Énekelt történelem

Ács Irén, A szegedi Fehértó, 1972 (A „Magyarország Otthon” fotóalbumból)
Wang Weijel nemrégiben egy éjszakán át hallgattuk a spanyol Átmenet dalait, s összevetettük azoknak az éveknek a tapasztalatát a kelet-európai rendszerváltáséval. Akkor határoztuk el, hogy időről időre felrakunk egymásnak néhány olyan dalt, amely a személyesen megélt történelmet fogalmazza meg és válik ezáltal egy-egy generáció „himnuszává”, ahogy spanyolul mondják.

Az ilyen dalok, akármilyen népszerűek a maguk országában, szinte mindig ismeretlenek a határokon túl. Soha nem fordítják le őket, s ha esetleg átveszik dallamukat, akkor is új szöveget írnak rá. Csak ha valaki belegondol, hány ilyen dalt ismer és szeret a maga nyelvén – és ezúton kérjük olvasóinkat, osszák meg velünk a magukéit –, akkor döbben rá, hogy az összes többi ország történelmének micsoda dimenziói maradnak ismeretlenek számára, még akkor is, ha esetleg egyébként jól tudja egyik vagy másik nyelvét.

Ugyanakkor éppen ismertségük miatt nehéz az embernek a maga nyelvén írni ezekről a dalokról. Hiszen mit lehet elmondani róluk, amit az olvasó ne tudna? Ha nem tekintenénk a blog kétnyelvűségét, szívesebben írnánk róluk csak angolul, hogy aztán a másikunk fordítsa le azt csak spanyolra vagy magyarra. Így azonban nem tehetünk mást, mint hogy egy magyarul vagy spanyolul jól értő külföldi olvasót tartunk szem előtt; az olvasó pedig azt, hogy a bejegyzés alapvetően ilyen olvasó számára készült, s ezért megbocsátja a számára kézenfekvő tények felemlegetését.

Nehéz ezeknek a bejegyzéseknek a címkézése is. Angolul az ilyen dalok jó részét „ballad”-nak nevezik, énekeseiket pedig „ballad singer”-nek. Más nyelveken a műfajra nincs szó, de szerző-énekeseikre igen, mint a spanyol és olasz „cantautores” és „cantautori”, vagy az orosz „бард”. Magyarul azonban sem a műfajnak, sem énekesének nincs saját neve, noha mindkettő létezik, a krónikák regöseitől és a török kor históriás énekmondóitól Bródy Jánosig vagy Sztevanovity Dusánig (akinek épp tavaly jelent meg teljes életműve Csak szöveg címmel). Végül Sebő Ferenc „énekelt versek”-címkéjéhez folyamodtunk, amely azt is jelzi, milyen sokat merít a műfaj magyar változata a költészetből, a regösöktől és a históriás énekektől napjainkig.

Jankó János: Szerb lakodalmasok, Cserépalja (Torontál vm.), 1895 („A régi világ falun” fotóalbumból)
Ha már a rendszerváltások dalaitól indult ez a fonál, kezdjük az általunk megélt rendszerváltás dalával, Zorántól a Boldog idő-vel. Érdekes módon ezeknek az éveknek a tapasztalata, a váratlanul és irracionális módon kirajzolódó ideológiai határok túloldalára került szeretteinkkel való kapcsolatok megszakadása a spanyol olvasónak is ismerős lesz, csak nem húsz, hanem már nyolcvan évvel ezelőttről. A külföldi olvasó figyelmét felhívjuk az olyan többjelentésű kifejezésekre, mint a „tábor” (béketábor, KISZ-tábor, munkatábor), vagy a „veremásás” (a kapitalizmus sírásója, maga esik bele), s az olyan idioszinkráziákra,Unu leu, 1963 mint a közelebbről meghatározhatatlan nagy cél, vagy a győzelem soha le nem nyugvó napja, amely szintén nem lesz ismeretlen az V. Károly császár világbirodalmát – mely fölött soha nem ment le a nap – vereségek hosszú során át elveszített utódok számára.








Sztevanovity Dusán (szöveg) és Zorán (ének):
Boldog idő (Az élet dolgai c. lemezről, 1991)


Olyan büszkén állt a tábor
Pont a világ kellős közepén
És a miénk volt egy sátor
Benne ő, és benne én

Az egy roppant fényes kor volt
Éjjel-nappal a Nap sütött
És a nagy célt felfedeztük
Engem ő, és én meg őt

Nagy élet volt
Az ének szólt
A szív dobolt

Mert az volt a szép boldog idő
Se bor, se pénz, csak én meg ő
Az volt a szép boldog idő
Boldog idő

Nappal főleg vermet ástunk
Már vállig ért a szép jövő
De mi mindig fölül voltunk
Egyszer én, máskor ő

Mondhatsz bármit, nekem tetszett
Ez az átkos múlt idő
Mert a sátor ott állt benne
És benne én, s benne ő

Nagy élet volt
Az ének szólt
A szív dobolt

Mert az volt a szép boldog idő
Se bor, se pénz, csak én meg ő
Az volt a szép boldog idő
Csak én meg ő, boldog idő

Aztán összedőlt a tábor
Pont a béke kellős közepén
Maga alá gyűrt a sátor
És benne ő, és benne én

S mire lassan előbújtunk
Tábor nincs, csak rossz idő
Megyünk sátor után nézni
Erre én és arra ő

Előttünk áll
A tág határ
S én látom már

Hogy az lesz a szép boldog idő
Se gond, se pénz
Se bor, se nő
Az lesz a szép boldog idő
Se pénz, se nő, boldog idő

Korniss Péter, A Fővárosi Gázművek Munkásszállása, 1979 („A vendégmunkás” fotóalbumból)
A dalhoz két másik dal szolgál lábjegyzetként. A Leonard Cohen-dal zenéjére írt Volt egy tánc, amelyik ugyanezen a lemezen jelent meg – korábban meg sem jelenhetett volna – az ekkor lezárult ötven évet foglalja össze a szövegíró és az énekes szüleinek történetén keresztül, a háború előtti világtól kezdve, amikor utoljára volt Magyarországon tánc és brosstű és kultúra, az ötvenes évek sötétségén át a Kádár-rendszer kilátástalan provincializmusáig. Ezen sincs sokat magyarázni. A külföldi olvasót figyelmeztetjük, hogy a „rettegett autó”-t „fekete autó”-ként kell kiírni a szótárba.








Sztevanovity Dusán és Zorán: Volt egy tánc (Az élet dolgai c. lemezről, 1991)

Hófehér hajó úszott a folyón
S összesimult a fiú s a lány
Színes lampion fénylett az égen
Mint a brosstű a mélykék ruhán
És a fedélzet zenével megtelt
Szólt a ringató, lassú románc
Aj, aj, aj, aj
Volt egy tánc, volt egy tánc
Ilyen szépet csak filmekben látsz

És a vonatok indultak sorra
És a fiú az ablakban állt
És a vagonban nevettek rajta
A harcedzett vén katonák
Hogyha férfi vagy, rejtsd el a könnyed
Mi lesz veled, ha a csatában jársz
Aj, aj, aj, aj
Volt egy tánc, volt egy tánc
Talán egyszer még lesz folytatás
Egy tánc, egy tánc, egy tánc, egy tánc
És a lángon, a halálon, füstön át
Úszik egy fehér hajó

És a vonatok megjöttek sorra
Néhány békeév nekünk is járt
Aztán jött az a rettegett autó
És a ház előtt halkan megállt
És a mama az ablaknál állva
Újra évekig apámra várt
Aj, aj, aj, aj
Volt egy tánc, volt egy tánc
Talán egyszer még lesz folytatás

És a brosstűből szénre már nem telt
És a harmadik tél is lejárt
És egy hajnalon csöngettek hármat
És az apám az ajtóban állt
Azt se bántuk, hogy nem volt már semmink
Mindent elnyelt a nagy zálogház
Aj, aj, aj, aj
Volt egy tánc, volt egy tánc
Talán mégiscsak lesz folytatás


Egy tánc, egy tánc, egy tánc, egy tánc
És a börtönön, magányon, reményen át
Úszik egy fehér hajó

De már szóltak a hírek s az ágyuk
Mondd, az életük miért lenne más
És mi mindent két bőröndbe gyűrtünk
De már nem ment az elindulás

Már csak csendesen nézik a tévét
Ahol ragyog egy másik világ
És ők nem kérik senkin se számon
Az elrabolt évek sorát
Pedig semmiért vesztek el álmok
Mint a zálogban hagyott ruhák
Hm, volt egy tánc
Volt egy tánc, volt egy tánc
S néha elhitték, lesz folytatás


Ifj. Kováts István: Baleseti helyszínelés. Mentőautó balesete. Székelyudvarhely, 1950-es évek (A „Képgyártó dinasztia Székelyudvarhelyen. A Kováts-napfényműterem száz éve” fotóalbumból
S végül erről a kilátástalanságról szól a másik lábjegyzet-dal, a Vasárnap délután, ahogyan magunk is megéltük. Ha befelé nézek, ma is világosan látom magam előtt a kihalt város vasárnap délutáni állott csöndjét és fojtogató reménytelenségét. Amikor ezt mint a kelet-európai lét kvintesszenciáját próbáltam előadni Wang Weinek a Vasárnap délután-nal illusztrálva, ő csak nevetett, és a vasárnap elviselhetetlenségéről szóló portugál fadókat idézte nekem. Ilyen kicsi ez a mi világunk.








Sztevanovity Dusán és Zorán: Vasárnap délután (A Zorán III c. lemezről, 1979)

Vasárnap délután a város meghal egy kicsit
És valahogy sápadtabbak a kirakatok
Vasárnap délután egy igazi fagylalt jólesik
És néha érzek egy régi illatot

Vasárnap délután a csendes, hosszú ebéd után
A mama rám adta mindig a szép ruhát
Az ajtóban még megfésült és nem hallgatott rám
Ha kértem, hadd járjak így egész héten át

na - na - na - na - vasárnap délután,
na - na - na - na - vasárnap délután

Vasárnap délután a lányok arca kicsit szebb
S a nagyfiú ígérte tízre hazajön
A tánciskola parkettjén a cipők fényesek
És néhány párnak a figura összejön

Vasárnap délután volt mikor megismertelek
A bátyád apámmal nálunk sakkozott
Kamaszok voltunk és sok hülyeséget beszéltem neked
És kipróbáltuk, a szerelem jó dolog

Vasárnap délután talán a harag is csendesebb
S az elvált apa láthatja kisfiát
A vidéki rokonok látogatják az újszülötteket
És Farkasréten is elfogy a sok virág

Vasárnap délután volt mikor viszontláttalak
És újra megtörtént, ahogyan egy régi napon
Te sem lettél felnőttebb és én sem komolyabb
És előre tudtuk, szeretni jó nagyon

Vasárnap délután az időm csendesen megy el
És néha úgy érzem, máris érkezel
Vasárnap délután az este mindig túl közel
Mikor tudom, hogy többé nem jössz el

Vasárnap délután a város meghal egy kicsit
És valahogy sápadtabbak a kirakatok
Vasárnap délután már régen semmi sem történik
Csak néha érzek egy régi illatot


Lábass Endre, Caprichos 1 (A Budapesti Negyed 1993/2-es számából (http://www.epa.oszk.hu/00000/00003/00002/labass-k.htm)

1 megjegyzés:

Marguerite írta...

az utolsó dalhoz a leltárképezés igényével kapcsolódva:


Telente vasárnap

Telente vasárnap az összes albérlet ragyog,
ülnek a szobában a lakók,
hozzájuk felszökött lányokkal isszák a teát,
kinéznek, s azt mondják: "tél van most, tehát."

Telente vasárnap az összes főbérlő ragyog,
s azt mondja: "főbérlő vagyok."
Az összes OTP és posta vasárnap bezár,
mindegyik számlánk befizetve már.

Az összes részeges vasárnap egy percre megáll,
s azt mondja: "tél van most, tehát."
Apám is megáll a tükörnél, s azt mondja megint:
"Na tessék, elkoptak fehér ingeink."

Telente vasárnap én az ágyban maradok,
fel nem kelek, fel nem kelek,
csak vagyok, vagyok,
és ki nem néznék a téli utcára.

Fekszem az ágyamban, s visszafelé számolom
az éveket, az éveket,
s minden pereg,
oda megy vissza, ahonnan előjött.

Minden megy vissza egy távoli falrepedésbe,
húzódik régi helyére,
mennek az albérlők, teával forró vizükben,
főbérlők, főbérletükben.

Telente vasárnap a városban valami meghal,
nemcsak, hogy meghal, de: "meghal,"
hallom, hogy elmegy, a hó ropog,
s nem veszik észre,
elsétál hózáporba és halálos télbe.

Telente vasárnap a város egy perc alatt meghal,
és mindent felfal egy nagy fal.
Ágyamnál megáll egy férfi és azt mondja megint:
"Na tessék, elkoptak fehér ingeink."

http://www.cseh-tamas.hu/index.php?menuid=mh_2&itemid=mh_2_1&contentid=s_l7d32