A dekoltált szőkék csábítóbbak


Julia posztja.
Közlemény
a poszt alján!

A nap, amelyen megállt a Föld (The Day the Earth Stood Still) 1951-es eredeti változata a scifi klasszikus darabja. Nemrég néztük meg férjem ajánlására, aki önsegélyező moziklubunk scifispecialistája. Benne van minden, aminek az ötvenes években egy ilyen filmben lennie kellett: rettegés az űrlényektől, speciális effektek, amelyeken ma már csak nevetünk, pacifista üzenet és magas erkölcsi mércéjű szereplők. Épp az utóbbival kapcsolatban bukkantunk olyan ellentmondásra, amelyet nem hagyhatunk szó nélkül.

A női főszereplő gyermekét egyedül nevelő fiatal hadiözvegy. Titkárnőként dolgozik, s egy igen kimért és kissé hiszékeny barátja van, akivel természetesen komoly és erkölcsös kapcsolatot ápol. Íme néhány kép a fiatal anyáról, aki ilyenfajta ruhát visel végig az egész filmben.


Esküszöm, hogy végig egyetlen centivel többet sem láttat magából, mint ezeken a képeken. Legföljebb talán a lábából, szoknya alatt térdtől lefelé az utolsó jelenetben, ahol – ugyanilyen ruhában – szembeszáll a robottal.


Ezért aztán nagy meglepetéssel konstatáljuk, milyen plakátokkal reklámozták a filmet annak idején világszerte. Ez a kép gyökeresen eltér attól, amit a filmen látunk.


A robot olyan, mint a filmben, talán csak a méretét túlozta el a grafikus. De a nő teljesen átváltozott. Semmi nem maradt a fiatal, özvegy, erkölcsös (még ha mi női nézők tettünk is megjegyzéseket – irigységből – amikor éjszakára magára hagyta a kis Bobbyt, hogy kiruccanjon a barátjával), anya, titkárnő, és, last but not least, barna főszereplő eredeti vonásaiból…


Lehetséges hogy a dekoltált és bajba került szőkék drámaibbak és vonzóbbak, nagyobb hatást gyakorolnak és jobban megtöltik a nézőteret, mint az állig begombolt barnák…


A kérdés csak az, hogy a reklámiroda, nyilván tudva ezt, miért nem intézkedett korábban, hogy egy dekoltált szőke kerüljön a cselekménybe. Vagy ha már barna, legalább dekoltált, mint az alábbi, csak félig hazug plakáton.


Feltehetőleg az 50-es évek elején a marketingnek még nem volt akkora szuperhatalma, mint ma, hogy közvetlenül is befolyásolja a film készítésének fázisait. De már akkor sem riadtak vissza a szemérmetlen hazugságtól, olyan képpel reklámozva a filmet, amelyet a horogra akadt néző nem láthatott viszont a filmben…


Szőke ide és barna oda, a film legvonzóbb jelensége akkor és azóta is kétségtelenül a fémtestű… Gork? Gorp? Hogy hívták a robotot? És ki emlékszik még a parancsra, amellyel meg lehetett állítani, hogy el ne pusztítsa a Földet? Emlékezzünk rá, minden eshetőségre készen, még ha nem is vagyunk dekoltált szőkék…


Szolgálati közlemény: Tibor barátom figyelmeztetett, hogy érdemes lenne valahogyan már a cikk elején jelölni, ha nem én írtam, hanem külföldi szerzőtársunk – mint most Julia – a Wang folyó spanyol/angol nyelvű változatában (és én csak fordítottam a másik két nyelvre). Én eddig azt gondoltam, elég, ha erről a poszt aláírása tanúskodik (meg persze a stílusa is, óhatatlanul), de jó lenne tudni, mit gondolnak olvasóink. Minden javaslatot előre is köszönök: Tamás, aka Studiolum.

7 megjegyzés:

anna (barna...voltam) írta...

tibornak igaza van. a könyveknek se a végén van a szerző.

Studiolum írta...

Hm. Nyomós érv (még ha barnáé is). Tűnődöm, hogy lehetne „vendégszerzőknél” feltüntetni, úgy, hogy közben a legtöbb posztnál (amit mégiscsak én írok) ne kelljen fölöslegesen a szerzőnévvel megbontani cím és szöveg folyamatosságát.

. írta...

Újságcikkeknél viszont sok esetben a végén található a szerző.

Ez az oldalt való jelzés -szerintem-
tökéletesen áthidalja a (gerendává növesztett szalmaszál) problémáját. Tibort feltehetőleg a kissé frivol cím "ijeszthette" meg...:)

Én nagyon megszerettem Júlia posztjait, ez is remek írás! :)

Komaváry írta...

Egyszerű: érdemes feliratkozni a Wang folyó RSS-ére.

Pl. a Google reader a cím alatt hozza a szerzőt, így egyértelmű, kinek az írását olvassuk.

És még véletlenül sem maradunk le egy olyan érdekes bejegyzésről, mint ez itt :).

Studiolum írta...

Nem olyan ijedős Tibor… szerintem inkább a semmiből felbukkant „férjem” olvastán veszítette el egy pillanatra a koordinátákat.

Julia tényleg jókat ír, és még fog is! már előkészületben van egy a jellegzetes századeleji argentin hirdetőtábla-cikornyákról (lásd itt, a „Mano a mano dal” alatt), meg kapacitálom egy másikra az argentin-brazil határ mentén a barokk korban eltűnt jezsuita „kilenc faluról”…

@Komaváry: így van, a Google Reader sok mindent megold, én is javaslom, bár a javascriptek miatt (pl. zene, röpülő ablakos megjegyzések) úgyis a legtöbbször át kell jönni ide.

Julia nevében is köszönöm az elismeréseket (tolmácsoltam is neki), remélem, ő maga is megteszi, csak hétfőn induló új kurzusára készül éjjel-nappal és főleg nagyon idegesen. Drukkoljanak neki.

Julia írta...

Thank you, "." & Komaváry. I'm really glad you've enjoyed this post. It's fantastic that we can be connected in spite of the distance that lies between us (of space as well as of language), thanks to Tamás' generosity.

gólhaj írta...

érdekes megfigyelés, jó post, jó film.
emlékszem, másodjára már csak állva tudtam megnézni.