Rinocerológia 1. A pápa rinocérosza

Dürer, Orrszarvú, metszet, 1515Message à Philippe De Jonckheere à propos de son rhinocéros: «Tu sais que Dürer avait fait à pied le chemin de Munich à Rome pour aller dessiner de visu le premier rhinocéros ramené en Europe, et que la gravure tirée de son dessin est probablement le premier best-seller de l’histoire de l’imprimerie? – et qu’on a ensuite rajouté le rhinocéros sur les réimpressions de Pline, qui se basait sur les récits des légionnaires revenus d’Afrique, et en avait conçu la licorne en mêlant un peu tout – mais pour ceux du 16ème siècle, si c’était chez Pline on pouvait ajouter, mais pas corriger: primauté du livre sur le réel – et la phrase de Rabelais: “Comme assez sçavez, que Africque aporte tousiours quelque chose de nouveau”, où Flaubert dit que chaque fois qu’il lit cette phrase, il voit des hippopotames et des girafes…» Oui mais voilà: ni Dürer ni le rhinocéros ne sont jamais allés à Rome, j’avais simplifié l’histoire. = Azt üzentem Philippe De Jonckheere-nek rinocérosza kapcsán: „Tudod, hogy Dürer Münchenből Rómáig gyalogolt, hogy élőben örökítse meg az első Európába hozott orrszarvút, s hogy a rajzáról készült metszet a nyomtatás történetének első bestsellerje lett? – s hogy ezt az orrszarvút utána Plinius könyvébe is beletették, amely az Afrikából visszatért legionáriusok beszámolóin alapult, s ennek alapján képzelték el az egyszarvút is, egy kicsit mindent összekotyvasztva – de hát a 16. század számára Pliniushoz hozzá lehetett ugyan tenni, ám változtatni nem lehetett benne: voilà a könyv elsőbbsége a valósággal szemben –, valamint Rabelais mondását: »Mint jól tudják, Afrikából mindig jön valami új«, amelyről Flaubert azt mondja, valahányszor ezt olvassa, mindig vízilovakat és zsiráfokat lát…” No de hát tévedtem. Se Dürer, se a rinocérosz nem jutott el soha Rómába. Leegyszerűsítettem a történetet.

Ernst Gombrich a Művészet és illúzió-ban (1960) – amelyet egyetemen, amikor erről még listát vezettem, a tíz könyv között tartottam számon, amelyek a legnagyobb hatással voltak rám – arról beszél, hogy a művész nem azt rajzolja, amit lát, hanem amit tud. Öntudatlanul is a megtanult sémák segítségével fogalmazza meg a látványt, s ezért aztán bármennyire realistának tűnik is az ábrázolás a kortársak számára, egy későbbi kor, amely már másfajta sémákat használ, merevnek és sematikusnak tartja azt.

Ugyanezt a gondolatot viszi végig Szilágyi János György is a Legbölcsebb az idő-ben (1978, 1987). Az antik vázafestmény-hamisítás sokszáz éves történetét áttekintve kimutatja, hogy mindig olyankor lepleződtek le egy-egy generáció hamisítói, amikor a következő generáció számára nyilvánvalóvá váltak a hamisítványokon az előző generáció által természetesnek tekintett sémák.

Nagyon is lehetséges, hogy az egyiptomiak a természet friss és eredeti ábrázolásaiként gyönyörködtek azokban a képekben, amelyeket mi, akik számára sémáik nyilvánvalóak és archaikusak, merev hieratikus freskóknak látunk.

Egyiptomi rajzóra. Alain karikatúrája Ernst Gombrich Művészet és illúzió-jában (1960)
Gombrich ezt az érvet az egyik első olyan európai rajzzal illusztrálja, amelyről tudjuk, hogy kifejezetten „élet után” készült. A 13. századi francia építész, Villard de Honnecourt híres vázlatkönyvében az alábbi oroszlán mellett ez áll: „Voici 1 lion si com on le voit par devant. Et sacies bien qu’il fu contrefais al vif.” (Íme egy oroszlán elölről nézve. És tudjátok meg, hogy élet után rajzoltam.) Nincs miért kételkednünk a híres építész szavahihetőségében, aki egész Európát bejárta (egy mozaikpadló rajza mellé azt is odaírta, hogy azt Magyarországon látta), s fejedelmi udvarokban több helyen is láthatott oroszlánt. Ugyanakkor számunkra a rajz sokkal inkább hasonlít azokhoz a gótikus oroszlán-szobrokhoz, amelyek mesterei soha nem láttak élő oroszlánt, mint ahhoz az állathoz, amelyet mi az állatkertből vagy felvételről ismerünk.

„Élet után” rajzolt Oroszlán Villard de Honnecourt vázlatfüzetéből (13. század)
Gombrich másik példája Dürernek az a metszete, amelyet 1515-ben készített a pápa orrszarvújáról.

Hogy az orrszarvú milyen nagyhatalmi manőverek során át került kézről kézre Indiából Itáliába, azt Silvio Bedini, a Smithsonian Institute régi könyveinek őre írta meg részletesen The papal pachyderms című ragyogó tanulmányában (1981, Proceedings of the American Philosophical Society). A cambay-i szultán azért adományozta az állatot a goai portugál kormányzónak, hogy ezzel a fejedelmi ajándékkal édesítse meg a keserű pirulát, azaz a portugál területi követelések visszautasítását. A kormányzó azért küldte tovább Lisszabonba, hogy ezzel csillapítsa I. Manuel haragját a misszió kudarca miatt. A király azért küldte el X. Leó pápának Rómába, hogy ennek révén nyerje meg döntőbírói jóindulatát a portugál és spanyol terjeszkedés között Délkelet-Ázsiában még nem szabályozott határvonal dolgában. Egyedül az orrszarvúnak nem volt semmi haszna az egészből. A hajó, amellyel 1516 februárjában Itáliába szállították, a genovai partok közelében viharba került, s az orrszarvút,

hanc inusitate feritatis belluam, quae in arena amphitheatri elephanto ad stupendum certamen committi debuerat, Neptunus Italiae invidit et rapuit, quum navigium, quo advehebatur, Ligusticis scopulis illisum, impotentis tempestatis turbine mersum periisset; eo graviore omnium dolore, quod bellua, Gangem et Indum altissimos terrae patriae fluvios tranare solita, in ipsum littus supra portum Veneris, vel arduis saxis asperrimum, enatare potuisse crederetur, nisi, compeditus cathenis ingentibus, nihil proficiente evadendi conatu, superbo maris Deo cessisset.

ezt a szokatlan vadságú állatot, amely az amfiteátrum porondján az elefánttal is kiállt volna csodálatos viadalra, Itália Neptunusa irigy szívvel elragadta, amikor a hajó, mely szállította, a liguriai partoknál szirthez csapódván a tenger felkorbácsolt habjai közt elmerült, mégpedig annál nagyobb fájdalmára mindenkinek, mivel úgy tartják, hogy ez a vad, amely szülőföldjének hatalmas folyóit, a Gangeszt és az Indust is át szokta volt úszni, a Vénusz kikötője fölötti sziklás partra is könnyűszerrel kiúszott volna, ha lábait nehéz béklyó nem szorítja gúzsba: ám így úszni tudásának hasznát nem vehetvén megadta magát a tenger gőgös istenének.


– írja a Jeles férfiak arcképcsarnoká-ban (1548) Paolo Giovio, a pápa történetírója és a halhatatlan Itália története szerzője, akinek később még nagy szerepe lesz a rinocérosz képi emlékezetének ápolásában és formálásában.

Walton Ford, Loss of the Lisbon Rhinoceros, 2008Walton Ford: A lisszaboni rinocérosz pusztulása, 2008

Az európai képi hagyomány szerencséjére azonban a Lisszabonban töltött hónapok alatt tudós leírás, sőt vázlat is született az orrszarvúról, egy Portugáliában élő morva kereskedő, Valentim Fernandes tollából, amelyre egy későbbi bejegyzésben még visszatérünk. A „Nürnberg kereskedőinek” címzett leírás olasz fordítását a firenzei Magliabechiana könyvtár őrzi. Eredeti német szövegéből csak annyi maradt fenn, amennyit a Nürnbergben élő Albrecht Dürer, aki e leírás és vázlat alapján készítette el orrszarvú-metszetét – „a legnagyobb hatású európai állatábrázolást”, mint T. H. Clarke írja The rhinoceros from Dürer to Stubbs, 1515-1799 (1986) c. könyvében – a metszet felső szélén megörökített belőle:

Nach Christiegeburt, 1513. Jar Adi 1. May hat man dem grossmechtigisten König Emanuel von Portugal, gen Lysabona aus India pracht, ain solch lebendig Thier. das nennen sie Rhinocerus, Das ist hie mit all seiner gestalt Abconterfect. Es hat ein farb wie ein gepsreckelte [sic] schildkrot, vnd ist von dicken schalen vberleget sehr fest, vnd ist in der gröss als der Heilffandt, aber niderichter von baynen vnd sehr wehrhafftig es hat ein scharffstarck Horn vorn auff der Nassen, das begundt es zu werzen wo es bey staynen ist, das da ein Sieg Thir ist, des Heilffandten Todtfeyndt. Der Heilffandt fürchts fast vbel, den wo es Ihn ankompt, so laufft Ihm das Thir mit dem kopff zwischen die fordern bayn, vnd reist den Heilffanten vnten am bauch auff, vnd er würget ihn, des mag er sich nicht erwehren. dann das Thier ist also gewapnet, das ihm der Jeilffandt [sic] nichts Thun kan, Sie sagen auch, das der Rhinocerus, Schnell, fraytig, vnd auch Lustig, sey.

Krisztus születésének 1513. évében, május első napján hozták meg Indiából Lisszabonba a fenséges Manuel portugál királynak ezt az eleven állatot, amelyet rhinocerus-nak neveznek. Ez itt teljes alakjának ábrázolása. Olyan színe van, mint egy pettyegetett teknősnek, és vastag pikkelyek borítják igen szilárdan, és olyan nagy, mint az elefánt, ám rövidebb lábú, és igen harcra kész, elöl az orrán hegyes szarvat visel, s ezt ahol követ talál, hozzáfenegeti. Győzedelmes állat, az elefánt halálos ellensége. Az elefánt rettenetesen fél tőle, minthogy ha találkoznak, ez az állat elülső lábai közé leszegett fejjel ráront, s alulról tépi fel az elefánt hasát és megöli őt, míg emez nem tud védekezni ellene. Ez az állat ugyanis olyan jól fel van fegyverkezve, hogy az elefánt semmit sem tud tenni ellene. Azt is mondják, hogy a rhinocerus gyors, nyugodt, sőt vidám állat.


Dürer, Az orrszarvú, 1515Dürer: Az orrszarvú, 1515. Ez a metszet ugyanazon évben készült második kiadása, amelytől az első kiadás csak annyiban különbözött, hogy hat helyett öt sorban volt rajta a szöveg.

Nem tudjuk, mennyire volt részletes és élethű az a vázlat, amely Fernandes levelével együtt Nürnbergbe érkezett. Mindenképpen óvatosságra int, hogy ugyanez, vagy egy hasonló vázlat Rómába is eljutott, ahol egy firenzei orvos, Giovanni Giacomo Penni már azelőtt verses leírást adott ki a rinocéroszról, mielőtt az Lisszabonból útra kelt volna a pápai udvarba. A kiadvány azonban az állat pusztulásával okafogyottá vált, s terjesztése félbeszakadt. Mindössze egyetlen példányban maradt fenn, amelyet a sevillai Colombina könyvtár őriz, s amelynek különlegessége, hogy utolsó lapjára maga Kolumbusz Kristóf jegyezte be: „Este libro costó en Roma medio quatrain por nouiembre de 1515 / Esta registrado 2260” (Ezt a könyvet Rómában vettem 1515 novemberében, fél quatrain-ért. Ez a 2260. számú példány).

Giovanni Giacomo Penni, Forma & Natura & Costumi de lo Rinocerothe, 1515Giovanni Giacomo Penni: Ama rinocérosz formája, természete és
szokásai, amelyet a király hajóhadának kapitánya
vitt Portugáliába, valamint az újonnan talált
szigetekről származó sok egyéb
szép dolog


Ha a Nürnbergbe küldött vázlat is ilyen volt, akkor Dürernek ugyancsak sok mindent kellett hozzátennie a maga fejéből, állattani, anatómiai és aránytani ismereteiből, a leírásból, valamint – ahogy Gombrich hansúlyozza – a korabeli képi hagyományból és uralkodó vizuális sémákból. Az orrszarvú kemény lemezekké ráncolódott bőrét egyfajta lovagi páncélnak fogta fel, amilyenbe a korabeli harci méneket öltöztették, követve Fernandes gewapnet, ‘felfegyverzett’ kifejezését. A páncélt és az állat lábát a Fernandes által említett pikkelyekkel borította, mint a sárkányokét, s „oldalpáncélját” is sárkányszárny-szerű mintával tagolta. Két lapockája közé – nem tudni, azért-e, mert félreértett valamit a vázlaton, vagy azért, mert valahová tennie kellett a Pliniusnál említett „második szarvat”, amelyről később még lesz szó – egy kis dudor közepéről kimeredő kisebb szarvacskát helyezett, amilyen a kerek lovagi pajzsok közepén tartotta távol a kézitusában az ellenséget. S végül az állat egész felületét finoman cizellált díszítéssel borította be a korabeli német metszethagyomány szellemében.

Az így létrejött kép azonban nemcsak rendkívül kompakt, hatásos és meggyőző, hanem a valósághoz is sokkal közelebb áll annál, amire ilyen körülmények között számítani lehetett volna. Vajon Fernandes vázlata mégiscsak annyival jobb volt Penni rajzánál? Vagy Dürernek egyéb képi források is rendelkezésére álltak az orrszarvúról? Egy ilyen lehetséges forrásnak járunk utána a következő bejegyzésben.



15 megjegyzés:

yko írta...

Megint egy remek bejegyzés! De jó!

...és mi a másik 9 könyv?!

Studiolum írta...

Már nemigen emlékszem rá. Azt tudom, hogy Hatvany Lajostól A tudni nem érdemes dolgok tudása közte volt, ami nagyon hasznos, józanságra intő alapozás egy bölcsésznek. Azt hiszem, benne volt Joseph Ratzingertől A keresztény hit is, ez fantasztikus jó, szikár és intelligens könyv, de ha nem is volt benne, éppen benne lehetett volna. Már nem emlékszem, benne volt-e a József és testvérei, meg Bölltől a Billiárd fél tízkor, de esélyesek. Mintha benne lett volna Rudolf Arnheimtől A vizuális élmény, meg Paul Klee Pedagógiai vázlatkönyv-e is. Gondolkodom majd még, megpróbálom feleleveníteni és rekonstruálni a listát.

marguerite írta...

régen megvolt ez a Dürer-metszet nekem képeslapon, és valahogy annyira hitelesnek tűnik az arányaival, meg anatómiailag, a terhelések eloszlása a testen, meg a nehézkessége, nehéz elképzelnem, hogy tényleg egy ilyen kis naiv rajzocska alapján készítette volna.

A Művészet és illúziót én is nagyon szerettem! :) s most a hatásodra előkerestem a másikat is, de ezt már nem olvastam akkor ki egyszuszra, pedig érdekesnek tűnik ez is, az Illúzió a természetben és művészetben.

Studiolum írta...

Ez a másik Illúzió annak idején, amennyire emlékszem, kicsit már fáradtabbnak, önismétlőnek tűnt. Akárhogy is, nem hagyott nagy nyomot bennem. Kíváncsi vagyok, milyennek látnám most.

Gombrich elmélete épp arról szólna, hogy egy jó művész gyenge vázlat alapján is tud anatómiailag-arányaiban teljesen hiteles figurát rajzolni, mert hozzáadja mindazt, amiről tudja, hogy egy ilyen figurának hoznia kell. Ott vannak például az Apokalipszis-sorozat sárkányai, azokról még vázlata sem volt :) Viszont én azt gondolom, jobb volt azért ez a vázlat, amire van is valami bizonyítékom, meg más képi forrásai is voltak. Ezekkel a következő bejegyzésekben akarok előrukkolni.

zsoltko írta...

Szia Wang mester:). Remek kultúrtörténeti írás!

Studiolum írta...

Hálásan köszönöm! Lesz is még folytatása.

Jut eszembe, ha már szakértővel állok szemben: mit gondolsz te arról, amit két bejegyzéssel korábban a magyarok és a környező szláv népek mentális régiótérképének különbségéről írtam?

zsoltko írta...

Olvasd el...egyébként nem vagyok semminek a szakértője:).

Bereczki Zoltán írta...

Megemlíteném itt Lawrence Norfolk hasonló című kiváló regényét, ami nem könnyű olvasmány, de szerintem kiváló korrajz (is). Bár nem vagyok történész.

Studiolum írta...

Igen, igen! Norfolkról majd egy következő részben szeretnék írni, annak kapcsán, hogy pont a regény alapötlete (az orrszarvú-csere Afrikában) egy tévedésen alapul: azonosnak hitte az indiai orrszarvút az afrikaival. De nem akarom itt előre lelőni a poént :)

Meg akarnék majd (persze a rinocérosz-sorozaton kívül) Vinetáról is írni, bemutatva egy reneszánsz térképet, amelyen – Isten tudja, milyen forrásból – feltüntették a helyét…

Bereczki Zoltán írta...

Bevallom, hogy nekem nem sikerült a könyvben az afrikai epizód értelmét kihámozni, így fel se tűnt az orrszarvúcsere :-)
Ami Vinetát illeti, nagy meglepetésemre Szepsi Csombor Márton is említi az Europica Varietasban, mint olyan várost, ami elsüllyedt, és tisztán látszik a tenger fenekén.
Itt írtam róla:
http://bebop.magas-tatra.hu/2007/07/02/vineta-az-elsullyedt-varos/

Studiolum írta...

Nagyon köszönöm a forrást! Amikor én olvastam, még nem figyeltem fel rá, hiszen akkor még Norfolk meg sem írta a magáét.

Vinetáról több utalást találtam már reneszánsz-barokk útleírásokban és lexikonokban, és noha az ősforrások még nem tiszták, de egy érdekes recepciótörténetet már ez alapján is meg lehet írni, térképekkel illusztrálva.

Bereczki Zoltán írta...

Kíváncsian várom! Én is gondoltam, hogy utána kéne nézni, de ez így jobb, hogy egy nálam tájékozottabb ember teszi meg :-)

Névtelen írta...

a jobb felső kép
http://www.terminartors.com/fabelo-roberto/four-parts-1007596-p

Studiolum írta...

Pompás lelemény! Bár formáját tekintve nem annyira a Dürer-rinocérosz, inkább valamelyik későbbi látogató, a 17. századi londoni orrszarvú vagy a 18. századi „Clara” után készülhetett. Majd még ezekről is lesz szó.

István Orosz írta...

Giacomo Penni könyvét aligha vehette meg Kolumbusz Kristóf, mert akkor már kilenc éve halott volt. A kisebbik fia, Ferdinánd (Fernando Colombo) lesz az, alighanem.