Uchiwa Gallery

A roueni katedrális mögötti utcán, a város szent püspökéről elnevezett Rue St. Romainen avagy a kanonoksoron érdekes bolt nyílik. Uchiwa Gallery, japán bolt, japán metszetekkel, azokról szóló könyvekkel, Utamaro, Hiroshige, Hokusai albumaival, és japán ajándéktárgyakkal. Nagyon is helyénvaló, hogy éppen az impresszionizmus szülővárosában legyen ilyen boltja a japán metszeteknek, amelyek annyira inspirálták az impresszionisták és posztimpresszionisták látásmódját, hogy azt „japonizmus” néven külön áramlatként tartják számon.

Válogatunk a tárgyak között, lapozgatunk a könyvekben. Az eladónő felajánlja, hogy segít nekünk. A kiválasztott tárgyak kapcsán beszélgetni kezdünk.

„Miért nyitottak éppen japán boltot? Van köze a japonizmushoz?”

„Azt hiszem, nincs. A tulajdonos, barátnőm, képkeretezőként indította a boltot, s eközben kezdett érdeklődni a japán metszetek iránt, annyira, hogy most már ez alkotja a bolt profilját.”

„Ki a közönségük, ki vásárol itt japán metszeteket?”

„Egyfelől gyűjtők, egész Franciaországból. Az egész országban talán csak négy ilyen bolt van, úgyhogy akit ez érdekel, az újra meg újra megfordul itt. Másfelől nagyon sok fiatal. Franciaország a képregények hazája, itt és Belgiumban adják ki a legtöbb képregényt. És ezen belül mangát is, Japán után itt jelenik meg a legtöbb manga. A képregényeket olvasó fiatalok számára otthonos a manga, gyorsan felfigyelnek az azokkal rokon japán metszetekre is. Hiszen Japánban a manga és a metszetek egy kontinuumot alkotnak. Főleg a harmincas, negyvenes korosztály az, amelyik a mangából kinőve már értékelni tudja az eredeti japán metszeteket, és be-betérnek vásárolni.”

„Vannak japán látogatóik is? Mit szólnak? Vásárolnak?”

„Igen, bejönnek japánok is, és nagyon meg vannak lepődve, sőt illetődve. A japánok nem tudják, mennyire népszerű Nyugaton, különösen Franciaországban a japán metszet, s megütköznek rajta, hogy itt külön szakboltja van. De nem vásárolnak. Japánban a klasszikus metszetnek már nincs olyan nagy közönsége. Modern parafrázisokat készítenek még” – mutat néhányat – „de ezt is kevesen, mert túl macerás a műfaj, kevesen vállalkoznak már rá.”

Patkányesküvő

Ezt a fametszetet Hanoi óvárosában vettem. A metszet nyilvánvalóan új, de sok száz éves vizuális hagyományt és azon belül is egy 16. századi ikonográfiai típust követ.

A vizuális hagyomány Ðông Hồ falujáról kapta a nevét, amely Észak-Vietnám Bắc Ninh tartományában, a Vörös-folyó deltájában, a nagy rizsföldek vidékén fekszik. A Ðông Hồ képek színes fametszetek voltak, amelyeket a falu szinte összes családja gyártott ünnepi dekoráció céljára, főleg Tết, a holdújév ünnepére, s a falu kikötőjéből a csatornák hálózatán át terítették tovább Észak-Vietnám piacaira. Az alkalomnak megfelelően szerencsehozó jelképeket és figurákat, s ünnepi vagy esküvői meneteket ábrázoltak, mint például ez a metszet:

Az én metszetem azonban bonyolultabb ennél. Mindenekelőtt nem egy sorban ábrázolja a felvonulást, hanem kettőben. Az alsó sor egyértelmű: egy patkányesküvő menetét látjuk, hátul a gyaloghintóban hordozott menyasszonnyal,

elöl lovon a vőlegénnyel, aki vágyakozva tekint vissza a hintóra, köztük az ESKÜVŐ (迎婚) feliratot hordozó heroldokkal.

A felső sor bal végén vonuló két zenész is a menethez tartozik.

Előttük azonban különös csoportot látunk: két patkány adományokat, halat és kakast visz egy kövér macskának (猫). Az első patkány félelmében még a farkát is behúzza.

Ez a csoport nyilvánvalóan azt a szokást karikírozza, hogy esküvő vagy más falusi ünnep alkalmával a parasztoknak ajánlatos volt ajándékkal szolgálni az ünnepséget engedélyező kínai mandarin számára. A realitások bölcs elfogadását mutatja, hogy ez a jelenet mint az esküvők elkerülhetetlen eleme felkerült az ünnepség ábrázolására, amely az elnyomásnak ezzel a nyilvánvaló jelével együtt is keresett és máig reprodukált ünnepi dekorációként szolgál.

A jelenet Đám Cưới Chuột (Patkányesküvő) címen a vietnámi fametszetek ikonikus típusává vált, és számos változatban látható boltokban és gyűjteményekben.

A kép annyira ikonikussá vált, hogy egyes elemeit külön is árulják, például a macskát Hanoi egyetlen még működő nyomódúc-műhelyében, pont szemben azzal a sarki fametszet-bolttal, ahol a saját metszetemet is vettem.

A bolt egyébként is egy kis csoda, itt, a belvárosi Sör utcában, a megállt idő apró szigete a szombat esti éttermi láz tengerében. Idős házaspár viszi, a férfi büszkén mutatja a falon bekeretezett mesterlevelét. Készít mindenféle nyomódúcot, az A4-est megközelítő mérettől az apró bélyegzőig, hagyományos és arra hajazó motívumokkal, de akár megrendelésre is, saját névvel és motívummal, azonnal. Körben a falakon sok-sok tárló mutatja a bőséges választékot. Mindegyiket használta is már, erre utal a dúcok festékes oldala, ami egyszersmind azt is mutatja, hogy a többszínű dúcok melyik részét milyen festékekkel ajánlja nyomtatásra.

A vevőkkel a felesége foglalkozik. Az árak kicsit hasraütésszerűek, és a válogatás során enyhén emelkednek, úgyhogy a hölgy már elfelejti, hogy egy nagy bivalyos dúcra az elején negyven eurót mondott, és öt másik után már hatvanat kér érte. De összességében észszerűek, a nagy metszetek 40-50, a kis pecsétek 4-5 euro körül vannak. Nem is alkuszunk.

A hölgy nehezen beszél angolul, a kínaira sem reagál, de amikor japán turisták kérdeznek be a boltba, kiderül, hogy a japánja penge. Innentől Noémi-szan veszi át a szót, olajozottan bonyolítja a vásárlást, két kézzel szórva az eltúlzott udvariassági formulákat. A hölgy hasonlóképpen válaszol, kosztümös filmbe illően hajlongva. A japán film happy enddel, a bolt kapujában kimerevített portréval ér véget.

A metszetek szülőföldjén, Ðông Hồban még egy-két család műveli a dúcfaragást és metszetnyomtatást, például Nguyen Huu Qua, akiről a Vietnam Times nemrég képes riportot közölt. A műfaj elevenségét mutatja, hogy az évszázadok során egyre újabb aktuális témákkal gazdagította hagyományos ikonográfiai repertoárját. Így például a francia megszállás alatt az európaiak által behozott új technikai vívmányokkal és szokásokkal, amelyek mellett többnyire „A civilizáció fejlődése” és „Új erkölcsök” feliratokkal kívánnak sikeres és boldog asszimilációt a holdújévre (az École Française d’Extrême-Orient gyűjteményének katalógusából):

A hagyományos fametszetek mindmáig tartó nagy reneszánszát azonban az hozta el és biztosította be, hogy az 1930-as években a francia alapítású Indokínai Képzőművészeti Főiskolán tanuló diákok mozgalmat indítottak a magas művészet „vietnámizációjára”, az európai formavilág felváltására a hagyományos művészeti formákkal. Vezetőjük Trần Văn Cẩn (1910-1994) volt, akinek egy ilyen stílusban készült 1949-es forradalmi plakátját láthattuk is most a Vietnámi Kommunista Párt alapításának 93. évfordulójára rendezett „Amikor a művész katonának áll” kiállításon a hanoi Képzőművészeti Múzeumban.

1948-ban a kommunista párt is ezt a stílust tette meg hivatalos irányvonalává, úgyhogy mind Cẩn, mind az évszázados metszetek jövője hosszú időre biztossá vált. Előbbi a Képzőművészeti Iskola igazgatója és a Képzőművészeti Szövetség elnöke lett haláláig, utóbbinak pedig a fenti hagyományos dúckészítő és metszetnyomtató műhelyek mellett a propagandaplakátok és kiadványok biztosítanak új életet.

A vietnámi FPT University COVID-ellenes plakátsorozatának egy darabja