A Calatrava

Ma van Rotterdami Erasmus halálának évfordulója. Morus Tamás vértanúsága után, aki annyira szerette őt, Erasmus visszatért Freiburgból Bázelbe, amelyet annyira gyűlölt és szeretett: abba a Bázelbe, ahol kiadója, Frobenius 1521-ben lakást bocsátott rendelkezésére, hogy kényelmesen dolgozhasson; és abba a Bázelbe, ahonnét a protestánsok utcai zavargásai majd hatalomátvétele miatt végül 1529-ben kénytelen volt távozni. 1535-ben tért vissza csupán, meghalni, egy július 12-i napon, mint a mai, 1536-ban.

Erasmusnak a babona elleni harcában kitüntetett célpontot jelentettek a bajelhárító tulajdonságokkal felruházott képek. A Balgaság dicséretében külön megemlíti közülük a Szent Kristóf-képeknek tulajdonított védelmező hatást. A korabeli Európa-szerte elterjedt hagyomány szerint aki csak rápillantott, azt a szent képmása aznap megóvta a hirtelen haláltól avagy másnéven „a rossz haláltól”. Erasmus nem sokra tartotta ezt a hiedelmet:

„…Az ilyenfajta történetek pedig nemcsak az üres órák unalmát űzik el, de még hasznosak is, kiváltképpen a prédikátorok számára. Rokonok velük az olyan mesék, amelyek ugyan hiábavaló, de legalább vidám hiedelmeket terjesztenek, mint például azt, hogy aki a Polüfémoszhoz hasonló óriás, Szent Kristóf szobrára vagy képére rátekint, aznap nem hal meg…“ (A Balgaság dicsérete, 40)

Szent Kristóf gazdag ikonográfiájának egyik legmeghökkentőbb eleme az a keleti kereszténységből származó fenti képi formula, amely kutyafejjel ábrázolja őt. Louis Réau az Iconographie de l’art chrétienben azt írja, hogy az ábrázolás Szent Bertalan 6. századi gnósztikus Aktáiban gyökerezik, de talán az egyiptomi Anubisz-ábrázolás is hatással volt rá.


Az én városnegyedemben, írja Wang Wei, e hétvégén zajlottak nagy ünnepségek, mégpedig éppen Szent Kristóf pártfogása alatt.

A palmai Calatrava-negyed igyekszik újjáéleszteni a 70-es és 80-as évek fordulójának aranykorát, amikor a szabadság, a kulturális és szellemi sokszínűség és az utcai vidámság hangulata olyan mértékben járta át ezt a néhány utcát, mint Spanyolország kevés más helyét. Csak néhány hónapja jelent meg Jaume Franquesa Sa Calatrava mon amour. Etnografia d’un barri atrapat en la geografia del capital (Calatrava, szerelmem. Egy városnegyed etnográfiája a fővárosi földrajz csapdájában) című könyve, amely mélyreható áttekintést ad arról, milyen hatalmas változásokat okoztak a spekuláció és az ingatlanügyletek Palma e régi központjában. Nagyon intelligensen megírt könyv, mert a szerzőnek sikerült bejutnia a házakba, beszélnie a családokkal, meghallgatnia a szomszédok elbeszéléseit, feltárnia érzéseiket és kibogoznia ellentmondásaikat, és főként elkerülnie a leegyszerűsítés valamennyi kísértését. Azok az emberek, akik a könyv lapjain elénk lépnek, megélték a negyed teljes átalakulását, harcoltak a maguk igazáért, vitatkoztak egymással és a politikai és gazdasági hatalmasságokkal, s legfőképpen hosszú éveken át meg tudták őrizni az ünnepek és az utcai élet valódi folytonosságát. Manapság csöndes és valamiképpen szomorú a negyed.

Szent Kristóf ünnepének egyik hagyományos mozzanata, hogy a negyed bejáratát jelentő Santa Fe templom kapujában közszemlére teszik a szent ereklyéjét, amely annak idején megállította a pestisjárványt.



Szinte minden áthaladó autó – nem sok jár erre – megáll, hogy áldást kapjon, s melléje egy Szent Kristófot ábrázoló nyomatot, csekély adományért cserébe.



A templomban pedig ott van maga San Cristobalón, a „Hatalmas Kristóf”. Olyan hatalmas, hogy egy egész pálmafa a botja. A gyermek Jézus, hogy bebizonyítsa, valóban Őt vitte át a folyón, megparancsolta, hogy szúrja a földbe a botját, s az azonnal datolyától roskadó pálmafává vált.




Erasmus, ha itt élne, nagyon tudná szeretni és gyűlölni Calatravát.


10 megjegyzés:

G.d.Magister írta...

Ilyenkor egy kicsit sajnálom, hogy nem vagyok katolikus...

Petrus Augustinus írta...

Ez a hsz. :-) Fontos az őszinteség, ám Magister nostra, ne feledje; sosem késő!

Studiolum írta...

Egyfelől csatlakozom Petyához :) másfelől pedig azért a dolog történeti, szociológiai és esztétikai szépségének átélése a nem-katolikus számára is adott…

G.d.Magister írta...

noster, ha kérhetem... :) Egyébként meg, bármennyire is vonz néha a katolikus egyházban a hagyományok és szertartások mélységes kútja, én olyan oskolában tanultam, amelynek diákjai nem lesznek pápisták soha. Ez van. Pedig 4 nagyszülőmből három katolikus.

G.d.Magister írta...

Studiolum kolléga (olyan hülyén érzem magam, amikor megszólítok egy dolgozószobát), persze, átélhető, de azért mégis úgy lenne az igazi, ha az ember nem kívülálló, hanem bennfentes lenne... ez van, azért Genf meg Heidelberg sem kutya...

Studiolum írta...

Nem bizony, ezt jól tudom saját református felmenőim közvetítése révén. Éppen miattuk érzek egy olyan bennfentességet kívülálló létemre is a református egyházban, amilyenhez Neked is hidat jelenthet a katolikus rokonság. Azt hiszem, a lényeg az, hogy az ember akarja elfogadni és megismerni a másik társaságot, miközben ő megmarad annak, ami – és ezt rendszerint amazok is nagyra értékelik és befogadják az embert.

Csak kuriózumként egy eset: Kolozsvári unitárius papcsaládból származó idősebb hölgy mesélte, hogy olyan volt neki felnőttként megismernie a katolicizmust, „mint amikor az ember egy szép, méltóságteljes erdőben felnőve kilép a tisztásra, és először látja meg az égboltot”. Mindkettőt nagyra értékelte, nem is akart soha áttérni, de hívő unitárius létére naponta olvassa a zsolozsmát.

Petrus Augustinus írta...

Hopp, hehe, természetesen 'noster', régen volt az a latin alapvizsga... Bár kétségtelen, h a világhálón át nem ismerhetem az Ön nemét. :-)

„mint amikor az ember egy szép, méltóságteljes erdőben felnőve kilép a tisztásra, és először látja meg az égboltot”

- na ez gyönyörű, azt hiszem ez remek összehasonlítása a katolicizmusnak és a protestantizmusnak.. >) már ha az unitáriust egyértelműen be lehet kategorizálni a protestáns egyházak közé, én úgy gondolom, h ez megengedhető.

Studiolum írta...

Ej, Petya, ne mosdasd a szerecsent, mert csak egyre feketébb lesz :) Ha nem is ismernéd a Magister nevét és nemét a Laudatorról, amit kötve hiszek, a „magister” akkor is csak hímnemű lehet, hiszen van nőnemű párja, a magistra!

Az idézetetet tényleg szép volt annak idején hallani. Ami viszont az unitarizmus besorolhatóságát illeti a protestáns egyházak közé, abban nem vagyok biztos. A legtöbb hagyományos protestáns egyház nem tekinti őket protestánsnak, sőt még kereszténynek sem (hiszen épp a „Christianus” szóban rejlő „Christus”-t utasítják el), az amerikai ágazat pedig önmagát sem tekinti kereszténynek.

Petrus Augustinus írta...

Valóban! Tényleg régen volt az a latin alapvizsga... Magister noster, mea maxima culpa.

Petrus Augustinus írta...

post scriptum: A Laudator blogot meg természetesen ismerem, olvasom. :-)