Roman Vishniac szemei


Menachem Kipnis és Alter Kacyzne mellett Roman Vishniac volt az a fotós, akinek a legtöbb felvételt köszönhetjük a két világháború közötti lengyel zsidóság eltűnt világából. Az El Paísban tegnap jelent meg róla írás Antonio Muñoz Molinától, akitől már több fotográfus-esszét is fordítottunk. Esszéjét Vishniac Children of a vanished world című kötetének képeivel illusztráljuk.


Lehetetlenek tűnik, hogy egyetlen ember szeme mindazt befogadja, amit Roman Vishniac látott élete során. Ugyanazzal a kíváncsisággal tekintett az emberekre és az állatokra. Tekintetét körülhordozta több mint egy tucat országon és két kontinensen. Nagyon élvezte a nagyvárosok szépségét és pezsgését abban az aranykorban, amelyet a huszas és harmincas évek jelentettek Európában, de ugyanilyen odaadással járta a barátságtalan ösvényeket is, amelyeken csak gyalog vagy öszvérháton lehetett haladni, keresve a falvakat, ahol elszigetelt zsidó közösségek éltek, elmerülve a vallásban és a szegénységben. Hogy eljuthasson oda, ahová tilos volt, vagy ahol tudta, hogy nem látják szívesen, vándor textilkereskedőnek álcázta magát, ami igazolást adott bőröndjére, amelyben csekély fotósfelszerelését őrizte.

vishniacchildren1 vishniacchildren1 vishniacchildren1 vishniacchildren1 vishniacchildren1 vishniacchildren1 vishniacchildren1 vishniacchildren1 vishniacchildren1 vishniacchildren1 vishniacchildren1 vishniacchildren1 vishniacchildren1

Nagyon fiatal korától kezdve rendkívül vonzódott a fotográfiához, az álruhákhoz, s a mesterségek és foglalatosságok váltogatásához. Hétévesen, még Moszkvában élve sikerült összepárosítania egy olcsó kamerát egy nagyanyjától ajándékba kapott mikroszkóp lencséjével,  s felvételt készítenie egy svábbogár lábáról százötvenszeres nagyításban. Biológiát és távol-keleti művészeteket tanult. Amikor az élet elviselhetetlenné vált Szovjet-Oroszországban, Roman Vishniac bolseviknek öltözött, és sikerült Trockij által személyesen aláírt menlevelet szereznie az egész család számára.

vishniacchildren2 vishniacchildren2 vishniacchildren2 vishniacchildren2 vishniacchildren2 vishniacchildren2 vishniacchildren2 vishniacchildren2 vishniacchildren2 vishniacchildren2 vishniacchildren2 vishniacchildren2 vishniacchildren2

Apja nagy vagyont szerzett esernyőkészítésből Oroszországban. Amikor azonban Berlinben letelepedve eladták az utolsó családi ékszereket is, amelyeket anyjának sikerült megmenteni, szegénység köszöntött rájuk. Apja beteg volt és összeomlott. Az alig több mint húszéves Roman Vishniacnak kellett gondoskodnia egész családjáról, beleértve feleségét is, minthogy nem sokkal korábban nősült. Dolgozott tejcsarnokban, biztosítási irodában, írógép- és autógyárban. Mindemellett valamiképpen az egyetemen is sikerült folytatnia endokrinológiai, optikai és keleti művészeti tanulmányait. Feltalált egy eljárást, hogy polarizált fény segítségével feltárja az élő szervezetek belső szerkezetét. Két fényképezőgépével, egy Leicával és egy Rolleiflexszel Berlint járta, felvételeket készítve helyekről és emberekről, szinte mindig észrevétlenül. Beállt egy kapualjba, onnan fotózott kifelé, az ajtó sötét négyszögét a színpad keretévé változtatva, amelyen az utca emberei felléptek. A macskaköves utcák Berlinje ez, a bicikliké, villamosoké, fekete autóké, csillogó motoroké, cégtábláké, színház- és moziplakátoké.

vishniacchildren3 vishniacchildren3 vishniacchildren3 vishniacchildren3 vishniacchildren3 vishniacchildren3 vishniacchildren3 vishniacchildren3 vishniacchildren3 vishniacchildren3 vishniacchildren3 vishniacchildren3 vishniacchildren3

Lassanként, eleinte olyan finoman, hogy észre se lehet venni, megjelennek Roman Vishniac berlini felvételein a horogkeresztek: egy horogkereszt egy kirakatban, egy zászló egy erkélyen. Minthogy a zsidóknak tilos volt fényképezőgépet birtokolniuk, Vishniac olykor nácinak öltözve ment el hazulról. Egy másik trükkje is volt rá, miként fényképezze kockázat nélkül a szörnyű vizuális iszapot, amely lassanként hatalmába kerítette a várost: kislányával ment el hazulról, s mosolyogva fénykép-pózba állította egy antiszemita plakát előtt, vagy egy ortopédiai üzlet ajtajában, amelyben nagy betűkkel hirdették az árják és zsidók koponyaméret-különbségének megállapítására szolgáló készüléket. 1935-ben belefogott élete egyik nagy projektjébe, hogy bejárja Közép- és Kelet-Európát, s fényképen dokumentálja a zsidó életet. Legtöbb barátja üres szólamnak, egy demagóg delirálásának tartotta csupán Hitler fenyegetéseit a zsidósággal szemben. Roman Vishniacnak, akinek az élethez való aktív és joviális hozzáállása nem gátolta éleslátását, nagyon hamar meggyőződésévé vált, hogy Hitler komolyan gondolja, amit mond. Szinte négy álló éven át járta a zsidónegyedeket, tört utat a hólepte ösvényeken, kereste fel a kicsi zsidó falvakat és népes negyedeket. Fényképezett parasztokat, Talmud-tanulókat, nagy szakállú patriarchákat, nagy és ijedt szemű gyerekeket, pincékben élő egész családokat, félhomályba burkolózó, elgondokodó szépségeket, vándor árusokat, utcai csirkefogókat. Képei Isaac Bashevich Singer elbeszéléseinek világát idézik. Egy csehszlovákiai faluban kémnek nézték, s majdnem egy hónapot ült börtönben. Zbaszynban, a német-lengyel határon 1938 decemberében sikerült beszivárognia egy táborba, ahol barakkok álltak a sár és a hó közepén: a Németországból kiutasított lengyel zsidók táborába, akiket a lengyel kormány nem akart befogadni. Bőröndjével együtt a kerítésen átugorva távozott, s felvételeit elküldte a Népszövetségnek.

vishniacchildren4 vishniacchildren4 vishniacchildren4 vishniacchildren4 vishniacchildren4 vishniacchildren4 vishniacchildren4 vishniacchildren4 vishniacchildren4 vishniacchildren4 vishniacchildren4 vishniacchildren4 vishniacchildren4 vishniacchildren4

1939-ben észt útlevéllel menekült el Németországból, s Franciaországban telepedett le. A balti köztársaságok szovjet megszállása után azonban hazátlanná vált, s a Vichy-kormány a nemkívánatos idegenek táborába küldte. 1940-ben családjával együtt sikerült eljutnia New Yorkba, s immár harmadszor vagy negyedszer új életet kezdenie egy idegen világban. Beszélt oroszul, németül, franciául, lengyelül, szlovákul, ruszinul, olaszul, de elveszettnek érezte magát, mert nem tudott angolul. Úgy téve, mintha egy közös barátjuk küldte volna, bejelentkezett Einstein princetoni házában, s egy figyelmetlen pillanatot kihasználva elkészítette legjobb portréját. A háború után visszatért Európába, s végigfotózta ugyanazokat a berlini utcákat, ahol kevesebb mint tíz évvel azelőtt élt, s amelyek most romok hegyláncaivá váltak. Megtudta, hogy moszkvai szülőházát lebontották, hogy helyet csináljanak a Lubjanka börtön megnagyobbításához. Az ötezer felvételén szereplő személyek túlnyomó részét kivégezték.

vishniacchildren5 vishniacchildren5 vishniacchildren5 vishniacchildren5 vishniacchildren5 vishniacchildren5 vishniacchildren5 vishniacchildren5 vishniacchildren5 vishniacchildren5 vishniacchildren5 vishniacchildren5 vishniacchildren5

Feltalált egy eljárást, amelynek segítségével egy szentjánosbogár szemével nézve tudott fényképeket készíteni. New Yorkba visszatérve az ötvenes években csodálatos színes felvételeket készített röpülő darazsakról, medúzákról, egysejtű algákról, vörös vértestekről, rovarlárvákról, az emberi kéz sejtszövetéről, egy gyökér belsejéről, egy fenyőtű metszetéről, az ebihalak metamorfózisáról, a hópelyhekről, ahogy olvadásnak indulnak a napsütésben. Hogy el ne ijessze az általa tanulmányozott rovarokat, bekente magát fűvel és sárral, hogy elleplezze tulajdon szagát, s megtanulta akár két percig is visszafogni a lélegzetét. Nem volt hajlandó döglött állatokat fotózni. Gyerekkorában elvitték horgászni, s amikor kifogott egy halat, s meglátta a vért és a szájba akadt horgot, olyan lelkifurdalása támadt, amelyet nem felejtett el egész életében. New Yorkban halt meg, az európai menekülteknek ugyanabban a negyedében, ahová 1940-ben megérkezett. 92 éves volt, s olyan sok mindent látott már élete során, hogy saját emlékeit gyakran egy sor másik embernek tulajdonította.


6 megjegyzés:

marguerite írta...

hihetetlenül szép képek.

a halas történet velem is megesett szinte ugyanígy hét évesen, pedig nem is én fogtam ki, hanem Péter. Soha nem felejtem már el.

Studiolum írta...

nekem elég volt, hogy Imi bátyám, aki különösen kedvét lelte az efféle kegyetlen részletek színezgetésében, elmesélte, hogy fogják a halat

de én igazából nem hittem el neki

pera írta...

A nyitó képen a két kislány fantasztikus!

Heiddar Haraldson írta...

Az jutott eszembe a képekről, hogy a gyerekeknek mennyire kortalan itt a tekintete. A felnőtt szereplők már az arckifejezésük alapján is jól behelyezhetők az adott időszakba, de ezek a gyerekek simán beleillenének egy mai családi pillanatfelvételbe is. Ettől még megrázóbb az egész, hajlamos az ember a sajátjait belelátni...

LutraLutra írta...

http://www.jhm.nl/current/exhibitions/roman-vishniac-%28re%29discovered-

Tamas Deak írta...

http://vishniac.icp.org/