Bori notesz

Ha Radnóti Miklósnak az iménti bejegyzésben említett kéziratos verseit soha nem publikálnák, nem érné nagy kár a magyar irodalmat. De van egy olyan kézirata, amely ha nem maradt volna ránk, éppen a legnagyobb, legérettebb, leginkább letisztult versei vesztek volna oda. Márpedig nem sok hiányzott hozzá, hogy megsemmisüljön. Ez a Bori notesz.

„Drága Életem, ma volt a szemle, most már végleges, öt század, köztük a mienk is Szerbiába
megy, Borba vagy Boryba, nem tudom, mi a neve, rézbányába. (…) Teljesen apatikus
vagyok, csak azt tudom, hogy szeretnék még élni veled és dolgozni.”
Radnóti levele a sződligeti gyűjtőtáborból, 1944. május 24.

A Magyarországot 1944. március 19-én megszálló német hadsereg májusban 3000 zsidó munkaszolgálatos szerbiai kiküldését követelte a magyar hadügyminisztériumtól. Radnótiék munkaszázada június elején érkezett meg a Bor környéki Lager Heidenauba. A tábor helye ismert, maradványai ma is állnak, de én csak hozzávetőlegesen tudtam megjelölni a helyét a leírások alapján: „Žagubica fölött a hegyekben”, ahogy Radnóti írja a notesz első öt versének datálásában.

A Bori notesz címlapja. A notesz lapjainak képei a Radnóti-hagyatékról készített honlapunk megfelelő oldalaira mutatnak.

A notesz egyszerű szerb iskolásfüzet. Nem tudni, hogyan került Radnótihoz, hiszen a Bor környéki táborokban szigorúan tilos volt az érintkezés a helyi lakossággal. Nyomtatott felirata szinte biztosan hazafias fantázianév: a Belgrádtól délre álló Avala tanúhegy neve, ahol 1934-től az I. világháború szerb hőseinek mauzóleuma állt, majd – különös egybeesésként a füzet sorsával – itt emeltek emlékművet a második világháború áldozatainak is.

Az Avala-hegy, innen

Sándor szerb király megkoszorúzza az Avala-hegyi hősi emlékművet, 1934

Radnóti tíz verset jegyzett be a füzetbe július 22. és október 31. között. Datálásuk valószínűleg nem a vers keletkezésének hanem bejegyzésének dátuma, hiszen a Nyolcadik eclogát egyszer bejegyezte július 22-i dátummal, majd áthúzta, és csekély változtatással ismét bejegyezte augusztus 23-án.

A Nyolcadik ecloga első, áthúzott változata

Nem tudjuk, csak ennyi verset írt-e Radnóti a táborban, vagy többet, de csak ennyit tisztázott le a noteszben. A notesz a Hetedik eclogával kezdődik, pedig Radnóti utolsó ismert eclogája az Ötödik volt 1943 novemberében. Vagy a bevonulása előtti napon, május 19-én írt Töredéket szánta hatodiknak, vagy a Hatodikat már a táborban írta, de nem került bele a noteszbe.

Az első öt vers a táborban született, a többi a Magyarország felé vonuló munkaszolgálatosok útjának más-más pontján. Az első öt versből – Hetedik és Nyolcadik ecloga, Levél a hitveshez, A la recherche, Erőltetett menet – Radnóti még elindulás előtt másolatot készített, amelyet átadott fogolytársainak, hogy juttassák haza. A másik öt, amelyek többsége már útközben keletkezett – Gyökér, Első, Második, Harmadik és a költő halálát megjósoló Negyedik razglednica – csak a noteszben maradt fenn.

A költő halála előtt négy nappal, október 31-én külön papírra – egy csukamájolaj-konzerv címkéjének hátuljára – írt Negyedik razglednica

Amikor Radnótit és huszonegy társát az őket kísérő katonák november 4-én Abdán megölték, a noteszt is vele temették. Több mint másfél éven át volt a föld alatt. Amikor 1946 júniusának végén a tömegsírt felnyitották, a bori fogolytársaknak külön kéziratlapokon is átadott öt vers szövege már sok helyen elmosódott. Az az öt vers azonban, amely csak a Bori noteszben maradt fenn, tökéletesen olvasható.


Radnóti a notesz első lapjára, mintha előre sejtette volna sorsát, ötnyelvű kérést írt a notesz majdani megtalálójához, hogy juttassa el azt az otthoniakhoz. A szöveg felülről lefelé egyre kevésbé olvasható: az angol változatot most sikerült először rekonstruálnunk.


A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában őrzött Radnóti-hagyaték tegnap ünnepélyesen megnyitott honlapján a Bori notesz külön fejezetet kapott. Közzétettük teljes facsimiléjét, minden egyes lap felnagyítható képét, a versek átírását a modern magyar kiadásból illetve Emery George angol fordításából, és ahol lehetett, a fogolytársak által hazahozott kézirat-változatok képét is. A notesz A la recherche, „Az elmúlt idő nyomában” című versének – talán Radnóti legszebb versének, életére való utolsó visszatekintésének – kézirata pedig ott áll nemcsak a Bori notesz, hanem a honlap minden oldalának hátterében.


A la recherche

Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?

Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld
jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.

Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, -
s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.

S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?
szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek,
és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
léptü leányok a háboru hallgatag évei közben.

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?
hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását,
művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. -
Ülnek az asztalnál, megbujnak a nők mosolyában
és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.

3 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

KÜLÖNLEGES AJÁNDÉK,KÖSZÖNÖM!

G.d.Magister írta...

Hát egyrészt nagyon nagy gratula, majd írok hosszabban is, ha lesz időm.

Most egy gyors kritika, mert az ember ilyen gyarló, mármint én, hogy csak ezt veszem észre:

hexametert (A la recherche) ne középre rendezz, mert hogy néz az ki. A hexameter-sorok eleje egy vonalban van, némi behúzással.

Radnóti hexameterei persze gyönyörűek, de az bosszant egy kicsit, hogy az esetek többségében nem tartja be az első cezúrát (sem), a 3. versláb felénél. Pedig az hiányzik az emberfiának. Igaz, az már túl nagy kötöttség lenne egy magyarul verselő költőnek.

Studiolum írta...

Értem én a klasszika-filológus analitikus szempontjait, csak felülkerekednek rajtuk bennem a művészettörténész vizuális szempontjai…

De hogy olyan argumentumot találjak, amely mindkettőnek eleget tesz, tekintsd úgy a verset, mint reneszánsz emblema-subscriptiót. Ott gyakran a hexametereket is középre rendezték az embléma tengelyére a monumentális vizuális hatás végett. Ha így fogod fel, az még tartalmilag is gazdagítja itt a Radnóti-verset.

Radnóti időmérték-kezelését én is figyeltem már, nagyon érdekes. Minthogy kereskedelmi iskolába járt, nem tanult latinul, csak az egyetemi felvételihez szükséges különbözeti vizsgára készült fel belőle sebtében. Nem is tudott jól soha – ezt monográfusa, Ferencz Győző is állítja –, és a latin verstant sem ismerte jól. Amit viszont francia szakos lévén jól ismert, az a francia verstan volt. Ezért aztán különös élvezettel lehet megfigyelni, hogyan alakítja a latin cezúrákat francia enjambmenttá…