Bahcsiszaraji örökség

Tatár babárus a bahcsiszaraji piacon, 1920-as évek. Huszein Bodanyinszkij felvétele. A bahcsiszaraji tatár múzeum képeslap formájában árult archív fotóiból.

Amikor a krími tatár kánságot az 1768-1774-es orosz-török háború eredményeképpen Oroszországhoz csatolták, a félszigetet – a partvidéki városok görög és örmény lakossága mellett – túlnyomórészt tatárok lakták. Arányuk a következő két évszázadban fokozatosan csökkent. Az orosz-török, majd az 1853-56-os krími háború során nagy részük – egyesek szerint a tatárok fele – Törökországba menekült, s megkezdődött az orosz, illetve a törökök elől menekülő balkáni – bolgár, cincár, görög – lakosság betelepítése a Krímbe. A 19. század folyamán az orosz kormányzat és egyház egyaránt a félsziget görög és bizánci keresztény múltját hangsúlyozta és támogatta, s a déli partvidéken, Szevasztopoltól Jaltáig kiépülő pompás arisztokrata és cári üdülőhelyek sora is a Krím orosz jellegét erősítette.

A tatár kultúra öntudatra ébredése az 1880-as években kezdődött, elsősorban a bahcsiszaraji İsmail Bey Gaspıralinak (oroszosan Gaszprinszkij, 1851-1914) köszönhetően, aki egész életét a tatár oktatás és kultúra modernizálásának, s az oroszországi török népek közötti összefogásnak szentelte. Az általa alapított, rendkívül nagy hatású Terciman (Tolmács) folyóirat (1883-1918) a birodalom minden török népéhez eljutott, és mindenütt a helyi kultúra ösztönzőjévé vált. Ahogy Gaspıralinak a lap 202. (1915) számában megjelent nekrológja írta:

„Igen, a Terciman a mi nemzeti irodalmunk, a mi nemzeti oktatásunk, a mi modern történelmünk kincsesháza. Van-e saját könyvtárunk? Van-e saját múzeumunk? Van-e saját akadémiánk? A Terciman huszonhárom kötete minden, amink van. Ez a mi nagy nemzeti kincsünk.”

Jobbra: İsmail Bey Gaspırali. Balra: A Molla Naszreddin szatirikus lap karikatúrája: Gaspırali (kezében a Terciman-nal és a modern rendszerű tatár ábécéskönyvvel), szemben a haladás ellenfeleivel.

A nekrológban felsorolt intézmények megteremtése már a Gaspıralit követő nemzedék feladata lett. Ezek közül a tatár múzeum felállítását Huszein Bodanyinszkij (1877-1938) vállalta magára. Tatár tanító fiaként született, s maga is tatár tanítóiskolát végzett Szimferopolban, azaz Akmeszdzsitben. Ezután 1895-1905 között Moszkvában tanult, a Sztroganov báró által 1825-ben alapított patinás Iparművészeti Főiskolán, majd néhány évet Párizsban töltött, s 1911-16 között Péterváron lett jó nevű és keresett belsőépítész-dekorátor. 1916-ban tért vissza a Krímbe, ahol kinevezték a bahcsiszaraji káni palota igazgatójának. Itt alapította meg a ma is a káni palotában működő tatár múzeumot.

Bodanyinszkij és munkatársai a 20-as évek elején elsőként fogtak hozzá a krími tatár néprajzi és történeti anyag gyűjtéséhez, amelyet olyan erőfeszítéssel folytattak, mintha tudták volna, hogy nem sok idejük van hátra. Régészeti feltárások hosszú sorát végezték el a 16. században a tatárok által lakott barlangvárosokban és egykori temetőkben, s szisztematikusan fényképezték a hagyományos tatár településeket, mesterségeket, ünnepeket és viseleteket. Képeiken felismerjük a mai Bahcsiszaraj fő vonásait, de e képek nélkül ma már nem tudnánk elképzelni e városnak, a tatárok kulturális központjának egykori életét.

Bahcsiszaraj, 1920-as évek

Bodanyinszkijt 1934-ben mozdították el a múzeum éléről. A következő években moszkvai és tbiliszi dekorációs munkákból élt, itt is tartóztatták le. 1938. április 17-én Szimferopolban koholt vádakkal kivégezték. Sírjának helye ismeretlen, s máig nem rehabilitálták. 1944. május 18-án a teljes krími tatár lakosságot deportálták Üzbegisztánba, ahol az első két év alatt közel felük elpusztult. Helyükre orosz és ukrán lakosságot telepítettek. Tárgyi kultúrájukból annyi maradt meg, amennyit Bodanyinszkijnak és munkatársainak két évtized alatt sikerült összegyűjteni, s amennyit ezeken a képeken látunk.

Tímár, Bahcsiszaraj, 1920-as évek


Fonó nő, Bahcsiszaraj, 1920-as évek


Szövő nő, Bahcsiszaraj, 1920-as évek


Szövő nő, Bahcsiszaraj, 1920-as évek

5 megjegyzés:

Jozsef Petrenyi írta...

Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy és még mi panaszkodunk.

Studiolum írta...

…például a tatárdúlás miatt ;)

(ok, az 1241-est még nem ők művelték, de Erdélyt már ők dúlták fel 1652-ben, meg 1717-ben, amikor Széket is kiirtották)

d írta...

van egy nagyon szép, a visszatérőkkel készített interaktív interjúfüzér is, itt.

marguerite írta...

szép, az oldal, és a struktúrája is

Borostyán írta...

Nagyon érdekes volt!! Köszönettel :)