Ott van mindenütt


Falak.
Üres porhüvelyek.
Lezárt padok, könyvek.
Zsinagóga, por, nyomok.
Terítők, zsanérok – a megállt idő.
Hiány. Várakozni hagyott könyvek.
A tűzvészből kimentett könyvek.
Lezárt könyvek, hogy a szavak el ne szökjenek.
Ólom könyvek.
A porba írt nyomok. Jelentésüktől megfosztott üzenetek. Mint a denevér, amely lezuhan, ha megsüketült.
És te, te hol vagy?



Nincs elég férfi, hogy egy imádságot elmondjon, ott, ahol azelőtt százak voltak.
Sehol egy gyerek a falak között, ahol az élet tele volt szavakkal.
Sehol egy suttogás.
Sehol egy lap zöreje, ahogy továbblapozzák, sehol egy láb dobogása a padsorokban.
Ólom könyvek, túl nehezek ahhoz, hogy bárki megpróbálja felemelni őket. Ki tud még olvasni itt?
A beömlő napfényben, a légyzúgásban. Egy rokkantszék, egy betegágy, éhezők, akiket táplálni kell, halottak, akiket el kell temetni.
Minden várakozik, minden vár – ott egy szék az asztalnál –, minden rád vár.
De te, te hol vagy?






Hamuval fátyolozott boltozatok, egy rövidzárlat a 70-es években, még mielőtt vasrácsok zárták volna el a helyeket.
Vagy gyárakká, bútorraktárakká, mozikká alakították volna őket.
Meztelen föld, ahol felszaggatták a padlót. Meztelen tégla, ahol lemállott a vakolat. Meztelen ég, ahol leégett a tető.
Te, magasan fölöttünk, a mestergerendán tanyázó madár, láttad-e mindezt?






Később két hamuarcú cigány, szekerükön ülve. Lovukat bámulják, ahogy lassan halad előre, az út mentén legelészve. Lovak mindenütt, és emberek, akik minket bámulnak. Lovak és járókelők, türelmesen és némán, végig az út mentén. És a megállt idő. Egy férfi, hosszú kötélen tartva egy tehenet, mindketten az útszéli árokban haladnak előre. Asszonyok a fekete föld fölé hajolva, gumókat ültetve.
A tavasz zöld virágzásában te hol rejtőzködöl?





Temetők, amelyeket lassan pusztítanak a házak mögött terjeszkedő kertek, az előrehatoló építési terület, a málló föld, a szél. És a sok kis lélek ezek alatt a kövek alatt, amelyek türelmesen várják az idők végét. Oroszlánok, griffek, sasok, medvék, betűk csipkéi, segítő kezek, olykor egy-egy arc. Kövek a domb gerincén, mint az Özönvízből kifogott nagy állat csontváza. A kis lelkek már minden bizonnyal rég elmenekültek: csak ezek a csipeszek maradtak, hogy itt fogják őket.
Hol vagy te, mondd?




Ki marad még itt?
Ki jön még ide, ahonnét lassacskán mindenki elmegy? Szenvednek, elmennek, s csak a por marad utánuk. A gyertyák kialszanak, a dalok elhallgatnak.
És te, te hol vagy?







Este borul a halott falakra. Csönd és feledés.



Két fiú suhan el mellettem kerékpárral – elengedett kézzel! kiáltja a kisebb –, eltűnnek a fény felé.


Lass dein Aug in der Kammer sein eine Kerze,
den Blick einen Docht,
lass mich blind genug sein,
ihn zu entzünden.


Tedd szemedet gyertyává a szobában
pillantásodat kanóccá
tégy engem eléggé vakká ahhoz
hogy meggyújtani kívánjam.

Paul Celan

Huszt, Sargorod, Bolechów zsinagógája.
A ruzsini Friedman caddik palotája Sadagurában (Csernovic).
Tiszafejéregyháza, Csernovic, Medzsibozs, Bolechów temetője.

3 megjegyzés:

Balázs Árpád Rafael írta...

Megrázó.

דוד írta...

mindenutt hasonlo a helyzet, mar ahol egyaltalan maradt valami rom. Ocsa mellett voltam katona, persze priman megismertem afalut. Azutan valaki mutatott nekem egy albumot, ahol magyarorszagi zsido emlekek
vannak lefenykepezve, ott lattam az ocsai
templomot, ennek nyoma sincs.
Voltunk Szanok-ban (Galicia) a foutcat
(legalabbis 80-ban) Ulica Zidovska-nak hivjak lengyelul, de semmit nem lehet talalni, meg a temeto helyen is lakotelep van. A kelet-europai zsidosagbol csak
nehany archeologiai lelet maradt, ha
maradt.

Studiolum írta...

Maradt azért épp elég ahhoz, hogy érdemes legyen foglalkozni vele, megőrizni és bemutatni.