Túlélőkészlet

Aki az előző bejegyzéstől kedvet kapott rá, hogy útra keljen Bram Stoker és Drakula nyomán Besztercére és a Borgói-hágóra, az összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben van a gyanútlan Jonathan Harkernél. Nemcsak azért, mert immár pontosan tudja, milyen veszéllyel kell szembenéznie, hanem azért is, mert egy kattintással, egy csomagban összekészítve megvásárolhatja mindazt, amivel fölényesen legyőzheti majd e veszélyt.


Az amerikai keleti partról az erdélyi Kárpátok keleti karéjába utazók számára készült 19. századi vámpírölő készletek, ha korlátozott számban is, de folyamatosan beszerezhetőek az eBayen, sőt még a patinás Sotheby’s aukciós háznál is, 10-14 ezer dolláros áron. Nem kis összeg, de az ember élete minden pénzt megér.



A készletek tartalma igen gazdag és változatos: a vámpírokat elijesztő fokhagymától, szenteltvíztől, szentelt gyertyától és feszülettől a végleges leszámolásra szolgáló fa karón és lefejező-tőrön át olyan apokrif, a vámpír-irodalomban nem említett fegyvereket is tartalmaz, mint például a pisztoly ezüst golyókkal, amely eredetileg a vérfarkasok elleni védekezés eszköze volt. Különösen jelentős szerepet játszik a rózsafüzér, amelyet még a Drakula-regény emelt be a szakirodalomba, s amelynek első dokumentált alkalmazása ugyancsak a besztercei Magyar Király fogadóhoz kötődik:

– Menni kell? Jaj, junger Herr, hát elmegy? – Izgalmában, úgy tetszett, kevéske németségét is valami ismeretlen nyelvvel zagyválja, és mikor azt feleltem neki, hogy indulnom kell, igen, mert fontos ügy szólít a grófhoz, megkérdezte: – Tudja, milyen nap van? – De válaszomra, hogy május negyedike, csak a fejét rázta, és tovább firtatta: – Az, az, de kinek a napja? – Nem értettem, hát elmagyarázta: – Szent György estéje van ma. Hallotta-e, hogy ma, mikor elüti az éjfélt, e világnak ártó lelkei elszabadulnak? Tudja-e, hova tart, minek elébe?

Hiába csitítottam. Térdre rogyott, úgy kérlelt, ne menjek, vagy ha már mennék mindenáron, legalább várjak egy-két napot. Bármilyen nevetséges volt ez a jelenet, nem mulathattam rajta jó szívvel. Ügyfelemet sem várathattam. Ezért talpra segítettem az asszonyt, megköszöntem neki a vendéglátást, és ellentmondást nem tűrően tudattam vele, hogy indulnom kell haladéktalanul. Ekkor megtörölgette a szemét, és a nyakából a rózsafüzért akarta a nyakamba keríteni. Nem tudtam, mitévő legyek, hiszen anglikán hitben neveltek a bálványimádás ellen, mégsem tetszett ildomosnak, hogy az ilyen jóakaratú és izgatott asszonyság ajándékát elutasítsam. A kétséget leolvashatta arcomról, mert amikor olvasóját utoljára mégis sikerült a nyakamba akasztani, ennyit mondott: – Viselje édesanyja kedvéért! – Azzal kifordult a szobából.


Ugyanakkor furcsa módon teljesen hiányzik belőlük a tükör, amely az álruhás vámpír felismerésének legbiztosabb eszköze.

Alig aludtam néhány órát, felébredtem, aztán már nem jött álom a szememre. Felkeltem, borotválkozótükrömet az ablakra akasztottam, és éppen nekifogtam a borotválkozásnak, mikor kéz nehezedett a vállamra, s a gróf szólalt meg a hátam mögött: – Jó reggelt! – Összerezzentem, mert meghökkentett, hogy nem láttam, holott tükröm befogja a teljes hálószobát. Kínomban meg is metszettem magam egy cseppet, bár meg sem éreztem. Fogadtam a gróf köszönését, és fordultam vissza a tükörnek, hátha nem láttam jól. Ekkor azonban már nem tévedhettem semmiképp, hiszen a gróf szorosan mögöttem állt. Láttam a szemem sarkából is. A tükör mégsem vetette vissza a képét! A teljes szobát láttam benne, s magamat ugyancsak, éppen a grófot nem! Mivel e megfigyelésem annyi egyéb furcsaság halmazatának leghegyén állt, ideges lettem a gróf közelségétől. Akkor ötlött a szemembe borotvával ejtett sebem, mert vérezni kezdett, és a vér lecsordult az államon. Letettem a borotvát, és elfordultam; hogy tapaszt teszek a metszésre, azonban amikor a gróf meglátta vérző arcomat, düh lobbant a szemében, és a torkom után kapott. Elhúzódtam, így a keze csak a nyakamban függő olvasót érte – s ahogy azt érte, nyomban el is párolgott a dühe. – Vigyázzon a borotvával – intett –, mert veszélyes, ha a képét ezen a vidéken kicifrázza! – Azzal lekapta az ablakról a tükrömet, és így folytatta: – Ez a hiú kacat okozta a bajt. Ki vele! – Vaskeze egyetlen rántásával feltépte az ablakot, s a tükröt úgy kihajította, hogy lenn ezer darabra tört az udvar kövén.


Vajon mikorból származhatnak ezek a készletek? Az eBayen többségüket az 1840-es és 50-es évekre datálják, ám, ez, mint a BS Historian néhány évvel ezelőtti posztja írja, teljességgel lehetetlen. Az általa idézett – és sajnos azóta eltűnt – MondoSkepto blog részletesen elemezte a készletek összetételét, s kimutatta, hogy számos elemük nem lehet régebbi a századfordulónál – azaz a Drakula-regény megjelenését (1897) követő vámpír-láznál. Persze ma már egy ilyen korú készlet is muzeálisnak számít, de akkoriban muszáj volt hozzátoldalni a hitelességéhez szükséges néhány évtizedet.


A vámpír-láz persze azóta sem ült el. Egy bizonyos Michael de Winter 2005-ben azzal dicsekedett, hogy ő találta fel az ál-vámpírölő készleteket még a 70-es években, ami éppolyan túlzás, mint hogy ezek 19. századiak lettek volna, hiszen hasonlókat már az 1950-es években is bevallottan készítettek. Az azonban hihető, hogy ő tipografálta azt a könyv nélküli címlapot, amelynek révén azóta is számos készlet összeállítását tulajdonítják a sosem létezett Ernst Blomberg professzornak. S az iparág, mint egyes oldalakon nyilvánvaló vagy gyanítható, azóta is virágzik.

Vadászfelszerelés

Medvevadászat. Sziklarajz a karéliai Belomorszkban

Mit evett tehát spanyol király azon a bizonyos vologdai medvevadászaton?

Bizonyára megkóstolta az orosz konyha elmaradhatatlan fogásait, a savanyított gombás, sózott halas, ecetes zöldséges, kaviáros zakuszkákkal kezdve – hogy ne éhgyomorra igyák az első tószt vodkáját –, a kézzel törhető szárított és füstölt halakon, a húsos, káposztás, gombás pirogokon és fűszeres bárány- vagy disznóhúsos pelmenyeken vagy sajtos-krumplis varenyikin át a kvászos-tejes hideg okroskáig, a káposztás-húsos scsiig vagy a borscsig, amelynek erős paradicsomos íze a gazpachóra emlékeztethette a királyt. Ehetett a vadászathoz nagyon is illő saslikot vagy órákon át főtt majd lassan kocsonyásra hűtött hologyecet, desszertnek pedig gyümölcsös vagy lekváros fánkokat, szirnyiket vagy vatruskát.


Medvevadászat lévén azonban egy dolog biztosan nem maradhatott el, akár elő- akár utóételként, akár közbe-közbe szemezgetve: a tizenkettes kaliberű „Vadász” olajbogyó.


Az olajbogyó neve egészen pontosan nem is „Vadász”, hanem az ígéretesen hangzó „Vadászatra fel!” A medve, akinek képével a vadászcsemegét reklámozzák, szemmel láthatólag nincs elragadtatva a felhívástól, de hát a puskacső feléje eső végéről nézve tényleg nem is tűnik olyan jó ötletnek ez a dolog.


A medvefej alatt körben töltényhüvelyek sorakoznak, rajtuk egyéb zsákmányállatok, szarvasok és őzek tizenkilencedik századi orosz ábrázolásával.


A töltényekben a lőszer pedig nem más, mint a csábító fekete olajbogyó, amely, mint a képen látszik, pontosan illeszkedik a tizenkettes kaliberű töltényhüvelybe. A doboz másik oldalán már a kilőtt lőszerek hevernek csillogó halomban.


Egészen biztos, hogy a királynak ízlett az orosz vadászolajbogyó. A hazai ízekre emlékeztethette. És nem is csoda.


A vadászolajbogyót idehaza is kapni az Arbat boltokban. Egy hónapja én is vittem belőle tesztelni Spanyolországba. Még nem érkezett róla hír, hogy ízére nézve jelentősen különbözik-e a békés célú spanyol olajbogyótól.

De vajon mivel ette a király mindezeket az ínyencfalatokat? Mi erre is tudjuk a választ.


Ezt a „Medve vadászkészletet” a Подарка-Академия, azaz „Ajándék-Akadémia” szájt kínálja, csak igényeseknek, potom 22 700 rubelért, körülbelül 142 ezer forintért. Látom, ahogy az orosz üzletember péntek délután hanyag mozdulattal becsattintja az irodában a számzáras diplomatatáskát, amelyről csak a dácsában derül ki, hogy a medvevadászathoz szükséges túlélőkészletet rejti magában.


A szájt, hogy kedvet csináljon a vadászathoz és ezáltal a vadászkészlethez, részletesen felsorolja, mi mindent foglal magában az egységcsomag.


Acélpengéjű, fanyelű, bőrtokos „Medve” fantázianevű vadásztőrt a zsákmány megnyúzásához.


Vaddisznóval férfiasított bőrtokos acélbárdot a hús feldarabolásához.


Acél vadászkést a zöldség felvágásához és sassal díszített “Zippo” öngyújtót tűzgyújtáshoz, amilyennel a G.I.-k adnak tüzet a hölgyeknek a második világháborús filmeken.


Acél saslik-nyársakat és férfiasan puritán acéltányérokat a vadászlakoma elkészítéséhez, és termoszt, hogy melegen tartsa a szakácsot. Félliteres lévén másra nem is igen jó egy hatszemélyes készlet mellé, hiszen mindenkire csak egy-egy pohár tea jutna belőle.


Hagyományos oroszos stílusú kanalakat és villákat acélból, titánium díszítéssel.


Acél dugóhúzót, hogy ha van mit, legyen mivel.


Acél laposüveget medvés bőrhuzattal, aranyozott vodkáspohárkákkal.

S ha mindez megvan, ha sül a tűzön a saslik, ha teletöltötték a poharakat, és az acéltányérkákba került hozzá zakuszka is, akkor ugyan kinek hiányzik már a medve? Csak elinná a vadászok elől a vodkát.