Eltemetett könyvtárak

Nemrégen tettük közzé a Studiolum és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának együttműködésében a Selyemút nagy felfedezőjének, Stein Aurélnak fotóit, aki a Taklamakán sivatag homokjában évszázadok óta eltemetett könyvtárakat tárt fel, ismeretlen nyelvekkel és kultúrákkal ajándékozva meg a világot. Akkoriban még nem sejtettem, hogy hamarosan nekem is megadatik egy hasonló felfedezés.

Csömör a Gödöllői-dombság lábánál fekszik, nagy, egybefüggő zöldterületek szomszédságában. A kertünk szélén kezdődő erdőben elindulva jószerével Egerig el lehet gyalogolni anélkül, hogy muszáj volna lakott területet érintenie az embernek.

Csömör, Kistarcsa felé vezető földút, 2007 december, nagy havazás után
A nagy szabad térségek azonban nemcsak a kirándulókat vonzzák, hanem az illegális szemétlerakókat is. Ez az ősi mesterség nagy hagyományokra tekint vissza a faluban. Körben a falu határában az erdőkben, ligeteken és szántók szélén sűrűn lerakott kupacok, foszladozó nejlonzacskókból kibuggyanó háztartási hulladékok, korhadó ruhák, mohalepte papírpelenkák, foszlott autókárpitok rajzolják ki a helyi őstermelők logisztikai hatósugarát. Akárcsak Indiában, ahol laktam, azzal a különbséggel, hogy ott a patkányok és kobrák vállvetve pusztították éjjel, amit a lakosság nappal kivetett magából. Nálunk sajnos ezek az előbbi hasznos állatok vagy nem élnek, vagy nem olyan hatékonyak, mint a kártékony utóbbiak.

Sokszor gondoltam már rá, hogy nyitok egy csömöri szemétinfószájtot a Google Mapból lementett térképpel, rajta a hot spotok jelölésével, amelyekhez floating posztokban részletes írásos és fotódokumentációt is mellékelek. Tudom, hogy sok időt igényelne, de még nem mondtam le róla. Addig is azonban magam ellen dolgozom.

Reggelenként ugyanis az erdő két fő művelési ágazatát összekapcsolva kirándulok egyet a három kutyával, mialatt egy-egy százliteres zsákot megtöltök szeméttel, és lerakom a saját tárolónkba. Ez zsákonként kétszázötven forintot jelent – ennyibe kerül a CSÖMÖR feliratú speciális kék zsák, amiben már az elszállítás díja is benne van –, dehát ennyit bármelyik arborétumban kifizetnék belépődíjként, s ott messze nem láthatnék ennyiféle speciest. A zsák hazacipelése jót tesz a számítógép előtt megmacskásodott tagjaimnak, a tisztuló hot spotok látványa pedig esztétikai érzékemnek.

Ma, épp bolondok napján pedig egy nem várt jutalomban is részem volt. Akárcsak Stein Aurél, aki az elhagyott városok szemétlerakóinak mélyére ásva tette meg szenzációs felfedezéseit, én is körülbelül húsz zsáknyi mélységig jutottam el egy második világháborús bombatölcsérben, amikor felbukkantak előttem egy eltemetett könyvtár első darabjai. Könyvtáron persze ilyen régi kultúrák esetében nem könyveket kell érteni, lehetnek azok például agyagtáblák is: jelen esetben magnókazettákról volt szó. Egészen pontosan endékás gyártmányú Orwo és Polimer kazettákról. Nem tudom, van-e még olvasóim között, akinek ez mond valamit.

Kr. u. 20. századi csömöri sanzon-kazetta endékás (NDK) nyomtatott borítója, ásatási lelet
A leleteket nagynevű elődömhöz hasonlóan én is műanyag zsákokban helyeztem biztonságba, hogy további feldolgozásra átadjam majd a szakembereknek, akik keddenként ürítik a tárolót. Ám előtte kiemeltem belőlük a katalóguscédulákat. Mert a tudomány hallatlan szerencséjére elődeink katalóguscédulákat is elhelyeztek bennük. Ezekből a cédulákból rekonstruálhatóvá válik egy rég letűnt civilizáció tudásanyaga, a körötte élő kultúrákkal folytatott információcseréje, és – ha töredékesen is – nyelve és írása.

Kr. u. 20. századi csömöri sanzon-kazetta címleíró katalóguscédulája, ásatási lelet
A cédulákat betűzgetve az a megkönnyebbült érzés fog el, hogy olyan öreg még nem lehetek. Hiszen hírből sem ismerem a Perácsálé-t vagy a Sinbáré-t Tony Espositó-tól, sem a Csovimadár-t Julió Iglesiás-tól, nem tudom, hogy ki írhatta a Jeször bébi-t vagy A tánc, a csesz-t, és hogyan szólhatott a Bucsú Jamajikától vagy a Van egy tehén Rakamazon, képtelen vagyok meghatározni, milyen nyelven hangozhatott a Voláre, amelyet Domingo Modunyo, vagy a Csucsú, amelyet Mets Miller jegyez, semmit nem mond nekem Helen Shaprió, Nyuton Jon vagy Bé Krisztián neve, és Rátonyi Robert-ből is csak a mosolyba kövült szájából előreharapó metszőfogára emlékszem, ahogy fürge egérként villogott fel-alá a szomszédék homályos fekete-fehér képernyőjén, mikor évente egyszer átmentünk hozzájuk megnézni a szilveszteri kabarét.

Ugyanakkor nem tudom megindultság nélkül olvasni ennek az írásából ítélve negyven-ötven év körüli parasztembernek a gondosan írt, olykor fehér gépírófestékkel akkurátusan javított céduláit, hosszú évek odaadó munkájának eredményét. Elképzelem, ahogy a rádió előtt ülve – akkoriban más zenei forrás nemigen volt, s a számok heterogén összetétele is erre utal – várja, hogy elhangozzék egy-egy felvenni szándékozott szám, a számára hozzáférhető legmagasabb kultúra egy-egy morzsája, hogy azokból felépíthesse saját privát kultúráját. Elfacsarodik a szívem arra gondolva, hogy milyen kevés és milyen hitvány jutott neki, amiből válogasson, s tisztelettel szemlélem, amit ebből kihozott: a sok kötetnyi rendezett, számozott, fellajstromozott gyűjteményt, a kor szellemi lepusztultságának egy rendberakott darabját, jóvá-tételét.

Az ő emlékére és a szakértők hasznára teszem közzé itt a teljes leletet.

7 megjegyzés:

tuli írta...

terminus post quem: 1989 (Depes Mód Élvezd a csendet). De lehet, hogy van későbbi is. A forrás talán a Kívánságműsor 2-től 5-ig volt.

Studiolum írta...

Fantasztikus akríbia, hálásan köszönöm! A Kívánságműsor kettőtől ötig tényleg valószínű forrás. De azt hiszem, a Depes Mód 1989-e nem a gyűjtés megkezdésének, hanem lezárásának post quemje, hiszen más kazettákon rengeteg olyan darab van, amihez rádióból már nemigen lehetett a nyolcvanas évek végén hozzájutni.

Névtelen írta...

Megkönnyeztem. Milyen jó hogy közzétetted!

Studiolum írta...

Megmondom őszintén, én is.

marguerite írta...

szép ez így

marguerite írta...

itt a barátja

Studiolum írta...

nagyon köszönöm, gyönyörű lelet ez is, tényleg méltó párja!