Hullámterjedés

Hokusai (1760-1849): A kanagawai nagy hullám (A Fuji-hegy harminchat képe sorozatból, 1832)

„Szofja Petrovna Lihutyina olyan kis japán tájképeket aggatott mindenüvé, amelyek egytől egyig a Fudzsi-jama hegy vidékét ábrázolták; a tájképecskéken nem volt távlat; a díványokkal, karosszékekkel, szófákkal, legyezőkkel, élő japán krizantémokkal telis-tele zsúfolt szobákban szintén nem volt távlat: a távlat az atlasz alkóvkárpit, amely mögül előlibeg Szofja Petrovna, és az ajtóról lelógó, valamit susogó nádfüggöny, amely mögül előlibeg Szofja Petrovna, a Fudzsi-jama pedig csak – az ő csodás hajának háttere; meg kell mondani: amikor Szofja Petrovna Lihutyina rózsaszínű kimonóban reggelente az ajtó mögül az alkóv felé lebbent, igazi japán nőnek mutatkozott. Hisz távlat nem volt.”

Andrej Belij: Pétervár (1913)

Ivan Bilibin (1876-1942): Szaltán cár fia hordóba zárva utazik a tengeren.
Puskin: Mese Szaltán cárról költeményének illusztrációja.
Bilibin az illusztrációkat 1905-ben – a Pétervár
cselekményével egyidőben – készítette
Rimszkij-Korszakovnak ajánlva.

Oktatófilm

Az infanata.org szájton, az orosz könyvkiadás nagylelkű népszerűsítőjén az utóbbi időben egyre több régi orosz diafilm is felbukkan. Ennek a varázslatos műfajnak a magyar változata volt tévétlen-mozitlan gyermekkorunk egyik legfőbb vizuális forrása, amelyre máig nosztalgiával gondolunk vissza – Gyuri nagy fáradsággal vadászta össze még fellelhető példányait, sőt egy működő diavetítőt is hozzá, hogy saját gyerekeivel is megoszthassa ezt az élményt Koppenhágában –, s most örülök, hogy láthatom, milyen párdarabjain nőttek fel orosz kortársaink. Ezek a képek egyúttal azt az érzésemet is megerősítik, hogy a huszadik századi orosz meseillusztrációk tényleg a nagy szecessziós illusztrátor és színpadi tervező, Ivan Bilibin köpenyéből bújtak elő.

Különösen tetszik, hogy a népmeséket a Szovjetunió és a baráti országok különféle népeinek viseleteibe öltöztetett állatfigurák adják elő.

A legmeglepőbb felfedezés közöttük A két irigy medvebocs című történet, amely már címlapján is azt hirdeti, hogy magyar népmesei motívumok alapján készült. Még meglepőbb azonban, hogy nemcsak Vazsdajev, az író vette a történet elemeit A két medvebocs, a róka meg a sajt című meséből, hanem Repkin, az illusztrátor is az öltözet motívumait a magyar népviseletből.

Még a róka is csinos kalotaszegi menyecske-ruhát kapott, ugyancsak jól áll a darázsderekán. Igaz itt, a történet vége felé már kissé kitelt a sok sajttól. Az osztozkodás folyamán ugyanis szemmel láthatóan hízik képről képre.

Nem tudom, vajon orosz kortársaink e diafilm hatására egy életre megtanulták-e összekapcsolni az irigységet a magyarsággal, de ha igen, nagyot nem tévedtek. Amellett jó előre megtanulhatták felismerni, hogy néz ki a magyar politikus, illetve a magyar választó a kormányzati ciklus vége felé, pártállástól függetlenül. Pedig mindezek a fogalmak akkoriban még nem is léteztek.

Bár mi is tanulnánk belőle.

Khayyam orosz illusztrációi

Golubev imént idézett monumentális orosz Khayyam-kiadását (Омар Хайяам, Рубаи. Перевод И. А. Голубева, Москва: РИПОЛ Классик 2007, 528 oldal, 1305 rubáí) tizennyolc egész oldalas illusztráció is díszíti, V. N. Belousov munkái. Nem tudom megállni, hogy közzé ne tegyem itt őket. A szép négyszer négyes elrendezésbe csak tizenhat fér belőlük, a maradék kettőről majd külön szólok egy-egy következő posztban (itt az egyik).


Ezek a képek gyerekkorom egy szép szeletét idézik, azoknak a Gorkij könyvesboltban kapható olcsó orosz mesefüzeteknek az elbűvölő illusztrációit, amelyek az orosz nyelvet megszerettették velem. Ez a varázslatos és naiv képi világ, amely végső soron a nagy orosz szecessziós meseillusztrátor, Ivan Bilibin köpenyéből bújt elő, teljesen uralta és félreismerhetetlenül orosszá tette akkoriban nemcsak e könyvek grafikáit, hanem a Szovjetunióból érkező levelek naiv képecskékkel előnyomott borítékait, a csomagolópapírokat és az úttörőünnepségek dekorációit is. Örömmel látom, hogy szülőföldjén nem tűnt még el teljesen. És azt is, hogy ezzel a nosztalgiámmal nem vagyok egyedül. Amikor a könyvtárban – elsőként – kikértem ezt a könyvet, a mongol könyvtárosnő belelapozott és felsikoltott: „Milyen gyönyörű!” Azt hiszem, ő is hasonló meseillusztrációkon nőhetett fel a Mongol Népköztársaságban.

Ugyanakkor van ezekben a képekben valami szorongató, valami szűkös és determinált is – akárcsak a gyerekkoromban. Valami olyan vaskosan materiális és földhözragadt, annyira önelégült és fullasztó, mint ami a kor egész populáris irodalmában, újságírásában és teljes szellemiségében is volt.

Érdemes megnézni, mennyire mást emelnek ki Khayyam verseiből Szász Endre illusztrációi, amelyeket a Szabó Lőrinc-fordításokhoz készített. Az orosz illusztrátort a „carpe diem”-motívum, a borral, öleléssel, zenével való elégedettség ragadja meg Khayyamból. Érdekes, hogy az orosz fordítás, mint az imént láttuk, ugyanilyen materiális irányba tolja el a versek mondanivalóját. Ezzel szemben Szász Endre illusztrációi, akárcsak Szabó Lőrinc fordításai, Khayyam egzisztenciális kételyeit és vívódását hangsúlyozzák.

Egész mások ezek a figyelmes és keserű öregemberek, mint mondjuk az a nevető öreg, aki az orosz képek legalsó sorának második képén borral bölcselkedik. Ez utóbbi egyfolytában a nyolcvanas évek testes vidéki pártfunkcionáriusainak vulgáris bruderkodását juttatja eszembe, még azt a jól ismert, természetellenesen elnyújtott, öblös káder-hanglejtést is hallani vélem. Nagy meglepetésemre nemrégiben egy orosz audio-cédén kapott viccgyűjteményen hallottam viszont ugyanezt a hanghordozást. Úgy látszik, szülőföldjén ez sem halt még ki egészen.