A Lagami Színeváltozás Temploma Szvanetiben

„Mikor járt itt utoljára?” kérdezi a szikár, ősz férfi, miközben kinyitja a templom kapuját. „Öt éve… nem, akkor Covid volt. Hat éve.” Jóváhagyólag bólint. Ennyi idő után is emlékezett rám, arra a fél órás látogatásra, pedig hát volt elég látogatója azóta.

Rezo Khojeliani Szvaneti egyik legrégebbi és legérdekesebb templomának tulajdonosa, restaurátora és kulcsos embere. Szvaneti kicsi középkori templomai egy-egy klán tulajdonában voltak, ezért áll egy-egy nem túl nagy faluban akár nyolc-tíz középkori templom is, legtöbbjük gazdag freskódísszel és ikonkinccsel. Lagami falu ma Mestia város része, de a templom a falu nevét viseli: a Lagami Színeváltozás Temploma.

A felső templomot helyi földesúr, Shalva Kirkishliani építtette a 14. században, s ami ritka, ő is festette ki – akárcsak a Szvipi Szent György-templomot –, sőt önmagát is megfestette a szentélyrekesztő jobb oldalán (nekünk balra), a ktētor, az alapító szokott helyén.

A Kirkishliani család azonban utód nélkül kihalt, s a templom gondozását az akkor még álló kolostor szerzeteseinek többségét kitevő Khojeliani család vállalta magára. Így szállt a gondnokság Rezóra. S mivel restaurátorként végzett Tbilisziben, kötelességének tartotta a családi templom freskóinak helyreállítását is. A templom kinyitásához is őt lehet hívni a +995 595691439 számon, ami a kapura is ki van írva. S ha már kinyitja, részletes vezetést is tart grúz vagy orosz nyelven a templom építéstörténetéről és a freskókról.

A templom zömök téglalap alaprajzú építmény. Embermagas alépítményen, hirtelen magasodik fel előttünk, ahogy a falu kanyargós, szűk utcái kinyílnak rá. Szokatlan ez a toronyszerű forma itt Szvanetiben, ahol a középkori családi templomok kicsi házszerű építmények. De aztán a szokatlan forma okát is látjuk, ami még szokatlanabbá teszi az épületet. Mégpedig az, hogy kétszintes templomról van szó. Az alsó szint a többi szvaneti templomhoz hasonló kicsi épület, s ez a 10. században épülhetett. Majd az említett Shalva Kirkishliani ennek tetejére épített egy második templomot a 14. században.

A bejárat felőli külső homlokzaton mintegy frízként a Paradicsomkert fáit látjuk sorakozni, egyik szebb és gazdagabban termő a másiknál. Valahol középtájt Ádámot és Évát is látjuk, amint az angyal kiűzi őket.

A kettős templomban három freskóréteg, három különböző ikonográfiai koncepció követi egymást:

• Az első, az alsó templomban, a 10. század végéről, amikor Szvaneti a 7. századi arab hódítás után elszigetelődött Grúzia megszállt részeitől, s csak ez és a ma Törökországhoz tartozó Tao-Klarjeti tartomány maradt meg kereszténynek. A központi egyházi hierarchia megszűnt, Szvanetiben az egyház szervezete klán-templomokban élt tovább, s az ikonográfia is az ekkor még domináns pogány világképet tükrözi: az apszisban trónoló Pantokrátor a pogány legfőbb isten, Morige megfelelője, s a falakat harcos szentek és arkangyalok, a pogány khati, védő szellemek megfelelői töltik be. Ugyanekkor éppen a 10. század vége az az időszak, amikor a Tao-Klarjetiben, Khandzta Szent Gergely reformkolostoraiban kialakuló grúz szerzetesség missziókat küld vissza grúz földre, többek között Szvanetibe is: épp ekkor alapítják meg a lagami templomhoz tartozó kolostort is, amelynek festői mintegy orthodox vizuális formát adnak a helyben domináns harcos szent- és arkangyal-kultusznak.

• A második, ugyancsak az alsó templomban, a 12. században keletkezik, miután Építő IV. Dávid király országegyesítő munkája nyomán Szvaneti ismét bekapcsolódik az ország vérkeringésébe. A szvan katonák fontos szerepet játszanak Dávid és utódai – Demetriosz, III. György és Támár – hadseregében. A központi egyház pedig újra papokat és művészeket küld fel az észak-grúz völgyekbe, akik meghonosítják ott a központban kialakult építészeti és festészeti ikonográfiát. Az alsó templomban ezt tükrözi a második freskóréteg, amely az oldalfalak nagy arkangyal-figuráit az orthodox ikonográfiában ekkor már bevett nagy ünnepek ciklusával festi felül.

• A harmadik koncepciót a 14. században épített és kifestett felső templomban látjuk, ahová már megérkezett a bizánci udvar utolsó, legkifinomultabb stílusa, a Palaiologosz-reneszánsz. A falakon a 12 nagy ünnep szinte teljes ciklusa felvonul, s közéjük illeszkednek be a harcos szentek illetve a nagy vértanú asszonyok képmásai. Szvaneti felzárkózott a bizánci művészet élvonalához, mielőtt az ország török és perzsa megszállása ismét évszázadokra elszigetelné az északi völgyeket az ország többi részétől és azok politikai, vallási, kulturális és művészeti fejlődésétől.

Az alsó szint egészen kicsi, alig néhány négyzetméteres helyiség, falai szabálytalan tört kőből épültek. Freskói két korszakban, két rétegben készültek. Az első réteg 10. század végi, a második 12. századi. Az utóbbi egyes foltjainak lehullásával tárult fel az előbbi néhány részlete.

Az apszisban, ahol egy hatalmas Deészisz-jelenetet, azaz a trónoló Pantokrátorhoz jobbról és balról könyörgő Máriát és Keresztelő Szent Jánost látunk, eredetileg egy trónon ülő Pantokrátor lehetett, akinek jobb lábfeje tárult fel a 10. századi freskóból.

A bejárati falra a 10. században egy Angyali Üdvözletet festettek: ebből csak Gábriel lábfeje és az „Itt van Gábriel” felirat maradt fenn. A falat most egy hatalmas Jézus születése-jelenet elmosódott maradványai töltik ki a 12. századból.

A hajó boltozatának északi és déli részét eredetileg egy-egy nagy arkangyal és apostol díszítette. A délin az arkangyal szép feje megmaradt, mellette Szent Pál nevével. Az északin csak apró foltok maradtak meg a rávakolt 12. századi Keresztrefeszítés alatt, itt Szent Péter neve olvasható.

A déli fal alsó regiszterében harcos szentek félalakjai maradtak meg a 10. század végéről: Szent Theodor, Szent Artem és Szent György. A regiszter a nyugati falra átfordulva Szent Barbarát – a bányászok és fémművesek védőszentjét, aki nagyon fontos volt az ebből élő szvan hegyvidéken – és Szent Katalint ábrázolja ugyancsak félalakosan.

A felső templom 14. századi freskói a nagy ünnepeket ábrázolják, az Angyali üdvözlettől Mária elszenderüléséig, illetve a két boltozati hevederen a harcos szenteket és prófétákat, a lábazati zónában pedig a nagyvértanú nőket. A képek sémája és sorrendje az alábbi vázlaton látható, ahol a falakat kiterítve ábrázolom, mint egy kivágható és összehajtogatható házikót.

Az apszisban az orthodox szentély állandó témája, a Deészisz látható (1): a trónon ülő Pantokrátor – azaz a mindenség királya – Krisztus mellett jobbról és balról két legközelebbi emberi rokona, Szűz Mária és Keresztelő Szent János könyörögnek hozzá, hogy legyen irgalmas az emberiséghez.

Az apszis két oldalán, a szentélyrekesztő fölött a római, tehát a bizánci egyházat is alapító két apostol, Szent Pál (2) és Szent Péter mellképe látható, akik az egyházi hierarchia vizuális rövidítéseként is szerepeltek.

A szentélyrekesztő (3) a grúz (és néhány más korai) egyház megoldása volt arra, amire a későbbi bizánci és orosz egyháznak az ikonosztáz, az örménynek a függöny, vagy a katolikusnak a suttogva elmondott kánonszöveg. Arra ugyanis, hogy a mise legszentebb részét, az átváltoztatást lehetőleg távol kell tartani a profán szemektől és fülektől, a szentélybe visszavonulva, és azt képekkel vagy függönnyel elrekesztve, vagy legalább a szent szöveget alig hallhatóan elsuttogva.

A grúz szentélyrekesztő egy három ív által tartott gerenda, amelynek tetején ikonok sorakoznak, s a három ív nyílását is a gerendára függesztett nagy ikonokkal takarják. Itt magán a szentélyrekesztőn két arkangyal áll őrt kivont karddal, s a felfüggesztett képek helyett ugyan mécsesek lógnak, de a rekesztő alsó párkányán értékes ezüstből kikalapált ikonok sorakoznak. A Mária-ikont Chubinashvilinek a középkori grúz fémművészetről írott nagy monográfiája 12-13. századinak említi. Ugyanebből a korból még egy Szent György-ikont is őriznek a lagami templomban, de nem azt, amelyik itt áll, mert az a Pantokrátor-ikonnal együtt inkább 15-16. századinak néz ki.

A szentélyrekesztőtől onnan nézve jobbra, nekünk balra a falon az alapító, Shalva Kirkishliani képe, sőt önarcképe (4) látható.

A nagy ünnepek sora a szentélyrekesztőtől jobbra (nekünk balra) legközelebb eső boltozati szakaszon kezdődik az Angyali üdvözlettel (5), s a másik három boltozati szakaszt majd a falak középső sávját is körben bejárva csigavonalban ereszkedik alá ugyanide a középső falsávba Mária elszenderülésével (15). A tizenkét nagy ünnep közül egyedül a Szentlélek pünkösdi alászállása hiányzik:

(5) Angyali üdvözlet. A kép fölött, a boltszakasz közepén egy egykori Krisztus-medaillon maradványa látható. A második szakaszon is hasonló volt, az Atyaisten (egész pontosan a Dániel 7:9 Ősöregjének) képével. Hasonló medaillonokat látunk több egykorú grúz templomban is, pl. a szvaneti Pari Szvipi Szent György-templomában, amelyet ugyanez a donátor festett, vagy az imereti Ubisi hasonló stílusban kifestett templomában is.

(6) Krisztus születése, fölötte a Krisztus-medaillon maradványával

(7) Bemutatás a Templomban

(8) Krisztus keresztelése a Jordánban

(9) A négy boltszakasz után a ciklus az ajtó fölötti lunettán folytatódik Krisztus színeváltozásával a Tábor hegyén, ami a lagami templom névadó főünnepe

(10) Lázár feltámasztása. A kép alsó részén Lázár két nővére, Mária és Márta térdre esnek a csoda láttán. Mellettük az orrát befogó ifjú Márta kijelentését illusztrálja: „De Uram, hiszen már szaga van!”

(11) Krisztus bevonulása szamárháton Jeruzsálembe. Felül gyermekek, akik fára másznak, hogy jobban lássák, alul mások ruhájukat terítik elébe

(12) Keresztrefeszítés. A kereszt alatti koponya Ádámra utal, akinek bűnét most Krisztus saját vérével mossa le. A hagyomány szerint Ádámot ugyanott temették el – a Koponyák hegyén –, ahol a keresztet felállították. Rezo saját sütetű teológiát is előad: „a kép azt mutatja, hogy Isten és ember szorosan összefügg: ahogy Isten nélkül az ember semmi lenne, úgy Isten is semmi lenne az ember nélkül, aki hisz benne”.

(13) Az asszonyok az üres sírnál. Krisztus üres sírján angyal ül, és közli velük, hogy akit keresnek, már nincs ott, mert feltámadt. A sírban Krisztus halotti leple, a sír előtt az elaludt római katonák

(14) Krisztus alászállása a pokolra, a halála és feltámadása közötti három napban, ahonnét kihozza a korábban súlyos bűn nélkül meghalt, de a megváltásig a mennybe be nem engedett hívőket és ősatyákat, kezdve a tiszta őszbe facsarodott Ádámon és a rajongó tekintetű Éván. Krisztus háta mögött a grúz művészetben különösen kedvelt Dávid és Salamon király várakoznak a maguk sorára. Krisztus ezen a jeleneten a pokol kapuin szokott tapodni, de itt egy kereszttel tapossa el a Sátánt, körben a kapu letört vasalásával.

(15) Mária elszenderülése, azaz halála és lelkének mennybe felvétele

A két boltszakaszt elválasztó bordán két harcos szent, Szent Demeter (16) és vele szemben Szent György (18) álló alakja, fölöttük két-két próféta (17, 19).

Az ünnepi sor alatt a lábazaton szent asszonyok félalakos képei (20-25): Tekla, Katalin, Barbara, Ilona, Julitta.

Szent Julitta különösen fontos itt Szvanetiben. Ő és fia, Szent Quiricus (régies magyarul Cirjék) római mártírok voltak, kultuszuk arra volt elterjedve. A fiú neve azonban hasonlított Kviria, a pogány grúz panteon legfőbb szelleme nevére, ezért az utóbbit és szentélyeit Quiricus nevére keresztelték át a keresztény nevekkel elfogadhatóvá és máig tovább élővé tett pogány szellemek sorában. Kalai templomuk – valószínűleg egy egykori Kviria-szentély helyén – máig a legfontosabb szvan ünnep helyszíne július 28-án, ahová sok ezer szvan jön össze még külföldről is, hogy részt vegyenek a templomban és a templomon kívül egyszerre celebrált keresztény és pogány szertartáson, amelyről majd még külön írunk.

Az ajtó lunettáján pedig, ahol Grúziában többnyire Krisztus nem kézzel készült képmása vagy a Szent Kereszt szokott lenni, itt különös módon két egymással szembe forduló bakkecskét látunk.

A bakkecskék alatt kilépve a templomból elbúcsúzunk Rezótól, aki külön megköszöni, hogy újra eljöttem a templomába. Mi pedig azt, hogy ilyen gonddal vigyáz erre a kincsre. Láttunk elég romos középkori templomot Szvanetiben ahhoz, hogy tudjuk: ilyen önkéntes helyi őrangyaloknak köszönhető, hogy nagyjából száz még épen fennmaradt belőlük.

Ilyen őrangyal lehetett a maga idejében Shalva Kirkishliani is, aki nemcsak hogy megnagyobbította a valamilyen módon gondjába került templomot, nemcsak hogy kifestette azt a kor legmodernebb stílusában, hanem ugyanekkor még egy másik szvaneti templomot is kifestett, amely pedig, amennyire tudni lehet, nem is volt a tulajdonában. Ez a templom Pari falu Szvipi Szent György-temploma, a szvaneti völgy bejáratánál. Ezt keressük fel tehát legközelebb.