Ars poetica

Xu Futong: 月 (Hold), kalligráfiaXu Futong: 月 (Hold), kalligráfia

我爱亨利摩爾的雕塑,尤其沉迷於雕塑中的孔。
Szeretem Henry Moore szobrait, különösen az ürességet a közepükön.

(Gu Gan: 現代書法三步 (A modern kalligráfia három lépése), Peking 1990)

Lin Yutangot újra végiglapozva bukkantam rá Xin Qijinek arra a versére is, amelyet annyira szeretek, s amelyről azt hittem, nem fordították még le magyarra. A vers Benedek Marcell fordításában így hangzik:

Ifjú napjaimban
Csak vidámságban volt részem,
De szerettem fölmenni a padlásra,
De szerettem fölmenni a padlásra,
Hogy bánatot színlelő dalt írjak.
Azóta volt részem
A bánat keserű ízében,
És szót nem találok,
És szót nem találok,
Csak ezt: „Mily aranyos őszi óra.”

Ez a fordítás a maga pontatlanságával, félreértéseivel, és főként indokolatlan érzelmes kiegészítéseivel jól mutatja, miért alapvető tévedés az egész szecessziós gyökerű magyar kínai versfordítói hagyomány Kosztolányin át Szabó Lőrincig.

Gu Gan: 绕 (Dróttekercs)Gu Gan: 绕 (Dróttekercs)

A kínai vers olyan, mint a kés. Szikár és pontos. A kínai vers szavai már-már keresetten egyszerűek, tárgyilagosak. Csupán keretei annak a hatalmas ürességnek, amely éppúgy lényege a kínai versnek, mint a kínai képnek.

Ezért mi is csak annyit teszünk a Kínai Vers Házában, hogy először a kínai jelek fölött kinyíló ablakocskában szóról szóra lefordítjuk a vers minden egyes szavát, hogy ki-ki maga is megértse ezeket a kereteket; aztán latin betűvel is átírjuk őket, hogy a ritmust is átérezze; aztán pedig hangsúlyozottan szó szerinti, szinte nyers fordításukat adjuk. A verset mindebből kinek-kinek magának kell összeraknia.

Xing Qijinek ezt a versét is érdemes megnézni ott írásjegyenként és átírva is. Ide most csak pontos fordítását emelem át.

Fiatalon
nem ismertem még a bánat ízét,
a toronyba vágytam.
A toronyba vágytam,
hogy képzelt bánatomról verset írjak.
Mára
a bánat minden ízét megismertem, de már
nem vágyom beszélni róla.
Nem vágyom beszélni róla,
csak annyit mondok: milyen szép, hideg ősz.

Gu Gan: 露 (Harmat)Gu Gan: 露 (Harmat)

Xing Qiji ebben a versben egy olyan finom „szójátékkal” – pontosabban „írásjegy-játékkal” – él, amelyet lefordítani nem tudunk, csak megmagyarázni. Ugyanakkor ez a játék a kulcsa ennek a versnek, sőt egyáltalán a kínai versnek.

A két versszak egy-egy hasonló hangzású szóra, chóu-ra, illetve qiū-ra végződik (kiejtve nagyjából cshó és cshjó). A második versszak végszava az „ősz” jelentésű 秋 qiū, amely a kalász 禾 és a tűz 火 képéből áll össze: ez a tarlóégetés évszaka. Az első versszak 愁 chóu végszavában az ősznek ez a jele áll a szív és az érzelmek 心 jele fölött, s azt jelenti: bánat, „ősz a szívben”.

A Tang-kor klasszikus költészete igyekezett kerülni ezt a túlságosan „lírai” szót; a Tang-kori költészet nagyszótára mindössze két előfordulását közli. A Song-korban népszerű versforma, a népdalokat imitáló ci azonban már gyakran aknázta ki a két szó hangzásbeli és „etimológiai” hasonlóságát, ahogy azt az általunk fordított versek közül Li Yunél is látjuk.

Ezt a maga korában már közismert játékot fordítja visszájára Xin Qiji, amikor azt mondja: fiatal korában még „a szívben lévő őszről” akart verset írni – pedig hol volt még attól, hogy igazán ősz legyen a szívében! S mire az lett – hogy mitől, arra az előző bejegyzésben már utaltunk – addigra eljutott oda, hogy már nem a „szívben lévő őszt” akarta leírni, hanem pusztán az „őszt”, amelyet már világosan látott, a maga szépségével és hidegségével együtt, az érzelmek 心 sallangjainak elhagyásával.

S ha ő – és a kínai költészet legjava – eljutott oda, hogy elhagyja ezeket, akkor miért akarja a fordító mindenáron, tolakodóan és töményen visszacsempészni bele a sajátját?

Wang Xuezhong: 白花齊放 (Virágozzék száz virág)Wang Xuezhong: 白花齊放 (Virágozzék száz virág)

4 megjegyzés:

tavannes írta...

Jaj! ez nagyon szép!
A nyersfordítás tökéletes,-bármi szépítgetés, műfordítás ártana neki.

(az meg már csak ráadás,hogy mennyire szíven talált ez a kicsi vers)

Studiolum írta...

Örülök neki. Én is egyre közelebb érzem magamhoz az évek múlásával.

tavannes írta...

Eszembe jutott az a fotó, amit még tavasszal a 'Boldog új évet Perzsia!' bejegyzésében ajánlott, mint linket, Sepideh blogját, ott találtam ezt:
http://www.flickr.com/photos/sepideh/414073450/.
Sokáig nézegettem a kép szerkesztését,hogy milyen bátran merte az üres teret belekomponálni, és hogy mennyire nem európai ez a szerkesztés.
Van egy kínai történet is erről, tegnap óta keresem, de még nem leltem rá.

Studiolum írta...

Egy kínai festő még bátrabban még nagyobb üres teret hagyna a madár mellett. Van is ilyen Song-kori festményem valahol, majd megpróbálom előkeresni.

„Az értelmezés tere.”