Ünnep Rigában

Bármilyen gondosan készülsz is fel egy útra, a véletlenek lesznek a legemlékezetesebbek: a nehézségek, amelyekből kivágtad magad, a váratlan találkozások, az ünnepségek, amelyekbe belecsöppentél. Mint ez az ünnepi hétvége most Rigában.

Hogy hétvége van és ünnep, azt az esküvői fotózások jelzik városszerte. Alább: a vendégeket a tavaly Oscar-díjat nyert lett Flow rajzfilm macskája fogadja

Rigában minden második szombaton tartanak kirakodóvásárt a Berga Bazārs melletti Wöhrmann-kertben (a balti németek kivonulása óta: Vermanes dārzs). A park labirintusának valamennyi útja mellett nyitott bódék sorakoznak a kézművesek, ékszerészek, ősi balti motívumokkal dolgozó fémművesek, textilszövők, ruhakészítők, fa- és csontfaragók kínálatával. Kicsit mint a tallinni vásár, bár valahogy racionálisabb, komolyabb, kisakkozottabb módon: a lettek németebbek az észteknél.

Az egyik szélesebb úton felállított sátorban kézműves műhely működik gyerekeknek, szövést, kosárfonást, gyurmázást tanítanak.

És persze a lacikonyhák. A park bejáratánál húst sütnek sparhelten és nyílt tűzön, krumplit forró kövek között, káposztát párolnak parázson. Mellette hosszú asztaloknál eszik, aki bejön, és aki elhagyja a vásárt. Körben izgatott sirályok rikácsolnak a koncért. A lettek nagy, zárt szemetes tankba seprik a maradékot, nem törődve a tetején ugráló sirállyal és vágyaival. Én a tank tetejére teszem a csülök bőséges maradékát, hadd legyen neki is jó napja.

Vasárnap reggel nyolckor a rigai óvárosban rezesbandára ébredünk. Nem ismerjük a lett himnuszt, de mintha valami olyat játszanának. Aztán fiatalok tömeges kiáltozása, majd megint zene. Cserkészek? Tüntetés? Politikai rendezvény?

Amikor tíz körül lemegyünk az utcára, még mindig tart a zene és a kiáltozás. Aztán megpillantjuk az első templominak látszó zászlókat is, s a zászlóvivő mögött az ünneplőbe öltözött gyerekeket. Katolikus körmenet egy lutheránus városban? De aztán újabb és újabb zászlóvivők jönnek, zászlaikon városok és iskolák neveivel. A zászlóvivők után pedig gyerekek vagy fiatalok, nem népviseletben, hanem annak alapján kreált ruhákban, fejükön virágkoszorúval, kezükben csokorral. Jönnek, egyre jönnek, ahogy már az előző két órában, úgy most is, szünet nélkül, a főtér felől, s mennek tovább a Szabadság-emlékmű felé.

„Mi van ma, nemzeti ünnep?” kérdezünk egy nézőt. „Nem, kórustalálkozó.” Ötévente van ilyen, nyilván hogy minden generáció  átélhesse legalább egyszer. Pont belenyúltunk a tutiba. A lettek amúgy nem olyan mosolygós népek, de itt most letudják a mosolygást öt évre előre.

A népi identitás fokozására sok felvonuló pálcára erősített régi lett rúnákat tart, amelyekkel később a város minden boltjában találkozunk ruhákon, ékszereken, bögréken, szuveníreken, vagy egy olyan – mint később megtudjuk, trejsdeksnisnek nevezett – csörgőt, amelynek nyelére néhány korongot erősítettek, a korongok pereméről pedig fém lemezkék lógnak le. „Mi ez, van valami szimbolikus jelentése?” kérdezünk egy gothic kinézetű, sötétbe öltözött és sötétre sminkelt lányt. „Nem tudom, nincs sok affinitásom a népzenéhez. Kérdezzetek inkább a Nirvanáról.”

Tíz perc a három és fél órás felvonulásból

Déltájban, amikor az utolsó felvonulók is eltűntek, s csak a virágszirmok maradtak utánuk a tér kövezetén, szép fiatal nő ül le szemközt a Feketefejűek Házával, a nőtlen kereskedők egykori cégházával, amely védőszentjükről, a néger Szent Mórról kapta a nevét, s amely – miután a németek lebombázták, a szovjetek a maradékot is eldózerolták, majd a lettek a függetlenség után a régi rajzok és fotók alapján hűségesen rekonstruáltak – a lett újjászületés jelképének számít. Puha textilekből előbugyolál egy különös, nagy, archaikus hangszert, a bandurát, amely már Sevcsenko óta az ukrán újjászületés jelképének számít, s játszani kezd rajta. Lenyűgözve, egy órán át állunk előtte és hallgatjuk, s olykor videózzuk. Az Odessza melletti Nyikolajevből/Mikolajivból jött, s a gyönyörű dalok mind ismert ukrán népdalok és sanzonok. Remélem, Irina beazonosítja őket.

„Ой під вишнею, під черешнею” (Тріо Мареничів)

„Ой у вишневому саду” (népdal)

„Місяць на небі, зіронькі сяють” (népdal)

„Закувала зозуленька в лузі”

„Я піду в далекі гори” (Володимир Івасюк)

„Рідна мати моя” (népdal)

„Ніч яка місячна” (népdal)

„Цвіте терен” (népdal)