Patkányesküvő

Ezt a fametszetet Hanoi óvárosában vettem. A metszet nyilvánvalóan új, de sok száz éves vizuális hagyományt és azon belül is egy 16. századi ikonográfiai típust követ.

A vizuális hagyomány Ðông Hồ falujáról kapta a nevét, amely Észak-Vietnám Bắc Ninh tartományában, a Vörös-folyó deltájában, a nagy rizsföldek vidékén fekszik. A Ðông Hồ képek színes fametszetek voltak, amelyeket a falu szinte összes családja gyártott ünnepi dekoráció céljára, főleg Tết, a holdújév ünnepére, s a falu kikötőjéből a csatornák hálózatán át terítették tovább Észak-Vietnám piacaira. Az alkalomnak megfelelően szerencsehozó jelképeket és figurákat, s ünnepi vagy esküvői meneteket ábrázoltak, mint például ez a metszet:

Az én metszetem azonban bonyolultabb ennél. Mindenekelőtt nem egy sorban ábrázolja a felvonulást, hanem kettőben. Az alsó sor egyértelmű: egy patkányesküvő menetét látjuk, hátul a gyaloghintóban hordozott menyasszonnyal,

elöl lovon a vőlegénnyel, aki vágyakozva tekint vissza a hintóra, köztük az ESKÜVŐ (迎婚) feliratot hordozó heroldokkal.

A felső sor bal végén vonuló két zenész is a menethez tartozik.

Előttük azonban különös csoportot látunk: két patkány adományokat, halat és kakast visz egy kövér macskának (猫). Az első patkány félelmében még a farkát is behúzza.

Ez a csoport nyilvánvalóan azt a szokást karikírozza, hogy esküvő vagy más falusi ünnep alkalmával a parasztoknak ajánlatos volt ajándékkal szolgálni az ünnepséget engedélyező kínai mandarin számára. A realitások bölcs elfogadását mutatja, hogy ez a jelenet mint az esküvők elkerülhetetlen eleme felkerült az ünnepség ábrázolására, amely az elnyomásnak ezzel a nyilvánvaló jelével együtt is keresett és máig reprodukált ünnepi dekorációként szolgál.

A jelenet Đám Cưới Chuột (Patkányesküvő) címen a vietnámi fametszetek ikonikus típusává vált, és számos változatban látható boltokban és gyűjteményekben.

A kép annyira ikonikussá vált, hogy egyes elemeit külön is árulják, például a macskát Hanoi egyetlen még működő nyomódúc-műhelyében, pont szemben azzal a sarki fametszet-bolttal, ahol a saját metszetemet is vettem.

A bolt egyébként is egy kis csoda, itt, a belvárosi Sör utcában, a megállt idő apró szigete a szombat esti éttermi láz tengerében. Idős házaspár viszi, a férfi büszkén mutatja a falon bekeretezett mesterlevelét. Készít mindenféle nyomódúcot, az A4-est megközelítő mérettől az apró bélyegzőig, hagyományos és arra hajazó motívumokkal, de akár megrendelésre is, saját névvel és motívummal, azonnal. Körben a falakon sok-sok tárló mutatja a bőséges választékot. Mindegyiket használta is már, erre utal a dúcok festékes oldala, ami egyszersmind azt is mutatja, hogy a többszínű dúcok melyik részét milyen festékekkel ajánlja nyomtatásra.

A vevőkkel a felesége foglalkozik. Az árak kicsit hasraütésszerűek, és a válogatás során enyhén emelkednek, úgyhogy a hölgy már elfelejti, hogy egy nagy bivalyos dúcra az elején negyven eurót mondott, és öt másik után már hatvanat kér érte. De összességében észszerűek, a nagy metszetek 40-50, a kis pecsétek 4-5 euro körül vannak. Nem is alkuszunk.

A hölgy nehezen beszél angolul, a kínaira sem reagál, de amikor japán turisták kérdeznek be a boltba, kiderül, hogy a japánja penge. Innentől Noémi-szan veszi át a szót, olajozottan bonyolítja a vásárlást, két kézzel szórva az eltúlzott udvariassági formulákat. A hölgy hasonlóképpen válaszol, kosztümös filmbe illően hajlongva. A japán film happy enddel, a bolt kapujában kimerevített portréval ér véget.

A metszetek szülőföldjén, Ðông Hồban még egy-két család műveli a dúcfaragást és metszetnyomtatást, például Nguyen Huu Qua, akiről a Vietnam Times nemrég képes riportot közölt. A műfaj elevenségét mutatja, hogy az évszázadok során egyre újabb aktuális témákkal gazdagította hagyományos ikonográfiai repertoárját. Így például a francia megszállás alatt az európaiak által behozott új technikai vívmányokkal és szokásokkal, amelyek mellett többnyire „A civilizáció fejlődése” és „Új erkölcsök” feliratokkal kívánnak sikeres és boldog asszimilációt a holdújévre (az École Française d’Extrême-Orient gyűjteményének katalógusából):

A hagyományos fametszetek mindmáig tartó nagy reneszánszát azonban az hozta el és biztosította be, hogy az 1930-as években a francia alapítású Indokínai Képzőművészeti Főiskolán tanuló diákok mozgalmat indítottak a magas művészet „vietnámizációjára”, az európai formavilág felváltására a hagyományos művészeti formákkal. Vezetőjük Trần Văn Cẩn (1910-1994) volt, akinek egy ilyen stílusban készült 1949-es forradalmi plakátját láthattuk is most a Vietnámi Kommunista Párt alapításának 93. évfordulójára rendezett „Amikor a művész katonának áll” kiállításon a hanoi Képzőművészeti Múzeumban.

1948-ban a kommunista párt is ezt a stílust tette meg hivatalos irányvonalává, úgyhogy mind Cẩn, mind az évszázados metszetek jövője hosszú időre biztossá vált. Előbbi a Képzőművészeti Iskola igazgatója és a Képzőművészeti Szövetség elnöke lett haláláig, utóbbinak pedig a fenti hagyományos dúckészítő és metszetnyomtató műhelyek mellett a propagandaplakátok és kiadványok biztosítanak új életet.

A vietnámi FPT University COVID-ellenes plakátsorozatának egy darabja

Népszavazás

Amikor először pillantottam meg őket a Moldva rakpartján araszoló ötös villamos piszkos ablakából, nem tudtam felfogni, mi lehet az értelmük. Tényleg Kárpátalja Csehországhoz csatolása mellett agitáló propagandaplakátok lennének? Tényleg szándékosan állították ki őket éppen azokban a kőkeretekben, amelyekben 1989 előtt a napi kommunista propagandát tették közszemlére Prága egyik legforgalmasabb útja mentén?

Becsuktam a szemem, aztán megint kinyitottam. A dolog valódinak tűnt.

Mi ez? A búvópatakként rejtőző cseh remények felszínre törése, nosztalgikus vágy a mitikus szláv múlt iránt, Československo sóvárgása az egyesülés után az elvesztett kistestvérrel, Podkarpatská Russzal? A cseh irredenta felbátorodása azon, ahogy Putyinnak rágás nélkül, egy darabban sikerült lenyelnie az egész Krímet?

A dologban mintha valami szatirikus él is bujkált volna, így hát elkezdtem utánajárni a dolognak. Valóban igaz, hogy a Letná-dombot az Edvard Benešről és Otakar Jaroš kapitányról elnevezett rakparttól elválasztó fal fülkéit 1989 előtt szocialista propaganda céljára használták. A rendszerváltás után azonban üresen álltak. Csupán 2005 óta használják őket újra, Artwall galéria néven, nyilvános művészeti kiállítás céljára.

A jelenlegi, Verhovina című kiállítást egy szülővárosuk után a Kassaboys nevet felvett szlovák művészcsoport rendezte. A plakátok egy fiktív népszavazás dokumentumai, amely Csehszlovákiát kívánná újra egyesíteni az 1918 és 1938 között a köztársasághoz tartozó Kárpátaljával. A művészek szerint az ihlet napjaink Ukrajnájából származik, ahol egy, a valóságban is megrendezett fiktív népszavazás révén csatolták vissza a Krímet Oroszországhoz. A plakátok jelszavainak sorozata – integráció, kapcsolat, csatlakozás, annektálás – Kárpátaljának (és, pars pro toto, az egész Ukrajnának) az EU-hoz való lehetséges jövőbeli viszonyait latolgatja.

Az eredeti képeken látszik, hogy a vörös jelszavakat egy 1930-as évekbeli német nyelvű Kárpátalja-kalauz illusztrációira helyezték rá

További részletekért lásd az Artwall szájtot (szlovákul), és az Aktualně.cz cikkét (csehül).

Áttűnés: A kígyó

Luciano Ramo: Figyelem, elfogtuk a német kígyót! Most kell kitörni a méregfogát, Brescia, F.lli Geroldi 1916

Otto von Kursell: Le a bolsevizmussal! A bolsevizmus háborút hoz és pusztulást, éhínséget és halált, 1919

A hazugság halála, 1932-33 k. Felirat: Marxizmus, Nagytőke

Szergej Igumnov: Irtsuk ki a kémeket és diverzánsokat, a fasizmus trockista-buharinista ügynökeit, 1937.
(A zavaros képaláírás a hivatalos ideológia zavarodottságát tükrözi. A kígyó ugyan náci monoklit
visel, ám a németek ekkortájt potenciális, majd tényleges szovjet szövetségesek. Ezért kell
egyéb ellenségekről beszélni a képaláírásban: trockistákról és buharinistákról, illetve
fasisztákról, ahogy a nemzetiszocialistákat máig nevezik a posztszovjet világban.)

Jean Carlu (1900-1997): A béke világnapja, 1936. augusztus 2.

John Heartfield (szül. Helmut Herzfeld, Bertold Brecht díszlettervezője): Követeljétek az atomfegyverek betiltását, 1955

Legyőzzük a részegeskedést! Antialkoholista szovjet plakát, 1960-as évek

Éljen a köztársaság!

A tegnap bemutatott Dicescu-gyűjtemény képei között van egy – az első mozaik 13. képe –, amelyben, úgy tűnik, a jól ismert Sztálin-fotosop legkorábbi példáját fedezhetjük fel.


A februári forradalom első napjaiban készült képen a szentpétervári Litejnij proszpekten csoportképet álló katonák kivont karddal éltetik a forradalmat. Ezt hangsúlyozza a háttérben tartott transzparens és zászló felirata is: В борьбе обретешь ты право свое – „Harcban küzdöd ki a jogodat,” és Долой монархию! Да здравствует республика! – „Le a monarchiával! Éljen a köztársaság!”

David King Retusált történelem: a fotográfia és a művészet meghamisítása Sztálin birodalmában (1997, magyar kiadás 1999) c. nagy áttekintése azonban ennek a képnek egy előző változatát is közli.


A zászló esése itt jóval természetesebb, mint az előző képen, viszont nem tudni, mi van rá írva, ha egyáltalán van valami. A transzparensről pedig kiderül, hogy azt a háttérben álló boltcégér helyére retusálták rá, amelynek eredeti felirata az volt: Часы, золото и серебро – „Órák, arany és ezüst”.

David Kingnél ezzel a szép kerek történet, mint a kommunista fotóretusálások legkorábbi példája, véget is ér. Hanem van itt még néhány további részlet, ami figyelmet érdemel.


Az orosz interneten ma már meg lehet találni a fénykép soha nem közölt levéltári eredetijét is. Ezen nyilvánvalóan látszik, hogy a zászlón tényleg volt felirat, s az tényleg úgy kezdődik: Долой мо…


S egy további fényképen, amely más beállításban ábrázolja a katonákat, jól látszik nemcsak a háttérben lévő teljes cégér, hanem a zászló felirata is. És ezen csakugyan az olvasható, mint a retusált képen, noha némileg hibásan: Долой монорхію. Да Здравствует Демократическая Республика – „Le a monorchiával. Éljen a demokratikus köztársaság!”

Hogy még az előző kép sem teljesen retus-mentes, azt mutatja ez a „még eredetibb” változat, nagyobb kivágással és kézírásos képfelirattal, amely arra utal, hogy ez is a Ion Dicescu-gyűjtemény része volt.

De mi a másik odaretusált felirat: Harcban küzdöd ki a jogodat? Segítségért forduljunk a klasszikushoz.

„Korejko figyelmesen nézte Szinyickij új rejtvényét. A szép libás képen egy zsák is látható, amelyből a következő holmik kandikáltak ki: T betű, fenyőfa, amely mögött felkel a nap, és egy kottasoron ülő veréb. A rejtvény felfelé fordított vesszővel végződött.
– Ezt bizony nem gyerekjáték megfejteni – mondta Szinyickij. – Ezen jócskán kell majd kotlania!
– Ugyan, ugyan – felelte mosolyogva Korejko. – Csak ez a liba zavar. Mi a csudának van itt ez a liba? Ahá! Megvan! Kész! Harcban küzdöd ki a jogodat!
– Igen – mondta az öreg csalódva, elnyújtott hangon. – Hogy jött rá ilyen gyorsan? Maga hallatlanul tehetséges ember. Rögtön látni, hogy elsőosztályú könyvelő.
– Másodosztályú – javította ki Korejko. – De kinek csinálta ezt a rejtvényt? A sajtó számára?
– A sajtó számára.
– Teljesen céltalan munka volt – mondta Korejko. – Harcban küzdöd ki a jogodat: az eszerek jelszava. Nem alkalmas kinyomtatásra.”

Ilf-Petrov, Az aranyborjú

A szocialista forradalmárok – az eszerek –, akik az októberi fegyveres bolsevik puccsig és az azt követő polgárháborúig a februári forradalom vezető pártja és a munkás- és katonatanácsok szervezői voltak, Rudolf von Jhering német jogtudóstól merítették mozgalmuk jelszavát.

„Harcban küzdöd ki a jogodat!” Szocialista forradalmi plakátok, 1917

A retusált képnek tehát semmi köze a kommunistákhoz, hanem épp ellenkezőleg, azok legveszélyesebbnek tartott és a polgárháború után feledésre ítélt vetélytársaitól származik. S a retusálás célja sem az a fajta történelemhamisítás, a múlt utólagos orwelli megváltoztatása, amit a sztálinizmus manipulált fotóiról ismerünk.

Gondoljunk bele: ezek a fotók közvetlenül a közismert események után, képeslap formájában terjedtek. Céljuk a propaganda volt: a forradalom által elért eredmények és a mögöttük álló párt népszerűsítése. Nem megmásítják a rajtuk ábrázolt eseményt, hanem népi lubok módjára egyértelművé teszik annak üzenetét az ehhez a képi formulához szokott befogadók számára. A retusált feliratok egyike azt a jelszót teszi világosan láthatóvá, amelyet a katonák valóban hordoztak, a másik pedig azt, aminek valahol ott kell lennie a képen, hogy világossá tegye, kinek köszönhető a köztársaság. Lehetne akár képaláírásban is, de ha már van rá hely az abszolút irreleváns cégér helyén, hát legyen ott. Ahogy azon a másik képen is a Dicescu-gyűjteményből, amelynek képeslap-változatát ugyancsak az eredeti üzenetet egyértelműsítő céllal egészítették ki egy Éljen a köztársaság! feliratú zászlóval.



„Abszolút irreleváns cégér”, mondom, pedig hát az orosz forradalom későbbi évtizedeinek ismeretében prófétikusan releváns, hogy éppen az „Óra, arany és ezüst!” felirat álljon a hadsereg jelszavának helyén. Mint ahogy az is, hogy az ezt eláruló jeleket gondosan kiretusálják a képről. Ahogy ezt már megírtuk Jevgenyij Halgyej 1945-ös Reichstag-fotójának kapcsán.