A Wang folyó versei

Országcímer

Ínséges időkben hozzászokik az ember, hogy kőbaltával nyúzzon ürgét. Berlinből Prágába igyekezve magától értődően szállok le a vonatról Bad Schandaunál, hogy a helyi kisvasúttal menjek el a határszéli Schmilkáig, ott kompon átkeljek az Elbán, majd turistaösvényeken gyalogoljak át a cseh oldalra, ahol a határmenti Hřenskóban ismét buszra szállok az első kisvárosig, Dečínig, ahol felszállok a prágai gyorsra. De változnak az idők, s ma már fóliázott ürgefilé is kapható a boltban, mint régen. Bad Schandauban leszállva a szomszéd vágányon már ott áll egy kis cseh vicinális a fennhéjázó „Dečín, főpályaudvar” felirattal. Lesz ami lesz, felszállok rá, mintha normális világ volna. A hivatalos határátlépéshez még 48-órás Covid-teszt kéne, de a kupé tele van cseh vendégmunkásokkal, s egyik sem lobogtatja. A kalauznő körbejár, csehül adja a jegyeket. A szigorúan ellenőrzött vonat háborítatlanul átpöfög a túloldalra. Isten hozta a kelet-európai abszurdban.

Egy órám van még a prágai vonatig, kisétálok a városba. Dečín – Tetschen – a szudétanémetek 1946-os kitelepítéséig német üdülővároska volt a Cseh/Szász-Svájc alján, amire máig emlékeztetnek a mélán pusztuló szecessziós villák. Az Elba túlpartján, a kisváros szélén emelkedik

a tetscheni vár, amelyet 12. századi alapítása óta reneszánsz, majd barokk stílusban is átépítettek. Kápolnája számára festette Caspar David Friedrich az 1808-as Tetscheni oltárképet (avagy Hegyi feszületet), amelyen először emeli a természetet a német romantika hitvallásának megfelelően a vallásos festészet rangjára. A magányos sziklán felmagasodó fenyők és feszület nagyon illenek az Elba-parti homokkő sziklán felmagasodó várhoz. És itt írta Chopin az Op. 34. No. 2. a-moll „Valse brillante”-ot, amelynek melankolikus hullámverése nagyon is egybecseng a vár alatt lüktető folyó és a túlsó partján felejtett egykori német kisváros hangulatával.

Chopin: Valse brillante Op. 34. No. 2. a-moll. Játssza Arthur Rubinstein

Caspar David Friedrich: Tetscheni oltárkép avagy Hegyi feszület, 1808. Drezda, Galerie Neue Meister

A kép vázlata (1805-6), amelynek alapján Theresia von Thun-Hohenstein bárónő megrendelte az oltárképet

Caspar David Friedrich: Reggel az Óriás-hegységben, 1810-11. Berlin, Schloss Charlottenburg

Az innenső parton szecessziós étterem áll a várral szemben. Magányos várra emlékeztet ez is, s valamikor a város első háza kellett legyen a német földről érkező utas számára. Úgyhogy valószínűleg ez volt az egykori vámház. Erre utal az étterem neve – U Přístavu, A kikötőhöz, miközben kikötő itt már régen nincs –, de még inkább az épület sarkán gondosan megőrzött osztrák császári címer.

A császár képét a rebellis Prágában leszarhatták a legyek, a Habsburg-hatalomhoz kötődő Mária-oszlopot ledönthették a forradalmi vandálok, de itt, a német Szudétavidéken, amely nem volt annyira lelkes a Monarchia széthullásától, megőrizték az egykori egység jelképét. És most, hogy a Monarchia iránti nosztalgia már ismét felértékeli az efféle relikviákat, szépen restaurálták is. Úgyhogy amint sok száz éven át, most megint ez fogadja a Németországból az egykori Monarchia területére érkezőt. Isten hozott idehaza.

Sörgyár a Skadarliján

A Skadarlija, Belgrád bohém utcája az óvárosból ereszkedik alá a külvárosba. Alsó végét a piacnál oszmán stílusú kút jelöli, a szarajevói piacon álló Sebilj kópiája, felső végét pedig emlékoszlop, amelynek hosszú szövege felsorolja, hogy az elmúlt száz évben milyen jeles kafanák – kávéházak, zenés kocsmák – üzemeltek az utcában, s ezeket a kafanákat milyen nagy költők, festők, zenészek és merengő bölcsészek tették híressé Belgrád- és országszerte.

Néhány közeli kocsmát más elemek tettek híressé. A Skadarlija felső részének közelében állt az 1860-ban alapított Kod Albanije kafana, ahol Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös szarajevói gyilkosai terveiket szövögették. Ha már szarajevói munkásságuknak külön képes posztot szenteltünk, álljon itt egy kép annak belgrádi hídfőjéről is. Ennek helyén ma az 1939-ben épült Palata Albanija áll.

A 19. század elején, a belgrádi vár sáncainak felszámolása után először cigányok települtek le itt, az egykori sáncok között lefelé futó Bibijin patak mentén, amely a Skadarlija nyomvonalát is kijelölte. A cigánynegyed, akárcsak a granadai Albaicín, a berlini Rixdorf, vagy a budai Tabán, hamarosan bohém lakónegyeddé, majd a városi szabályozás vasmarkán kívül eső városszéli mulatónegyeddé alakult. Fejlődését nagyban elősegítette a cseh Bajloni cég által az utca alsó részén 1892-ben felépített Bajloni sörgyár, amely folyamatosan friss Aleksandar sörrel látta el a kafanákat.

A sörgyárat 1945-ben beolvasztották a nagy állami BiH sörgyárba, amely a 2000-es évek elején csődbe ment. A gyár hatalmas tömbjét az utóbbi években alakították át új célra. A Skadarlija utca frontján nyílt meg a „Bohemian” szálloda, amely a gyári homlokzat megtartásával és festett retró architektúrájával, s a belső terekben és a szobákban az ipari elemek alkalmazásával igyekszik vállalni a negyed vizuális örökségét. A gyár tömbjén, folyosóin, belső udvarain, raktárain belül pedig látszólag spontán módon alakult ki egy olyan kis bárokból álló labirintus, amely az utóbbi évtizedek jellegzetes romkocsma-fílingjével bővíti az utca oldschool mulatóválasztékát.

A covid kényszerű pihenőjét a Skadarlija negyed a felújításra használja ki. Az utcákon újra rakják az állítólag százéves macskakövet, a romkocsmák újragondolják berendezésüket. A máskor élettől nyüzsgő, most kihalt komplexum bejárása kísérteties urbex-élmény. Mintha egy rég kihalt, ismeretlen anatómiájú gigantikus állat bordái között barangolnánk. Berlin mit nem adna egy ilyen pompásan lerobbant és jól megfontolt spontaneitással felépített díszletért.

Slonovski Bal: Papazička Rečenica A Slonovski Bal: Džumbus (2006) c. lemezről

Határjárás

Az Agosto Foundation modern művészeti alapítványtól kapott prágai ösztöndíjamról Berlinbe hazafelé indulva járatlan utat választok. Szeretném útközben megnézni a cseh-német határon, a szász/cseh-svájci homokkőhegységben álló Pravčická bránát avagy Prebischtort, Európa legnagyobb természetes kőívét.

A Pravčická brána, ahogy képzeletemben él

Vonattal a cseh határállomásig, Děčínig (német lakosságának 1946-os kitelepítéséig Tetschen) utazom. Itt átszállok a kétóránként közlekedő buszra, amely az Elba mentén felvisz Hřensko (Herrnskretschen) határfalucskába.

A falu a háború előtt a Szudétavidék népszerű üdülőhelye volt az Elba partján és a „svájci hegyvidék” lábánál, szecessziós szállodákkal és villákkal, turistautakkal fel a Prebischtorhoz és más kilátópontokhoz, és csónakkal be a festői Kamnitzklammba (Edmundová soutěska), a Kamnitz/Kamnice folyócska szurdokába. A folyócska mentén orsósan kiszélesedő központjában a barokk Nepomuki Szent János-templom körül századfordulós hotelek és éttermek állnak, köztük az 1905-ben közvilágítás céljára alapított, majd az elektromosság térnyerésével villává átalakított egykori acetiléngázgyár szecessziós épülete.

A Prebischtorhoz a falu fölött három kilométerrel kanyarodik fel a műútról a Gabriella- avagy Hiúz-ösvény. Magas sziklafalak, fenyők, bükkfák, tölgyek között kanyarog a Dlouhý důl, a Hosszúvölgy alján. Helyenként még bazaltkockák borítják. Régi visszaemlékezések szerint a háború előtt, a német világban az egész utat bazalttal burkolták, akkora volt a turistaforgalom a Prebischtorhoz, s ezen az urak lóval, az úrhölgyek lovas szekérrel is fel tudtak menni a látványossághoz.

Nem sokkal múlt dél, de már erősen száll le a köd. Hirtelen lehűl az idő, és hamarosan hullani kezd a hó is.

A természetvédelmi területen a kidőlt fákat nem takarítják el, ott maradnak a természet körforgásában. Csak a turistautakról vontatják le őket, de a jelzetlen utakról még azt sem, ahogy majd látni fogjuk.

A fedetlenül maradt ösvényeken az erózió pompás érhálózatokká mossa a gyökereket.

Az ösvény váratlanul fordul a Prebischtor sziklája elé. A kis völgyhídra lépve hirtelen magasodik fel az erózió alkotta homokkő kapu, előtte japános rajzú kopár fekete fával. Az igazán szép látvány a másik oldalról nyílna, de a terepre jegypénztáron keresztül vezet az út, s az most, covid idején zárva van.

A Gabriella-ösvényre visszakanyarodva nemsokára meredek ösvény kapaszkodik fel a Prebischtor sziklája mögé. A turistatérkép jelöli, de anélkül szinte láthatatlan, pláne a frissen hullott hó alatt. Újra meg újra visszacsúszom rajta. Mindkét lábamba beleáll a görcs, mire feljutok a kétszáz méter tetejére, ahol az ösvény a Fremdenwegre csatlakozik.

A Fremdenweg Szász-Svájc első turistaútvonala volt nagyjából 1790 és 1851 között. A drezdai udvarnak azok a művészei alakították ki, kezdve Adrian Zinggel és Anton Graffal, akik elsőként jöttek el ide a homokkőhegység bizarr szikláit festeni. Az 1800-as évek elejére már beállt útvonal volt, amelyet Carl Nikolai és Wilhelm Götzinger írtak le részletesen egyre bővített kiadásokat megért útikönyveikben az egyre gyarapodó művelt közönség számára. Pontos útvonalát Matthias Krell rekonstruálta 1998-as disszertációjában. Az 1843-53 közötti második Habsburg katonai felmérés már feltünteti Csehország térképén.

A szászországi turisztikai hivatal által a 20. században a Szász-Svájc fő turistaútvonalaként kialakított Malerweg csak részben követi a Fremdenweget. Értelemszerűen nem is lép át Csehországba, nem úgy, mint a Fremdenweg, amelynek egyedül ez az egy szakasza viseli még az eredeti nevet. Manapság azonban kevesen járnak rajta, részben mert nem jelzett turistaút, részben pedig mert papírok nélküli határátlépést igényel, ami ugyan EU-polgárok számára legális, de mégis szokatlan dolog.

Hřensko és környéke. A határjárás útvonala a térképrészlet közepén ágazik le a műútról és megy északkelet felé a határhoz, majd a határ mentén nyugatra az Elbához, ahogy a piros pontok jelölik. Érdemes ránagyítani. A túrához nem ezt a térképet, hanem a nagyon részletes Locus Map turistatérképet használtam, de annak csak androidos verziója van, nem tudom ide beilleszteni.

A Fremdenwegen csupán ötszáz méter a német határ. Jobbra a köddel teli meredek völgy peremét ijesztő rajzú kopár fák szegélyezik, mintha Caspar David Friedrich járt volna itt (aminthogy csakugyan járt is itt). A gerinc végén az út négyfelé ágazik. Én még egy darabig a Fremdenweget követném, de azt kidőlt fák zárják el, így hát a határ mentén húzódó, jobbról-balról határkövek szegélyezte Grenzwegen indulok nyugat felé, az Elbához.

Egy idő után a Grenzweg meredek falú mocsaras katlanba torkollik, a kivezető utat kidőlt fák torlaszolják el. Át kell küzdenem magam a párhuzamos Fremdenwegre. A hatalmas fatörzsek kikerülésében itt is és később is az egész út folyamán nagy segítségemre vannak a szarvasok és vaddisznók csapásai a hóban, akik a terepet jól ismerve, és legszívesebben a kitaposott utakat követve jó intuícióval és ergonomikusan kerülgették a kidőlt fákat.

A Fremdenweg mentén számos szikla jelzi, miért kedvelték ezt az útvonalat a romantikus festők. A legnagyobb az Oroszlánszikla-csoport, egy összeomlott nagy homokkőoszlop romjaiban is monumentális darabjai, amelyeket az ösvény nagy hurokkal kerül ki.

Azért a Fremdenweg sem futópálya. Ezt is vastagon borítják a kidőlt fatörzsek, szerencsére az erdei állatok már kijelölték köröttük a hóban az ajánlott haladási irányt. Közel két óra alatt teszem meg a három kilométeres utat. Az ösvény egy idő után a határra érkezik, s egy darabig a határvonallal – a Grenzweggel – együtt fut. Ismét jobbról-balról határkövek és az államhatárra figyelmeztető kétnyelvű feliratok. Közben erősen szürkül már, fázom, és az akku is lemerült. Mostantól fejből kell navigálnom.

Aztán az út elágazik észak felé, s hamarosan zölddel jelzett turistaúttá, a Malerweggé válik. A jelzéseken kívül már a számos lábnyom és a hóember-kezdemények is mutatják, hogy járt útról van szó, s az is, hogy a mocsaras terepet sok helyen faráccsal teszik járhatóvá. Elhaladok a Großer Winterberg alatt, s rátérek a Bergsteigre, a folyóhoz levezető sok száz lépcsőfokra. Az ösvényt szegélyező bizarr sziklaképződmények közül a legizgalmasabb egy háromfejű troll, amely legnagyobb fejének kitátott szájával, lehunyt szemével várja a gyanútlanul lefelé botorkáló turistát. Pont a szürkületnek és a fáradtságnak ezen a pontján nyújtja a leghitelesebb alakítást.

Az Elba-parti Schmilkában, az utolsó német határfaluban épp akkor gyúlnak ki a fények, amikor a Bergsteigen a falu fölé érek. Jó volt az időzítés. Ennek az útnak egyetlen részét sem szerettem volna sötétben megtenni.