Négyszáz tonna titkos térkép

Rigát járva véletlenül bukkanunk a térképboltra az egykori Berga Bazārs passzázsban. Első körülnézésre egyszerűen csak jó boltnak néz ki, jó nemzetközi térkép- és útikönyv-kínálattal.

De aztán felfedezzük az orosz térképek polcát, amely mintha nem létező világokról kínálna részletes térképeket. Birobidzsán zsidó autonóm területről, Sztálin ellen-Izraeléről az Amur mentén, ahol ma már csak egy százaléknyi zsidó él, de még mindig adnak ki jiddis nyelvű lapot, és az általános iskolában kötelező a jiddis nyelv tanulása. Térképet a Ladoga-tó megkerüléséhez, amikor már odáig eljutni is nehezebb, mint a Holdra. Atlaszt Murmanszk lakói számára, ahová viszont az első világháború idején magyaroknak sem volt nehéz eljutni ingyen vasútjeggyel, csak meg kellett hozzá építeniük a vasutat.

Prokugyin-Gorszkij: Hadifoglyok az Osztrák-Magyar Monarchiából a murmanszki vasútvonal (a „Murmelbahn”) építkezésén

A java azonban csak ezután jön. Csak a fizetésnél vesszük észre a pult mögött a padlótól a mennyezetig álló sok stócnyi térképszelvényt, s a háromnyelvű feliratot, miszerint ezek a szovjet hadsereg szigorúan titkos topográfiai térképei.

Belenézünk. Magyarországot négy 1:500000-es szelvény fedi le, de a nagyobb városokról van 1:25000-es is. Így, cirill betűkkel írva a városnevek úgy hangzanak, mint amikor valamikor ott szolgáló öregemberektől hallom őket volt Szovjetunió-szerte. Kíváncsiságból rákeresek a mátyásföldi egykori szovjet katonai repülőtérre, amelyet én még működése idején is ismertem, s amelyről kivonulásuk után derült ki, hogy grúz tisztiállománya volt. A részletes Будапешт-térkép azonban a repülőtér létezését még saját tisztikaruk elől is titkolja: helyén szántóföldeket jelöl.

A boltosfiú lelkesedésünket élvezve megmutatja Washington részletes térképszelvényét is a Pentagonnal és a Fehér Házzal, ahol minden létesítményt más-más színekkel jelöltek funkciójuk szerint. Kiderül, a szovjet hadsereg az egész őket érdeklő világról hasonlóan részletes térképeket készített és frissített legalább évtizedenként.

„Hogyan jutottak hozzá ehhez az anyaghoz?” teszem fel a tapintatlan kérdést, de a fiú készségesen válaszol. Elmondja, hogy a bolt tulajdonosa 1992-ben, a szovjet hadsereg lettországi kivonulása idején náluk volt civil munkakörben, s hírét vette, hogy a titkos térképanyagot felsőbb utasítás szerint le kell adni a papírgyárnak megsemmisítésre. Ő azonnal tárgyalni kezdett az illetékes elvtárssal legalább a legérdekesebb szelvények megvásárlása érdekében. A hadsereg először mereven elzárkózott, majd egy hét múlva 14 ezer dollárt kértek a kívánt anyagért. Emberünk megszerezte az összeget – ne kérdezzék, hogyan, teszi hozzá a fiú –, s elment a raktárba az áruért. A raktárosok azonban lusták voltak kiválogatni a kért szelvényeket, s azt mondták, vigye az egészet. Négyszáz tonnányi térképszelvényt szállított el onnan több vasúti kocsival, s még ma is van bőven mindegyikből. Kivéve San Franciscóból, teszi hozzá a fiú, mert egyszer valaki onnan felfedezte a boltot, s írt róla egy cikket. Azután a helyiek mint a cukrot, úgy felvásárolták az ottaniakat. Már Washingtonból is kevés van.

Mintegy végszóra ekkor lép be a boltba egy hat-hét fős amerikai társaság. Dél-Karolina szelvényét keresik, Greenville városát. Megkapják, és eláll a szájuk. „Oh my God, itt a tóparti nyaralónk”, sikítja az egyik lány. „Itt a templomunk!” Mindjárt két példányt vesznek belőle. „Nem kéne négyet? Mennyi van még ebből?” „Ezen kívül még hetvenegy”.

A csoport vezetője elmondja, hogy egy helyi lett cserkésztáborban segítenek be, a többiek először, ő már többször volt. „És hogy talált rá erre a boltra?” „Egy barátom volt itt, és azt mondta, föltétlenül nézzek be ide, mert OMG micsoda anyag van itt!”

Tényleg elképesztő, bizarr és nyomasztó ilyen nyilvánvalóan látni, hogy micsoda étvággyal tartotta nyilván a szovjet hadsereg és persze az azt irányító állam a világ őket érdeklő részét. Kis pszichológiai háttéradalék ez az orosz állam jelenlegi csillapíthatatlan étvágyához is.

Csak a szuvenír kedvéért megvesszük a Budapestet is tartalmazó magyar szelvény 1989-es kiadását (igen, még ekkor, a kivonulás előtt is frissítették!), meg egy jó szakirodalmat is hozzá: The Red Atlas. How the Soviet Union secretly mapped the world, 2017. Csak a boltból távozva jut eszembe, hogy nem néztem meg, hogyan ábrázolták, ha egyáltalán, a hajmáskéri szovjet laktanyát és a környező bakonyi szovjet lőterepet, ahol harckocsizó koromban annyit gyakorlatoztunk. Vissza kell még mennem érte.