Elvtárs, az élet nem olyan szürke

A Карнавал цветов („A színek karneválja”) című film technikai és történelmi szempontból egyaránt kuriózum. 1935-ben forgatták a Szovjetunióban a hazai fejlesztésű színes filmtechnika bemutatására és propagálására. Számos korabeli kísérleti eljáráshoz hasonlóan ez is különbözik a mai színesfilm-eljárásoktól, minthogy a ma széles körben alkalmazott három színnel szemben csupán két színt használ. A szovjet rendszer által kiválasztott két szín az alábbi színmintán látható ragyogó cinóbervörös és a türkizkék volt.


A Карнавал цветов mint „demó” megengedhette magának, hogy ne törődjék a narratíva problémájával, hanem ehelyett az új eljárás bemutatására koncentráljon, mégpedig olyan módon, ami hangsúlyozza erősségeit és minimalizálja gyengeségeit. Egyszersmind példákkal szolgál az új technikának a szovjet filmipar kontextusán belüli lehetőségeire is. A filmet négy önálló опыты („tanulmány”) alkotja, köztük egy dokumentumfilm a május 1-i felvonulásról a Vörös Téren valamikor 1935 körül, egy amatőr népitánc-együttes bemutatója, és egy híradó a rekordtermésről a szovjet-grúziai narancsültetvényeken.

A projekt vezetője Nyikolaj Ekk (né Ivakin) volt, a négy évvel korábbi Путевка в жизнь („Út az életbe”) című film rendezője, amely egy másik technikai újítást jelentett: ez volt az első szovjet hangosfilm. A figyelemreméltó film magával ragadó és tragikus cselekménye az 1930-as évek szovjet szociális programjának egyik szálát dolgozza fel, amely az otthon nélküli tizenéves csavargókból igyekezett példás szovjet állampolgárokat nevelni, a filmben egy egykori kolostorban berendezett munkáskommunában. A történet egyik főszereplője egy mari fiú, Musztafa, akinek élete, mielőtt Moszkva utcáin begyűjtötték volna, apró lopások, csalások és erőszakosságok sorozatából állt. A cselekmény folyamán fiatal utcai huligánból a szovjet eszmények kimagasló képviselőjévé, s a film végére ezen eszmények vértanújává válik. A film találékonyan kerüli el a népbutító ideológiai csapdákat a ragyogó és meggyőző karakterek előtérbe helyezésével, akiknek sikereit és hibáit a nem hivatásos fiatal szereplők ügyesen és meggyőzően alakítják, több mint egy évtizeddel megelőlegezve az olasz neorealizmus szellemét. A film a Szovjetunióban és külföldön egyaránt hatalmas sikert aratott.


A törénet folyamán Musztafa mosdatlan utcai csirkefogóból…


…a szocialista eszmények védelmezőjévé alakul át.

Nyugaton az 1920-as évek végén a filmhez szinkronizált hang megjelenése egyfajta várakozást ébresztett az ez után következő újabb „nagy durranás” iránt, s ez vezetett a színes filmmel, széles vászonnal és sztereoszkópiával (háromdimenziós filmmel) folytatott első kísérletekhez. Színes filmeket ugyan már a némafilmek korában is készítettek, de a hangosfilm új érdeklődést támasztott az új technikai megoldások iránt. A mozgófilmek „realizmusának” és elevenségének növelésére tett minden kísérletet megfelelőnek tartottak a jegyeladás növelésére, bármilyen szegényes volt is e gyakran bájos, ám primitív alkotások realizmusa. Ekkoriban forgatta Abel Gance francia rendező is a maga látványos és ünnepelt szélesvásznú „polivízióját”, a Napoléon vu par Abel Gance-t. Az ezt követő kísérletek közül csak néhány, véletlenszerűen kiválasztott színes filmet említünk meg.

Chester M. Franklin The Toll of the Sea című filmje (1922) az amerikai kétszín-alapú színes film egyik korai példája, a főszerepben Anna May Wong amerikai kínai színésznővel.


1926-ban a brit közönség láthatott egy, az angol vidéki táj szépségeit bemutató rövid útifilm-sorozatot The Open Road címmel (Claude Friese-Greene), ugyancsak kétszín-eljárásos alapon.


Fejős Pál magyar rendező már amerikai stúdióban dolgozva illesztett be egy rövid, kétszín-alapú zenei betétet Broadway című 1929-es hangosfilmjébe.


A filmek mai megítéléséhez figyelembe kell vennünk, hogy a színek még a filmek helyes tárolása esetén is közismern elváltoznak az idők során. Amellett igen vitatott, hogy a filmről videóra, majd a videóról digitális fájllá – illusztrációink forrásává – történő konvertálás milyen mértékben őrzi meg a színhűséget. A korabeli nézők minden bizonnyal sokkal élesebb és tisztább, s a valóság színeit hűbben visszaadó képeket láthattak.


A Карнавал цветов-ban nyilvánvaló az ideológia jelentősége: a korai színesfilm a Szovjetunió technikai fejlettségéről tanúskodik, s újabb mérföldkövet jelent az országnak a világ élvonalába emelkedésében. S a legtöbb szovjet filmhez hasonlóan feladata részben a hatalomnak való hízelgés volt. Vessünk egy pillantást ezekre a képekre a május 1-i felvonulásról a Vörös Téren:



Talán nem látszik első pillantásra, de a lovak vörös lábszárvédőt viselnek.


Látják már a tematikus szálat? Nyilvánvaló, hogy legalábbis a színek megválasztása ideológiailag kifogásolhatatlan volt.

Lássuk a további képeket. Az alábbi képsorok alatt a Все выше („Egyre magasabbra!”) című induló akkordjai hallhatóak.


Авиамарш (Авиационный марш военно-воздушных сил РККА) „Все выше!” („Egyre magasabbra!” A Vörös Hadsereg légierejének indulója). Zene: J. Hajt. Szöveg: P. German (1926). Énekli: Jevgenyij Kibkalo, 1958


A szovjet kétszín-alapú film képes volt megfelelő barna szín visszaadására…


…kellemes zöldekre…


…és nézzék csak ezeket a testszín-árnyalatokat!


A film újranézésekor valami különöset vettem észre. Az alábbi felvétel legnagyobb részében a bal alsó sarokban látható férfi csak a felvonulást figyeli; azt hinné az ember, csupán egyvalaki a bámészkodó tömegből.


Ám egyszerre csak hirtelen megfordul, s lendületesen int az operatőrnek, nyilvánvalóan hogy hagyja abba a felvételt.


Az alábbi képen, úgy tűnik, szóbeli utasítást ad ugyanerre, s a felvétel itt is hirtelen megszakad.


Egy orosz életrajzi szájt alábbi fotója igazolni látszik, hogy a felvétel sarkában látható férfi maga Nyikolaj Ekk, aki utasítást ad operatőrének, mikor kezdje és mikor állítsa le a felvételt.


Alább a többi „опыты”-ből vett további példákat látunk. A képekből egyfajta nosztalgikus derű árad, mintha a korabeli világ éppolyan egyszerű lett volna, akárcsak ez a kétszín-modell. S mint látjuk, ha olykor nem is adják vissza hűen a színeket, legalább egyfajta kellemes hatást sikerül kelteniük.

A „Néptánc”-ból:


És az „Ősz Délen” tanulmányból: