Utazunk!


A medve kijött a barlangjából, s nem is ment vissza, úgyhogy most már biztosan itt a tavasz. Mi is kijövünk hát a következő hónapokra tervezett utak listájával, amelyet már annyian kértek az utóbbi hetekben.

Arra kérek mindenkit, akit egyik vagy másik út érdekel, hogy kötelezettség nélkül (de azért komoly szándékkal) írjon február 15-ig a a wang@studiolum.com címre. Ezt követően a jelentkezések alapján tesszük majd közzé az utak részletes programját, árát, és a jelentkezés és befizetés határidejét.

• Szerettem volna idei egzotikus túráink sorát egy igazán egzotikussal nyitni, a holdújév alkalmával egy néhány órás városi séta során meglátogatni Ázsiát Kőbányán, felkeresni a város legjobb kínai vendéglőjét, megnézni a kínai piacot, kóstolót és zöldségbemutatót tartani a hírneves vietnámi kifőzdében, bejárni az egykori Ganz-Mávag-tömb raktáregyüttessé lett labirintusát, és végül felkeresni egy már abszolút modern kínai negyed bölcsőjét – s a túra során bemutatva mindazt, amit egyfelől kőbányaiként, másfelől kínai tolmácsként megismertem erről a világról. Sajnos egy váratlan bokaficam miatt most, a hétvégi holdújévkor még nem leszek képes ekkora sétára, de a túrát hamarosan mindenképpen megtartjuk.

• Az első túrát, amelyiknek már biztos az időpontja, március 15-16 (péntek-szombat)-on szeretném vezetni Szabadkára, amelyet múlt októberben már alaposan bejártunk a Mazsikével (bejegyzéseinket lásd itt). Az út apropója az, hogy friss hírek szerint Szabadkának, a magyar szecesszió bölcsőjének belvárosát továbbra is elképesztő pusztítás fenyegeti: a város vezetése több mint ezer belvárosi épület lebontását tervezi. Lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy még lássuk a századfordulós építészetnek ezt a gyöngyszemét. Bejárjuk a szecessziós belvárost, házról házra megismerkedünk egy fellendülő századfordulós város társadalmával és építészetével, megnézzük a régi Magyarország legszebb zsinagógáját és városházáját, meglátogatjuk a májusig még nyitva levő Szecessziós Szabadka-kiállítást, majd kilátogatunk a korabeli úri üdülőnegyedbe, a palicsi tóhoz, a Pannonn-tenger utolsó maradványához. Tervezett költség (busz + szállás kétágyas szobában): kb. 15-20 ezer forint.

Tokaj-hegyaljai haszid települések Olaszliszkától Mádon át Nagykállóig, március 23-24 (igény szerint 25 is). Ezt a vidéket, a haszid borkereskedő zsidók falvait és a csodarabbik máig zarándokhelyként látogatott sírjait többen is ismerik már. Utunk különlegessége azonban, hogy Két Sheng, aki úgy ismeri a vidék zsidó nevezetességeit és történetét, mint a tenyerét, hajlandó hazarepülni Koppenhágából erre a hétvégére, és vállalni a túra vezetését, aminél szakértőbbet, azt hiszem, nemigen kaphatnánk, s tokaji borász barátaink borkóstolással is rendelkezésünkre állnak. A túra következő részére júliusban kerül sor, amikor hat nap alatt végigjárjuk a Kassán és Bártfán át Lengyelországig húzódó egykori „zsidó borút” állomásait. Tervezett költség: kb. 20-30 ezer forint.

• A tavaly megtett Csernovic-Kamenyec-Podolszk-Odessza utat – amelyről közös beszámolónkat lásd itt – április 4-11 között ismételjük meg a Mazsikével, de az április 25-től május 1-ig (csütörtök-szerda) tartó hosszú hétvégén a Wang folyó olvasóit hívjuk meg rá. Az út programjának vázlatát itt olvashatják. A kárpátaljai Máramaroson és Bukovinán át busszal két nap alatt érünk le Odesszába, és három nap múlva újabb két napon át térünk haza. Az oda-vissza két nap alatt megállunk több történelmi érdekességű helyen, haszid zarándokhelyeken Baal Shem Tov sírjánál Medzsibozsban és Nachman rabbiénál Umanban, s a Dnyeszter-parti Hotin csodálatos középkori vára mellett. Odafelé Csernovic Monarchia-hangulatú városában, visszafelé Kamenyec-Podolszk örmény városának a folyó által körülvett fantasztikus sziklája mellett éjszakázunk. Odesszában három nap alatt járjuk be a várost, a klasszicista tengerparti sétányt, a 19. századi kereskedővárost, a Moldavankát, a zsidó és görög városnegyedet, a vasárnapi ócskapiacot. Tervezett költség: kb. 120-130 ezer forint.


Keleti húsvét Lembergben, május 3-6. (péntek-hétfő). Az egyik legszebb hétvége, igazi népünnepély a soknemzetiségű, sokvallású városban, amikor a görögkatolikus, az örmény katolikus és az orthodox húsvét időpontja egybeesik egymással. Az egyes felekezetek legszebb húsvéti szertartásainak időpontját jelezni fogom, a részvétel ezeken persze fakultatív, akárcsak az ünnep csúcspontján, a szombat éjszakai feltámadási misén. Szombat-vasárnap bejárjuk a lembergi óvárost, az örmény és a zsidó negyedet, a szecessziós városrészeket és a zsidó külváros megmaradt emlékeit, s ellátogatunk a ruszin fatemplomok skanzenjébe. A Lembergbe vezető úton meglátogatjuk Drohobycz városkáját, Bruno Schulz szülőhelyét, visszafelé megállunk körülnézni a Kárpátok fölött a Vereckei-hágón. Tervezett költség: kb. 60-70 ezer forint.

Máramaros-Bukovina-túra két országon át, május 24-29 (péntek-szerda). Ma két ország, de valójában sokkal több, hiszen ez a ma kettévágott két régió legalább hat országnak része volt, tucatnyi nemzetiséggel, vallással, a Kárpátok völgyeiben számos hagyományos településsel és emlékkel: elzárt, önálló, archaikus világ. Máramaros északi, ma ukrán részén végighaladva két nap alatt érünk el Csernovicba, ahol két napot eltöltve megnézzük a Monarchia e legkeletibb nagyvárosát, és bejárjuk Bukovina emlékeit, a Dnyeszter-parti középkori erődrendszert, a hagyományos falvakat, Kamenyec-Podolszk középkori várát. Az ukrán-román határon Bukovina déli részére átkelve meglátogatjuk a legszebb kolostortemplomokat, s a romániai Máramaros hegyein át térünk haza. Útközben oda-vissza több helyen is megállunk, Huszt, Kőrösmező, Kolomea városkákban, Máramarosszigeten, Nagybányán, magyar emlékeknél, ukrán és román fatemplomoknál, zsidó temetőknél, felgyaloglunk a Tisza forrásához. Tervezett költség: kb. 110-120 ezer forint.

Galíciai stétl-túra, június 21-27 vagy augusztus 16-22 (mindkettő péntek-csütörtök: aki részt akar venni rajta, most írja meg, melyik lenne a kedvezőbb időpont, különös tekintettel arra, ha valamelyik korábbi útra is jönne, és az után túl közelinek találna egy ilyen újabb nagy túrát). Az egykori galíciai zsidó kisvárosok eltűnt archaikus világának felfedezése. Eperjesen, Bártfán és a Duklai-hágón át érünk fel a kettévágott Galícia nyugati felébe, ahol felkeressük Lesko erődzsinagógáját és temetőjét a Beszkádokban, Lengyelország legérintetlenebb hegyvidékén, majd Premyśl meglátogatása után átlépünk Ukrajnába. Kelet-Galíciában végigjárjuk a zsidó kisvárosok útját, Sambir, Brody, Tarnopol, Bucsacs, Bolehov, Sztrij… Látunk fennmaradt zsidó negyedeket, romjaikban is fenséges zsinagógákat, épen maradt temetőket, s az elbeszélések nyomán kirajzolódik majd ennek az egykori világnak az elevensége is. Halicsban felkeressük a még élő török-lengyel-jiddis nyelvű karaita közösség utcáját és sajátos hangulatú temetőjét is magasan a Dnyeszter sziklapartján. S ahol lehet, találkozunk a még létező zsidó közösséggel is. Ha sok olyan jelentkező lesz, aki nem volt még Lembergben, akkor egy fél nap erejéig a lembergi zsidó negyedet is útba ejtjük. Tervezett költség: kb. 110-120 ezer forint.

Kassa, Európa kulturális fővárosa, július 11-14. A Mazsike által szervezett kassai hétvégén, az ekkor rendezett szlovákiai zsidó napokkal párhuzamosan magyar és zsidó kulturális, irodalmi, építészeti sétákat tartunk Európa kulturális fővárosában és környékén. Az útról hamarosan részletes információk várhatóak a Mazsike honlapján.

A zsidó bor útja Tokajtól Lengyelországig, július 18-23. A Tokaj-hegyaljai haszid borkereskedő települések, amelyeket márciusban látogatunk meg, hagyományosan a Kassa-Bártfa-Nowy Sącz útvonalon szállították fel a tokaji bort a legnagyobb felvevőnek, Lengyelországnak, az út mentén végig haszid települések füzérét létrehozva, amelyeknek rabbijai a borral ellenkező irányból, a legnagyobb dél-lengyel haszid központnak számító Nowy Sączból érkeztek. A nagyrészt épen maradt zsidó központokat és az útba eső történelmi városokat végiglátogatva Krakkón és Besztercebányán keresztül érünk haza. Tervezett költség: kb. 110-120 ezer forint.

Lembergi klezmerfesztivál, augusztus eleje. A már évek óta megrendezett nemzetközi klezmerfesztiválon főként a kelet-európai, ukrán, orosz, moldáviai hagyományos klezmer-együttesek lépnek fel. A tavalyi nagy sikerű fesztiválról jó képeket láthatnak akkori lwówi túránk közös beszámolójában. A hétvégi fesztivál idején a várost is bejárjuk is mindazokkal, akik először vannak Lembergben. Az időpont csak hozzávetőleges, mert a szervezők tavasszal szokták megadni, de minden bizonnyal a szokásos módon augusztus első napjaiban lesz. Tervezett költség: kb. 60-70 ezer forint.

 *

Ezek tehát az augusztus elejéig már megtervezett utak. Tíz nap múlva, amikor az előzetes jelentkezések befutnak, felrakjuk őket végleges adatokal az akkorra újjászervezett „Jöjjön velünk”-oldalra is. De már gondolkodunk a továbbiakon: a fennmaradt középkori morvaországi és dél-cseh zsidó negyedek Trebitschtől Nikolsburgig, látogatás a Maros megyei gáborcigányoknál az őket húsz éve kutató antropológus barátunk vendégeiként és kalauzolásával, szászföldi erődtemplom-túra (amíg még állnak), hétvégi kirándulások az európai szecessziós városok klubjába frissen felvett Nagyváradra és környékére vagy a felvidéki bányavárosokba, városi séták Budapest kevéssé ismert részein… És a nagy álom, ha lesz rá elég jelentkező: a már annyit emlegetett tíznapos-kéthetes őszi túra a Krímbe, a kikötő- és üdülővárosokba, a hegyek közé, a bahcsiszeráji káni palotába, az orthodox és örmény kolostorokba, a tatár és karaita falvakba…

Minden további javaslatot és módosítást szívesen fogadunk. Tervezzék velünk együtt az utakat. És persze jöjjenek velünk.


2 megjegyzés:

Tamas Deak írta...

már ment is a mail.

Tamas Deak írta...

"Keleti húsvét Lembergben, május 3-6." - esetleg tudjuk már, hogy ez lesz-e? Szabadságolás miatt kérdezem.