Po-Chou műteremben, 1897-ben
   Zsidóság
• Yinglish boltfelirat New Yorkban

Nagy játszmák
• A gulisztáni béke
• A búr háború száműzöttei

A nagy háború
• A szarajevói gyilkosság az orosz sajtóban
• A szarajevói gyilkosság vágott képei
• Népeimhez
• Katonavonatok 1. és 2.
• Rózsaszínű levelek. Tábori képeslapok hat éven át Óbudára, 1.
• Az első halottak
• Europeana 1914-1918 projekt
• Mindenütt hódít. A Pathé-fivérek világháborús reklámja
• A rámutatós toborzóplakátok változatai
• Brit és orosz háborús gyermekpropaganda
• Német háborús gyerekkönyvek
• Felkészítés a háborúra papírkatonákkal
• Fürdőző kis Vénusz a gyermekkatonák örömére
• Krampusz és vörös ördögök a fronton
• Katonatemető a Kárpátokban (Tatariv)
• Evangéliumoskönyv Galíciából
• A podhajcei zsidók üdvözlik Frigyes főherceget, 1916
• A kolomeai zsidók üdvözlik IV. Károlyt, 1917
• Tábornokok a lembergi Sztuka kávézóban
• Magyar és román háborús hős szobra a Kárpátokban
• Székelyföldi katonalevelek
• Székely titkosírás
• Dalok az Isonzó két partjáról
• Osztrák-magyar tüzérek a Szentföldön
• Truszkowski kapitány öt sírja
• Zsidók az első világháborúban. A bécsi Zsidó Múzeum kiállítása, 2014
• Zsidó katonai temető Gorlicénél
• Kraftwagenpark 505: Német katonák a Szentföldön 1. és 2.
• Véménd lakói Hernai Béla képein, 1916-1918
• Orosz hadifoglyok üdvözletei Kégl Sándornak
• Kettévágott fotó Valenciennes-ben
• Mulatság Oroszország háborúból való kilépésének hírére

Furcsa békék
• Új határok Európában
• A Hucul Köztársaság
• Iskola a határon: Temesvár
• Magyar címer a horvát parlamenten, 1918
• A hultschini morvák, akik nemet mondtak Csehszlovákiára
• Ál-népszavazás Kárpátaljáról

A mexikói forradalom
• A Casasolák, a forradalom krónikásai
• A forradalom dalai
• José Guadalupe Posada, a forradalom rajzolója
• Forradalmi szentképek

A világforradalom
• A februári forradalom képei a Dicescu-gyűjteményben
• A februári forradalom retusált képeslapjai
• Az októberi forradalom hiteles képei
• Vlagyimir Fedorov forradalmár-karikatúrái, 1917
• Lenin testőre Csíkmenaságról
• Egy tiszti család sorsa
• Menekülés Oroszországból
• A Szovjetunió születése és a Népbiztosok Tanácsa
• Az eugenetika a Szovjetunióban
• Borisz Kusztodiev körmenetei
• Borisz Kusztodiev nagy lépése
• Majakovszkij, a forradalom világítótornya
• Világforradalmi játékok szovjet gyermekeknek
• Madarak napja és más felvonulások
• A NEP-korszak és dalai, 1921-1928
• Szovjet Fotó, 1926
• Jurij Jeremin: Moszkva, 1926
• Branson De Cou: Moszkva, Peterhof, Carszkoje Szelo, Odessza, 1931
• Ilja Ilf orosz és amerikai képei
• Kommunalkák
• Két újévi kép Oroszországból
Harc az alkohol ellen
• Magyar és francia kampány a századfordulón
• Szovjet alkoholellenes plakátok, 1920-1991
• Mondj nemet! Az 1954-es plakát metamorfózisai
• Lengyel alkoholellenes plakátok
• Alkoholellenes plakátokkal a Coca-Cola ellen
• Lubokkal az alkhol ellen, 1989

Két háború között
• A magyar fotográfia aranykora
• Haszidok Kárpátalján
• Lengyel zsidók: Alter Kacyzne
• Lengyel zsidók: Roman Vishniac
• Lengyel zsidók: Menachem Kipnis
• Menachem Kipnis kántorai
• A tarnówi Al Capone
• A régi Lwów zsidó negyede
• Jiddis boltfeliratok Lwówban
• Mezuzák helyei Lwówban
• Régi könyvplakátok Lwówból
• Rós hasánói képeslapok
• Josef Baťka cseh pap fotói az Újvilágról
• A Bernadette-módszerű képes katekizmus
• Francia családi fotó vidéki kovácsműhellyel
• Apa és fiú Buenos Airesben
• A Görlitzi pályaudvar Berlinben
• Willy Römer berlini kisiparos-fotói, 1920-as és 30-as évek
• Buhse, a cipész. Gabriele Tergit írása, Willy Römer fotója
• Verklisek Berlinben
• Verklisek Angyalföldön
• Régi szerb cigányzenekarok
• Wilhelm Miklas Budapesten, 1937
• Ős-GPS-ek a 30-as években
• A tangó aranykora: Carlos Gardel
• Pjotr Lescsenko és az orosz honvágy
• Bohémvilág Bukarestben
• Szegényvilág Bukarestben
• Száz év mérlege Bukarestben
• Ki volt Essad Bey?
• Lenin, Hitler és a gyerekek
• Mussolini, Perón, Franco és a gyerekek
• Németország és a Szovjetunió az 1937-es párizsi világkiállításon
• Varsó egy héttel a háború előtt

A spanyol polgárháború
• Lorca utolsó tizenhárom órája
• Potes bevétele
• Franco, a gyermekek barátja
• Bikaviadal Sztálingrádnál

A nagy terror
• Kivégzésre várva
• A Megváltó Krisztus székesegyház építése és felrobbantása, 1931 és Ilf fotója erről
• Krími tatárok Huszein Bodanyinszkij képein, 1920-30
• Isten nagy, én kicsi vagyok. Monumentális szovjet szobrok
• Lenin-fej az Altájban
• Lenin-szobrok cári talapzaton
• Szovjet foglyok rajzai Leninről
• Az orosz Beobachtung, 1935
• A kígyó a német-szovjet propagandában
• 1935. május 1. Nyikolaj Ekk színes filmje
• Utazás Tulából Moszkvába 1937. nov. 7-re
• James Abbe, a diktátorok fotósa
• Jókívánságok Sztálin születésnapjára, 1939

Előretörés Keletre
• A Krumme Lanke SS-tiszti lakótelep
• Az ideális náci család
• Ünnepnapok a náci Németországban
• Náci május elseje, 1933
• Csillag Anna, Hitler mestere
• Hitler, a Nobel-békedíj várományosa
• Hitler a bukaresti zsidó temetőben
• Zsidómentesítő játék Bécsben
• Kristallnacht, a német zsinagógák pusztulása és 75. évfordulója
• Pétain marsall apoteózisa
• Eiffel-torony, 1940
• Soldatenkaffeek a megszállt Párizsban (és másutt)
• Német rendőrök néger hadifogollyal
• Német katonafotók a varsói gettóból
• Náci felszabadítók emlékműve
• Fotók a német Harkovból
• Johannes Hähle fotói: Harkov, Lubni, Babij Jar
• Bruno Schulz utolsó freskója
• Drohobycz és a világ
• Lemberg elpusztított zsinagógái
• A lembergi Janowska haláltábor
• A Haláltangó születése
• Táj Belżec környékén, 1936-ban és 2014-ben
• Mese a római zsidó negyedről
• A Generalgouvernement évfordulója, 1941
• 1942 húsvétja a megszállt területen
• Hétköznap a német Kijevben, 1942
• A kijevi halálmeccs, 1942
• A BBC ferdítése a kijevi halálmeccsről, 2012
• A galíciai Św. Józef virágzása és pusztulása

Háborús szótárak
• Háborús szótárak
• Orosz társalgási szótár Észtország megszállásához, 1940
• Német társalgási szótár a szovjet hadseregnek, megelőző csapás céljára, 1941 és megerősítő cikk ugyanerről
• Német-orosz mechanikus szótár, 1940(?)
• Német-orosz szótár a Wehrmacht számára
• Orosz-német társalgási szótár a náci ünnepnapokkal, 1942
• Oroszkönyv németeknek hadifogolytáborral
• Hazafias lengyel-magyar szótár, 1940
• Román nyelvkönyv a visszatért Erdély magyarjai számára, 1940
• Magyar-orosz társalgási szótár a harácsolásról, 1942
• Magyar szótár az orosz felszabadítókkal való társalgáshoz
• Belga szótár az angol felszabadítókkal való társalgáshoz

A nem-háború (1939-1941)
• Lengyel-német két jó barát, 1933-1939
• Lwów bevétele, 1939
• Breszti szovjet-náci díszszemle, 1939
• Német és szovjet film az eltiport Lengyelországról
• Jókívánságok Sztálin születésnapjára, 1939
• Dovzsenko bukovinai propagandafilmje, 1940
• Cernăuți 1939 – Черновиц 1940
• Ilyen volt – ilyen lett. Az észt kormány, 1940
• Szovjet-német plakát London bombázására, 1940

A nagy honvédő háború
• Jevgenyij Haldej háborús fotói
• Háromszögletű frontlevelek
• Dal Katyusáról
• Gyerekek a háborúban
• Leningrád hős macskái
• Semmisítsd meg King Kongot!
• Német hadifoglyok parádéja Moszkvában, 1944. július 17.
• Üdvözlet Trencsénből
• Győzelmi graffitik a Reichstagon
• Szovjet katonasírok

A világháború
• Finn videó pontatlan térképpel, 1939
• Másodlagosan felhasznált katonai térképek
• Olasz katona a Donnál
• Brit röplapok Iránban a Sahname mintájára, 1943
• Szovjet és német menlevelek az ellenfél katonáinak
• Német, olasz, szovjet képeslapok a frontról
• Náci demoralizáló röplapok amerikai és brit katonáknak
• Japán háborús kimonók
• Hirosimai emlék
• Robert Capa fotói a D-Dayről
• Találkozás az Elbánál, 1945. április 25
• Boris Kobe dachaui láger-kártyája, 1945
• Aknamentes felirat Bécsben

Magyarország a háborúban
• Látogatás 1939-ben a visszacsatolt Huszton és Kőrösmezőn
• A kőrösmezői vasútállomás képei
• Az 1941 nyarán Kamenyec-Podolszkba kitoloncolt zsidók emléke Kőrösmezőn
• Román nyelvkönyv a visszatért Erdély magyarjai számára
• Magyar cserkész a fronton
• A mi emberünk az orosz fronton
• A nagykónyi magányos sírkő
• Radnóti Miklós bevonulása
• Bori notesz
• Csillagos házak, Budapest 1944
• Komor Marcell csillagos háza
• Kézzel rajzolt orosz frontképeslapok
• Don. Egy tragédia és utóéletei
• Marics Zoltán fényképei a Don-kanyarból
• Magyar katonák Dániában, 1945
• Megszállás Csömörön
• A halottak napja
• Aknamentes feliratok Budapesten

Az ellenállás
• Bella ciao
Háború után
• Ostrom után: Sztálingrád és Budapest
• Ostrom után – hatvan év múlva
• A felrobbantott Erzsébet-híd
• A felrobbantott Margit-híd
• Verklis a Kígyó utcában
• Lwów lengyelek nélkül
• Radio Lwów, Radio Breslau
• A fasiszta elefánt és még több kép
• A dél-csehországi németek kitelepítése
• Ottau/Zátoň elhagyott temetője

A hidegháború
• Pecsét Imogen Cunningham útlevelében

Harc a béke frontján
   Szovjetunió
• Orosz-nanaj két jóbarát
• Falusi ebéd a Bajkál-tavon, 1978
• A szovjet radikális abszurd
• Nem beszélek egész Odesszáról
• A grúz Csiatura bányászváros kötélpályái
• Az Osztankino-torony építése
• Moszkva, 1956
• Jacques Dupâquier: Moszkva és Taskent, 1956
• Viktor Ahlomov pártfotós
• Zászlótan. Szovjet zászlók a Memento Parkból
• Szovjet börtönkártya, 1967-81
• Szentek az asztalosműhelyben
• Moszkvai május elseje, 1983
• A földre lehozott Khayyam
• A litván fotóiskola
• Romualdas Požerskis fotói
• Novruz visszatérése Bakuban
• Santiago de Baku
• Ideális városok és pusztulásuk
• Alekszandr Kalion: Vidék, nyolcvanas évek
   Közép-Európa
• A prágai Sztálin-szobor (1952-1963)
• Cseh vidéki vasút télen
• Cseh trolibuszok
• Falurádió Český Krumlovban
• Miroslav Holub két verse
• Klematisz-szociológia 1. és 2.
• Kassa, Schalkház-fogadó
   Magyarország
• Szovjet katonatiszt és családja Magyarországon
• Először az orosz
• Lenin-dal, avagy Gyászinduló
• Osztapenko kapitány szobra
• Rákosi Mátyás 60. születésnapjára
• Disszidált gyerekért nem kell tartásdíjat fizetni
• 1956 lengyel filmhíradókban
• Sissi-film magyar szinkronnal, 1956
• Börtönkönyvtár
• Vasúti baleset, 1962
• Játék a pesti külvárosban
• Régi óbudai piac
• Karcolt téglák az ELTE falán
• Mozgókönyvtár Kőbányán
• Radics Béla szobra Angyalföldön
• Énekelt történelem
• Ne várd a májust
• Gyermekkorunk ántidalai
• A tenger
   Kína
• A régi Peking, 1946
• Mao a dalai lámával
• Mao él. Három generáció fotói
• John Dominis fotói a szocialista Kínában
   Vietnam
• Vietnami röplapok amerikai katonáknak

Az iszlám forradalom
• Diktatúrák éttermei
• A szakáll politikai üzenete
• Iráni választások, 2009
• Tél van
• Shajarian: Hajnali madár
• Hírt ad a hajnal

Szép új világ
• Rendszerváltások dalai
• Viktor Coj és az arany város
• Bárdok éjszakája
• A Dzserzsinszkij-szobor lebontása a Lubjankán
• Bakui ősz, 1989
• Az irigy medvebocsok
• A cenzúra múzeuma
• Tbiliszi, a köztes város
• Steampunk Budapest a jövőből
• Mákirtás Afganisztánban

A fordulat után. Oroszország
• Elnéptelenedett orosz falvak 1. 2. 3. 4.
• Alekszandr Szennyikov nosztalgikus szovjet csendéletei
• A pusztulás poétikája
• Szolgálunk és védünk
• Frontharcos vodka náci mintára
• Az orosz nagycsalád náci modellje
• Az Orosz Kommunista Párt kongresszusára
• Válságnaptár Majakovszkij módra
• Coca-Cola-ellenes naptár a régi szovjet plakátok stílusában
• Nagy honvédő háború a Coca-Cola ellen
• A soknemzetiségű Oroszország, 2011
• Valóságsó. Putyin és Medvegyev közös reggelije
• Orosz választások, 1. és 2.
• Sztálin új kultusza
• Sztálin-barát graffiti Szimferopolban
• Sztálin egyházi kultusza a mai Oroszországban
• Apokrif ikonok a modern Oroszországban
• Kacap és hohol. Orosz-ukrán gúnynevek
• Más népek orosz gúnynevei
• 2014 május elseje Putyinért és a Szovjetunióért
• Bojkott, 2014. augusztus: az eltűnt élelmiszerek

A fordulat után. Ukrajna
• Az aknaszlatinai Ferenc-bánya
• Dicsőség Ukrajnának. Fasiszta kocsma Lwów főterén
• Hitler, az árja Ukrajna barátja
• A kijevi Majdan a forradalom éjszakáján
• Lenin-szobrok ledöntése Ukrajnában
• Trizubij Sztasz: Tizenkét kommunista. Dal a Lenin-szobrok ledöntésére
• Janukovics, a régi könyvek szerelmese
• Odesszai tragédia, 2014. május 2.
• Donyecki felvonulás ukrán hadifoglyokkal, 2014. augusztus 24.

A fordulat után. Közép-Európa
• Szlovák félrefordítások magyar szobrokon
• Háborús dalok a Balkánon
• Egy elmúlt rendszer vörös iszapja
• Kétfarkúak összeesküvése Mallorcán és Prágában
• Budapest: 2013, a válságnak vége!
• A pezsgők cárja: a szovjet pezsgő
• Mágikus korona Dunakeszin
• Nokia-doboz és Cola-Cao
• A hisztéria epicentruma
• Lvovban megállt az idő
• Magyarország, futballnagyhatalom, 2014

A hanyatló Nyugat
• Attila, a tullni hős
• London, május elseje, 2014

Az eltűnt idő nyomában
• Ház Krakkóban
• Kapu a Grodzkán
• Kapu a Krisztina körúton
• A falak emlékezete
• Vendéglő Abbáziában
• Lwów jiddis boltfeliratai
• Csernovic temetője
• Calatrava
• Gyerekkori szódásszifonok
• Rég bezárt sarki bolt Kőbányán
• 1940-44 közötti házszámtábla Aknaszlatinán
• Szellemfeliratok a prágai Kisoldalon
• Százéves Otta Szappan szellemhirdetés Prágában
• A prágai Arany Angyal átváltozásai
• Sursum corda
• Az Örökkévalóság gátja


Jókívánságok


Láttuk már, hogy a szovjet-nemzetiszocialista egymásra találás rövid, de intenzív időszaka nemcsak olyan tartós eredményekkel ajándékozta meg a világot mint a Molotov-Ribbentrop-paktum, amely a Baltikumtól a Balkánig máig alapvetően meghatározza Kelet-Európa határait, hanem a fegyverbarátság és szolidaritás olyan példáival is mint városok elfoglalásához nyújtott önzetlen segítség, a megszállt területeken tartott közös díszszemlék, a titkosszolgálati módszerek megosztása a lengyel diverzánsok megfékezésére vagy a határozott kiállás a mind szélesebb körű testvéri együttműködés mellett. Ezek sorába tartozik az az üdvözletváltás is, amelyre a két ország vezetői között került sor a Molotov-Ribbentrop-paktum aláírása után szinte napra pontosan négy hónappal, 1939. december 21-én, Sztálin hatvanadik születésnapja alkalmából, mely a szerencsés véletlen jóvoltából épp a két hatalom együttműködésének nem egészen két éves időszakára esett.


A történelmi hűség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy Sztálin hatvanadik születésnapja valójában 1938. december 18-ra esett, amikor a diplomáciai tapogatózás még éppen csak megindult a két ország között. Joszif Dzsugasvili ugyanis a gori Uszpenszkij-székesegyház anyakönyve, iskolai bizonyítványai és kiterjedt cári rendőrségi nyilvántartása szerint 1878. december 18-án született, ahogy ő maga is leszögezi 1921-ben sajátkezűleg írott önéletrajzában. Hatalomra kerülése után, 1922-től kezdve azonban következetesen 1879. december 21-ét jelölte meg születése napjaként. Hogy mi oka volt egy évvel és három nappal megfiatalítania magát, arra sok magyarázat született, de meggyőző egy sem. Lehet, csak az az orwelli jóérzés vezérelte, hogy akarata még a múltat is tetszése szerint formálja. Tény, hogy ettől fogva a Szovjetunió és a világ haladó országai ezen a napon köszöntötték őt. Így például Magyarország, ahol, mint közismert, imaginárius 70. születésnapján, 1949. december 21-én állították üzembe az első – vörös – trolibuszt, a számozást mindjárt 70-nel kezdve (majd egy év múlva 71-gyel folytatva), amely máig is ezzel a számmal közlekedik eredeti útvonalán, a Parlament és az egykori Felvonulás téri egykori Sztálin-szobor között. Amin persze nincs mit csodálkozni, hiszen Sztálin még 2003-ban is Budapest díszpolgára volt.


A haladó országokhoz csatlakozott tehát Németország is, amikor kancellárja és külügyminisztere, Adolf Hitler és Joachim von Ribbentrop jókívánságaikat fejezték ki 1939. december 21-e alkalmával, amelyeket a Pravda két nap múlva közzé is tett.


Ко дню Вашего шестидесятилетия прошу Вас принять мои самые искренние поздравления. С этим я связываю свои наилучшие пожелания, желаю доброго здоровья Вам лично, а также счастливого будущего народам дружественного Советского Союза.
АДОЛЬФ ГИТЛЕР

Hatvanadik születésnapján kérem, fogadja legőszintébb üdvözletemet. Ezekhez fűzöm egyúttal legjobb kívánságaimat is, jó egészséget kívánva személyesen Önnek és boldog jövőt a baráti Szovjetunió népeinek.
ADOLF HITLER
Памятуя об исторических часах в Кремле, положивших начало решающему повороту в отношениях между обоими великими народами и тем самым создавших основу для длительной дружбы между ними, прошу Вас принять ко дню Вашего шестидесятилетия мои самые тёплые поздравления.
ИОАХИМ ФОН-РИББЕНТРОП
Министр иностранных дел
Visszaemlékezve a Kreml-béli történelmi órákra, amelyek határozott fordulatot hoztak e két nagy nemzet viszonyában, s egyúttal lefektették a kettejük közötti hosszú távú barátság alapjait, kérem, fogadja legforróbb üdvözletemet hatvanadik születésnapja alkalmából.
JOACHIM VON RIBBENTROP
külügyminiszter

Németország vezetőit követően üdvözletét küldte még Otto Kuusinen, a szovjetek által november 30-án felállított finn bábkormány elnöke, illetve a japánok ellen orosz katonai segítséggel harcoló Csang Kaj-sek megbízottja is. Ami feltűnő, az az angol és amerikai üdvözlet hiánya, amelyet később mindkét ország képviselői diplomáciai baklövésnek ismertek el, és 1941-től kezdve siettek is évente pótolni. Anthony Eden külügyminiszter az első brit üdvözletet személyesen adta át Moszkvában azzal az ajándékkal együtt, hogy Britannia nem kérdőjelezi meg a Szovjetunió 1939 és 1941 között kialakult határait. Churchill pedig ezt írta például 1944. december 21-ére:

Я шлю Вам свои самые искренние поздравления по случаю дня Вашего рождения. Я убежден, что Ваша жизнь весьма ценна для будущности всего мира и для постоянного укрепления уз, соединяющих наши обе страны. Поэтому когда я выражаю Вам добрые пожелания в день рождения, то это не является риторической фразой.Legőszintébb üdvözletemet küldöm Önnek születésnapja alkalmából. Meggyőződésem, hogy az Ön élete rendkívül drága az egész világ számára, és folyamatosan erősíti az országaink közötti kötelékeket. Ezért tehát amikor születésnapja alkalmából a legjobb kívánságaimat tolmácsolom Önnek, ezt ne tekintse puszta retorikai frázisnak.

1939 decemberében azonban még legföljebb csak az alábbihoz hasonló megnyilatkozások jelentek meg az angolszász sajtóban, amelyek bizonyára egyáltalán nem erősítették az érintett országok közötti kötelékeket:

(pedig hol van ekkor még az Animal Farm!)

Sztálin a jókívánságokat sietett hasonlóan meleg és őszinte hangnemben megválaszolni.


ГЛАВЕ ГЕРМАНСКОГО ГОСУДАРСТВА
господину АДОЛЬФУ ГИТЛЕРУ.
Прошу Вас принять мою признательность за поздравления и благодарность за Ваши добрые пожелания в отношении народов Советского Союза.

A NÉMET KORMÁNY FEJÉNEK,
ADOLF HITLER úrnak
Kérem, fogadja nagyrabecsülésemet üdvözletéért és hálás köszönetemet a Szovjetunió népeinek küldött jókívánságaiért.
МИНИСТРУ ИНОСТРАННЫХ ДЕЛ ГЕРМАНИИ господину ИОАХИМ ФОН РИББЕНТРОП.
Благодарю Вас, господин министр, за поздравления. Дружба народов Германии и Советского Союза, скрепленная кровью, имеет все основания быть длительной и прочной.
NÉMETORSZÁG KÜLÜGYMINISZTERÉNEK, JOACHIM VON RIBBENTROP úrnak
Miniszter úr, nagyon köszönöm üdvözletét. Németország és a Szovjetunió népei vérrel megszilárdított barátságának minden esélye megvan rá, hogy tartós és erős legyen.

Ám Sztálin válasza nem mindig volt ilyen udvarias. Különösen olyankor nem, amikor valaki a barátait próbálta befeketíteni előtte. Mint Vszevolod Merkulov, az állambiztonsági komisszariátus (NKGB) vezetője, aki 1941. június 17-én, öt nappal a Szovjetunió német lerohanása előtt az alábbi jelentést közvetítette a német légierőnél szolgáló megbízható informátorától, miszerint a német támadás már akármelyik pillanatban megindulhat. Sztálin a következő választ firkantotta a dokumentumra:

Т-щу Меркулову. Может послать ваш «источник» из штаба Герм. Авиации к еб-ной матери. Это не источник, а дезинформатор.
И.Ст.
Merkulov elvtársnak. Elküldheti az „informátorát” a Német Légierő törzskarától a kibaszott anyjába. Ez nem informátor, ez dezinformátor.
J(oszif) Szt(álin)

A dokumentum első közzététele: Szergej Kudrjasov (szerk.): Вестник архива Президента
Российской Федерации. Документы СССР-Германия 1933-1941,
2009

Ha Merkulov esetleg nem közvetítette volna Sztálin jókívánságát, megtette azt helyette a Gestapo. Merkulov informátorát, Harro Schulze-Boysent, a német légierő régi katonacsaládból származó magasrangú tisztjét, aki a nemzetiszocializmus meggyőződéses ellenségeként ellenálló csoportot szervezett és rádión keresztül tudósította a szovjet vezetést a német hadsereg előkészületeiről, nem sokkal ezután letartóztatták. Feleségével együtt a berlin-plötzenseei börtönben végezték ki 1942. december 22-én, egy nappal Sztálin születésnapja után.


Sant Llorenç



María del Mar Bonnet: De Santanyí vaig partir (Elindultam Santanyíból) A Saba (1979) albumról

Nevével – és a valldemossai Trinitattal – ellentétben az Ermita de Sant Llorenç soha nem volt remetelak. Kápolnának épült a 13. században – okiratok 1274-ben említik először – Mallorca északnyugati csücskének legfontosabb pontján, azon a hármas útelágazáson, * ahol a lluci kolostor és zarándokhely felől az Escorca hágóján át érkező út meredek szerpentinekkel ereszkedni kezd nyugatra Tuent és északra Sa Calobra keskeny öblei felé.



View Mallorca, Ermita de Sant Llorenç in a larger map




Ez az a pont, ahonnét az egész tengerpart szemmel tartható, és ahonnét még idejében hírt lehet adni a sűrűn ismétlődő arab, genovai, pisai, francia kalózhajók közeledtéről. A szentély fölött nem sokkal, ötszáz méter magas szirtfokon és körülbelül ugyanilyen messze a tengerparttól még ma is áll a Sa Mola de Tuent őrtornya, amelynek nem is annyira a két kis halászfalu, Tuent és Sa Calobra védelme volt a feladata – ezek lakói amúgy is az erdőben aludtak éjszakánként, hogy ne érje őket váratlanul a kalóztámadás –, hanem inkább a gazdag lluci kolostorba vezető úté.





A kápolna valamikor a két falu temploma volt. Joan és Vicenç Sastre, a palmai turista-illusztrátor-fotográfus testvérpár fantasztikus túrakönyve, a legjobb palmai könyvkiadó, barátunk, Olañeta által megjelentetett kétkötetes Mallorca vora mar. Marines de Tramuntana (A tengermenti Mallorca. A Nyugati Hegyek partjai) szerint vasárnaponként az evangéliumi (az oltár felől nézve jobb) oldalon ültek Tuent, a szentlecke oldalán Sa Calobra lakói, mintha a két padsor között húzódna láthatatlanul a két községet elválasztó hegy gerince, aminthogy többé-kevésbé így is volt.




A kápolnát azonban még Wang Wei sem látta soha nyitva. Manapság, hogy a két falu hívei autóval negyedóra alatt a pompás lluci kolostortemplomban vannak, egész évben zárva áll. Csak védőszentje napján, augusztus 10-én tartanak itt ünnepélyes búcsút. De kinek van ereje az év legmelegebb hetében eljönni Mallorcára és felkapaszkodni a Coll de Sant Llorençre?





A templom mögött citrom- és olajfák között negyedórás gyalogösvény ereszkedik le az Escorca mély völgyében fekvő Sa Calobra falucskához. A falu már az 1232-es Llibre de Repartimentben, „A felosztás könyvében” is szerepel, amelyben a három évvel korábban az araboktól meghódított sziget birtokainak tulajdonviszonyait rögzítették. A települést a völggyel együtt Raphal Calobra katalán vitéz kapta, azóta is az ő nevét viseli.





A falu olyan kicsi, hogy hat házát nem is számozzák, hanem saját nevén emlegetik: Can Penya, Can Maite Vell, Can Maite Nou, Cas Puput, Can Termes, Can Marrai. Száz méterrel följebb, a hegyoldalban áll a hetedik ház, a középkori őrtorony és udvara köré épült Can Pau.



A legközelebbi citromvirágzás idején majd gyalog járjuk be ezt a völgyet. Ezúttal azonban a másik irányban ereszkedünk le, a tuenti öbölhöz, ahol a 18. századi ballada szerint „akkora volt az éhínség, hogy megettek egy kutyát”. A ballada azonban túloz. Mint látni fogják, a kutya jó egészségben van.



A nyúl éve


A kistarcsai Nosztalgia a környék legjobb étterme. A tulajdonos-séf, Boross Jenő, az általam ismert egyik legkreatívabb szakács a 80-as években Pesten régi vágású mestereknél tanulta, majd Stuttgartban a kitelepített svábok magyar éttermében gyakorolta a szakmát. A 90-es években Budapest-szerte híres étteremmé futtatta fel az általa bérelt csömöri Zöldfát, majd 2002-ben a szomszéd faluban megnyitott saját vendéglőjét, a Nosztalgiát.


A Nosztalgiába nemcsak a helyiek járnak, hanem még a környező városokból is kijönnek ide a gourmandok, Budapesttől Vácon át Gödöllőig. És nemcsak a magyarok, hanem egyre inkább az izmosodó magyarországi vietnámi és kínai középosztály is. Ezt csak részben magyarázza a rákospalotai Ázsia Center közelsége – amelynek neoimperiális-szürreális stílusú épületegyütteséről majd még szeretnék írni –, hiszen még Budáról is átugranak ide ünnepelni a magyar kultúrához közeledő kínaiak, és doktor Zhen, aki a tiszteletbeli konzul szerepét tölti be a hazai kínai kolóniában, rendszeresen ide hozza ki a kínai kormányküldöttségeket és a nyugat-európai kínai orvosi delegációkat.


A 90-es évek elejének nagy bevándorlási hulláma idején nem lehetett olyan kínait találni, akibe egy magyar fogást is bele lehetett volna diktálni. A kínai könnyedén változtatta nevét Árpádra vagy Gyulára, a „haszontalan” kínai helyett szívesebben járatta magyar iskolába gyerekét (legalábbis mielőtt Kína csillaga az évtized közepétől emelkedni kezdett volna), nem sokra becsülte a hagyományos kínai kultúrát, de a konyhában nem engedett identitásából. Egy kínai még a hazai kínai éttermek többségét is túl magyarosnak találta, s néhány autentikus vendéglőtől eltekintve leginkább otthon evett.


Ez a trend az utóbbi időben változni látszik. Ugyanaz az üzletember, miközben hangsúlyozza kínai kultúráját és hagyományos kínai tárgyakkal rendezi be lakását, tea helyett bort – mégpedig neves villányi, szekszárdi vagy egri vörösbort – iszik a vacsorához, és szívesen jár néhány megválogatott magyar étterembe. Nem tudom, spontán folyamat-e ez, vagy szerepe van benne annak a hivatalos nyitásnak a magyar kultúra felé, amelyet a kínai vezetés látványosan meghirdetett a tavalyi holdújév ünnepi programjában.


Idén szokatlanul korán köszönt be a holdújév. Zhenék házában, sokfogásos ünnepi asztal mellett nézzük a kínai tévé szilveszteri műsorát – az ottani éjféli műsor nálunk ebédidőre esik –, és próbáljuk értelmezni az aktuális politikai üzenetet. A most kezdődő tizenkettedik ötéves tervben a hangsúly a gazdasági élretörés helyett a fenntartható fejlődésen, a környezetvédelmen és az életszínvonal általános emelésén van. Ennek megfelelően a korábbi évek lenyűgöző high-tech showműsora helyett a kínai kisembert léptetik fel, utcai zenészeket hívnak be, családi jeleneteket adnak elő. És az átlagember gondosan kicentizett színpadi lakásában ott látni az asztalon, első ízben a kínai tévében, a borosüveget.


Megemlítem Zhennek, hogy Jenő megkért rá, készítsek kínai nyelvű étlapot gyarapodó törzsközönsége számára, s hogy ezért előző nap végigfotóztuk (és persze végigkóstoltuk) a kínaiak által leginkább kedvelt fogásokat: a halételeket, belsőségeket, lávakövön sült húsokat. „Ah, a Nosztalgia!” sóhajtja Zhen. Majd egy pohár egri borral a számítógéphez ül – tizenöt éve ilyenkor még tust-ecsetet vett elő –, és rövid töprengés után ihletett ajánlást komponál az étlaphoz:

餐馆Nosztalgia 是“回忆往事”的意思,她能使您和您的朋友永远记住这一天,永远铭记朋友间的恩情和友谊!在人生漫长的修行过程中,这个流淌在心中的回忆,滋润着心房,使您永远充满喜悦和欢愉!

A Nosztalgia étterem neve annyit tesz: „a múlt felidézése”. Ez a hely [a kínaiban bensőséges hangulatú nőnemű személyes névmás!] megadja Önnek és barátainak, hogy örökre emlékezzenek erre a napra, hogy szüntelenül megőrizzék a baráti szeretetnek és együttlétnek ezt a pillanatát. Az élet hosszú folyamán pedig a szívbéli emlékezetnek ez az eleven lüktetése mindig örömmel és elégedettséggel tölti el a szív kamráját.


Ma este, a holdújév első ünnepi vacsoráján a Nosztalgia étterembe látogató kínai vendégek már Zhen doktor ajánlásával veszik kezükbe a vendéglő új kínai étlapját.




Ghymes – Vujicsics – Miquèu Montanaro: Ungaresca



View Nosztalgia Étterem in a larger map