Betlehem Córdobában

A córdobai egykori zsidó negyed árkádos belső udvaros reneszánsz paloták körül szerveződik, amelyek 1492-ig vagyonos zsidó kereskedő családok, utána pedig kasztíliai arisztokraták tulajdonában voltak. Hamarosan írok is róluk. Most csak arról az egyről akarok, amelyben az 1492-es kiűzetés után ötszáz évvel is találunk zsidókat. Mit zsidókat, egy egész zsidó várost. Sőt esetleg kettőt.

A Motilla márkik 16. századi palotája – az övék a 10. századi Almodóvar, a legjobban karbantartott spanyol vár is, ahol a Trónok Harca számos jelenetét felvették – ma katolikus ifjúsági központként működik. Kapuja a karácsony előtti hetekben hívogatóan nyitva áll: ilyenkor teszik közszemlére az udvaron Betlehem modelljét.

Mediterrán vidéken a belén vagy presepe amúgy is reprezentációs műfaj, plébániák és közösségek versenyeznek, ki tud elevenebb, meghatóbb karácsonyi jelenetet állítani, de itt mintha tényleg az ókori Betlehemet akarták volna terepasztalra vinni, az udvar teljes hosszában.

A város modellje Betlehem egyetlen kapujánál kezdődik. Körben a Közel-Kelet jellegzetes agyagkockaházai, köztük a háttérben a rómaiak (eunt domus!), amint éppen kihirdetik Augustus összeírási rendeletét. Az előtérben érkeznek is már Betlehembe az innen elszármazottak, balra a fogadónál alkudoznak szállásra. A nyúl a veteményeskertben totális biztonságban érzi magát, hiszen nem kóser állat. Jobbra a földszintes ház a valószínűleg teli vödörrel, contrappostóban kilépő asszonnyal és a tűzifás szekérrel, igazi olasz neorealista filmkivágat.

Egy ácsműhelybe látunk be, az ács dühödten fűrészel, kisfia a földön ülve áhítattal nézi. Persze, miért is ne lett volna Betlehemben ácsműhely. De ha kicsit arrébb megyünk, a hátsó szobában az üldögélő fiatal feleséget is látjuk: túl sok ez így együtt, hogy ne a Szent Családot lássuk bennük. De akkor már néhány évvel később vagyunk, és egy másik városban, Názáretben.

John Everett Millais, Krisztus szülei házában (Az ácsműhely), 1850

Hogy Betlehemben már Názáret is jelen van, azt a következő jelenet igazolja, ahol ugyanezt a fiatal nőt názáreti szobájában köszönti az angyal. A Szentlélek galambja épp most ér a tető fölé.

És máris egy másik angyali jelenést látunk: a jelentést a pásztoroknak, akik mindjárt terelni kezdik nyájaikat a város felé. De a háromkirályok tevéi már előbb odaértek, épp most térdelnek le, hogy levehessék róluk az ajándékos táskákat.

És közben a város házai között megállás nélkül zajlik az élet: vásárt tartanak, szőnyeget, cserepet, zöldséget válogatnak, a patakban mosnak és horgásznak. „Míg az öregek áhítattal, mohón várják a csodás születést / mindig kell legyenek, akik nem törődnek vele…”

És végül a kamera, mint egy panorámafelvételnél, körbefordulva visszatér kiindulópontjára, a városkapuhoz. De közben eltelt az idő. A házaspár, amely az imént még belépett a kapun, most már egy gyermekkel megszaporodva kifelé igyekszik, el a városból, el az országból, el Egyiptomba. A történet itt leesik a terepasztalról, és etióp freskókon folytatódik tovább.

A jászol

Betlehemben esik az eső. Már délelőtt rákezdett Jeruzsálemben, és a Fal, amely minden mást olyan hatékonyan tart vissza, ennek az egynek nem állja útját. A csatornákat már eldugította, patakokban folyik le a lejtős utcákon, hullámokat vetnek rajta az erős széllökések. A zarándokok ki-kiforduló esernyővel, vízen járva kapaszkodnak fel a buszgarázstól a Születés templomáig. A hatalmas ókori bazilika apró kőkapujában mélyen meg kell hajolni a belépéshez. Odabent még csönd van, éjfél előtt két órával alig néhányan ülnek az ikonosztáz előtt. Az ikonosztáz alatti kriptában azonban fullasztó a levegő, kínai, maláj, fülöp-szigeti zarándokcsoportok szoronganak áhítattal, énekelnek különös dallamokat, csókolják a nyolcszögű ezüst csillagot, amelynek körüvegablakán át a barlangra lehet letekinteni. A csillag előtt agresszív apáca több nyelven szidja azokat, akik a két lépcső közül a felfelé vivőn jöttek le, ahelyett, hogy kiírnák odafenn, melyik melyik. Fenn az örmény oltár előtt arab rendőrnő imádkozik, készségesen emeli le a kordont, hogy közelről fényképezhessem. A görög bazilika mellé épült katolikus templomban már gyülekeznek az éjféli misére. Túlesek a biztonsági szertartáson, esernyőmet elveszik, majd kifelé adják vissza. A kerengőben fiatal ferencesek állják utamat, közös nyelvet keresünk, a spanyolnál állapodunk meg. Jegyet kérnek. Jegy nincs. Online lehetett volna venni szeptembertől, már rég elfogyott. Mögöttem feltorlódnak, akik szintén nem tudtak erről. A fiatalok tanácstalanok, ötpercenként kérnek egy perc türelmet. Félóra múlva hatalmas termetű arab cserkészparancsnok kerül elő, üvöltve utasítja ki a kis Jézus minden hívatlan látogatóját. Kifelé menet az ernyőmet keresem, de azt már valaki elvitte. A biztonságisok vigyorognak, nemigen érdekli őket a dolog. Ahogy győzködöm őket, valaki másét nyomják a kezembe, elfogadom, nem mehetek ki ernyő nélkül a zuhogó esőbe. A kiűzöttek tanácstalanul állnak a templom előtt. Én visszamegyek a bazilikába, mert körbejárva megfigyeltem, hogy titkos folyosó mélyén nagy, vasrácsos kapu köti össze a két templomot, hogy a katolikusból is át lehessen menni a barlanghoz. Annál állva a görög templomból látni a latin misét. Meghúzódok a kapuszárnál, lassan mások is idetalálnak, megtelik a boltozott kapualj. A latin pátriárka és papság három furcsa oszmán ruhás bej vezetésével bevonul a templomba, kezdődik a zsolozsma, aztán a mise. A kórus alulteljesít, hangjuk erőlködik a magasabb régiókban. A templomban belül, a bejárati oszlopoktól jobbra és balra egy-egy nagy képernyő, a bent lévők azt a kettőt bámulják, mert jobban látszik, mint az oltár. Mindenki szakadatlanul fotóz, szelfizik, a képernyő képét videózza. Nálunk is vörös körmű, szőkített hajú testes nő tör át a rácsnál állókon, hogy telefonjával képeket készíthessen, amelyeken, amennyire látom, semmi nem látszik. Amikor kérdőre vonják a tolakodásért, felháborodottan kiáltja: „Én az iraki keresztényeket képviselem!”

A pátriárka angol nyelvű prédikációját megtapsolják, majd a tömeg nagy része kifelé indul. Fél egy van, 12:40-kor indulnak vissza a turistabuszok Jeruzsálembe, aki a mise második részén is akar maradni, gondoskodjon magának taxiról. Kimegyek a templom elé. Az eső még mindig esik, fekete limuzinok kerekén fröccsen, a potentátok már hazafelé indulnak. Bemegyek, most már senki nem állja utamat. A lassan kiürülő templom szentélyében még folyik a mise. Már senki sem szelfiz, aki még maradt, a papra figyel. Leülök a mellékkápolnába, szemközt a jászollal. Felajánlom, akiket magammal hoztam.

Boldogabb Karácsonyt

Ezt a képet Gyuri öcsémtől kaptam Koppenhágából, karácsonyi üdvözletképpen, az alábbi levél kíséretében:

Kedveseim!

Így karácsony második napján szeretnénk még mindenkinek áldott karácsonyt és boldog új évet kívánni.

Az üdvözlethez mellékelek két rendhagyó karácsonyi képeslapot. A képen egy kis olajfa betlehem látható, három napkeleti bölcs, meg egy betlehemi bölcs. A betlehemi bölcs, Tawfiq Salsaa faragta a betlehemet. Látszólag ugyanolyan, mint bármelyik más olajfa betlehem, amelyből Betlehemben százával kapni minden kegyboltban. Van azonban egy apró különbség. A bölcsek nem tudják hódolatukat tenni a Kisded előtt, mert egy fal – pontosabban: a Fal – választja el őket Betlehemtől…

Azt a Falat, amely a kis betlehem falának mintaképül szolgál, Izrael húzta fel egy pár éve a zsidó állam és a palesztin területek közt, úgymond terrorvédelmi okokból. Ez a fal azonban nem olajfából van, hanem öt-hat méter magas betonból, és teljesen körbeöleli Ciszjordániát. A fal gyakorlatilag ketrecbe zárja a palesztinokat, elvágva őket termőföldjeiktől, olajfaligeteiktől, az izraeli munkalehetőségektől, valamint Jeruzsálemtől, ahol többek közt a legjobban felszerelt palesztin kórházak is vannak. Betlehem is a fal mögé került. Jeruzsálemből csak szabályos határátkelőhelyen át lehet megközelíteni – persze csak turistáknak, de azok így nem nagyon mernek Betlehembe átruccanni, amely különben csak tíz perces autóbuszútra fekszik Jeruzsálemtől. A betlehemi keresztény közösség – amely Palesztinában a legnagyobb – nagyon magára hagyatva érzi magát.

Legalább gondolatban, egy ima erejéig legyünk együtt azokkal a palesztin keresztényekkel, akik az iszlám radikalizálódás és az izraeli elszigetelés közé szorulva még tartják a sáncot Jézus szülővárosában.


Gyuri, aki hebraistaként éveket élt Izraelben, s nemrégiben egy rövid látogatásra ismét visszatért ifjúsága színhelyére – reméljük, hogy, mint ígérte, beszámol majd róla itt a blogban is –, hosszan mesélt az egykor turistáktól nyüzsgő, ma ürességtől kongó Betlehemről, a palesztin keresztények reménytelen helyzetéről, a Fal előtt hosszú sorokban, napokon át bebocsátásra váró palesztinok kálváriájáról, az át nem engedett mentőautókról, az izraeli katonák megalázó és embertelen viselkedéséről.

Tawfiq Salsaa újfajta betlehemének a híre gyorsan bejárta a világsajtót. A NZ Herald „O little (divided) town of Betlehem” címmel hosszú riportot is közölt a mesterrel. „Elképzeltem, kétezer évvel ezelőtt hogy menekült el innen József és Mária a kis Jézussal a gyilkosok elől”, mondja Salsaa. „Ma nem lenne ilyen könnyű dolga.” Mindazonáltal nem adta fel a reményt: a betlehemébe épített falat kivehetőre készítette.