Mézeskalácsházak a suttogó fenyvesben



Zehlendorf, Waldsiedlung an der Krummen Lanke. Teljes képernyőn
Az U-Bahn krumme lankei végállomásánál, még mielőtt a várost magunk mögött hagyva a fenyvesek között leereszkednénk a hatalmas Grunewald-tólánchoz tartozó Krumme Lanke tóhoz, alig néhány perc sétára kedélyes kis erdei lakóparkot találunk, kicsi ablakos, magas tetős hagyományos német falusi házacskákkal. A kényelmes közlekedés nem véletlen. A vonalat éppen e telep miatt húzták ki idáig. A festői környezetben, fenyőerdőben megbújó exkluzív kis házcsoportot ugyanis eredetileg az SS tisztjei és családtagjai otthonául építették.

SS-Reichsführer Himmler 1937-ben levélben fordult a Birodalmi Munkaügyi Minisztériumhoz. Mint írja, régi vágya, hogy a három berlini SS-központban dolgozók számára egy zárt, elkülönülő telepen biztosítsanak egészséges és kellően tágas lakásokat. A „munkanélküliség felszámolását” célzó 1937-es törvény segítségével a Birodalmi Munkaügyi Minisztérium olcsó munkaerőt biztosított az ingatlanfejlesztéshez. A létrejött telep jól példázza a nemzetiszocialista időszak építészetének a speeri monumentalizmus melletti másik jellemző vonulatát. A nemzetiszocialista rendszerpropaganda által támogatott hazafias stílus a historizmust elutasító, de konzervatív szemléletű Stuttgarti Iskolán alapult, és világos ellenpontját képezte a weimari köztársaság nemzetközi jellegű Új Építészetének.

A rezsim által favorizált népi építészeti elemekből bőven merítő falunyi házcsoport 1937 és 39 között, Hans Gerlach tervei alapján épült a GAGFAH tervezőirodáiban, alkalmazva a korábbi lakóépülettípusok tanulságait, amelyeket a húszas-harmincas években a kivitelező szövetkezet fejlesztett ki. A GAGFAH korábbi rendezési tervével szemben, amely külön kertekkel körülvett családi házakat tartalmazott, Gerlach a hivatali hierarchiát követve differenciálta az épületeket, parkszerű egységben kezelte a területet, és a domborzati viszonyokhoz illeszkedő, azt követő utcavonalakat tervezett.

A telep mai helyszínrajza (itt nagyobban). Egérrel az utcanevek fölé menve olvashatóak az egykori és mai elnevezések

A politikai ideológia nemcsak a homlokzatképzést és az egyes épületek megformálását határozta meg, hanem megjelenik az idealizált falu-jellegben, és a tágas, többnyire öt-hatszobásra tervezett otthonokban is, amelyeknek az ideális nemzetiszocialista családmodellt, a háztartásbeli háziasszonyt és anyát, és a minél több, értékes és ellenőrzött génállománnyal rendelkező árja gyermek vállalását kellett támogatnia.

Ez az idilli családközpontúság pozitív fogadtatásra talált az állampolgárok széles körében. A közvélemény-kutatások szerint amikor a jelenlegi német lakosság nagy része úgy véli, hogy a nemzetiszocialista korszaknak pozitív vonásai is voltak, többnyire éppen a családtámogatási rendszerre gondolnak. Arra már kevésbé, hogy a háborús célú és rasszista alapú népesedés- és családpolitika egységcsomagként jelent meg, amelynek elsődleges célja a mielőbbi számszerű fölény megteremtése volt. Az árja nagycsaládok támogatása mellett tartalmazta az árja lányanyák számára létesített tenyészotthonokat, a nőket érintő numerus clausust, az örökletesnek gondolt betegségeket hordozó nők kényszersterilizációját, az ilyen betegséggel született gyerekek megölését, az abortusz halállal való büntetését, és még számos más hasonló intézkedést. Végül pedig egyenes úton vezetett oda, hogy míg kiemelten kedvező helyzetbe juttatott bizonyos csoportokat, mások a puszta életüket sem tarthatták meg.

Emellett a GAGFAH történetének is megvannak a maga sötét foltjai. A cég felhasználta a buchenwaldi rabok kényszermunkáját, ezt a Birodalmi Munkaügyi Minisztérium biztosította a számára. Az elnöki testület tagjai közül legalább tizenöten egyben közép- és felsővezetői voltak a nemzetiszocialista pártnak. Az összefonódások rendszere részben máig tisztázatlan, mivel a GAGFAH máig sem tette átláthatóvá a korszakra vonatkozó pénzügyeit.

A telep tizenöt utcájának eredeti neve jól átgondolt foglalatát adja a létrehozó ideológiának. A neveket az SS lapja, a Das Schwarze Korps által 1938 augusztusában hirdetett pályázatra beérkezett több ezer javaslat közül választották ki. Egy részük a tiszta faj fenntartását és gyarapítását hangsúlyozza, egyszersmind kijelölve a nő szerepét a családban: Ősök fasora, Menyasszony, Anyák útja, Bőséges Gyermekáldás. Másik csoportjuk a legfőbb náci erényeket állítja szem elé: Hűség, Szolgálat, Győzelem, Egek útja, s a férfiaknak is ad egy szerepmodellt: Légiraj útja. Végül a telep négy fő hosszanti utcája négy NSDAP- ill. SS-alapító nevét viseli, s ezek a telep elején álló Führerplatzban futnak össze.

A telep megvalósult rendezési terve tehát a messzemenőkig figyelembe vette a természeti környezetet, a meglévő erdő jelleget megőrizték. A lehetőségig meghagyott sok fenyőfa, amely a levegőből nézve is minél inkább rejtette a házakat, a régi fotókon is látszik, az eltelt évtizedek során pedig még inkább átvette a szerepet a növényzet a házak között. A több mint háromszáz lakást tartalmazó együttes négy, jól elkülönülő kategóriából áll, a kategóriákon belül egyenértékű lakásokkal, amelyeket a rendfokozat figyelembevételével osztottak ki. A legfelsőbb szinteken dolgozók laktak a telep belsejében lévő különálló családi házakban, a középvezetők az iker- és sorházakban, a telep szélén, a terület határát képező Argentinische Allee emeletes társasházaiban pedig az alacsonyabb beosztású, még gyermektelen házaspárok.

krummelanke1 krummelanke1 krummelanke1 krummelanke1 krummelanke1 krummelanke1 krummelanke1 krummelanke1 krummelanke1 krummelanke1

A családi házak négyszobásak (két fölszinti és két emeleti szobával), kamra, konyha, fürdő, veranda, ruhatároló helyiség, és padlás kapott helyet bennük. Valamennyi épületet alápincézték, a pince egy része természetesen megerősített, óvóhelyül szolgált. A konyha és a fürdőszoba szaniterekkel és egyéb eszközökkel a kor színvonalán jól felszereltek. A házakhoz emellett saját kert tartozik.

Az önálló családi ház utcai (balra) és a kert felé néző homlokzata (jobbra).
Földszinti és emeleti alaprajz

Az ikerházak és a sorházak takarékosabb formában, de ugyanezen elvek alapján készültek.

Ikerház utcai (balra) és a kert felé néző homlokzata (jobbra).
Földszinti és emeleti alaprajz


Sorház utcai (balra) és a kert felé néző homlokzata (jobbra).
Földszinti és emeleti alaprajz

A nagy dőlésszögű, hódfarkú cseréppel fedett nyeregtetők, amelyek lehetővé tették a tetőtér jó kihasználását, a spalettával kiegészített osztott ablakok és ajtók, a faborítású, kiugratott tetőtéri ablakok, a virágládák szintén a német népi építészethez nyúlnak vissza. A következetesen alkalmazott színek is ezt hangsúlyozzák: épületenként váltakozó vörösesbarna, sötétzöld, sötétkék elemek tagolják az egységesen világos vakolatot.

A homlokzatokon semmi hivalkodás, az egyszerű épületek kényelmet és szolid jólétet sugároznak, a valódi luxust a tágas lakások és a természeti környezet, a közeli tó és a fenyves biztosította klíma jelenti. Az egyszerű homlokzatkialakításokban az is szerepet játszott, hogy az építkezést az alacsonyra tervezett bérleti díjak miatt takarékosan kellett kivitelezni.

A tervek szerint a lakóépületeket középületekkel egészítették volna ki egy önállóbb urbanisztikai egységgé. Noha néhány üzlet és kiszolgálóegység megvalósult, a telep északi oldalára, a mai Zwingerberger Wegtől északra tervezett közösségi épületek, a kétszáz férőhelyes óvoda, SS közösségi ház, oktató- kulturális és sportközpont már nem épültek meg. Ezen átmenetinek gondolt hiányosságok ellenére a telepnek elkészültekor nagy sikere volt. A tervezett példaszerű közösségi élet azonban azért sem tudott megvalósulni, mert a háború előrehaladtával a tulajdonosok közül sokan meghaltak vagy eltűntek, a telepen nagyobb részt nők és gyerekek laktak. 1945-re a megmaradt lakók menekülése miatt a házak jó része üresen állt, az elhagyott épületeket menekültek foglalták el.

A szövetséges erők rendelkezése értelmében 1945 után a lakásokat a nemzetiszocialisták egykori áldozatai kapták meg kárpótlás keretében. Ez a döntés első pillanatra elég ambivalensnek tűnik, lágerből vagy a Gestapo pincéjéből a rezsim kedvezményezettjeinek mintatelepére, azonban második nekifutásra végiggondolva elég logikus döntésnek látszik. Az alig néhány éves épületek kiemelkedő építészeti minőséget képviseltek, és jó állapotban voltak. A romos városban kialakult lakásínségben adta magát a továbbhasznosításuk. Ekkor kapta a telep a közeli tóról a Krumme Lanke-i erdei telep elnevezést. A nemzetiszocialista múltra utaló utcaneveket is lecserélték, az eredeti nevek közül csak a Himmelsteig és az Im Kinderland utca maradt meg.

krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2 krummelanke2

Noha története miatt máig ellentmondásos érzéseket vált ki, építészeti minősége és történeti jelentősége nem vitatható, így az egykori SS-Kameradschaftssiedlung 1992 óta műemléki védettség alatt áll. Ma a házak mindegyike magántulajdonban van, a tulajdonosokat pedig a GAGFAH tájékoztató kiadványa is segíti az építészeti érték tudatos megőrzésében. Az épületek egyenletesen jó állapotban vannak, a közöttük lévő terek nagyon gondozottak, karbantartottak, minden mozzanatukban kidolgozottnak látszanak, minden tekintetben az épített környezet iránti megbecsülés érződik. Az építészeti védettség létrejötte után felmerült, hogy valamilyen köztéri emlékjel hívja fel a figyelmet a telep történetére, de ennek fogadtatása ellentmondásos, mivel sokan tartanak attól, hogy ezáltal náci zarándokhellyé válhat. Így azonban az alapító történetre emlékeztető egyetlen feliratot sem találunk.

krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3 krummelanke3

Érdekes összevetést kínál az egy megállóval odébb, alig néhány évvel korábban épült, de formanyelvében és szemléletében egészen másfajta modernista lakótelep, amelyet Bruno Taut jegyez. De ez már egy következő bejegyzés tárgya lesz.

A Krumme Lanke

9 megjegyzés:

Balázs Árpád Rafael írta...

Bohumil Hrabal (és Jiri Menzel): Őfelsége pincére voltam... a könyv sokkal jobb, ütősebb, de így van ez jól; a film tündérien indul, hátborozngatóan zárul. Valami ilyesmi világot ismerhetünk meg belőle - hogyan hajlik, majd törik meg a gerinc, hogyan lesz kollaboráns az ember a kényszerítő-szédítő külső hatások következtében.

marguerite írta...

gondolkodok ezen.

marguerite írta...

Én korábban voltam megértőbb, az utóbbi években, ahogy látom a mindennapokban felépülni, működni ezeket a mechanizmusokat a "kényszerítő-szédítő hatásokat", úgy lettem keményebb az efféle mentegetésekkel, magyarázatokkal szemben.

Studiolum írta...

Amikor én húsz éve először olvastam az Őfelsége pincérét, épp az ütött meg benne, hogy már az első fejezettől kezdve mennyire készen áll a főszereplő a kompromisszumokra és a hatalom kiszolgálására a saját érdekében, éppúgy, mint Mika Waltari Mikaelje. Az eltelt húsz év pedig azt illusztrálta, hogy ez a valóságban is így van, hogy a többség nem a kényszerítő-szédítő hatások következtében lett kollaboránssá, hanem potenciálisan mindig is az volt.

Tamas Deak írta...

@Studiolium:Én nem olvastam ezt a könyvet, de ezt az utolsó félmondatodat nem értem, és remélem, hogy azt amit érteni vélek belőle, azt félreértem épp...
Én már vitatkoztam sokakkal, változó műveltségi és értelmi szintű emberekkel a "kollaborációról" és (eléggé leegyszerűsítve de a lényegen nem változtatva) az emberek kivétel nélkül a túlélés zálogaként határozzák meg a "kollaborációt". Az alapprobléma ott van, hogy számomra nagyon jól elhatárolható a szint a kényszer"kollaboráció" és a szint amikor valaki nyilas pártszolgálatosnak vagy munkásőrnek áll - és a többségnek ez egyáltalán nem világos és nem egyértelmű és a szintek közötti átlépés nem egyértelmű.
@marguerite: ne legyél kemény, gondolkozz inkább, ahogy írtad előbb. Avagy Gyuricza urat elítélnéd a pofonért?

Studiolum írta...

Az utolsó félmondatot úgy értettem, hogy az általam ismert emberek jó nagy része nem azért állt a mindenkori hatalom szolgálatába (akár a múltban, akár most), mert ezen múlott a megélhetése, hanem mert ilyen volt a habitusa, és pusztán gazdaállatra várt. Igazolja ezt, hogy nem kis részben ugyanazok az emberek szolgálták ki fenntartások nélkül az előző és a mostani rendszert. És nemcsak a magas politika szintjén, hanem innen vidékről az alsó szinten is nagyon pontosan látszik ez.

Én kol-laborációnak (együtt-dolgozásnak) azt nevezném, amely éppen hogy nem kényszer hatására történik, hanem „önként és kéjjel”. Ezt láttuk az elmúlt rendszerben, és ezt láthatjuk manapság is számos példán.

marguerite írta...

A gondolkozom, az nem ennek szólt, Tamás.
Kivétel nélkül mindig mindenkinek van mentsége és magyarázata, hogy miért tett meg dolgokat, amiket nem lett volna szabad, és miért nem tett meg dolgokat, amiket meg kellett volna tennie.
Figyelek, és mérlegelek, elenyészően kevés a Gyurica úr.

És sajnos sokkal többen választják az apró hasznokért apró árulásokat, és a biztonságosnak tűnő kussolást, mint ahogy egészséges volna.

A gondolkozom annak szólt, hogy lazán, vagy szorosabban tartozik-e ez a lakótelep témájához. Az itt élők egy szélsőségesen jogtipró rezsim működtetésében vesznek részt a felső szegmensben, haszonélvezőként.

És hogy valóban láthatatlan-e az, amikor ezeket a különböző előnyöket egyértelműen mások kárára, mások jogsérelmével kapod. Szerintem, -ahogy tapasztalom -, nem láthatatlan. Nagyon is nyilvánvaló.

Tamas Deak írta...

@Studiolum: tényszerűleg ez igaz, viszont remélem felesleges belemennem az előző és a mostani (a húszéves) rendszer közötti nagyon fontos jellemzőbeli differenciába, nevezetesen a leválthatóság esélyébe.
Ezt azért fontos definiálnunk, mert ez az előbb leírt szintlépés jó példája. Elég erős különbség van egy munkásőr és egy megválasztott - akár munkásőrből lett - polgármester között.

Tamas Deak írta...

@marguerite: az ilyen típusú előnyképzés teljesen nyíltan és tudatosan mások jogsérelmével valósítható meg. Máshogy nem is lehetne, hiszen ez az érzés - pontosabban ösztön - a mozgatórugója az összes ehhez hasonló rendszernek 1793 óta. Ez szünteti meg a kiszolgáltatottság érzését (amit minden ilyen rendszer kihasznál) és ez jutalmaz azzal, hogy a vélt kiszolgáltatókat bünteti.