Eljövök, ha hívsz

Aki az előző bejegyzésben rákattintott a Klezmatics linkjére, és meghallgatta a kérve-kéretlenül felhangzó első dalt Grammy-díjas Wonder Wheel lemezükről, az idősíkok különös összecsúszását élhette át. A lemez szövegeit a negyvenes évek legendás amerikai vándorénekese, Woody Guthrie írta, ám dallamuk hatvan, illetve harminc évvel későbbről származik. Az ezredforduló körül ugyanis neves amerikai popzenészek sorra igyekeztek „befejezni” Guthrie zene nélkül fennmaradt dalszövegeit, s közéjük tartozott – Guthrie lányának felkérésére – a Klezmatics is, akik megszokott modern klezmer-stílusuk helyett azokhoz az egyszerű, dallamos, „fényes” balladákhoz fordultak, amilyeneket a 60-as és 70-es években írtak Guthrie kései tanítványai, Bob Dylan vagy Donovan. Gyerekkorunk dallamai ezek, s különös érzés most újra hallani őket. És végül újabb idősík, hogy ennek a számos bibliai szöveget – Vesd le sarudat, mert szent a föld, ahol állsz; Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak – is feldolgozó 2006-os lemeznek a legelső dala, ha másként is, de ugyanazt mondja, mint tizenhat évvel korábban a Rhythm and Jews lemez imént hallott haszid dala.

Woody Guthrie 1943-ban
Guthrie 1949-ben írta ezt a dalt, amely egyszerű soroló-mondókának indul: az első versszak „egy”-gyel kezdődő sorához minden ismétlésnél hozzájárul egy újabb, kettővel, hárommal, néggyel kezdődő sor, el egészen tízig. A sorolót bevezető kérdés-felelet is egy gyerekjátékból származik, ahol az „anya” megkérdezi a „lányát”, hazajön-e, ha hívja. A „lány” igennel válaszol, mire az „anya” megmondja, hány órakor fogja hívni. A dalnak csak legutolsó versszakát írjuk ide, amelyben a sorolónak mind a tíz sorát eléneklik.








Woody Guthrie-Klezmatics (1949/2006): Come When I Call You (4'25")

Ó, eljössz, ha hívlak?
Eljövök, ha hívsz.
Tíz után hívlak fél órával.
Tíz: az újra eloldott atombomba.
Kilenc: a csonkák és vakok.
Nyolc: a nyolcmilliárd sír.
Hét: a felrobbantott kontinensek.
Hat: a tönkretett városok.
Öt: a harci repülők az égen.
Négy: a háború fegyverei.
Három: a hadihajók a tengeren.
Kettő: a kettőnk szerelme.
Egy: a szép kicsi baba aki
megszületett; megszületett és meghalt.
Oh, will you come when I call you?
I’ll come when you call me.
I’ll call you at half-past ten.
Ten for the atom bomb loose again.
Nine for the crippled and blind.
Eight for my eight billion graves.
Seven for the continents blowed up.
Six for the cities all wrecked.
Five’s for the warplanes that fly.
Four’s for the guns of this war.
Three’s for these warships at sea.
Two’s for the love of me and you.
One’s for the pretty little baby
that’s born, born, born and gone away.

A „szép kicsi baba” akár Guthrie legkisebb gyermeke is lehet, aki nem sokkal korábban halt meg tűzvészben. De ahogy a sorok sokasodásával a vers egyre apokaliptikusabbá válik, úgy válik egyre metaforikusabbá az elvesztett gyermek képe – és egyre eszkatologikusabbá a bevezető kérdés-felelet. Már nem az anya kérdezi a gyermekét, hogy eljön-e, hanem a gyermek az anyját, a magára maradt ember Istent: és sokatmondó, hogy nem kerek órakor, mint az eredeti játékban, hanem mindig elkésve, fél órával a maga okozta szörnyűség után. A vers címe egyetlen segélykiáltás: Come when I call you – Jöjj el, ha hívlak. Maran atha. De minden újabb szörnyűség után újra meg újra elhangzik az a mondat is, amely újra meg újra fölébe emelkedik a tragédiának: eljövök, ha hívsz.

3 megjegyzés:

. írta...

Vocatus atque non vocatus Deus aderit.

Studiolum írta...

Sed dictum est: Petite, et dabitur vobis; quaerite, et invenietis; pulsate, et aperietur vobis. Omnis enim qui petit accipit, et qui quaerit invenit, et pulsanti aperietur.

. írta...

Tegnap írtam erre a Máté 7:7-8 idézetre egy megjegyzést,de a jelek szerint az Úr (az Égi) jobbnak látta,ha eme okoskodás szépen "elleng a néma kék idő" -vel együtt. Bevallom,fájt érte a szívem, dehát,ha így, akkor így... :)