Khayyam orosz illusztrációi

Golubev imént idézett monumentális orosz Khayyam-kiadását (Омар Хайяам, Рубаи. Перевод И. А. Голубева, Москва: РИПОЛ Классик 2007, 528 oldal, 1305 rubáí) tizennyolc egész oldalas illusztráció is díszíti, V. N. Belousov munkái. Nem tudom megállni, hogy közzé ne tegyem itt őket. A szép négyszer négyes elrendezésbe csak tizenhat fér belőlük, a maradék kettőről majd külön szólok egy-egy következő posztban (itt az egyik).


Ezek a képek gyerekkorom egy szép szeletét idézik, azoknak a Gorkij könyvesboltban kapható olcsó orosz mesefüzeteknek az elbűvölő illusztrációit, amelyek az orosz nyelvet megszerettették velem. Ez a varázslatos és naiv képi világ, amely végső soron a nagy orosz szecessziós meseillusztrátor, Ivan Bilibin köpenyéből bújt elő, teljesen uralta és félreismerhetetlenül orosszá tette akkoriban nemcsak e könyvek grafikáit, hanem a Szovjetunióból érkező levelek naiv képecskékkel előnyomott borítékait, a csomagolópapírokat és az úttörőünnepségek dekorációit is. Örömmel látom, hogy szülőföldjén nem tűnt még el teljesen. És azt is, hogy ezzel a nosztalgiámmal nem vagyok egyedül. Amikor a könyvtárban – elsőként – kikértem ezt a könyvet, a mongol könyvtárosnő belelapozott és felsikoltott: „Milyen gyönyörű!” Azt hiszem, ő is hasonló meseillusztrációkon nőhetett fel a Mongol Népköztársaságban.

Ugyanakkor van ezekben a képekben valami szorongató, valami szűkös és determinált is – akárcsak a gyerekkoromban. Valami olyan vaskosan materiális és földhözragadt, annyira önelégült és fullasztó, mint ami a kor egész populáris irodalmában, újságírásában és teljes szellemiségében is volt.

Érdemes megnézni, mennyire mást emelnek ki Khayyam verseiből Szász Endre illusztrációi, amelyeket a Szabó Lőrinc-fordításokhoz készített. Az orosz illusztrátort a „carpe diem”-motívum, a borral, öleléssel, zenével való elégedettség ragadja meg Khayyamból. Érdekes, hogy az orosz fordítás, mint az imént láttuk, ugyanilyen materiális irányba tolja el a versek mondanivalóját. Ezzel szemben Szász Endre illusztrációi, akárcsak Szabó Lőrinc fordításai, Khayyam egzisztenciális kételyeit és vívódását hangsúlyozzák.

Egész mások ezek a figyelmes és keserű öregemberek, mint mondjuk az a nevető öreg, aki az orosz képek legalsó sorának második képén borral bölcselkedik. Ez utóbbi egyfolytában a nyolcvanas évek testes vidéki pártfunkcionáriusainak vulgáris bruderkodását juttatja eszembe, még azt a jól ismert, természetellenesen elnyújtott, öblös káder-hanglejtést is hallani vélem. Nagy meglepetésemre nemrégiben egy orosz audio-cédén kapott viccgyűjteményen hallottam viszont ugyanezt a hanghordozást. Úgy látszik, szülőföldjén ez sem halt még ki egészen.