A haza alulról. Dmitrij Markov fotói

„Azt mondják, a »szépítés nélküli Oroszországot« fotózom, de ezt elég felületesnek találom. Pontosabbnak érzem, hogy »az átlagos Oroszországot« fotózom, mert ilyen az, ahogy Oroszország a körúton túl kinéz.”

„A https://www.instagram.com/dcim.ru/ instagram-oldalát más, színes, ragyogó oldalakkal összehasonlítva az az érzésünk, hogy két különböző országot látunk. A maga fotóinak hősei lennének az igazi Oroszország?”

„Nézze, a nagyanyám nemrég halt meg. Egész életében varrónőként dolgozott egy gyárban. Az ágy alatt, amelyben utolsó két hetét töltötte, egy zsák krumplit találtunk. Egész életében ilyen zsákokat varrt. Így telt el nagyanyám élete. Nem hiszem, hogy a mai fiatalok ilyen jövőről álmodnak, arról, hogy egész életükben egy gyárban dolgoznak, és a matracuk alatt egy krumpliszsákkal halnak meg.

De miközben ilyen képeket készítek ezekről a nénikről, a nagyanyám krumpliszsákjáról, szeretnék jelentést és szépséget is látni benne. Ezek a képek emberek életét mutatják meg, így élnek az emberek. És nem egy vagy kettő vagy három, hanem a többség Oroszországban. Ezt akarom megmutatni. Az újságosstandok sztárok képeit mutogatják. Én az egyszerű embereket akarom megmutatni, a szépséget a közönséges, mindennapi életben.”

Dmitrij Markov 2018-as interjúja a szépséget hangsúlyozza ezekben a képekben. Minket elsősorban az a nyomorúság, megnyomorodottság és kilátástalanság üt meg bennük, amellyel ez a szépség és emberség egyensúlyt akar tartani. Az az embertelenség, amelybe ez a rendszer ezt a népet taszította és amelyet felhasznál rá, hogy más népeket is ebbe taszítson. Annak a sötétségnek a forrása, amely az elmúlt két évben a világot minden korábbinál tapinthatóbban elárasztotta.

Родина-Мать

A szépség és szeretet mellett még egy fontos vonása ezeknek a képeknek, hogy olyan történetekre és identitásokra vetnek fényt, amelyek különböznek a hatalom narratívájától. Esendőek és törékenyek, de valódiak. Elevenek, telve humorral és abszurditással. Azonosulni tudunk velük. Kontrasztjuktól gyakran a hatalom jelképei válnak komikussá. Markov ezt „alternatív vagy protest-hazafiságnak” nevezi.

„Ő volt az »orosz Cartier-Bresson«”, mondta Kirill Szerebrennyikov vezető színházigazgató, aki együtt dolgozott Markovval. „Képes volt megragadni a nép lelkét, a DNS-ét. Ha meg akarod érteni az oroszokat, csak nézd meg Gyima Markov képeit.”

Markov Pszkovban élt, Oroszország-szerte fotózott, Moszkvában, Párizsban, Rómában és New Yorkban voltak kiállításai. Az iPhone 7 reklámarca volt – fotóit is javarészt iPhone-nal készítette. Tudatos választás volt ez: emiatt is tudott olyan közeli képeket készíteni emberekről, helyzetekről. Instagram-oldalának nyolcszázezren felüli követője van.

De nemcsak fotózta, mégpedig szeretettel fotózta ezt az abszurd és nyomorúságos világot, hanem javítani is akart rajta. 2007 óta önkéntesként dolgozott egy Pszkov környéki pszichoneurológiai intézetben, árva gyerekeket készített fel a társadalomba való beilleszkedésre. „Az összes többé-kevésbé intelligens gyereket sikerült kimentenünk”, mondja egy interjújában. Miután pedig 2021-ben egy Navalnij melletti tüntetésen letartóztatták, a rendőrségen elkészítette legsikeresebb fotóját egy álarcos rohamrendőrről Putyin fényképe alatt. A képet árverésre bocsátotta, s az érte kapott kétmillió rubelt a jogtalanul fogva tartottakat segítő emberi jogi szervezeteknek utalta át.

Dmitrij Markov, az egyik legnagyobb kortárs orosz fotográfus február 16-án, 41 éves korában halt meg Pszkovban.

„Nyugodj békében, Testvér” – írja egyik követője az utolsó Instagram-képe alatt – „nem is tudom, hogy írjam le ezt. Te és Lekha voltatok számomra a világítótorony ebben a kilátástalan pokolban…”

markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1 markov1

markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2 markov2

Jurij Dugy interjúja Dmitrij Markovval, 2019


A Koubba

Marokkó története fővárosok váltakozása. Az egyes dinasztiák az előzőt megdöntve mindig saját törzsi területükön hoznak létre új fővárost, látványosan megalázva legyőzött ellenfelük városát, kifosztva és lerombolva azt, s lebontva és elhurcolva királyi épületeik és mecseteik márvány borítását és dekorációját, hogy az új főváros királyi épületeit díszítsék velük.

Marrakest 1070-ben az északi Fez ellenében alapították a közeli Atlasz völgyeiből származó berber Almoravidák. A fanatikus iszlám prédikátorok által megszervezett dinasztia gyorsan hatalmába kerítette az Atlasztól délre fekvő kereskedelmi utakat, amelyeken az arany áramlott fel a ghanai birodalomból Marokkóba, majd ezzel a katonai és gazdasági háttérrel könnyűszerrel foglalták el Andalúziát is, ahol éppen ekkortájt ért véget a córdobai kalifák aranykora. Marrakes egy két kontinensre kiterjedő gazdag világbirodalom központja lett, s az első innen uralkodó almoravida kalifa, Ali ben Youssef (1106-1143) igyekezett a várost is méltóvá tenni ehhez a ranghoz. Az andalúziai keresztény anyától származó uralkodó, aki Ceutában művelt andalúz környezetben nevelkedett, Córdobát tekintette mintaképének. Az első marrakesi mecsetet a córdobai mintájára igyekezett felépíteni, onnan hozatva építészeket, sőt épületelemeket – oszlopfőket és márvány faragványokat – is az almoravidák által kifosztott és lerombolt córdobai kalifavárosból, Medinat al-Zahrából.

A Ben Youssef mecset ma is áll a bazártól északra. Ez azonban már nem az, amit Ali ben Youssef építtetett. Az almoravida mecsetet az egész várossal együtt a következő fanatikus berber dinasztia, az almohádok rombolták le Marrakes 1147-es bevétele után, majd a helyén újraépült és újra lerombolt mecsetet a Saadi dinasztia építette ismét újjá az 1550-70-es években, ezt pedig az Alawi dinasztia a 19. század elején.

Képeslap a mecsetről Marcelin Flandrin fotója alapján, 1930-as évek

Ahogy azonban minden pusztításnak vannak túlélői, akik pincékbe rejtőzve, raktárba zárkózva, magukat holtnak tetetve maradnak életben, úgy Marrakes első virágkorának is van három túlélője.

Az egyik az almoravid mimbar – szószék –, az iszlám művészet egyik főműve, amelyet Ali ben Youssef Córdobában rendelt meg 1137-ben, s amelyet az almohádok az általuk épített Kutubiyya mecsetbe vittek át, ezért Kutubiyya-mimbarként szokás emlegetni.

A mimbar részlete

A másik szintén córdobai import, egy növényi mintákkal és állatfigurákkal gazdagon faragott márvány víztartály, amelyet rituális mosdáshoz használtak. Felirata szerint II. Hisham omajjád kalifa udvarmestere, Abd el-Malik ben El Mansour készíttette 991 és 1008 között Córdobában, s Ali apja, Youssef ben Tashvin hozhatta át onnan a város kifosztása után. Ma a mecset melletti Ben Youssef madraszában azaz teológiai iskolában áll, amelyről hamarosan írok.

Az omajjád víztartály a Ben Youssef madrasza udvarán az 1930-as években

A harmadik pedig a Koubba. A „kupola” jelentésű szó hagyományosan síremléket jelöl. Ez a kis architektúra azonban nem síremléknek épült, hanem rituális mosdásra szolgáló pavilonnak – midaʿa-nak – a Ben Youssef mecset előtt. Alján mosdásra szolgáló medence volt, körötte pedig latrinák és az állatok itatására szolgáló medencék. Ilyenformán nemcsak vallási, de közszolgálati intézmény is volt a mecsettől délre terjeszkedő bazár számára. Valószínűleg ennek is köszönhette megmenekülését. A bazár ugyanis fokozatosan körbenőtte és eltakarta, s a rombolások folytán megemelkedett talajszint az egész alsó részét 7-8 méter magasan ellepte. Csak a 20. század első felében kezdték kiásni és megszabadítani a ráépült bódéktól. Az utóbbi évtizedekben állították helyre, és tavaly február óta látogatható.

Az 1930-31-es légifelvételen középtájt a Ben Youssef mecset, előtte a frissen kiásott Koubba

Az épület alsó része hosszabbik oldalán két-két patkóíves, rövidebbik oldalán egy-egy sokkaréjos kapuval nyílik a medencére. Utóbbiak bélletíveit szép geometrikus minta díszíti. Belső párkányán valamikor 1125-re datált kúfi felirat futott körbe, amely Allahot és az építő Ali ben Youssefet magasztalta.

A felső rész hosszabbik oldalán öt-öt, váltakozva sokkaréjos és patkóíves ablak nyílik, a keskenyebbik oldalon három-három sokkaréjos. A felső, pártázott párkány fölött magasodik fel a kupola, amelynek bonyolult téglaarchitektúrája, mint látni fogjuk, pusztán dekoratív, s egyáltalán nem tükrözi belülről látható, valódi felépítését.

Az ablakok a kupola alsó részét világítják meg. Ez a kupola a koubba legkülönlegesebb eleme. Az alsó rész párkányának harmadolópontjairól indított, egymást átmetsző sokkaréjos ívek tartják, ezek vezetik át a négyszöget nyolcszöggé, a méhkasszerű kupolává. Az ívek, a nyolcszög és a méhkas díszítetlen fehér felülete a szerkezetet hangsúlyozza, míg a közöttük lévő kitöltő felületeket színezett stukkó borítja, akantusz- és pálmalevelek, mind a nyolc csegelyen egy-egy hangsúlyos központi kagylóval. A szerkezet nyilvánvalóan a córdobai nagymecset mihrábjának, imafülkéjének továbbfejlesztése, de annyival különlegesebb annál, hogy tambur – a négyszöget körré átvezető köztes elem – nélkül oldja meg minden kupola alapvető problémáját, a kör négyszögesítését.

A córdobai nagymecset 960 körül épült mihrabjának kupolája és sokkaréjos bejáratai

A teljes architektúra nem jól fotózható. Az utca felől csak a felső része látszik, közelről viszont nehéz egy képbe befogni. Kiemelt nézőpontja a Les almoravides kávézó tetőterasza a mecsettől nyugatra, ahonnét jól látszik, hogyan helyezkedik el a bazár bejáratánál, a piactól körbeölelve, de attól egy kis térrel távolságot tartva és lesüllyesztve, mint egy egykori városnak nemcsak térben, de időben is más szinten álló tanúja.