Nyelvbotlás


Szlovákiában, a személyek, javak és eszmék szabad áramlását hirdető Európai Unió tagállamában a kormány a parlament elé terjesztette, a parlament pedig megszavazta azt a törvényt, hogy a hivatalos érintkezésben, valamint az egészségügyi és szociális intézményekben a kiszolgáló személyzet csak ott beszélhet magyarul – a lakosság 20%-át kitevő etnikai kisebbség anyanyelvén – a magyar ügyfelekkel, ahol a település lakosságának legalább 20%-a magyar. Így tehát egy magyar orvosnak vagy ápolónőnek sok helyen akkor is szlovákul kell beszélnie mondjuk egy idős helyi beteggel vagy az öregek otthonának lakójával, ha az a magyaron kívül nem is igen tud mást – csak azért, mert odakünn a városban egy bizonyos számúnál több szlovák él, akiket a kettejük ügye egyébként teljesen hidegen hagy. Ezenkívül a nyilvánosság előtt – tehát például magyar nyelvű napilapokban is – kizárólag szlovákul szabad használni a földrajzi elnevezéseket, amelyek mindegyikének ezer éve használatos a becsületes magyar neve. (A bratislavai országgyűlés, a levočai fehér asszony, Mátyás király Gemerben.) Minden emlékmű feliratát szlovákra is le kell fordítani. A törvény rendelkezéseinek megszegését, illetve a szlovák nyelv helytelen használatát 5000 – ötezer – euró bírsággal sújtják.

Azt nem tudtam kihámozni a törvényből, hogy csak a magyar nyelv használatát korlátozza-e. Amennyiben igen, úgy ez az EU-ban példátlan nyelvi diszkrimináció (mintha pl. Madridban minden nyelven szabad volna hivatalosan beszélni, már ha ügyintéző és ügyfél jól megérti egymást rajta, csak katalánul nem). Amennyiben nem, úgy az a helyzet áll elő, hogy Szlovákiában a postáskisasszony és a vasúti pénztáros is ötezer euróra büntethető, ha angol nyelven felvilágosítást ad a nyugat-európai turistának.

Valami látszat-tiltakozás észlelhető ugyan magyar oldalról, de ez mindegy is. Akár marad a törvény, akár felülbírálja az Európai Unió – például az Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája alapján, amelyet 2001-ben a szlovák parlament is elfogadott, s amelynek értelmében a hatóságoknak bátorítaniuk kell a kisebbségi nyelvek használatát –, a szlovák kormány mindenképpen elérte vele a célját: a szlovák nacionalista szavazók maga mellé állítását a közelgő választásokra.


Ha az ember Ipolyságnál lépi át a határt, a Korpona-Zólyom-Besztercebánya főútról harminc kilométer múlva, Hontnémetinél kell balra fordulnia Selmecbánya felé.

Az út a Selmec patak vadregényes völgyében kanyarog, áthalad Berencsfalun és Szentantalon, amelynek barokk Koháry-kastélyában a száműzött bolgár cár (a portugál király unokája, Koháry Antónia ükunokája) élt 1918-ig, majd húsz kilométer múlva megérkezik a mély völgykatlanban, egykori ezüst- és aranybányák fölött és azok gazdagságából épült Selmecbánya lenyűgöző középkori városába.

A gyönyörű út magas hegyek között halad, szorosan a patakot követve, itt-ott egy-egy feszülettel vagy kővel szegélyezve. Emlékszem, amikor tizenéves koromban először jártam erre biciklivel, Berencsfalu után ért az este, a patak túlpartján kerestünk szállást a sötétben. Kövek között vertük fel a sátrat. Reggel fedeztük fel, hogy zsidó sírkövek között aludtunk. Azóta is szeretném újra megtalálni azt a helyet.


Berencsfaluban és Szentantalon megsokasodnak az útszéli emlékek: Nepomuki János, Flórián, Mária, Rókus, Szentháromság, legtöbbjük a Koháry család buzgalmából. A Koháryak voltak 1629 óta a környék birtokosai és védelmezői a törökkel szemben. A család legjelesebb tagja, Koháry István (1649-1731) még Thököly börtönét is megjárta, mert nem volt hajlandó Fülek várát átadni a töröknek. Három évi rabsága alatt vált költővé.


Az első szobor, amellyel Berencsfalura érve találkozunk, azt a Szent István hivatalos legendájából ismert jelenetet ábrázolja, amikor az utód nélkül maradt király felajánlja koronáját és országát a magyar címer fölött trónoló, a török félholdat eltipró Szent Szűznek. A 12. század óta ábrázolt jelenet különösen a 17. századtól fogva vált népszerűvé, számos oltárkép és irodalmi alkotás témájává. Köztéri szoborban azonban abszolút unikum. (Igaz, Szabó Barnabás szép Felvidék fotóalbumában Szepesváralján is látunk egy nagyon hasonlót, de az valójában ugyanez a szobor, csak rossz helyre tették a képet.) P. Szabó Ernő szerint a berencsfalui is egy oltárszobor másolata, a szomszédos Szentantal Koháry-kápolnájáé. A szlovák világban csak annyit változtattak rajta, hogy – mint ibanez éles szemmel kifigyelte – a címer hármashalmának magyar zöldjét szlovák kékre festették át.


Az emlékmű felirata: „Az Istenszülő Szűz és Szent István, Magyarország első királya tiszteletére, 1821”. A klasszikus latinhoz szokott olvasók számára talán szokatlan Deipara a görög Θεοτόκος, „Isten-szülő” tükörfordítása, amely nem pusztán epitheton ornans, hanem Mária „hivatalos címe” a 431-es efezusi zsinat óta a nesztoriánus állásponttal szemben, amely szerint Mária csupán Krisztus emberi természetének anyja volt. István Divus, „isteni” jelzője pedig a reneszánsz és barokk humanista latinságban vált közkedveltté a Sanctus szinonímájaként.

Az emlékmű talapzatára, mintha már a nyelvtörvényre készülnének, a felirat szlovák nyelvű fordítását is felerősítették. Ez azonban nemcsak anyagának és kidolgozásának színvonalában tér el markánsan az eredetitől, hanem szövegében is.


A szlovák szöveg ugyanis így hangzik: „Az Istenszülő Szűz dicsőségére, tiszteletből. István első magyar király, 1821.” A rövid szövegben négy fordítási hibát is sikerült ejteni, ami azért nem csekélység.

Az első az, hogy „tisztelet” (honos) szót két szinonímával is lefordította (česť, úcta), noha erre szintaktikailag semmi szükség nem volt: jól látszik, hogy a „tiszteletből” úgy van odacsapva a mondat végére. Ennek oka valószínűleg az, hogy a latinban a „tiszteletére” mindig többes számban áll (honoribus), s a fordító ezt nem tudván a szlovák megfelelő megkettőzésével igyekezett visszaadni a többes számot.

A második az, hogy míg a két latin genitivus egyértelművé teszi, hogy a szobrot a Szűz és Szent István tiszteletére állították, a szlovák szerint már csak a Szűz dicsőségére emelték, mégpedig maga az – alanyesetbe áthelyezett – Szent István király (997-1038) – 1821-ben!

A harmadik az, hogy István neve elől elmarad a „szent”. Vagy mert a fordító nem értette a humanista divus-t, vagy mert nem tartotta érdemesnek a jelzőre István magyar királyt.

A negyedik az, hogy a latin szerint István „Magyarország királya”, míg a szlovák szerint „magyar király”. Ez a különbség szlovákul jóval nagyobb, mint magyarul. Az 1918 előtti Hungaria soknemzetiségű állam volt, amelynek különféle etnikumai – például külföldi egyetemeken – a 19. századi nacionalizmus előtt egyaránt hungarus-nak nevezték magukat, legföljebb megadva még anyanyelvüket: sclavus. A cseh és szlovák nyelvben erre a történelmi országra és identitásra külön szó van: Uhorsko és uhorský, és csupán az 1918 utáni Magyarországot, illetve a magyar anyanyelvűeket nevezik Maďarsko-nak és maďarský-nak. István maďarský kráľ-ként való megnevezése a helyes uhorský kráľ helyett (ahogyan egyébként minden szlovák történelmi szövegben, pl. itt szerepel) éppolyan anakronizmus, mint az, hogy ő állíttatta volna a szobrot – 1821-ben.

A fordítási hibák tendenciája világos. Ahogy a szlovák nacionalista párt vezetője, Ján Slota „lovasbohócnak” aposztrofálta Szent Istvánt, akit a szlovákok is első szent királyukként tisztelnek, mint azt sok száz szlovák oltárkép és imakönyv tanúsítja, úgy szeretné a fordító is valamiképpen kiebrudalni őt a kilencszáz éves közös szlovák-magyar történelemből. Ne legyen uhorský, csak maďarský, ne legyen szent, és főként ne álljon az ő tiszteletére semmiféle szobor szlovák földön.

A szlovák fordításban ráadásul még két helyesírási hiba is van. Az egyik a kisbetűvel írt bohorodičke panne, a másik pedig a „z úcty” helyett írt „z úcti”, amely az iskolázatlanok jellegzetes hibája, és amelyet utólag karcolgatva javítottak ki. Mindezzel együtt a latin felirat pontos szlovák fordítása így hangozna:

Na česť Bohorodičke Panne a prvého uhorského kráľa svätého Štefana, 1821.

Ezek után már csak egy kérdés marad. Tekintve, hogy a latin egyaránt hivatalos nyelve volt az ókori Rómának és a királyi Magyarországnak (Uhorsko), vajon a tábla készíttetőjének aranyforintban vagy sestertiusban kell-e leperkálnia a helytelen nyelvhasználatért járó ötezres büntetést?


19 megjegyzés:

Syr Wullam írta...

A megfelelő büntetés nyilván az lenne, ha a szlovák felirat "fordítója" szászor felírná a "Na česť Bohorodičke Panne a prvého uhorského kráľa svätého Štefana, 1821" mondatot, mondjuk a Slota-párt valamelyik irodájának a falára.

Vö. http://www.youtube.com/watch?v=IIAdHEwiAy8

Studiolum írta...

Igen, épp ez a gyönyörű klasszikus videó jutott eszembe nekem is írás közben…

A többi helyi útszéli szobor feliratát még nem vizsgáltam meg közelről, de most már kíváncsi vagyok rájuk. Valószínűtlennek tartom, hogy ez a helyi erő leragadt volna a Mária-szobor latin feliratánál. Ha elég szorgalmas volt, jó időre kenyeret ad a laudatoroknak.

ÉvaZsuzsanna írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Farkas írta...

A legutóbbi selmecbányai kirándulásotok rávett, hogy újra elmenjünk, és kipróbáljuk a remek Dívna Panna kávézót. Nagyon megérte.
A poszthoz távolról: az azerbajdzsáni örmény temetők mintájára ide illik a selmecbányai, 90%-ban ledöntött (2001-es sztori: http://www.sme.sk/c/36347/zidovsky-cintorin-v-banskej-stiavnici-chatra.html) zsidó temető sorsa, de az esetre sikerült posztmodern koronát tenni az Ytong-téglával elfalazott bejárattal:
http://www.flickr.com/photos/36843206@N06/3788901524/in/set-72157621818396469/
Ennek ellenére persze gond nélkül be lehet mászni.

Studiolum írta...

Zseniális megoldás, lehet, inkább le kellett volna szerelni a kaput, mint Karinthynál, ahol nincs kapu, ott nem lehet bemenni. Illik is ide a történet, a berencsfalui eltűnt zsidó temetőhöz. Legközelebb megnézem én is, ha csakugyan el nem viszik addig a kaput. Most úgyis néhány temetős poszt következik egymás után.

A Divná Pani szomszédságában, ugyancsak az egykori jezsuita/piarista tömbben most új, hasonlóan archaizáló helyiséget készülnek kialakítani. Fotókat csináltam, hamarosan rakok fel.

Studiolum írta...

Itt már arról adnak hírt 2008-ban, hogy a város diáksága komolynak kinéző projekt keretében állítja helyre a zsidó temetőt: http://www.sme.sk/c/4218035/v-banskej-stiavnici-obnovuju-zidovsky-cintorin.html

π írta...

ni csak, mit találtam :) ...

Studiolum írta...

Quod erat demonstrandum. Bár ez inkább ehhez illett volna…

Tamas Deak írta...

http://index.hu/kulfold/2013/05/01/a_szlovak_allamfo_sem_tud_helyesen_irni/

Tamas Deak írta...

hirtelenjében nem találtam megfelelőbb bejegyzést, és noha az index ajánlotta ezt a filmet, a közelgő évforduló ürügyén érdemes megnézni.

Tamas DEAK írta...

http://ujszo.com/online/kozelet/2016/02/17/a-magyar-nyelvre-ugranak

Tamas DEAK írta...

(minden rendben)

Tizenhárom-tizennégy éves koromban a VSZ Kassa csapatában futballoztam. Az öltözőben a magyar szitokszó volt, durva sértés. Ha valakit meg akartak alázni, azt mondták rá: „te magyar”. Senkinek sem árultam el, hogy én is az volnék. Nem is nagyon beszélgettem senkivel. Ma is előttem van a jelenet:

– Tudod, miért nem te vagy a csapatkapitány? – az alkoholista edző egészen az arcomba hajol, ahogy ezt kérdezi. – Azért, mert néma gyerek vagy, bazmeg, azért!
hirdetés

A többiek nevetnek: na mi van, Jozko, megkukultál? Velük nevet az edző is, fejét csóválja. Az edzés után nem várom meg a villamost a többiekkel, inkább futva indulok haza, vállamon a sportzsák, nem is futás, hanem valami kétségbeesett rohanás, el, elfelé, ki ebből a világból, lihegve érek haza, anyám kiszól a konyhából, „minden rendben, fiam?”, én meg csak bólintok némán, hogy persze, minden rendben.

Tamas DEAK írta...

Úgy látszik, ma nagy tavaszi zsongás van a pozsonyi kontusovkamérésekben:
http://ujszo.com/online/kozelet/2016/03/10/hidas-kepviselo-magyar-blogja-miatt-ekezi-a-hid-ifi-elnoket

LvT írta...

Szerintem ez a cikk túl van konspirálva. A bohorodičke panne kifejezésben lévő -e birtokos esetragból látszik, hogy a szlovák szöveg nyelvjárásban íródott; ezért sem találta el a szerző, hogy az irodalmias z úcty-ban kemény y-t vagy lágy i-t kell írni. Ugyanígy egy literátus táblaírónál talán jelentősége lenne az uhorský v. maďarský szóhasználatnak*, de ezen az iskolázottsági szinten a kettő közt nincs szembenállás. Koncepciózus szöveg esetén nyilvánvalóan nem jelenne meg a szlovák irodalmi nyelvtől egyébként idegen szórend, amikor is a kráľ értelmező követi az értelmezett Štefan tulajdonnevet. — Én magam azt is kétlem, hogy ez szöveghű fordítási kísérlet lenne: egyszerűen a falusiak maguknak értelmezték a szoboralakokat. Ilyen suta megoldásokat vélhetően Magyarországon is lehetne találni.

* A község avatottabb szerzőtől származó http://www.prencov.sk/?page_id=216 oldalán az uhorský jelzőt használják.

Tamas DEAK írta...

"Bud verný vlastí, o Uhor, bud neohrožene,
V nej ty máš kolísku, aj hrob v jej budeš mat lone.
Mimo nej miesta ty nemaš, bár jako si tušiš;
Ci ti usod praje, či nie : tu žít, umriet musíš."

Vörösmarty: Szózat. Fordította Mácsay M., Glósz Miksa Gyakorlati tót nyelvtan c. kötetében, 1887.

Studiolum írta...

LvT: Akár literátus, akár kevésbé művelt szerzőtől van a felirat, az eredetitől való eltérések nagyon tendenciózusan egy irányba mutatnak, ugyanannak a szellemiségnek az irányába, amellyel szlovák vidéki paplakokban is találkozik az ember, ha műemlékeket kutat, és szlovák nyelvtudása miatt az egyházi emberek kissé jobban megnyílnak előtte. Én sem „koncepciónak” és „konspirálásnak” tekintem ezt, hanem egyszerűen politikai közhangulatnak.

A „falusiak maguk értelmezték a szoboralakokat” olyanfajta jámbor romantikus gondolat, mint amikor a népdalokat még egy egész közösség ajkáról felfakadó kollektív alkotásnak gondolták. Ez a felirat nyilvánvalóan egyetlen, magát latinul tudónak gondoló, s a megfelelő táblaállítási, véleményformáló stb. jogosítványokkal rendelkező személy szó szerinti fordítási próbálkozása. Éppen az eredeti szó szerinti követéséből fakad a fordítás mondatszerkezeti sutasága is.

LvT írta...

Az a véleményem, hogy ezt csak azért írod így, mert Magyarországon nem gyűjtesz ilyen megnyilatkozásokat, vagy nem tűnik fel. Apám magyarországi magyar katolikus faluban nőtt fel, és etnikai él nélkül tele volt a nyáj hasonlóan torzított nézetekkel, amelyek abból is eredtek, hogy a pap bár az anyanyelvükön prédikált, de mégis más fogalmi rendszerben. A falunak neves egyházi emlékei vannak, de a saját nagyanyámat nem tudtam meggyőzni arról, hogy téved ezekkel kapcsolatban. Ő azt hitte és állította, a pap által elmondottakat tudja, de a pap nyilvánvalóan nem mondhatott ilyen kirívóan valótlanokat. A nagyanyám ezeket falvédőkbe szőtte, ha bádogos lett volna, bizvást olyan táblákat gyárt, mint amely ennek a cikknek az apropója.

LvT írta...

Akkor már Jakub Grajchman fordítását kellett volna betenni, az jobb (mind nyelvileg, mind műfordításként), mint Michal Mácsayé. De azért ennek olyan hatása van, mint magyar nyelvkönyvben azzal találkozni, hogy
„Tartsa Isten, óvja Isten
Királyunk s a közhazát!
Erőt lelve a szent hitben
Ossza bölcs parancsszavát!
Hadd védnünk ős koronáját
Bárhonnét fenyítse vész!
Magyar honnal Habsburg trónját
Egyesíté égi kéz.”

Tamas DEAK írta...

No, azért Kápolnánál abba az égi kézbe besegített egy kicsit a Szlovák Nemzeti Hadsereg, de szerencsére akkor még cseh-pánszlávtól nem fertőzött honfitársaink jórésze máshogy viselkedett.