Andalúz betlehemek

Ami Észak-Európában a fenyőfa, az Dél-Európában a presepe, a betlehemi jászol, és mindaz, ami a késő középkori festmények óta körötte van. És hát elég sok minden tud körötte lenni. Amióta Szent Ferenc felállította az első szerény jászlat Greccióban, azóta folyik a verseny városok, templomok, nagyurak között azon, kinek a jászla köré fér több pompa és csillogás.

Benozzo Gozzoli: A háromkirályok menete a firenzei Medici-palota kápolnájának falain, 1459. Részlet a Medici-család mint háromkirályok portréival, középen a tizenkét éves Lorenzo il Magnificóval. A teljes freskót és történetét lásd korábbi posztunkban

Már tavaly láttuk, hogy a córdobai Motilla-palota patiójában az árkádsor teljes hosszában végigvonul a helyi katolikus ifjúsági központ jászla, Betlehem egyik kapujától a másikig. Idén sincs ez másként. Minthogy hozott anyagból dolgoznak, ugyanazon a terepen ugyanazt a nagy számú figurát állították fel most is. De hogy azok is újra megnézzék, akik tavaly már látták, ezért a figurák másfajta koncepció szerint állnak össze. Idén a két kapu között a teljes Születés-történet lepereg, József és Mária eljegyzésétől az angyali üdvözleten, szálláskeresésen, pásztorok és királyok hódolatán át egészen a betlehemi gyermekgyilkosságig, miközben a szent család a szamárral kifelé igyekszik a másik kapun. Néhány zsánerfigura ugyanúgy helyet kapott, például a salátáskertben konzumálgató nyúl, amelynek nincs semmi félnivalója, hiszen nem kóser állat. Más zsánercsoportokra nem emlékszem tavalyról, például a jól berendezett zöldségesboltra córdobai mintás ablakával, vagy a fazekas- és asztalosműhelyekre.

Sevillában, a 16. századi Pilátus-ház előcsarnokában felállított betlehemben nem a szereplők sokaságával kérkednek, hanem azzal, hogy az esemény itt történt meg, a sevillai nagymecset majd székesegyház máig felismerhető Narancsos udvarán, a nagymecset egyetlen fennmaradt kapuja, a Puerta del Perdón alatt. A kaput máig a Korán bronzba öntött idézetei díszítik, de hát a mai Betlehemben is ezeket hallja az ember a minaretekről a Születés temploma körül.

De a legfényűzőbb betlehem Granadában látható, a San Justo y Pastor mártírok templomának udvarán. A patio két oldalán végigvonuló hatalmas terepasztalt kizárólag playmobil-figurák népesítik be. A történelmi panoráma Egyiptomban kezdődik. Vélné az ember: talán az egyiptomi kivonulással? Messziről indít ejsze! Keresem a piramisokon robotoló zsidókat, de sehol nem találom őket. Helyettük viszont mintha arab csapatok szállnák meg éppen Egyiptomot. Egy sztúpa sarkán dzsinnt idéznek a palackból. Mellette sátorban vég kelméket árulnak, de mintha egy muszlim csapat éppen ennek kifosztására sorakozott volna fel. A piramis elé kétkerekű kordén szállítják a múmiákat, de a kulcsot nem találják. Hogy végromlás van, azt a falakon kívül kínzókeretre feszített foglyok tanúsítják, akik előtt keselyű várakozik a végkifejletre. És mellettük… mellettük pedig sivatagi filmfelvevő stáb relativizálja mindazt, amit látunk. Olyan sosemvolt sivatagi showról van szó, mint amilyet hamarosan bemutatok a marokkói Atlasz Filmstúdió némafilm-kori díszleteiből? És hogy jön ez a betlehemhez és a karácsonyhoz?

Az egyiptomi szekciót római követi, központjában nagy hippodrommal és antik templommal. A templom homlokzatának halandzsa-latin felirata – PARS TUI IN PLAYMOEBIUS – mintha valami olyat akarna mondani, hogy „a playmobil a tied is”, vagy „legyen neked is részed a playmobilban”, s a timpanonban is playmobil-figurákból konstruált csatajelenet-dombormű látható. Ez némi kulcsot ad a meghökkent látogató kezébe: a betlehemet elárasztó figurák és jelenetek elképesztő tarkasága valószínűleg legalább részben a Playmobil cég kimeríthetetlen kínálatát hirdető reklámfogás.

Ebben a kulcsban kell értelmeznünk az antik Rómát a keresztény szekciótól elválasztó kis csoportot is, ahol egy zongoristát barokk ruhás énekesek és festők, valamint a Mikulás vesznek körül. „Nem igazán illik ide, de ilyen is van a katalógusunkban.”

A voltaképpeni betlehemet hosszan kell keresni a római birodalom egy távoli zugában, orientalizáló díszletek között. Csak a fölötte, a falon lebegő Kisjézus segít megtalálni a helyet. Lapos tetős házak, szőnyegbazárok között emelkedő sziklán áll a jászol az ökörrel és a szamárral, pedig nem lettem volna meglepve, ha pont ezt kifelejtik a nagy termékbemutatóból. A szikla alatt egy angyal éppen hírt ad a pásztoroknak, s a szikla lejtőjén már kanyarog fel a háromkirályok hosszú tevekaravánja, ahogy a régi Medici-falképen.

A régi Betlehem-ábrázolásokon gyakran látunk valamilyen jelképes utalást a kereszthalálra, jelezve, hogy ami karácsonykor elkezdődött, az majd húsvétkor nyeri el igazi értelmét. Itt ilyet nem látunk. Viszont a betlehem sziklája alatt, kis falu főterén egy olajoshordón egy Fájdalmak Embere-típusú Krisztus-szobor ül, mellette aranyba öltöztetett Mária-kegyszoborral. Éppúgy, mint minden andalúz faluban és városban a nagyheti felvonulásokkor. Ha jól értem ebből, a húsvét igazi értelme Andalúziában az, hogy a fényűző nagyheti körmeneteken áhítatosan körbe lehessen hordozni Krisztus és Mária barokk kegyszobrait, amelyikből minden plébánián van egy szet, s ezzel egy évre le lehessen pipálni a szomszédos plébániákat. Ahogy az karácsonykor elkezdődött.

Betlehem Córdobában

A córdobai egykori zsidó negyed árkádos belső udvaros reneszánsz paloták körül szerveződik, amelyek 1492-ig vagyonos zsidó kereskedő családok, utána pedig kasztíliai arisztokraták tulajdonában voltak. Hamarosan írok is róluk. Most csak arról az egyről akarok, amelyben az 1492-es kiűzetés után ötszáz évvel is találunk zsidókat. Mit zsidókat, egy egész zsidó várost. Sőt esetleg kettőt.

A Motilla márkik 16. századi palotája – az övék a 10. századi Almodóvar, a legjobban karbantartott spanyol vár is, ahol a Trónok Harca számos jelenetét felvették – ma katolikus ifjúsági központként működik. Kapuja a karácsony előtti hetekben hívogatóan nyitva áll: ilyenkor teszik közszemlére az udvaron Betlehem modelljét.

Mediterrán vidéken a belén vagy presepe amúgy is reprezentációs műfaj, plébániák és közösségek versenyeznek, ki tud elevenebb, meghatóbb karácsonyi jelenetet állítani, de itt mintha tényleg az ókori Betlehemet akarták volna terepasztalra vinni, az udvar teljes hosszában.

A város modellje Betlehem egyetlen kapujánál kezdődik. Körben a Közel-Kelet jellegzetes agyagkockaházai, köztük a háttérben a rómaiak (eunt domus!), amint éppen kihirdetik Augustus összeírási rendeletét. Az előtérben érkeznek is már Betlehembe az innen elszármazottak, balra a fogadónál alkudoznak szállásra. A nyúl a veteményeskertben totális biztonságban érzi magát, hiszen nem kóser állat. Jobbra a földszintes ház a valószínűleg teli vödörrel, contrappostóban kilépő asszonnyal és a tűzifás szekérrel, igazi olasz neorealista filmkivágat.

Egy ácsműhelybe látunk be, az ács dühödten fűrészel, kisfia a földön ülve áhítattal nézi. Persze, miért is ne lett volna Betlehemben ácsműhely. De ha kicsit arrébb megyünk, a hátsó szobában az üldögélő fiatal feleséget is látjuk: túl sok ez így együtt, hogy ne a Szent Családot lássuk bennük. De akkor már néhány évvel később vagyunk, és egy másik városban, Názáretben.

John Everett Millais, Krisztus szülei házában (Az ácsműhely), 1850

Hogy Betlehemben már Názáret is jelen van, azt a következő jelenet igazolja, ahol ugyanezt a fiatal nőt názáreti szobájában köszönti az angyal. A Szentlélek galambja épp most ér a tető fölé.

És máris egy másik angyali jelenést látunk: a jelentést a pásztoroknak, akik mindjárt terelni kezdik nyájaikat a város felé. De a háromkirályok tevéi már előbb odaértek, épp most térdelnek le, hogy levehessék róluk az ajándékos táskákat.

És közben a város házai között megállás nélkül zajlik az élet: vásárt tartanak, szőnyeget, cserepet, zöldséget válogatnak, a patakban mosnak és horgásznak. „Míg az öregek áhítattal, mohón várják a csodás születést / mindig kell legyenek, akik nem törődnek vele…”

És végül a kamera, mint egy panorámafelvételnél, körbefordulva visszatér kiindulópontjára, a városkapuhoz. De közben eltelt az idő. A házaspár, amely az imént még belépett a kapun, most már egy gyermekkel megszaporodva kifelé igyekszik, el a városból, el az országból, el Egyiptomba. A történet itt leesik a terepasztalról, és etióp freskókon folytatódik tovább.