Mozgókönyvtár

Biblioburros: Luis Soriano, Alfa és Beto
Nem, nem rinocéroszok, noha a tegnapi képek után már bármiben képesek vagyunk meglátni a rinocéroszt. Ez a Biblioburros, azaz Szamárkönyvtár. Alkotja két szamár, stílusosan Alfa és Beto, egy könyvtáros, Kolumbia, La Gloria, a Biblioburros központja, Aracataca és ValleduparLuis Soriano elemi iskolai tanító, és négyezernyolcszáz könyv sokféle forrásból összekoldulva, amelyeknek értelemszerűen csak kis része mozog egyszerre hétvégenként a hegyi utakon a kolumbiai La Gloria falu körzetében, melyről a New York Times spanyol kiadásának a könyvtárat bemutató tegnapi cikke azt állítja, hogy még Aracatacánál, a Száz év magány Macondójánál is istenhátamögöttibb település.

Soriano a könyveket nemcsak megszerzi, tárolja – otthon stócokban a fal mentén, ami három gyerek mellett nem is kis kockázat – és szállítja, hanem fel is olvassa őket: mesét a gyerekeknek, felnőtt irodalmat az írástudatlanoknak. Igyekszik magasan tartani a színvonalat, s a kortárs szerzőktől levélben kér ajándék példányt könyveikből. Olvasói már várják ezeket, s olykor egyik hétről a másikra – biztos ami biztos – kívülről megtanulják a kölcsönkapott kortárs verseket.

Kolumbiának ezen a részén gerillaháborúk dúlnak, „de már nem olyan hevesek, mint gyerekkoromban”, nyugtatja meg a riportert Soriano, akit az egyik banda egyszer el is fogott. Pénzt nem találtak nála, úgyhogy végül is csak egy könyvet vittek el tőle, Coelhótól a Bridá-t, mondja egy lemondó fintorral Soriano.

Gyerekkoromban hetente egyszer, kedden délután négytől nyolcig járt ki a mozgókönyvtár, egy sárgára festett Ikarusz-busz az ülések helyén könyvespolcokkal a kőbányai Sibrik-munkástelepre a beláthatatlan messzeségben lévő kőbányai központi könytárból, ahol az osztályból rajtam kívül még egyetlen gyerek sem járt. A mozgókönyvtárra várva azonban már mindannyian fél négytől sorbaálltak – érkezési sorrend szerint lehetett válogatni a legizgalmasabb könyvekből –, megbeszélték a héten olvasottakat, bibliográfiát cseréltek, kritikai értékelést tartottak, kánont alakítottak, szerzőket rangsoroltak, mint a régi Athénban. A mozgókönyvtár 1989-ben szűnt meg. Vajon mit olvasnak ma egykori osztálytársaim gyerekei a Sibrik-telepen?

A Biblioburrosra rákeresve egy videót is találtam, ahol a mozgókönyvtár épp megérkezik a hegyi tanyára. A gyerekek a könyveket lapozzák, a mester hozzáfog a meseolvasáshoz. És nézz csak oda, nem egy rinocérosz az ott, az 1. perc 27. másodpercben?


3 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

Pompás, köszönöm!

anna írta...

hát ez valami gyönyörű! miket találsz...

Studiolum írta...

Ahogy a hír felidézte bennem gyerekkorom kőbányai mozgókönyvtárárát, úgy idézte fel Borbé Leventében, a Hargita megyei iskolakönyvtárosok blogjának szerzőjében is, ahogy gyerekkori havasalji tanyájukba darabonként felvitték a városból – Szeredából? – a vásárolt és könyvtári könyveket. Valamikor sokat jártam arra, jól emlékszem ezeknek a tanyáknak a magányosságára, és arra is, milyen megbecsült kincs volt a könyv. Kolumbia hegyeitől a csíki hegyekig: nem is olyan nagy a világ.