Negyvenkettő


Mindenki tudja, mi ez. A Válasz a Nagy Kérdésre. Az Élet, a Mindenség Meg Minden. Amelyet a Bölcs Elme, a tér és idő világegyetemének második legnagyobb komputere hét és fél millió év alatt számított ki.

Pillanatnyi várakozásteljes szünet után a konzol elején sorban feléledtek a műszerek. A fények, mintegy kísérletképp, fel-felvillantak, majd üzemszerű villogásban állapodtak meg. A kommunikációs csatornából halk búgás hallatszott.
– Jó reggelt! – szólalt meg végül Bölcs Elme.
– Ööö… jó reggelt, ó, Bölcs Elme – mondta Loonkawl idegesen. – Megvan a… ööö… hogy is mondjam…
– A Válasz? – szakította félbe Bölcs Elme fenségesen. – Igen. Megvan.
A két férfi beleborzongott e válaszba. Tehát mégsem vártak hiába!
– Valóban létezik Válasz? – lehelte Foochg.
– Valóban létezik Válasz – erősítette meg Bölcs Elme.
– Mindenre? A Nagy Kérdésre? Az Élet, a Mindenség Meg Minden.
– Igen.
Mindkettőjüket erre képezték ki, egész életükben erre a pillanatra készültek, születésükkor választották ki őket, hogy tanúskodjanak, amikor a Válasz megadatik, s mégis azon kapták magukat, hogy lélegzetvisszafojtva fészkelődnek, mint afféle izgatott gyerekek.
– S készen állsz rá, hogy közöld velünk? – sürgette Loonkawl.
– Készen állok.
– Most?
– Most – mondta Bölcs Elme.
Mindketten megnyalták cserepes ajkukat.
– Bár nem hinném – tette hozzá Bölcs Elme – hogy tetszeni fog.
– Nem számít! – felelte Foochg. – Tudnunk kell most!
– Most? – érdeklődött Bölcs Elme.
– Igen! Most…
– Felőlem… – A komputer elcsöndesedett. Azok ketten idegesen fészkelődtek. A feszültség az
elviselhetetlenségig fokozódott.
– Egész biztosan nem fogtok örülni – jegyezte meg Bölcs Elme.
– Ki vele!
– Jó – mondta Bölcs Elme. – A Válasz a Nagy Kérdésre…
– Nos?…
– Az Élet, a Mindenség Meg Minden… – mondta Bölcs Elme.
– Tehát?…
– A Válasz… – mondta Bölcs Elme, és megállt.
– Igen?…
– A Válasz…
– Igen???…
– Negyvenkettő – mondta Bölcs Elme végtelen méltósággal és hidegvérrel.
Hosszú-hosszú ideig senki se szólt.
Szeme sarkából Foochg láthatta a várakozástól feszült arcok tengerét odakünn a téren.
– Minket most meglincselnek, ugye? – suttogta.
– Nehéz hivatal – jegyezte meg Bölcs Elme szelíden.
– Negyvenkettő! – ordította Loonkawl. – Ez minden, amit hét és fél millió év alatt kiagyaltál?
– Viszont gondosan ellenőriztem – mondta a komputer – és egész egyértelműen ez a Válasz. Hogy őszinte legyek, a probléma szerintem abban rejlik, hogy magatok sem tudjátok, mi a kérdés.


Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak


A nemrég közzétett Libajáték azonban, úgy tűnik, végre kezünkbe adja a negyvenkettő helyes értelmezését, s ezáltal a Nagy Kérdés, az Élet, a Mindenség meg Minden kulcsát.

Nemrég szerkesztettem meg A labirintusok könyvét Paolo Santarcangelitől, amelyet 1970-ben ugyan már kiadtak magyarul, de most jelent meg új olasz kiadása a szerző kiegészítéseivel, új képekkel és Umberto Eco előszavával, s ehhez igazítottam hozzá a magyar változatot az Európa Kiadó számára.

A könyv a labirintus-toposz történetét tekinti át valamennyi kapcsolatával és zsákutcájával együtt. S a reneszánszhoz érve, a korabeli népszerű játékok, a gyeplabirintus és a kockával játszott „nemes libajáték” viszonyának fejtegetése során egyszerre csak akár a hollywoodi filmek elején a sötét űrből felmerülő gigantikus neonbetűk, úgy fénylik fel a 42-es szám:

„A libajátéknak koncentrikus körei miatt már önmagában véve is labirintushoz hasonló útvonala van; s ha egyáltalán létezik az «akadályokkal teli zarándokút» teljes mértékben szándékos és tudatos képi ábrázolása, úgy ez az. A játék eleve labirintikus jellege mellett azonban van egy másik, témánk szempontjából meglepő jellegzetessége. A 42. kocka, amely a játék csaknem minden változatában «veszedelmes» helynek tekintendő, nem más, mint a labirintus háza; sőt a labirintus nem más, mint a 42. számnál található ház «védjegye».”


De miért éppen a 42-es szám?

A libajáték, az első európai dobókockás-útvonalas társasjáték a 15. század végi Firenzében, Lorenzo il Magnifico udvarában jelent meg. Innen származik az első kártyajáték is, amely nagy hatással volt a reneszánsz művészet ikonográfiájára, s én is többször idézem Cesare Ripa Iconologiá-jának (1593), a reneszánsz szimbólumnyelv legkorábbi enciklopédiájának első kritikai kiadásában. Santarcangeli ezért feltételezi, hogy a két játék számszimbolikája egymásból magyarázható.

A Lorenzo-féle kártyapakli 42 számozott lapból áll, mindegyiken egy-egy allegóriával. A pakli első felét lezáró 21-es lap a világ, a kozmosz vagy az anyatermészet szokásos ábrázolása meztelen nő formájában, lába alatt a földgolyóval, ami egyszersmind állhatatlanságára és kiszámíthatatlanságára is utal. Az utolsó, 42-es lap képe azonban nem érthető első pillantásra, s itt Santarcangeli értelmezéséhez fordulunk:

„A 42-es kártyán egy zarándok látható a szakadék szélén. Rémülten tekint hátra. Előtte, ám a szakadék túlsó partján, egy kastély áll. Azt az embert jelképezi, aki útja során nehézségekkel került szembe. A kártya arra is figyelmeztet, hogy ne engedjünk a habozásnak és megtorpanásnak.”

A két jelkép ábrázolása egyetlen emblémán: „A keresztény lélek a világ labirintusában”. Boethius
von Bolswart (1580-1634) rézmetszete Hermann Hugo Pia desideria (1624)
c. népszerű, sok kiadást megért emblémáskönyvében

A negyvenkettes kocka jelentése tehát a világ veszedelmes labirintusa. A neki megfelelő negyvenkettes kártyáé kitartás az adott helyen, erőfeszítés az igazán fontos dolgokért. Ennek értéke pedig pontosan kétszerese az állhatatlan világénak. Ez hát az Élet, a Mindenség, meg Minden, és rá a megfelelő Válasz.

Ellenpróbaképpen ugyanerre jutott Madách is az emberiség nem hét és fél millió, csak ötezer évnyi történelmét lefuttató program végén.

Amelynél alkalmasabbat mi sem tudunk tanácsolni Nyájas Olvasóinknak a küzdelmekben gazdag új esztendőre.

A képek a romagnai Santarcangelo városkában készültek

Születésnapra

Sz. M. Karpov (1890-1929): A Szovjetunió – a népek barátsága

Csak az imént vettem észre, ahogy szokásos esti sétámra indultam az orosz neten, hogy megint megfeledkeztem egy születésnapról. 1922. december 30-án született a Szovjetunió. De van már gyakorlatom az ilyesmiben, s mindig van nálam tartalék ajándék a váratlan helyzetekre, hogy ne álljak üres kézzel az ünneplés közepén.

Az orosz neten a Szovjetunió címerével, zászlajával, fény- és emlékképeivel nosztalgiáznak, amit meg is értek. Én azonban egyenesen a Szovjetunió alapító atyáihoz nyúlok vissza. Ezt a könyvecskét 1926-ban adták ki, s a Népbiztosok Tanácsának (Szovnarkom) tagjait mutatja be egy-egy ikonszerű portréval és az alája írt rövid versikével a szovjet gyermekek számára. Noha a képen minden egyes népbiztos konkrét személy, nevüket nem közölték a gyermekkel. Ezeket én írom a versek prózai fordítása alá, kiegészítve hivataluk időtartamával, továbbá haláluk időpontjával és módjával is. Ez utóbbiakkal együtt a dokumentum már messze nem annyira nosztalgikus, mint az ünnepi alkalomra közzétettek többsége, viszont így válik az ünnepeltnek hű születési anyakönyvi kivonatává, amely egyszersmind öröklött és gyerekkori betegségeit is tartalmazza, utalva rá, miért hunyt el olyan fiatalon, de még így is jócskán meghaladva az ország férfilakosságának addigra már 50 év alatti átlagéletkorát.

Népbiztosaid otthon vannak nálad

Moszkva: Oktyabrenok, 1926 (két kiadás jelent meg, 1925-ben és 1926-ban; ez a második, mert a narkomtorg már nem Kraszin, hanem Kamenyev, 1925 novemberétől)
Versek: N. J. Agnyivcev. Rajzok: K. Jeliszejev és K. Rotov

A könyv az 1930-as évektől 1987-ig be volt tiltva.

Narkomprosz (нарком просвещения, felvilágosítási népbiztos)

Azon fáradozik, nehogy szamár váljék belőled.

Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij (1917-1929; Sztálin hatalomra kerülésével elveszti minden kormányhivatalát, meghal 1933 Franciaországban)

Narkomzdrav (нарком здравоохранения, egészségügyi népbiztos)

Figyel rád otthon és az utcán, hogy egészséges legyél, ne egy vizesnyolcas

Nyikolaj Alekszandrovics Szemasko (1918. júl. 11 - 1930. jan. 25; meghal 1949 természetes halállal)

Narkomzem (нарком земледелия, földművelésügyi népbiztos)

Egy gondolat bántja őt szülőfölded felől: hogy minden nap megadja neked a szelet kenyeret.

Alekszandr Petrovics Szmirnov (1923 júl. - 1928; agyonlövik 1938. febr. 9.)

Narkomtrud (нарком труда, munkaügyi népbiztos)

Mindenfelől arra figyel, nehogy téged bármikor is, bármikor és bárhol is hátrány érjen a munkában!

Vaszilij Vlagyimirovics Smidt (1918-1928; agyonlövik 1938. júl. 29.)

Narkompocstel (нарком почт и телеграфа, posta- és távíróügyi népbiztos)

Egyiptomtól Szibériáig ami csak történtik a föld bármely sarkán, akárhol a világban, mindent elmesél neked!

Ivan Nyikitics Szmirnov (1923. júl. 6 - 1927. nov. 12.; agyonlövik 1936. aug. 25)

Narkomputy (народный комиссар путей сообщения, közlekedésügyi népbiztos)

Fáj neki, ha fáj a lábad, úgyhogy inkább elvisz téged fáradság és loholás nélkül vonaton vagy gőzhajón, ahová csak szükséges!

Jan Ernesztovics Rudzutak (1924. február 2 - 1930. jún. 11.; agyonlövik 1938. júl. 29.)

Narkomingyel (народный комиссар иностранных дел, külügyi népbiztos)

Megállás nélkül társalog Moszkvából az egész világgal, hogy minden ország békében éljen veled.

Georgij Vasziljevics Csicserin (1918-1930as évek; meghal 1936. természetes halállal)

Narkomtorg (нарком внешней и внутренней торговли, bel- és külkereskedelmi népbiztos)

Éjjel-nappal azon töpreng, nehogy szárazon vagy vízen akárhogy is átvágjanak téged!

Lev Boriszovics Kamenyev (1925 nov. - 1926; agyonlövik 1936. aug. 25.)

Zamnarkomtorg (заместитель наркома внешней и внутренней торговли, bel- és külkereskedelmi népbiztoshelyettes)

Míg csak a nap le nem megy, ő fáradhatatlanul megveszi neked a különféle országokban, ami a Szojuzban nincsen.

Leonyid Boriszovics Kraszin (1923. júl. 6 - 1925. nov. 18.; meghal 1926. természetes halállal Londonban)

Narkomvojen (нарком по военным и морским делам, hadügyi és tengerészeti népbiztos)

Állig felfegyverkezve ügyel nagyon ő, hogy az ellenség téged meg ne öljön egy-kettőre sem a hegyen, sem a völgyön, sem szárazon, sem tengeren, sem fentről a felhők közül!

Mihail Vasziljevics Frunze (1925. jan. 26 - 1925. okt. 31.; meghal 1925, valószínűleg mérgezésben)

Narkomfin (нарком финансов, pénzügyi népbiztos)

Jó barátságot ápol a rubellel és minden egyes kopejkával, hogy kitömhesd a zsebed ezüsttel.

Grigorij Jakovlevics Szokolnyikov (1923. júl. 6 - 1926. jan. 16.; meghal 1939, a hivatalos változat szerint zárkatársai ölik meg)

Narkomjuszt (нарком юстиции, igazságügyi népbiztos)

Széles ez egész országban mindenkinek szemébe néz, hogy téged senki ne bántson, s persze te se senkit.

Dmitrij Ivanovics Kurszkij (1918-1928; öngyilkos lesz 1932-ben)

Predszovnarkom (председатель Совета Народных Комиссаров, a szovjet népbiztosok tanácsának alelnöke)

Itt is van és ott is van, temérdek a dolga, egymaga mozgat mindenkit, hogy te jobban élhess!

Alekszej Ivanovics Rykov (1924. febr. 2 - 1930. dec. 19.; agyonlövik 1938. márc. 15.)

Vszeszojuznyj sztaroszta (Össz-szovjet elnök, a Központi Végrehajtó Bizottság elnökségének elnöke)

Ha valami foglalkoztat, ne is töprengj rajta sokat, Kalinyinhoz eredj nyomban, tőle kérjél tanácsot! Hiszen azért ő a „fej”!

Mihail Ivanovics Kalinyin (1922. dec. 30 - 1938. jan. 12.; meghal 1946-ban természetes halállal)

Messina, 1908


Százhárom évvel ezelőtt, 1908. december 28-án hajnalban a valaha feljegyzett legnagyobb erejű európai földrengés rázta meg a szicíliai Messina városát, majd perceken belül tizenkét méteres szökőár söpört végig a partvidéken. A város szinte minden épülete összedőlt, hetvenezer embert maga alá temetve.







Messina a Szicíliát az olasz félszigettől elválasztó szoros partján fekszik, Reggio Calabriával szemben. A két görög alapítású város volt az az Odüsszeából ismert Szkülla és Kharübdisz, amelyek között áthajózva vagy az utóbbi örvénye szívta be a bárkákat, vagy az előbbi tizedelte meg a hajósokat. A város már korábban is gyászos szerepet játszott az európai történelemben: kikötőjéből indult európai útjára 1348-ban a Fekete Halál, amely két év alatt elpusztította a kontinens lakosságának felét. Egy évszázaddal az 1908-as katasztrófa előtt, 1783-ban már nagy földrengés rázta meg Messinát, de a figyelmeztetés nem használt. A várost ugyan elegáns, de a földrengésnek ellent nem álló, gyengén alapozott, súlyos tetőszerkezetű épületekkel építették újjá.




Korabeli fotókon gyakran látunk olasz, angol, sőt amerikai haditengerészeket, akik a katasztrófa utáni héten érkeztek Messinába a túlélők segítségére. Kevéssé ismert azonban, hogy a romba dőlt városban napokig egyedül az orosz hadiflotta tengerészei mentették a romok alól a túlélőket, látták el a sebesülteket, oltották el a kitört tüzeket, és szállították át kevésbé katasztrófasújtott vidékre azokat, akiknek mindenük odaveszett. A cári flotta négy cirkálója – a Ceszarevics, a Szlava, az Admiral Makarov és a Bogatir – ugyanis földközi-tengeri iskolaútjuk során, fedélzetükön a pétervári tengerészakadémia kadetjeivel éppen egy nappal előbb horgonyoztak le a délebbre fekvő Augusta kikötőjében, és parancsnokuk, V. Litvinov admirális a hír hallatára táviratban kért engedélyt az orosz tengerészeti minisztériumtól a mentésben való részvételre. Eközben még fegyveres harcra is sor került. Az összedőlt börtönökből kiszabadult közel nyolcszáz bűnöző bandákba verődve kezdett fosztogatni a városban, de az orosz tisztjelöltek sikeresen alkalmazták az akadémián frissen szerzett képzésüket a túlerővel szemben.




A helyszínre érkező Viktor Emánuel olasz király személyesen köszönte meg a segítséget a tengerészeknek, majd táviratban II. Miklós cárnak, s a következő évben Messina testvérvárosául fogadta Szentpétervárt. A kapcsolat máig él. Az évfordulóról rendszeresen megemlékeznek az olasz és orosz neten is, ahonnét az archív fotókat összegyűjtöttem. Az alábbi dokumentumfilmet pedig az orthodox Szolunszkij alapítvány pétervári tévécsatornája mutatta be néhány hónappal ezelőtt.


Az újjáépítés megsegítésére kiadott képeslap a messinai túlélő postások képével, segélybélyegek
orosz, német és magyar címlettel, és a mentésben részt vevő orosz, angol és
amerikai tengerészeknek adományozott olasz királyi kitüntetés






Éjkék

Hároméves koromban kaptam ezt a leporellókartonra nyomott egyszerű kis könyvet anyámtól, és le voltam nyűgözve. Az egymásba futtatott mély színek titkok felé vezettek, az ismeretlen meg a nagyon is ismerős elemek keveredése, az egész rajzolt környezet magától értetődő antropomorf volta pedig természetessé tette az átjárást az otthoni világ és a könyveké között. Persze ezt évtizedekkel később fogalmazhatom így, akkor csak hálásan szippantottam magamba szöveget, képet. Olvasóvá jóval a betűk előtt válik az ember.

Az első kiadásból nincs példányom, de az 1974-es második és az 1980-as harmadik kiadás példányszámai – 57 800 és 70 000 – arra utalnak, hogy rengeteg más gyerek is forgathatta. Furcsa, hogy ez után a jól sikerült könyv után milyen sokféle ronda kiadást ért meg az Altató.

Mostanában időnként veszek belőle ajándékba egyet-egyet, ha antikváriumban látom.


József Attila: Altató, zene és ének: Koncz Zsuzsa