Luna Park


„Alattuk terült el a fénylő, nyüzsgő, zsivajgó Angol Park. Egyszerre szállt fel a muzsika, a zaj és a kiabálás, minden egyszerre bombázta a fülüket. A sok-sok fény felett, mozgékonyan vagy mozdulatlanul, magas oszlopon függő repülőgépek keringtek csendesen egy, már homályos részben, amely így költőibbnek tetszett.”
Raymond Queneau: Angol Park, 1942


„1909. május 29-én a Porte Maillot-ig terjedő hatalmas vásár megnyitása sok ezer nézőt vonzott. A kíváncsiak első alkalommal próbálhatták ki az amerikai csodákat, a függőleges Niagara-vízesést vagy a Grand Canyon panorámavasutat, jóval Gainsbourg és Elsa Triolet előtt.”

Mikaël Hirsch: Omicron, 2007


A párizsi Luna Parkot százegy éve nyitották meg a nagyközönség számára. Ezek a képek száz éve, 1910-ben készültek. Két éve publikálták őket először egy orosz blogon, s akkor félretettem őket a százéves évfordulóra. Mire azonban az évforduló eljött, addigra a blog megszűnt. Így hát most újra közzéteszem a teljes sorozatot.


A Luna Park divatja Amerikából indult: az elsőt 1903-ban nyitották meg a Coney Islanden. Nagy attrakciója az „Utazás a Holdba” fantázianevű „űrhajó” volt, amelyről az egész vidámpark a nevét kapta. Az Ingersoll-cég 1905-től az egész világra kiterjedő Luna Park-hálózatot hozott létre, amelyeket Európában származási helyük után sok helyen „angolparknak” neveztek. De az eredeti Luna Park elnevezés is megmaradt, s több nyelven közszóvá válva „vidámparkot” jelent.


A párizsi Luna Park a Maillot-kapunál terült el. Legfőbb látványosságai közé tartozott a Niagara-vízesés, az úgynevezett orosz (vagy amerikai) hegyek, az ördögkerék, az elvarázsolt kastély. Mindezeket hűségesen másolták az 1911-es roubaix-i világkiállításon is, amelynek fotódokumentációja ránk maradt. 1914-től táncterem is nyílt itt a brazil Duque vezetésével. A fogorvos Duque gyógyszerügynökként érkezett Párizsba, ahol felfedezte, hogy az egzotikus táncok sokkal kapósabbak. Így kezdte tanítani az „igazi brazil tangót”, a „maxixe”-et, amely a háború előtti Párizs nagy táncává vált.



„Nem részletezem, mennyi a forgalom, de van olyan nap, amikor százezer belépti jegyet adunk el. Húsz attrakció vonzza egyre-másra a látogatókat, s a lutrikról, a kézügyességi játékokról meg a céllövöldékről, amelyek javarészt ott, az Alpesi Hullámvasút és a Táncpalota között sorakoznak, nem is beszélek, látja, ott, a Chaillot-i sugárút meg a Csepp utca kereszteződése mellett. De a főbejárat itt van mielőttünk, a Külső körút meg a Chaillot-i sugárút sarkán.”

Raymond Queneau: Angol Park, 1942


A háború és főként a világválság hatására a Luna Park forgalma jelentősen megcsappant. 1931-ben utolsó nagy szenzációként száz élő pingvint vonultattak fel, valamint – az európai vidámparkok történetében első ízben – egészben bebalzsamozott bálnát. A látványosság a Luna Parkot már nem mentette meg, de az európai irodalomban mítoszt teremtett, amely Eduardo Mendoza La ballenájától Krasznahorkai László Melankóliájáig makacsul újra meg újra testet ölt.


A park azonban, miután harminc éven át Párizs elmaradhatatlan színfoltja volt, 1937-ben bezárt. Tíz éven át üresen állt, önmaga kísérteteként, s így ihletett olyan nosztalgikus műveket, mint Raymond Queneau Angol Parkja (eredeti címe a régi gyerekdalra utaló Pierrot mon ami), vagy Maigret első háború utáni regénye, a környéken játszódó és a Luna Park alkalmazottait is szerepeltető Maigret az esküdtszéken. Végül 1948-ban lebontották. Helyén ma a Palais des Congrès áll.


Kis körhinta:




Léggömbárusok:




Óriáskerék és léghajó:



Amerikai torony:



Orosz hattyúcsónakok:


Gyermekvasút:


Célbadobó:


Kislány a célbadobáson nyert perselymalaccal:


Papírforgóárus:


Papírvirágárus:


Bábszínház:


Utcai mérleg:


Mozgófényképszínházreklám:


Előadások a szabadtéri színpadon:






A Luna Park dolgozói ebédet főznek:


Luna-Park est ma réserve de gaieté
A tous les stands je suis salué
Des patrons et des habitués
Garçons et filles
C' est ma famille
Partout ailleurs je n' suis rien
A Luna Park je suis quelqu' un
Vive Luna Park et vive la joie.
A Luna Parkban van az én boldogságom
ahol minden standnál köszönnek nekem
a személyzet és a népek
a fiúk és a lányok
ez az én családom
bárhol máshol senki sem vagyok
csak a Luna Parkban vagyok valaki:
éljen a Luna Park és éljen az öröm.



7 megjegyzés:

viator írta...

Nem könnyű szabadulni a képekből áradó "boldog békeidők"-hangulattól, bámulatos. (Az "utazás a Holdba" és az "űrhajó" pedig már nincs is annyira messze.)

Studiolum írta...

…bár azért annál messzebb van, mint ahogy a századforduló optimizmusában és a Verne-regények bűvöletében képzelték…

rás írta...

Gyönyörű.

anna írta...

tényleg. de mennyi megszeppent kisgyerek...kivéve a kis ólábú lufist. nekem a bábszínházas tetszett a lgjobban, a sok kis kalap.

Studiolum írta...

Tényleg gyönyörű. Palackposta egy szebb, és talán jobb világból. Milyen gondosan ki van dolgozva minden. Micsoda fantasztikusan megcsinált cipők.

Azt hiszem, a gyerekek megszeppenésébe a fotózás is belejátszhatott. Nem túl gyakran futhattak össze a fekete lepedős-harmonikakamerás emberrel.

De ettől függetlenül a gyerekek és felnőttek arcán is jobban tükröződik egyfajta komolyság. Talán a korai felnövés komolysága. Talán a kevesebb lehetőséget tartogató, s ezért egyértelműbb élet komolysága. Nem tudom. De biztos belejátszik az is – ahogy a régi perzsa fotókon is – hogy a fotózás kezdetein még nemigen alakult ki és terjedt el a vidám pózolás, a “csíz”.

Hedvig írta...

Csak lassan esett le, hogy a Budapesti Vidámpark elődje is egy Luna Park ( ugye Angolpark) volt.

A harmincas évekre tényleg sokminden megváltozott. Egészen más képek ezek, az arcok is mások, nem csak a ruhák, Franciaországban, és Magyarországon is:
http://www.filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=600
http://www.filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=2049

Studiolum írta...

A bejegyzésről szép áttekintés jelent meg a Beck’s Gold Urban Experiences’ blogon. A képek és hangulatuk érzékeny recepciója mellett az olvasók figyelmét Eugène Atget francia fotográfusra is felhívja, aki többé-kevésbé ebben az időben készítette hasonló hangulatot megörökítő párizsi fotóit. Vielen Dank, Nilz!