Katyusa

Májusban a második világháború szelleme járt át számos bejegyzést itt a Wang folyón: a Kicsi emberek a háború által sújtott gyerekekről szólt, a Graffiti az elesett Berlin orosz falfirkáit mutatta be, míg a Két kép az Egyházról szóló reflexió volt két háborús fotó kapcsán. Számunkra odahaza a Szovjetunióban sok éven át a Győzelem Napja jelentette május kezdetét, 1945. május 9-nek, a náci Németország kapitulációjának, a Nagy Honvédő Háború (1941-1945) befejezésének évfordulója, amely még ma is állami ünnep számos posztszovjet köztársaságban. Így aztán ezt az én mostani vendégposztomat is a Wang folyó „májusi szelleme” inspirálta – köszönet érte.

A Katyusa a Nagy Honvédő Háború egyik ikonikus dala volt, jóllehet jóval korábban keletkezett, és 1938-ban adták elő nyilvánosan először. A Katyusa név a Katya kicsinyítő képzős alakja, míg ez a Jekatyerina, azaz Katalin orosz női név becézett formája. A dal egy lányról szól, aki hadba vonult kedvese után sóvárog.



Музыка: Матвей Блантер
Слова: Михаил Исаковский

Расцветали яблони и груши,
Поплыли туманы над рекой.
Выходила на берег Катюша,
На высокий берег на крутой.

Выходила, песню заводила
Про степного, сизого орла,
Про того, которого любила,
Про того, чьи письма берегла.

Ой ты, песня, песенка девичья,
Ты лети за ясным солнцем вслед.
И бойцу на дальнем пограничье
От Катюши передай привет.

Пусть он вспомнит девушку простую,
Пусть услышит, как она поет,
Пусть он землю бережет родную,
А любовь Катюша сбережет.
Zene: Matvej Blanter
Szöveg: Mihail Iszakovszkij

Virágzottak az alma- és körtefák,
köd ült a folyóra:
kiment Katyusa a folyópartra
a folyónak meredek partjára.

Kiment a partra, dalt dalolt
a sztyeppei kőszáli sasról
arról, akit szeretett
akinek levelét kezében tartotta.

Ó, te dal, leány-dalocska,
a fényes nappal együtt repülj,
és a harcosnak a távoli vidéken
add át Katyusa üdvözletét.

Juttasd eszébe az egyszerű leányt,
hadd hallja meg, miként dalol,
hogy míg ő a szülőföldet őrzi,
addig Katyusa megőrzi szerelmét.

A dalt a háború után számos fordításban is terjesztették, a legismertebb magyar változatot a Wikipedia is közli. A Matvej Blanter (1903-1990) által írt dal rendkívül népszerű volt a fronton, mégpedig mindkét oldalán. Ismerünk eseteket, amikor a német katonák a lövészárokból újrázást kértek. Az egyik legnépszerűbb olasz partizándal, a Fischia il Vento (Fütyül a szél) is erre a dallamra íródott 1943-ban.



Fischia il vento e infuria la bufera,
scarpe rotte e pur bisogna andar
a cunquistare la rossa primavera
dove sorge il sol dell’avvenir.
A cunquistare la rossa primavera
dove sorge il sol dell’avvenir.


Ogni contrada è patria del ribelle,
ogni donna a lui dona un sospir,
nella notte lo guidano le stelle
forte il cuore e il braccio nel colpir.
Nella notte lo guidano le stelle
forte il cuore e il braccio nel colpir.


Se ci coglie la crudele morte,
dura vendetta farà del partigian;
ormai sicura è la dura sorte
del fascista vile traditor.
Ormai sicura è la dura sorte
del fascista vile traditor.


Cessa il vento, calma è la bufera,
torna a casa il fiero partigian,
sventolando la rossa sua bandiera;
vittoriosi e alfin liberi siam.
Sventolando la rossa sua bandiera;
vittoriosi e alfin liberi siam.
Fütyül a szél, tombol a vihar,
cipőnk szakadt, de menni kell,
hogy meghódítsuk a vörös tavaszt,
ahol a jövő napja kél.
Hogy meghódítsuk a vörös tavaszt,
ahol a jövő napja kél.

A lázadónak minden vidék otthona,
minden asszony érte sóhajtozik,
éjjel őt őrzik a csillagok,
erős a szíve, karja lesújtani kész.
Éjjel őt őrzik a csillagok,
erős a szíve, karja lesújtani kész.

Ha elér minket a kegyetlen halál,
kemény bosszút áll a partizán:
a hitvány fasiszta áruló
balvégzete immár bizonyos.
A hitvány fasiszta áruló
balvégzete immár bizonyos.

Elül a szél, lenyugszik a vihar,
hazatér a büszke partizán
vörös zászlaját lobogtatva:
győztesek és végre szabadok vagyunk.
Vörös zászlaját lobogtatva:
győztesek és végre szabadok vagyunk.

A Katyusát számos nyelvre fordították és még ma is éneklik Izraeltől Kínáig. Én azonban gyerekkoromban nem anyanyelvemen, hanem oroszul énekeltem, és nem is hallottam soha azeri nyelvű változatát. Matematikaprofesszor apám, aki olykor-olykor verseket is ír, csak 1999-ben olvasta fel nekünk saját költői fordítását azzal az ajánlással ellátva: – „Nagybátyámnak, Musztafának”:

Artıq çiçəkləmiş alma-armudlar,
Çayın üzəriylə sürünür duman.
Bu dəmdə sahilə çıxır Katyuşa,
Dayandığı sahil yüksək bir yarğan.

Ey nəğmə, ey məsum qızın nəğməsi,
Günəşin ardınca uç, uç, havalan,
Uzaq sərhəddəki döyüşçüyə sən
Yetir Katyuşadan alovlu salam.
Çıxır, söyləməyə başlayır nəğmə
Haqqında çöl oğlu, cəsur qartalın,
Haqqında kimi ki sevmiş ürəkdən,
Sahibin qorunan xoş məktubların.

Qoy o xatırlasın sadə bir qızı,
Qoy eşitsin ki, o, necə oxuyur,
Qoy doğma torpağı qorusun daim,
Sevgi-məhəbbəti Katyuşa qorur.

Musztafa nagy-nagybátyám Katyusája

Apám nagybátyja, Musztafa a legfiatalabb, s valószínűleg a legkedvesebb fiú volt a családban. Ragyogó képességű falusi fiúként katonai pályára lépett: elvégezte a katonatiszti iskolát, és Bakuban lett tiszt. Leendő feleségével, Valentyina Andrejevnával egy kórházban találkozott, amikor az 1930-as években Oroszországban, a sztavropoli körzetben szolgált. Családja áldását adta az orosz nővel tervezett házasságára, amelyet az ég is megáldott négy gyermekkel.

Nagyapám haláláig ágya mellett tartotta legfiatalabb öccsének ezt az 1940-es években készült fényképét.

Az 1941 júniusi német invázió a Szovjetunió nyugati határainál érte nagybátyám csapattestét. Feleségét és gyerekeit azerbajdzsáni szülőfalujába evakuálták. A német csapatok a Blitzkrieg taktikáját követve valóban a villám sebességével nyomultak előre. A Vörös Hadsereg folyamatos visszavonulásra kényszerült, és 1941 őszén már a főváros, Moszkva közelében zajlottak a véres csaták. Az 1941 téli sikeres szovjet ellentámadás visszaszorította ugyan az ellenséget, de Moszkvát még mindig veszély fenyegette. Musztafa kétszer is megsebesült, s a kórházból több levelet is írt haza. Az utolsó levél 1942 júliusában kelt, majd hosszú csend után 1943-ban Valentyina megkapta az utolsó hírt férjéről. A „hősi halált halt” értesítés neve azeri nyelven gara kaghyz, fekete papír. Hosszú ideig azt hittem, hogy ezek a papírok tényleg feketék, pedig nem is:

This is to let you know that major Yusufov Mustafa Abdul(la) oglu was killed in the battles for motherland on 15 August 1942. Date: 3 August 1943
Értesítjük, hogy Juszufov Musztafa Abdul(la) oglu őrnagy 1942. augusztus 15-én elesett a hazáért vívott ütközetben. Kelt 1943. augusztus 3-án

Semmilyen értesítést nem kaptunk róla, hogyan halt meg Juszufov őrnagy és hol van eltemetve. Nevét később megtalálták a „bevetés közben eltűntek” hivatalos listáján. Musztafa sorsát ilyenformán mindig köd borította, és hozzátartozóiban időről időre feltámadt a remény, hogy talán még újra viszontlátják.

A Wang folyó puskaporszagú májusi bejegyzései ismét felelevenítették bennem nagy-nagybátyám emlékét, és kutatni kezdtem az interneten Musztafa Juszufov őrnagy után. A legjobb időpontban tettem. Kiderült, hogy 2008-ban az Orosz Köztársaság Hadügyminisztériuma az ОБД Мемориал projekt keretében interneten hozzáférhetővé tette a Nagy Honvédő Háború emberveszteségeiről szóló archívumokat. A hatalmas adatbázist időről időre frissítik és kiegészítik, s most körülbelül 11,8 millió dokumentum digitalizált képét tartalmazza. Azt terveztem, hogy ha itt nem bukkanok nyomára, átnézem a szovjet hadifoglyok német dokumentációs központjának archívumát is.

A keresés nem egyszerű az archívumban, mert mind az eredeti dokumentumokban, mind a digitalizált változatok leírásában igen sok a különféle névátírás és elütés. Rövid időn belül mégis igen sok adatot találtam Juszufov őrnagyról. Nemcsak utolsó beosztását – a 31. hadsereg 88. lövészhadosztálya – és sírjának helyét tudtam meg ebből, hanem arról is részletesen olvashattam, hogy magára maradt felesége hogyan küszködött és veszítette el két fiatalabbik gyermeküket a háború ínséges éveiben.

Major Yusufov Mustafa Abdul(la) oglu, commander of the detached machine gun battalion, killed on 17 August 1942, buried at 500 m North-East of Nosovo village. Date: 8 December 1944
Juszufov Musztafa Abdul(la) oglu őrnagy, gépesített lövészzászlóalj-parancsnok elesett 1942. augusztus 17-én, eltemették Noszovo falutól 500 méterre délkeletre. Kelt 1944. december 8-án.

1942 tavaszán a 88. lövészhadosztályt újjászervezték, mert az északon, a finn határ közelében vívott pusztító csaták után alig néhány ezer ember maradt életben a kezdeti 17 ezerből. Az újjáalakult hadosztály 1942. augusztusában a rzsev-szicsevkai offenzívában – a „rzsevi húsdaráló” néven ismert rzsevi csaták második szovjet hadműveletében – esett át a tűzkeresztségen. A háborúnak ez az ellentmondásos epizódja sokkal kevésbé ismert mint akár a kurszki, akár a sztálingrádi csaták, noha legalább annyi emberéletet követelt, mint az utóbbi.

General course of military operations in the Summer-Autumn 1942 campaign including battles of Rzhev.
Az 1942. nyári-őszi hadműveletei – köztük a rzsevi csaták – térképe.

Az 1942. január-áprilisi első hadművelet először visszavetette a német csapatokat, amelyek azonban ellentámadásba mentek át, és szinte teljesen megsemmisítettek két szovjet hadtestet, valamint továbbra is kezükben tartották Rzsevet és a Rzsev-Vjazma kiszögellés más stratégiai állásait, amelyek ökölként fenyegették Moszkvát. 1942. júniusában Hitler parancsot adott csapatainak, hogy vonuljanak délre, két stratégiai fontosságú város – Sztálingrád, a fontos Volga-parti közlekedési csomópont és Baku, a legnagyobb kaspi-tengeri szovjet olajkút elfoglalására. Sztálin nem látta előre ezt a fordulatot, s a Rzsev környéki hadműveletek tovább folytak, hogy minél nagyobb német erőt tartsanak vissza a délre vonulástól. Július-szeptemberben a szovjet erők új offenzívát kezdtek, ám hatalmas áldozatok árán is alig tudtak előrehaladni, s a legfőbb célt nem sikerült elérniük: Rzsev és a kiszögellés továbbra is német kézen maradt. Az offenzívát november-decemberben újabb sikertelen támadás követte. A szovjet csapatok csak 1943. márciusában hatoltak be Rzsevbe, ahol felfedezték, hogy az ellenség szinte észrevétlenül visszavonult.

“Bolshevik had not time to throw his grenade”. Belarus, June 1941. Photo: Völkischer Beobachter newspaper.
„A bolseviknek már nem volt ideje eldobni gránátját”. Belorusszia, 1941. június.
A Völkischer Beobachter német lap illusztrációja.


A hivatalos adatok szerint a „rzsevi húsdarálóban” elszenvedett szovjet veszteségek meghaladták az egymillió halottat és sebesültet. A hadtörténészek és tábornokok évtizedeken át hallgattak ezekről a csatákról, de a túlélők emlékezetében fennmaradtak. Egyikük, Alekszandr Tvardovszkij (1910-1971) jeles szovjet költő, aki a Krasznoarmejszkaja Pravda haditudósítójaként volt jelen Rzsevben 1942. őszén, „Rzsev alatt öltek meg engem” címmel írt versében állított emléket 1946-ban a rzsevi földben fekvő sok ezer szovjet ismeretlen katonának:

Я убит подо Ржевом,
В безымянном болоте,
В пятой роте,
На левом,
При жестоком налете.



И во всем этом мире
До конца его дней —
Ни петлички, ни лычки
С гимнастерки моей.

Я — где корни слепые
Ищут корма во тьме;
Я — где с облаком пыли
Ходит рожь на холме.

Я — где крик петушиный
На заре по росе;
Я — где ваши машины
Воздух рвут на шоссе.

Где — травинку к травинке —
Речка травы прядет,
Там, куда на поминки
Даже мать не придет.



Летом, в сорок втором,
Я зарыт без могилы.
Всем, что было потом,
Смерть меня обделила.
Rzsev alatt öltek meg engem
egy névtelen mocsárban,
az ötödik században
a balszárnyon
egy kegyetlen légitámadásban.



S ennek a kerek világnak
utolsó napjáig már
se folt, se jelvény nem marad
katonai zubbonyomból.

Ott vagyok, ahol a vak gyökér
a sötétben étel után kutat;
ott vagyok, ahol a rozs
hullámzik a domboldal porában.

Ott vagyok, ahol a kakas kiált
a hajnali szürkületben
ott vagyok, ahol autóitok
gázt könnyeznek az úton.

Ahol a kanyargó folyócska
szövi egybe a gyepet
ahová anyám se jön el
hogy emlékezzen reám.



Negyvenkettő nyarán
temettek jel nélkül el,
s mindentől, ami ezután jött
megfosztott a halál.

Musztafa Juszufov neve sem szerepel az itt eltemetettek listáján, és Noszovo faluban sem áll semmilyen hivatalos emlékoszlop. Sőt a legtöbb térképen nem is találunk ilyen nevű falut Rzsev környékén.

Évről évre számos önkéntes kutatócsoport bukkan újabb és újabb ismeretlen katonák százainak maradványaira, olykor egész tankokra vagy repülőgépekre eltemetve a mocsárban. Nem-hivatalos jelszavuk az első, győzhetetlen orosz generalisszimusz, Alekszander Szuvorov (1729-1800) mondása: „A háború addig nem ért véget, amíg az utolsó katonát is el nem temették.”

Juszufov őrnagy sírhelyére vonatkozó kérdésemre, amelyet e kutatócsoportok több internetes fórumán is feltettem, gyors válasz érkezett. Kiderült, hogy Noszovo falucska a tveri oblaszty pogoreloje gorodiscsei központjának közelében fekszik, s 2008-ban mindössze 83 lakosa volt. Ezen a helyen kísérelt meg a 88. lövészhadosztály és a 212. harckocsiezred 1942. augusztus 4-én átkelni a Derzsa folyón.

The 88th Rifle Division of the 31st Army in Pogoreloye Gorodishe operation, 30 July-23 August 1942.
A 31. hadsereg 88. lövészhadosztály pogoreloje gorodiscsei hadműveletei, 1942. július 30 – augusztus 23.

A legfontosabb információt azonban 2010. május 24-én kaptam Alekszej Szdvizskovtól, a Moszkvai Energetikai Intézet Gorizont turista- és kutatóklubjának elnökhelyettesétől. Azt írta nekem, hogy 2007-ben klubjuk a helyi zubcovi és pogoreloje gorodiscsei kutatócsoportokkal együtt kutatómunkán vett részt a terepen, ahol két szükségsírt találtak, mindkettőben körülbelül húsz-húsz emberrel, pontosan a dokumentumban megjelölt helyen: Noszovótól 500 méterre délkeletre. Maradványaikat katonai tiszteletadás és egyházi szertartás keretében a pogoreloje gorodiscsei hősök temetőjébe vitték át. Alekszej igen előzékenyen levelet írt klubjuk nevében a helyi önkormányzatnak, hogy tüntessék fel Musztafa Juszufov őrnagy nevét a temető emlékművén, s egy fotót is küldött nekem Noszovo látképével. A fotó előterében a szovjet áttörés emlékműve áll, amely – meglepetésemre – egy, a domb tetejéről a falu felé tekintő Katyusa.

Katyusha in Nosovo at the Moscow-Riga road. Photo: Aleksey Sdvizhkov
Katyusa Noszovóban, a moszkva-rigai úton. Fotó: Alekszej Szdvizskov

Katyusák a háborúban

A Katyusa nevet a szovjet katonák adták ennek az új típusú BM-13 sorozatlövő rakétafegyvernek a kedves háborús dalukban szereplő lány után. Az elnevezés oka minden valószínűség szerint a BM-13 tetején látható „K” betű volt, amely a voronyezsi Komintern fegyvergyárra utalt. A Katyusát először 1941. júliusában tesztelték ütközetben, sorozatgyártása és bevetése 1941. végén kezdődött. A német csapatok a nem kevésbé zenei Stalinorgel, azaz Sztálin-orgona néven emlegették. Ebből az orgonából gyászzene szólt: a Katyusa tíz másodperc alatt több mint négy tonna robbanóanyagot lőtt ki több mint négy hektárnyi bevetési területre akár öt kilométer távolságban. Az ismert dalnak új változata született erről a másik Katyusáról:

В мраке, в тьме лесных опушек наших
Смерч несется к небу огневой –
Это наша русская «Катюша»
Немчуре поет за упокой!



Все мы знаем душечку-«Катюшу»,
Все мы слышим, как она поет,
Из врага вытряхивает душу,
А бойцам отвагу придает!
Erdeink sűrű sötétjében
Tűzvihar lövell az égre fel –
Ez a mi orosz „Katyusánk”:
a németnek gyászdalt énekel.



Drága „Katyusánkat” ismerjük mi mind,
Halljuk mindannyian, hogy zengi dalát,
kiszorítja a szuszt az ellenségből,
és a harcosoknak bátorságot ád!

Katyusha salvo, 1941. Photo: Samariy Gurariy
Katyusa-tűz, 1941. Fotó: Szamarij Gurarij

Loading Katyusha. The 1st Ukrainian Front, 29 June 1944. Photo: A.Shaykhet
Katyusa töltése. Az 1. ukrán front, 1944. június 29. Fotó: A. Sajhet

Katyusha salvo. The 2nd Ukrainian Front, Budapest, 27 January 1945. Photo: A.Yegorov
Katyusa-tűz. A 2. ukrán front, Budapest, 1945. január 27. Fotó: A. Jegorov

Katyushas at the Parade of Victory. Moscow, 24 June 1945. Photo: F. Kislov
Katyusák a győzelmi felvonuláson. Moszkva, 1945. június 24. Fotó: F. Kiszlov

A Katyusa rakétavetők egészen Berlinig eljutottak, és a Katyusa-dal sem maradt el mögöttük. A kiégett Reichstag lépcsőin Ligyija Ruszlanova (1900-1973) népszerű szovjet-orosz énekesnő, az egyik legnagyobb korabeli orosz népdalénekes adta elő a szovjet hadsereg előtt.

Katyusha by Lidiya Ruslanova. Berlin, May 1945. Photo: Grigoriy Petrusov
Ligyija Ruszlanova a Katyusá-t adja elő. Berlin, 1945. május. Fotó: Grigorij Petruszov

Расцветали яблони и груши.
По тропинкам, через лес густой
Выходила смелая Катюша
С автоматом на берег крутой.

Выходила, без пощады била
За разгром родимого села,
За того, которого любила,
За того, чьи письма берегла.
Virágoztak az alma- és körtefák
a sűrű erdőben az ösvény mellett;
kilépett az erdőből a derék Katyusa
géppuskájával a meredek folyópartra.

Kilépett, és nem ismert kegyelmet
a földig rombolt falujáért
azért, akit szeretett,
akinek levelét kezében tartotta.

A dalnak ez az utóbbi front-változata ismét másik Katyusáról szól: arról a 800 ezer nőről, akik a Vörös Hadseregben szolgáltak a háború alatt.

Be a hero! 1941 V. Koretskiy
Légy hős! 1941, V. Koreckij
Fascism - bitterest enemy of women. Everybody to the fight with fascism! 1941 N. Vitolina
A fasizmus a nő legnagyobb ellensége.
Mindenki a fasizmus elleni harcra!
1941, N. Vitolina

Join the ranks of frontline comrades, volunteer is helper and friend of soldiers! 1941. V. Koretskiy, V. Gitsevich
Csatlakozz a bajtársakhoz a fronton, az önkéntes a katona segítője és barátja!
1941. V. Koreckij, V. Gicevics

Red Cross volunteers! We will not leave on a battleground nor a wounded, neither his weapon. 1942 V. Koretskiy
Vöröskeresztes önkéntesek! Ne hagyjunk a csatatéren sem sebesültet, sem a fegyverét.
1942. V. Koreckij

We will substitute you! 1941 V. Serov
Felváltunk benneteket! 1941. V. Szerov
Our aim is same - Berlin. 1945. V. Koretskiy
Célunk közös – Berlin. 1945. V. Koreckij

A nők nemcsak kisegítőként – például ápolónőként vagy híradósként – tevékenykedtek. Voltak női lövészek, géppuskások, harckocsizók, sőt pilóták is.


Zulejka Szejidmammadova (1919-1999). Fotó: RIA „Novosztyi”
Utóbbiak közé tartozott Zulejka Szejidmammadova, az első azerbajdzsáni női pilóta is, aki a háborút ezrednavigátorként kezdte, és ezrede, az 586. légiezred – az 1942-ben felállított három szovjet női légiezred egyike – második rangidős parancsnokaként fejezte be.

A nők ilyen mértékű részvétele a közvetlen harcokban példátlan dolog volt, ami megdöbbentette a németeket, és amit a náci propaganda ki is aknázott a szovjet rendszer embertelenségének bizonyítására, noha ők maguk a háború utolsó időszakában nem riadtak vissza attól sem, hogy gyerekeket küldjenek a frontra.

A második világháború volt az emberiség történetének legbrutálisabb, legvéresebb háborúja. Miközben a szélsőségekig tolta ki az emberi kegyetlenség határát, egyszersmind a hősiesség és önfeláldozás ragyogó példáit is felmutatta. Ilyen módon kettős Katyusa története is, amely egyszerre az odaadó szeretet és a dühödt ellenségesség története.

Anti-aircraft gunner girls taking military oath (http://waralbum.ru/867/)
Légvédelmi lövészlány aláírja katonai esküjét
Pilot Mamayeva-Bezmenova before an operational flight, August 1943 (http://waralbum.ru/1234/)
Mamayeva-Bezmenova pilóta bevetés előtt, 1943. augusztus

Machine gunner Zina Kozlova, 30 June 1942. Photo: Mikhail Savin (http://waralbum.ru/2698/)
Zina Kozlova géppuskás, 1942. június 30. Fotó: Mihail Szavin

Sniper girl. Baltic front, 1944. Photo: S. Baranov/RIA "Novosti" (http://waralbum.ru/745/)
Lövészlány a balti fronton, 1944. Fotó: Sz. Baranov/RIA „Novosztyi”

"Sanitary instructor" - a frontline nurse, June 1942 (http://waralbum.ru/15255/)
„Egészségügyi előadó” – front-ápolónő,
1942. június
Sleeping "san.instructor". Photo: David Trakhtenberg (http://waralbum.ru/8786/)
Alvó „egészségügyi előadó”.
Fotó: David Trahtyenberg

Mariya Shalneva (Nenakhova) regulates the traffic. Berlin, 2 May 1945. Photo: Yevgeniy Khaldey (http://waralbum.ru/5338/)
Marija Salnyeva (Nyenahova) forgalmat irányít. Berlin, 1945. május 2.
Fotó: Jevgenyij Haldej

Victory! Sniper girls, 1945. Photo: Natalya Bode (http://waralbum.ru/1283/)
Győzelem! Lövészlányok, 1945. Fotó: Natalija Bode

Köszönetnyilvánítás

A legtöbb fotó forrása a War Album, a második világháborús fotók digitális archívuma. A háborús szovjet poszterek képei a My-USSR.ru, Красное Знамя 1941-1945 és a Электронный музей отечественного плаката szájtokról származnak.

Egyéb érdekes linkek

Фронтовые судьбы песен. «Катюша» (Katonadalok története. „Katyusa”) – a dalról és változatairól szóló történetek érdekes gyűjteménye (kottákkal is): http://www.a-pesni.golosa.info/ww2/oficial/katjucha.htm

Ржев: Неизвестная битва Георгия Жукова (Rzsev: Georgij Zsukov ismeretlen csatája) – 2009-es dokumentumfilm, rendezte Szergej Nurmamed, narrátor Alekszej Pivovarov és Konsztantyin Goldenzweig, amely nagy vitát robbantott ki Oroszországban: http://www.youtube.com/watch?v=Lv_8AbQJyuk

Katonai temetkezőhelyek kutatása Rzsev környékén – az Orjol (Sas) helyi katonai-történelmi egyesület rövid videója: http://www.youtube.com/watch#!v=mskUclqiUQ4

VESZTYI Moszkva 2007. szeptember 23-i tévériport a Moszkva környéki kutatásokról: http://www.vesti-moscow.ru/videos.html?id=9430

Женское лицо войны. Катюша (A háború női arca. Katyusa) – 2008-as orosz dokumentumfilm, Szvetlana Alekszijevics könyve alapján rendezte Alekszej Kitajcev: http://rutube.ru/tracks/1895638.html

Женя, Женечка и ‘Катюша’ (Zsenya, Zsenyecska és ‘Katyusa’) – 1967-es népszerű szovjet-orosz film (angol felirattal), Bulat Okudzsava írói közreműködésével rendezte Vlagyimir Motil. A film egy romantikus fiatalember (Zsenya) történetét beszéli el, aki Katyusa rakétavető-ezredével háborúba vonul: http://www.youtube.com/watch#!v=BsvveaPoUlk

27 megjegyzés:

blist írta...

На память героям!

Studiolum írta...

_akos elküldte a dal magyar szövegének egy másik – itt közzétehetetlenül obszcén – változatát is, amely nem önfeláldozó honvédőkként, hanem Magyarországot végigpusztító megszállókként ábrázolja a szovjet katonákat. Sajnos a történetnek ez a fele is igaz. A mi kollektív emlékezetünkben ez is a dal részévé vált.

Petya írta...

Eszméletlen mennyiségű részlet és kép, köszönjük megint. A második vh. nagyon érdekes, tele felfedezetlen témákkal és a keleti front természetesen akkor is érdekel, így is, hogy a Vörös hadsereg valóban egy Magyarországot végigpusztító, megszálló erő volt. Ez tény, ezen nincs mit szépíteni és emellett az ellenségünk volt a Szovjetunió. Ahogy tegnap mondtam & ideiglenes házigazdámnak itt Moszkvában annyira tetszett: 'Love Russia, Hate Communism!'

Üdvözlet Oroszországból! :-)

Studiolum írta...

Köszönöm, Petya, ez biztos megmelengeti a bejegyzést szerző Araz szívét is (én folyamatosan fordítom neki az itteni kommenteket az angol változatban – szívesebben fordítanám persze az azeriben, de azt még nem beszélem olyan folyékonyan :) ).

blist írta...

"a Katyusa tíz másodperc alatt több mint négy tonna robbanóanyagot lőtt ki"

Ez teherautónként 8 vetősínnel (16 rakéta) számolva sajnos legfeljebb ezred szinten jött össze:

RS-82 rakéta

Átmérő: 82 mm
Átmérő a szárnyaknál: 200 mm
Hossz: 600 mm
Súly: 6,8 kg
A robbanófej súlya: 0,36 kg
A repeszek hatósugara: 7 m
Maximális repülési sebesség: 340 m/s
Hatótávolság: 6,2 km

RS-132 rakéta

Átmérő: 132 mm
Átmérő a szárnyaknál: 300 mm
Hossz: 845 mm
Súly: 23 kg
A robbanófej súlya: 0,9 kg
A repeszek hatósugara: 10 m
Maximális repülési sebesség: 350 m/s
Hatótávolság: 7,1 km

http://www.haborumuveszete.hu/rovatok/fegyverek/lo/katyusa/

Studiolum írta...

Araz válaszolt a lefordított megjegyzésekre az angol változatban. Köszöni blistnek a pontosítást, valóban ez egy teljes Katyusa-üteg teljesítménye, ő nézte el a forrásában, javítani fogja a posztban. Ami a Vörös Hadsereg mint dicső honvédő és mint barbár megszálló kettősségét illeti, azt ő azeriként pontosan érti és országa jól ismeri. Egy különösen idevágó példát is elmesél. Az a hősként tisztelt parancsnok, Jefremov tábornok, aki az első rzsevi offenzívát vezette, s akinek 33. hadseregét végül a németek bekerítették és teljesen megsemmisítették, elutasította, hogy az összeomlás előtt repülőn elmeneküljön, ehelyett agyonlőtte családját majd önmagát is, és erre utasította főhadiszállásának tagjait is. Ugyanez a tábornok volt 1918-ban az éppen csak létrejött azerbajdzsáni demokratikus köztársaság elleni szovjet invázió egyik vezetője, akit Lenin arany karddal jutalmazott Baku „felszabadításáért”, a gendzsei köztársaságpárti ellenállók brutális leveréséért és Azerbajdzsán véres bolsevik eltiprásáért.

_akos írta...

@Studiolum: de nem bántásként küldtem be, remélem nem vettétek úgy. Innen, a fiatal szememmel nézve, ez is hozzá tartozik. Persze, aki részt vett, átélte, érintett volt, bármelyik oldalon is, az biztos máshogy nézi...

Studiolum írta...

Nem, egyáltalán nem vettem úgy, remélem, ez az én reakciómból is átjött. És igen, nagyon is hozzá tartozik: az ország nagy része számára alapvetően ezt jelentette a Vörös Hadsereg. Pontosan az volt a történeti valóság, amit ezek a szövegek leírnak, és pontosan értem azt a tehetetlen dühöt is, ami a gúnyban és az obszcenitásban igyekszik kiutat és feloldást találni magának. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az ember igyekszik a megformáltság egy bizonyos szintjénél alább nem adni a szóbeli, de különösen az írásbeli megnyilatkozásban, és ennek a hangnemnek még idézet formájában sem adni publicitást: ettől lesz emberibb és élhetőbb a világ. Ugyanazt, amit ezek a szövegek kocsmai hangnemben és a döglött (vagy távollevő) oroszlánon gúnyolódó mentalitással adnak elő, úgy is elő lehet adni, ahogy például Tar Sándor az Apám még élt novellában, hogy az ember hátán feláll a szőr, és pontosan átérzi a megszállás és az erőszak rettenetét, a megerőszakoltak tehetetlenségét, és a dolog végső soron feloldhatatlan voltát.

ÉvaZsuzsanna írta...

Az ötvenes években magyarul bömbölte az útmenti villanyoszlopra szerelt hangszóró naphosszat: http://www.youtube.com/watch?v=uiQ4ZjjCJqU
Most visszahallgatva különös volt ugyanarra a feldolgozásra ráismerni...

ÉvaZsuzsanna írta...

A múlt század ötvenes éveiben a villanyoszlopokra erősített óriás hangszórók bömbölték többek között a Katyusát is. Most bepötyögtem a youtube-ra, kiadta a magyar változatot, gyermekkorom hangulata jött vissza...

István írta...

"Az 1941 júniusi német invázió a Szovjetunió nyugati határainál érte nagybátyám csapattestét." Miért, hogyha egyszer Bakuban volt tiszt? Nem közvetett bizonyíték ez arra, hogy Sztálin már a Blitzkrieg kezdete előtt készült a szövetséges Németország lerohanására, ahogy ezen a blogon is felvetik itt: http://wangfolyo.blogspot.com/2008/09/az-elso-csapas.html ?

Studiolum írta...

Araz válasza az angol változatban:

„Nem hiszem, hogy ez a tény önmagában bizonyítaná Sztálin támadási szándékát a Harmadik Birodalom ellen. Yusufov őrnagy ugyanilyen erővel lehetett volna éppen Mongóliában is.

Persze mindannyian tudjuk, hogy voltak ilyen tervek, s hogy a Szovjetunió az 1939-es megnemtámadási szerződéssel, valamint a Lengyelország és néhány más kelet-európai ország elfoglalásáról aláírt szerződéssel valószínűleg csak időt akart nyerni a felkészülésre.

Ugyanakkor határozottan nem értek egyet azokkal, akik e tények révén akarják rehabilitálni Hitlert, aki a Harmadik Birodalmat úgy tüntette fel, mint Európa megmentőjét a bolsevizmustól (párhuzamot vonva Németországgal mint a Római Szent Birodalom alapítójával). Az egykori koncentrációs táborokban tett egyetlen látogatás is elegendő annak megértéséhez, mennyire gonosz volt Hitler ideológiája.

Az azeriek számára Sztálin és Hitler egyaránt a gonoszt jelentették az értelmiség szisztematikus elnyomásával és tízezreknek a Szovjetunió belsejébe való deportálásával (1937-38-ban Azerbajdzsánból a kazak sztyeppékre, majd 1947-51-ben Örményországból a száraz azerbajdzsáni síkságra).

Egy másik érdekes történelmi kérdés a náci hadsereg mellett szolgáló helyi nemzeti fegyveres erők ügye. A Harmadik Birodalom igyekezett kihasználni az egyes népek gyűlöletét a bolsevizmussal szemben, és a szovjetektől való függetlenségi vágyukat.”

HaKohen írta...

1. Örültem volna a Katyusa legalább egyik költői fordításának, ez különösen némely hozzászólás fényében lett volna érdekes és tette volna teljessé a dal történetét.

2. Annak viszont nagyon örültem, hogy a poszt a hozzászólásokkal egyetemben a történelem sokszínű, egyúttal szép és borzalmas mivoltát tükrözi. Végre valami NEM fekete-fehérben.

3. Studiolum: irigyellek, nem csak ezért, hanem az egész blogért, kitartásodért, műveltségedért, a szép (igen: szép, mindennek ellenére) iránti vonzalmadért, valamint az energiádért. Nagyon kevés embert irigyellek, de téged igazán.

4. Apróság: a szövegíró Iszakovszkij meglehetősen jó költő volt, magyarul is megjelentek versei. Néhány akkori aktualitást le kell hántani róla (vagy már maguktól is lekoptak), aki egyáltalán olvas még verset, annak talán még némi élvezetet is okozhat. Blantyer viszont (Dunajevszkijjel, Szolovjov-Szedojjal együtt) néhány nagyon fülbemászó dalt volt képes írni (nem véletlenek a posztban szereplő adalékok). Bocsánat a blaszfémiáért, de mondjuk Dobos Attila slágerszerzőségéhez tudnám hasonlítani; persze másképp, más korban stb.

Studiolum írta...

Kedves HaKohen,

megszégyenítesz ezzel a dicsérettel. Én magam látom a legjobban saját hiányosságaimat, és hogy milyen kevés irigyelnivaló van mindebben. Komolyan mondom, hogy csak azt teszem, amiről úgy érzem, meg kell tennem, hogy a daimón megelégedjék, mint Szókratészé.

Ha a Katyusa 45 utáni magyar fogadtatásáról írtam volna, mindenképpen beillesztettem volna egy vagy inkább több korabeli műfordítást, mint a Gyászinduló szövegével tettem. De itt most az eredeti szövegre és annak hatására ill. változataira koncentráltam, s ilyenkor azt az elvet követem, hogy pontos szó szerinti fordítást adok az eredeti mellé (illetve csak akkor adok műfordítást, ha az eleget tesz ennek a kritériumnak, de ilyet eddig csak egyszer találtam, Weöres Sándor egy García Lorca-fordítását.) Alatta viszont adtam linket a magyar Wikipédiához, ahol ott van a legismertebb korabeli magyar változat.

Noha az orosz nyelv és kultúra mindig nagyon érdekelt, de mire huszonévesen felnőttként is elkezdhettem volna jobban belelátni, épp megszűnt az a világ. Ilyenformán én már személyesen csak a poszt-szovjet világot ismerhettem meg, s ami előtte volt, az számomra rekonstruált ismeret, persze gyerek- és kamaszkori személyes benyomásokkal kiegészítve. Ezért nagyon örülök, ha olyanoktól hallok erről a korról, mint te is, akik számára Iszakovszkij, Blantyer és a többiek kortársként megismert, élő valóságok voltak.

HaKohen írta...

@Studiolum:

"Uram, lángész lakik önben..." stb. - de ezt most hagyjuk.

Fordítási elveid - hogy ne csupán dicséretet olvass tőlem - benyomásom szerint egy igazi perfekcionistára vallanak. (Bár lehet, hogy ez mégis csak dicséret volt?...)

A személyesen megélt valóság minden esetben nagyon fontos lenne. Sajnos évezredes tapasztalat (?!), hogy az utókor mindig tézisekre egyszerűsíti le nem csak a régmúltat, de a félmúltat, közelmúltat is. Ilyenkor a rosszindulat vagy jóindulat mint motívum lényegtelen. A lényeg az abszolút primitivizálásba torkolló végtelen leegyszerűsítés.

A személyes élmény viszont óhatatlanul nosztalgiához vezet (talán ezt már te is megéled). Amit viszont sokan a giccsel azonosítanak és elátkoznak. Pedig minden ilyesmi (amint neve is mutatja) az elmúlás okozta fájdalmat vált ki az egyénből.

Úgyhogy ha rettentően tárgyilagos utókor akarunk lenni, akkor ne idealizáljuk, de ne is köpködjük le - mondjuk - a Katyúsát.

Studiolum írta...

Sajnos a versfordításban távol állok a perfekcionizmustól. Belátom, hogy versfordítást kétfélét lehet csinálni: jót vagy pontosat. A kettő szinte sosem esik egybe. A jó fordítás szinte törvényszerűen új vers. A pontos fordítás pedig nem vers.

Én ezért itt a blogon többnyire azt választom, hogy az eredeti szöveg mellett pontos fordítást adok, hogy ez utóbbi segítségével, de az előbbi hangzását és zenéjét élvezve az olvasó az eredeti verset fogadja be – már ha hajlandó megtenni ezt az erőfeszítést.

Egyszer-kétszer írtam is már erről itt a blogon, például itt.

Ami a leegyszerűsítést illeti, arra az az elv érvényes – sokkal frappánsabban szól, csak nem emlékszem rá pontosan –, hogy ha egy harminc másodperc alatt elmondott állítás cáfolatához legalább két percre van szükség, akkor a cáfolat az emberek túlnyomó része számára eleve vesztes. Lám, ezt a posztot is legalább két perc elolvasni, a Katyusát köpködni (vagy idealizálni) meg akár egy mondat elég…

A nosztalgia és a giccs között, saját tapasztalatból tudom, nagyon keskeny a határ. Nagyon könnyű az elmúlás feletti őszinte fájdalomból giccsbe átmenni. Azt hiszem, itt is pont az „egyszerűsítés” a kulcs: a nosztalgia tárgyának leegyszerűsítéséből, sematizálásából lesz a giccs. Ha valaki hajlamos a nosztalgiára – ami dicséretes dolog –, annak minden alkalommal muszáj megküzdenie ezzel.

HaKohen írta...

@Studiolum:

Valami van - de (talán?) nem az igazi.

A nosztalgiához: talán szemléletessé teszi véleményemet a példám:

A bejegyzés plakátjai és a legtöbb fotó borzalmas (szörnyű, szánalmas, siralmas, rettenetes, rémes - folytathatók a jelzők tetszés szerint).

No de voltak emberek (és minden korban, mindenféle plakátokkal mindig vannak), akik az ilyen plakátok között élték/élik le az egész életüket. Az ő nosztalgiájukkal vajon mit kezdesz?

Lehet, hogy széplélek vagyok (ezt már fejemhez vágták valamelyik blogon). Azt nem hinném, hogy túlburjánzik bennem az empátia, sőt... De a nosztalgia minden fajtájával (na jó, legtöbbel) együtt tudok érezni.

Mert az emberi történelem is borzalmas, hosszú és talán végtelen, de az egyén élete rövid, megismételhetetlen és véges. És ha már az egyén élete is borzalmas, akkor legalább hadd fájjon.

Studiolum írta...

Hiszen épp ő nosztalgiájukról beszélek, azzal értek egyet.

Azt hiszem, nemigen él ma már ember, aki ha nosztalgiázik, ne valójában szörnyű korok iránt nosztalgiázna, hiszen legkésőbb az I. vh. kitörése óta egyéb sincsen. De természetesen senki sem a kor szörnyűségére emlékszik vissza vágyakozással, hanem arra a szépségre, amelyet akkor, abban a szörnyűségben is megélt. Beszéltünk már erről ennek a posztnak a kommentjeiben, meg valami hasonlóra utalok itt.

Csak azzal nem értek egyet, amikor valaki a szörnyű korban megélt szépségek miatt a kor szörnyűségét akarja letagadni.

HaKohen írta...

Hát jót vitatkoztunk. De így legalább valamit megérezhettünk a világ bonyolultságából - ha egészében nem is érthetjük meg.

És kösz a linkeket.

Studiolum írta...

Vitatkoztunk? Nekem úgy tűnt, alapvetően mindenben egyetértettünk…

Köszönöm a beszélgetést!

HaKohen írta...

Nem szitkozódtam, amikor azt írtam, hogy "jót vitatkoztunk".

És én is köszönöm.

Névtelen írta...

Számomra a képek és Yusufov mellett azért volt érdekes a cikk, mert az olasz változat nem a Katyusával indít, hanem egy ír népdallal, a "King of the Fairies"-szel.
http://www.youtube.com/watch?v=ek1PWKvgDZE&NR=1

Ami azért érdekes, mert az olasz partizánok miért énekelnek egy ír nótát? Szolidaritásból? Azt miért tennék?
Az egyetlen elfogadható ok az, hogy az Itáliában harcoló angol seregek soraiban elég sok gyarmati (maorik, indiaiak, gurkák), vagy skót-ír katonát találunk.
Valamilyen irántuk érzett tiszteletből eredhetett ez?
Megpróbálok utána nézni.

Addig is:

Bence, mint névtelen hozzászóló

Névtelen írta...

A "North Irish Horse" tankcsoport harcolt Észak -Itáliában '44-'45-ben.
Nagy részt vállaltak Firenze visszafoglalásában és a Gót-vonal áttörésében is.

Talán innen az olasz partizánok tisztelete az írek iránt.

Bence

Névtelen írta...

A Vörös Hadsereg - ahogy az amerikai is mindkét VH-ban - csak arra várt, hogy az európai hadszíntereken, az egymás elleni harcokban kivérzett országokat lerohanja. A Molotov-Ribbentrop paktum által szerzett idő tehát nem azért kellett Sztalinnak, hogy ’felkészüljön’, hanem hogy a Német-, Francia-, Angol-, stb. hadseregek a végletekig gyengítsék egymást.
Sztalin úgy ítélte meg, hogy 1941 nyara lesz ideális a támadásra. De Európa legnagyobb és legkorszerűbben felszerelt hadserege éppen felvonulóban volt a júliusban nyitandó frontra, amikor a Barbarossa elindult. Emiatt volt az a fejvesztett, eszeveszett zűrzavar náluk. Mivel az úton (és nem védőállásokban) lévő katonák milliói fogságba estek, a raktárakban tárolt hatalmas mennyiségű hadianyag ellenséges kezekbe került, Sztalinnak tényleg újjá kellett szerveznie a hadsereget. és ez másfél évébe került.
(A témában lásd még pl.: Suvorov: Icebreaker)

Studiolum írta...

Köszönöm! Szuvorovról máshol már írtam is, egy általa is említett dokumentum kapcsán, amely ugyanerre enged következtetni.

HaKohen írta...

Több, mint négy évvel elkésett megjegyzés. Ma éppen zenés videókat nézegettem, amikor elém jött a Katyusa egyik vadiúj változata.

http://videa.hu/videok/zene/katyusa-nepdal-orosz-ieoWuYWOb7mXnJfF

A you tube-on találtam először, majd elveszett, de ugyanazt megtaláltam a videán.

Ha jól látom, a mai orosz Alekszandrov-együttes (a valamikori szovjet Alekszandrov-együttes utóda) vagy mi kíséri a két énekesnőt.

A duett nekem borzalmas (holott - amint korábbi bejegyzéseimből kiderül - a dalt magát nagyon szeretem). Valahogy teljesen idétlennek tűnik a két énekesnő, főleg a baloldali mimikája, gesztikulációja. Ezeket a sablonokat a hazai fásy-féle vagy muzsikatévés kiválóságoknál sem viselem el. Pláne egy ilyen nosztalgikus dalnál.

Persze, lehet, hogy elsuhant fölöttem az idő vasfoga...

HaKohen írta...

Több, mint négy évvel elkésett megjegyzés. Ma éppen zenés videókat nézegettem, amikor elém jött a Katyusa egyik vadiúj változata.

http://videa.hu/videok/zene/katyusa-nepdal-orosz-ieoWuYWOb7mXnJfF

A you tube-on találtam először, majd elveszett, de ugyanazt megtaláltam a videán.

Ha jól látom, a mai orosz Alekszandrov-együttes (a valamikori szovjet Alekszandrov-együttes utóda) vagy mi kíséri a két énekesnőt.

A duett nekem borzalmas (holott - amint korábbi bejegyzéseimből kiderül - a dalt magát nagyon szeretem). Valahogy teljesen idétlennek tűnik a két énekesnő, főleg a baloldali mimikája, gesztikulációja. Ezeket a sablonokat a hazai fásy-féle vagy muzsikatévés kiválóságoknál sem viselem el. Pláne egy ilyen nosztalgikus dalnál.

Persze, lehet, hogy elsuhant fölöttem az idő vasfoga...