Fekete leves

Kávézó török dáma. Ismeretlen 17. századi festő, Pera Múzeum, Isztanbul

A Studiolum legutóbbi munkamegbeszélésén – hogy is lehetne másként, hiszen annyira szakmánkba vág – szóba került Wang Weijel az Egyesült Államok szenátusa elé terjesztendő SOPA (Stop Online Piracy Act) is, amely, noha színleg dicséretes célt szolgál, valójában alapvetően fenyegeti az internet mint nyitott hely létét, önkényesen kriminalizálná az ismeretek és eszmék áramlását, veszélyessé tenné a web használatát, és gyakorlatilag megszüntetné a legfontosabbikat a kevés igazán jelentős globális társadalmi és kulturális vívmány közül, amelyeket a múlt század ránk hagyott.

Minthogy a SOPA spanyolul – a Studiolum munkanyelvén – ʻlevest’ is jelent, magától kínálkozott a SOPA negra, ʻfekete leves’ szójáték, amelynek 16. századi magyar háttértörténetét azonban el kellett mesélni Wang Wei számára. A történet sikere láttán arra gondoltam, érdemes megosztani ezt a többi spanyol és angol nyelvű olvasónkkal is. Magyarul – első ízben a Wang folyó története során – egyelőre haboztam megírni, hiszen egyfelől a poént is magyarázni kell, másfelől meg a mondás története jól ismert idehaza. Aki akarja, elolvashatja a másik két változatban. De ha valaki ennek ellenére is szívesen olvasná magyarul, semmibe sem kerül lefordítanom.

Kávézó törökök a Balkánon. Képeslap, 19. század vége

Just Say Nyet

Ám a szovjet alkoholellenes plakátok közül kétségtelenül az a legismertebb, amelyet I. Govorkov készített 1954-ben, amikor az alkoholellenes kampány huszonöt év kihagyással újra fellángolt Sztálin halála után.

A lakonikus tömörség magasiskolája. Valaki (1) evés közben (2) egy határozott gesztussal visszautasítja (3) a felkínált alkoholt (4), s a felirat egyetlen szóval teszi félreérthetetlenné az üzenetet (5). Nézzük meg, hogy ennek ellenére milyen barokk gazdagságot képes kihozni az orosz lélek ebből a szikár mémből! Az orosz neten található közel száz kortárs parafrázis közül csak azt a két tucatot mutatom be, amelyek az orosz belpolitika szövevényei nélkül is többé-kevésbé érthetőek.

Várj egy pillanatot!

Nem a mennyiséggel van a baj, mint első pillantásra gondolnánk, hanem a pohár feltételezett elmozdulási irányával

Elég! Elfogyott a darált hús!

Lövészárokban nem iszom!

Igen!

Nem! Csak Rexonát nem! – Lásd a szovjet idők gazdag alkoholválasztékát a kezdőképen

Elég már a bor, a vodka / gombát küldj le a torkodba!

Medvedet nem eszem! – Mém a mémben, annak bizonyítására, milyen sok utalást hordoznak az orosz poénok. A „preved-medved”-re (besserwisserek kedvéért: NEM prevegy-medvegy!), amelynek külön mém-világa van, egyszer már utaltunk, és ígértük, hogy részletesen is elemezni fogjuk. Ígéretünket még mindig tartjuk.

A szláv testvériség bizonyítéka. Lengyel kakukktojás: Lúzerekkel nem iszom!

Nem! Reggelire csak vodkát! – Utalás a Putyin-Medvegyev-féle antialkoholista kampányra, amikor Kreml-beli közös reggelijeiken tüntetőleg tejet ittak.


Nem! Csak korsóval! (utalás a puskini Téli este önmagában is mémmé vált „Выпьем с горя, где же кружка?” – „Igyunk a szomorúságra, hol a kupám/korsóm?” sorára)


Nem! Csak kumiszt!

Kínai verzió: Kerekszeműekkel nem iszunk!

Japán verzió (Az írásjegy jelentése: „Ital”)

Nem! Csak friss vért!

Az utolsó fasiszta: „Hitler nélkül nem iszom!”

A visszautasított tudatmódosító a Szent György-szalag, amelyet a hitlerizmus feletti győzelem ünnepén szokás kokárdaként viselni

Buzikkal nem iszunk!

És hogy ki a buzi? A kéz túloldalán: Borisz Mojszejev táncos, énekes, író, aki – Oroszországban szokatlan módon – nyíltan homoszexuálisnak vallja magát


Heterókkal nem iszom!

„Jobb a gödörben, mint a seggben – Jobb berúgni a fasisztával, mint a buzival!”

Szóval így néz ki az a bizonyos vacsora az alvilágban?

Arnold Schwarzenegger: „Evés közben nem beszélek!”

Mozart: Salierivel nem iszom!

Mérget többet nem iszom! – Az alkohol „méreg” megnevezése teljesen szokásos a szovjet idők antialkoholista plakátjain, ám Viktor Juscsenko ukrán elnök (2005-2010) itt arra a méregre gondol, amellyel a választási küzdelemben itatták meg ellenfelei

Polónium nélkül nem iszom! – Alexander Litvinyenko példája mutatja, hogy könnyű hozzászokni a jóhoz

Lukasenko elnök: Belorusszia nem eladó!

Az Egységes Oroszország (az orosz kormánypárt): „Maradj otthon, majd mi kitöltjük!”

Jó sűrű mém. Nyikita Mihalkov, az egyszerre ortodox, ultranacionalista és újabban sztálinista filmrendező, a szerb nacionalista párt orosz frontembere, a szerzői jogdíjak nagy barátja (az orosz Jeszi), aki a 2010-ben rendezett borzasztó „Csalóka napfény 2” c. második világháborús filmben a sztálinizmus apoteózisát adja elő az 1994-es antisztálinista „Csalóka napfény 1” e célból feltámasztott főhősével a főszerepben, itt „A nagy honvédő háború for dummies” könyvet utasítja vissza

Mindenki Medvegyeve…

…és mindenki medvéje.

A kendőzetlen valóság

A nagy ho-ho-ho

Москва hozzászólása az előző bejegyzés angol változatához:

„…s azt tudod, ugye, mi történt, miután összekötötték a horgász csuklóját, hogy ne tudjon többet ekkorát lódítani?”

Studiolum: „Gondolom, onnantól kezve azt mutatta: »ilyen hosszú volt a legkisebb uszonya!«

Москва: „Majdnem… A két kezét úgy fordítva, mintha egy labdát akarna vele megfogni, azt mondja: »ÍÍLYEN nagy szemei voltak!« Az oroszban mára már bevett szólássá vált a minden határt meghaladó túlzásra: »с вооот такими глазами!«

Gyors képkereséssel sajnos nem találtam igazán jó illusztrációt, de itt van legalább ez a kép az előző sorozat folytatásaként:”

Hogy a kifejezés valóban mémmé vált, azt a sok ezer találat mellett az ilyenfajta képek is bizonyítják:

„ÍÍLYEN nagy hal! ÍÍLYEN nagy szemekkel!”

Egyenérték

Március 6-án Balogh Zsolt, a BKV volt vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a cégnél íratlan törvénnyé vált kenőpénz-szabály értelmében hatalmas összegeket kellett rendszeresen átadnia Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek: „azóta tudom, hogy tizenötmillió fér el egy Nokia-dobozban, mert egyszer például abban adtam át az összeget”.

Csela képe, innen

A „Nokia-doboz” azonnal a magyar köznyelv bevett kifejezésévé vált. Jelentése a Szlengblog meghatározása szerint: Jellemzően befolyással bíró politikai szereplő által, közbeszerzésre szánt pénzösszegekből, törvénytelenül, szabályokat megkerülve, trükköket bevetve eltulajdonított több tízmillió forint. Az „N”-t a korrupció mértékegységének javasolják. Külön blogok foglalkoznak azzal – az olvasók fotóit is kérve –, hogy mi minden fér egy Nokia-dobozba. Az indavideo ál-BKV-s oktatófilmet sugároz a Nokia-doboz helyes használatáról, és álhírek jelennek meg arról, hogy Magyarországon a kiterjedt korrupció miatt tavaly 47-szer több Nokia-doboz fogyott mint Nokia-telefon. Sőt már a Nokia finn lapja is beszámolt a kezdeményezésről (gépi fordításban itt olvasható), s az olvasók sürgetik, hogy a cég használja ki reklámcélokra a váratlanul jött népszerűséget.

Udo képe, innen és innen

Filológusként szeretem az efféle, egy-egy történetet magukban sűrítő mémeket, különösen amikor alkotóik és terjesztőik saját nyomorúságukon igyekeznek a humor segítségével felülkerekedni. Fordítóként azonban meggyötrik az embert, mert kénytelen körülírni őket a szövegben, vagy meglábjegyzetelni, ami azért már nem az igazi. A Nokia-doboz azonban váratlan kivétel. A mémnek spanyolul és katalánul is megvan a pontos megfelelője. Úgy mondják: Cola Cao.


Mallorcán már három éve folyik a Magyarországhoz hasonlóan az egész hatalomban lévő politikai elitet érintő korrupció felgöngyölítése. Az érintettek között van Antònia Ordinas, a Baleari-szigetek gazdasági fejlesztési tanácsának igazgatója is, aki az enyhébb büntetés reményében a hatóságokkal való együttműködést választotta. Többek között megmutatta, hová rejtette a kenőpénzek egy 240 ezer eurós – tehát körülbelül „4 N” értékű – részét: a kertjében elásva, egy Cola Cao kakaós dobozban.

A Cola Cao azonnal olyan slágerré vált Mallorcán, mint nálunk a Nokia. Egymást érik róla a viccek, karikatúrák, blogbejegyzések, sőt kiállítások. Állítólag az üres Cola Caós dobozok ára felszökött 15 euróra, azaz a teli dobozok háromszorosára, s már az egész korrupciós botrányt és felszámolását – amelynek során a résztvevők, ugyancsak hozzánk hasonlóan, zsinórban vallanak egymásra – is összefoglalóan Cola Chaos néven emlegetik. A mém egyik jellemző példája az alábbi „Mallorkistan” című rövid video, amelynek főszereplője a már a szárazföldi katalánok számára is érthetetlen archaikus mallorcai tájszólásban beszél, úgyhogy kénytelenek vagyunk átiratot is adni.



Avui he vist als diaris que els interessos han tornat a devallar … tots els bancs són iguals … Amb els collons d’un fan pagar a l’altre … ¿Qué faig? Ara he copiat a na Ordinas … mira-ho, hombre … Fa vint anys … tots el governs tenen la pella pel mànec … fan anar s’oli cap on ells volen … són tots iguals … – I has tret tot els doblers? – Tot! Hombre! Ara veuràs qué faré, Tot. Tot en bitllets de cinquanta … Perquè no n’hi ha molts, però si els hagués tret més petits no haguessin cabut. No és cap doi el que ha fet na Ordinas. Governs i putes governs. Au! Ja està!

Ma láttam az újságban, hogy a kamatok megint csökkennek … minden bank egyforma … az egyikünk tökével fizetik ki a másikat … Mit csináljak? Ordinast utánzom … nézd csak, hombre … már húsz éve minden kormányzat a nyelénél fogja a serpenyőt … oda öntik az olajat, ahová akarják … mind egyformák … – És minden pénzt kivettél? – Mindet! Hombre! Most majd meglátod, mit csinálok. Mindet. Mindet, ötvenes bankjegyekben … mert nincs sok, de ha kisebbekben vettem volna ki, nem fértek volna el a dobozban. Egyáltalán nem hülyeség, amit Ordinas csinált. Kormányok, kurva kormányok. No megvan. Kész!

„Az egymást követő korrupciós botrányok már összemosódnak az emlékezetben” – írja A korrupció fétisei című cikkében Matías Vallés – „de szerencsére főszereplőik előrelátóan gondoskodtak a mnemotechnikai eszközökről, amelyek megőrzik emléküket. A Casa Alfredo milliós számlája, a Matas-kormány homárvacsorája, Hidalgo papa pónija, Ordinas Cola Caós doboza közérthetővé teszik és szilárdan lehorgonyozzák a történelmi emlékezetben az átláthatatlanul bonyolult ügyek szövevényét.”

Tulajdonképpen vigasztaló, hogy a mai főszereplők már régen nem lesznek színpadon, de a kollektív emlékezet és a köznyelv még mindig számon tartja majd a Nokia- és Cola Cao-dobozok, ezüsthajók, völgyhidak, chilei cseresznyék, digitális táblák és sünök emlékét. Semmi sem örök, csak a becstelenség, mint Jerofejev mondta. Még ha nem is egészen így értette.