Kötélpályák


Az egykori szovjet turizmusnak különösen népszerű és emblematikus eszköze volt a kötélvasút. Ahol a kedvelt üdülőhelyek környékén egy-egy hegy magasodott, ott előbb-utóbb megjelent a kötélpálya, a szovjet ipar emlékműve, egyszerre nyújtva a természet leigázása, a fogyasztás, és az anyagi világ fölé emelkedés, egyfajta materializált és engedélyezett misztika illúzióját. Jaltában mindjárt kettő is épült, mindkettőt ki is fogjuk próbálni. Az egyik az, amely a tengerparton mindjárt 1200 méter magasra emelkedő Aj-Petri, Szent Péter hegyére röpíti fel a turistát, szédítő látványt kínálva a városra és a tengerre. A másik, amely közvetlenül a korzóról visz fel a város közepén álló Darszan-hegyre, az 1989-as Asszá-nak, a szovjet rendszerváltás kultuszfilmjének kulcsjelenetében kapott szerepet: a szerelmesek erre szállva emelkednek a fojtogató szovjet valóság és saját félelmeik fölé, miközben fehangzik a 80-as évek végének legvarázslatosabb dala, az Arany város, amelyről részletesen is írtunk. Az Assza egykori nézői számára a kötélvasútra szállni időutazást is jelent: huszonöt év alatt a színhely nem sokat változott, talán csak az Alekszander Nyevszkij-székesegyház kupoláját aranyozták újjá.


rope1 rope1 rope1 rope1 rope1 rope1 rope1 rope1 rope1


Akvarium: Город золотой (Arany város). A Moszfilm újabban nem engedélyezi a videó beágyazását, de ezt a dalt föltétlenül a filmből való videóval együtt érdemes hallgatni. Szövegét és fordítását lásd itt.

A szovjet kötélvasút leglátványosabb megvalósulása azonban egy olyan városhoz kötődik, amely egyáltalán nem arany, s amely turistát a maga idejében hírből sem ismert, de még ma sem könnyű eljutni ide. Chiatura városa a grúz Imereti tartományban a maga idejében nemcsak a Szovjetunió, de a világ mangántermelésének legfőbb forrása volt. A mély kanyonban fekvő város szűk belső részét teljesen betölti a mangánbánya és a sztálinbarokk városközpont, s a munkásokat a sziklafalak tetejére épült lakótelepekről valamikor kötélvasutak bonyolult hálózata szállította le ide és vissza. Az elöregedett kötélpályák közül tizenhét még ma is működik, olyan poszt-apokaliptikus dimenzióját kínálva a kötélvasút mint a szovjet ipar emlékműve szimbolikájának, amelyre az építők a mangánbányák fénykorában valószínűleg nem gondoltak. Ezekről már korábban is volt fotóriport az orosz Livejournalon, de Amos Chapple-nak, a kiváló új-zélandi fotósnak az Atlanticban néhány napja megjelent képei sokkal drámaibban hangsúlyozzák ezt a dimenziót.


rope2 rope2 rope2 rope2 rope2 rope2 rope2 rope2 rope2 rope2 rope2 rope2 rope2 rope2 rope2 rope2

Érdekes módon éppen Chiatura mellett áll az a pálya is, amely a szovjet kötélvasút másik jelképi értékét, a felemelkedéshez metaforikusan társított emelkedettség élményét maximalizálja. A Katskhi-szirtnek már romantikus megjelenése is fennkölt asszociációkat ébreszt, így nem csoda, hogy Maxim atya kamaszkorától kezdve – „amikor még itt italoztunk barátaimmal a környező hegyekben” – arra vágyott, hogy egyszer majd magányos oszlopszentként ennek tetején élhessen. Hosszas vargabetűk után – „részegeskedtem, drogdíler voltam, meg minden” – végül is megvalósította ezt az álmát. A test szükségleteit a kényelmesen berendezett cella és a lenti kolostorban élő szerzetesek által kötélvasúton rendszeresen felküldött táplálék, a lélek emelkedettségének szinten tartását pedig a páratlan kilátás szolgálja. „Idefönn, a csöndben érezni igazán Isten jelenlétét”, mutat rá Maxim atya elégedetten a misztika gyors útjára. A grúz turisztikai hivatal pedig, hogy ezt a spirituális élményt minél több érdeklődőhöz eljuttathassa, személyszállításra is alkalmas kötélvasút építését tervezi a völgyből a szirti remetelakhoz.

rope3 rope3 rope3 rope3 rope3 rope3 rope3 rope3 rope3 rope3 rope3 rope3


A fenti képek ugyancsak Amos Chapple munkái. A szikláról azonban orosz fotóbloggereknél, például masteroknál vagy cyxyminál is találni jó sorozatokat. A travelgeorgia.ru ismeretlen blogszerzőjének pedig magával Maxim atyával is sikerült találkoznia, aki gyakran leereszkedik társaséletet élni a kolostorba:

„A kolostorba érve hajdinakásával kínáltak, három pohár »Odessza« borral, s azt mondták, ha végleg le akarok itt telepedni, bármikor szívesen látnak. S aztán egyszer csak megjelent Maxim atya is, akit sikerült az alábbi képen megörökítenem a történelem számára. Két-három udvarias kérdést tett fel nekem. S ezután valami nagyon különös dolog történt. Összeszedelőzködtem, s a kijárat felé indultam. Két fiú elkísért, s a kapuban átadtak nekem 10 larit (kb. 5 dollárt). »Maxim atya kérte, hogy adjuk át neked«, mondták.

Titokzatos. Szívesen beszéltem volna vele egy kicsit erről a hosszú és rettenetes útról. De hát végül is nem beszéltem. Az ő szemszögéből banális turista lehettem csupán, nagy fényképezőgéppel.”



A Krím atlasza


Minthogy a Krímről, Európa egyik leggyönyörűbb vidékéről Ukrajnán és Oroszországon kívül szinte semmilyen irodalom nem hozzáférhető, ezért utazásunkra való felkészüléshez felrakok ide néhány hasznos anyagot. Kezdem a Krím részletes térképével. A két áttekintő térképre kattintva a teljes félsziget egyes szelvényei (3-16.) 1:300.000 arányban, a turisztikailag legérdekesebb déli partvidék szelvényei (17-23.) pedig 1:60.000 arányban nyílnak meg külön ablakban. A 3-16. szelvényeken piros csillaggal és felirattal jelzik a legfontosabb műemlékeket és természeti látványosságokat. Hamarosan elkezdem itt alább úgy is feltenni az egyes szelvényeket – a legizgalmasabb 14-15-16-tal, utazásunk fő helyszínével kezdve –, hogy a piros csillagok fölé menve lebegő ablakban jelenik meg képük és rövid leírásuk. Ezt követik majd a Krím városainak térképei. Nézzenek vissza.

A Krím-félsziget térképszelvényei

A Krím városai


Jöjjön velünk a Krímbe!


Október 27. és november 3. között (vasárnaptól vasárnapig) új útra hívjuk olvasóinkat, a Krím-félszigetre, az egykori orosz birodalom egyik leggyönyörűbb vidékére és legelegánsabb üdülőhelyére. Budapestről repülővel, kijevi átszállással érkezünk Szimferopolba, az autonóm Krím fővárosába, s két központunkból, egy bahcsiszaraji hagyományos tatár és egy jaltai orosz családi panzióból egy hét alatt autóbusszal járjuk be a műemlékekben és lenyűgöző természeti szépségekben egyaránt gazdag, és etnikailag sokszínű félszigetet. Bejárjuk a tatár Bahcsiszarajt, megnézzük a káni palotát, felkeressük a történelmi barlangvárosokat, Csufut Kalét, a karaita zsidók fővárosát és középkori temetőjét, Eski Kermant, a tatárok egykori hegyi központját, és Mangupot, a krími gót királyság székhelyét. Ellátogatunk az orosz haditengerészet kikötőjébe Szevasztopolba, megnézzük az egykori titkos tengeralattjáró-bázist, a krími háború színhelyeit, a genovaiak balaklavai várát, a cári család fogadalmi kápolnáját a tengerparti Forosz fölötti hegyen, és a görög Kherszonészosz romjait, az orosz kereszténység szülőhelyét. Elzarándokolunk a többnyire bizánci alapítású, s a 19. században megújított kolostorokhoz, Inkermanhoz, Mangup barlangkolostorához, az Elszenderülés barlangkolostorhoz, Szent Kozma és Damján hegyi búcsújáró kolostorához, az örmény Szent Kereszt-kolostorhoz. Meglátogatjuk a cári család és az orosz arisztokrácia nyaralópalotáit a déli tengerparton, a miszhori Voroncov-palotától a jaltai Livadia-palotáig, amelyben az 1945-ös konferenciát is tartották. És sokat kirándulunk a hegyekben, a Demerdzsi bazaltorgonáitól a tengerparton 1200 méter magasra emelkedő Aj-Petri (Szent Péter) hegyén át a karadagi természetvédelmi terület tengerparti sziklaképződményeiig.

Az indulásig még számos bejegyzéssel igyekszünk részletesen is bemutatni a félszigetet folyamatosan bővülő Krím gyűjtőposztunkon.

Tervezett költség: 140 ezer forint, amely magában foglalja a szállások, az autóbusz és az idegenvezetés költségét. Végleges jelentkezési és befizetési határidő: augusztus 29, csütörtök. A költség nem tartalmazza a repülőjegy árát, amely most, ha időben vesszük meg, csupán kb. 50 ezer forint oda-vissza (ezért is hirdetem ilyen közelire a végleges jelentkezési határidőt). Jelentkezni a szokásos wang@studiolum.com címen lehet, ahol további információkkal és részletes programmal is szolgálok majd.



Bartók Béla: Román népi táncok

Bartók Béla fonográffal népdalt gyűjt szlovák parasztoktól Zobordarázson (ma Dražovce néven Nyitra külvárosa, Szlovákia), 1907

Bartók Béla 1909-ben kezdett román népzenét gyűjteni Belényes környékén ottani román tanár barátja, Bușiția János biztatására. A gyűjtést a következő évben, majd 1912-13-ban is folytatta, több alkalommal más-más kelet-magyarországi román vidéket bejárva. A gyűjtött anyag alapján írta meg 1915-ben zongorára Román népi táncok című darabját, amelyet belényesi barátjának ajánlott. Ebből 1917-ben zenekari változatot is írt, majd 1925-ben Székely Zoltán készített belőle nagy sikerű hegedű-zongora átiratot.

A mindössze öt-hat perc hosszú darab hat tételből, hat önálló táncból áll. Az 1. Jocul cu bâtă (Bottánc) címűt két mezőszabadi cigánytól – egy hegedűstől és egy brácsástól – gyűjtötte, a 2. Brâul („Öves”) körtáncot és a 3. Pe loc (Topogó) páros táncot egy egresi furulyástól, a 4. Buciumeana (Bucsonyi tánc) háromnegyedes üteműt bucsonyi cigány hegedűstől, az 5. Poarga românească-t (Román polka) belényesi román hegedűstől, s a 6. Mărunțelul (Aprózó) gyors páros táncot ugyancsak Belényesről.


A darabnak több száz felvétele hozzáférhető a neten. A feszes alapritmuson belüli ritmusképletek bonyolultsága és változatossága, a más-más hangulatú táncok gyors váltakozása, a kelet-európai és még keletiesebb dallamok sokféle adaptációt ihlettek, a magyar zeneszerző román táncait számos kultúra és nép érezte magáénak. E változatok révén szinte olyan vándordallammá vált, mint az a korábban hallott oszmán dal, amelyet Anatóliától a Balkánon át a Földközi-tengerig minden nép a magáénak ismer. E változatok közül mutatunk be most néhányat.

Vázsonyi Bálint és Oliver Colbentson

Az eredeti zongora-változat Vázsonyi Bálint (1936-2003) előadásában, éppolyan energikusan, amilyenek az eredeti táncok lehettek.


A hegedű-zongora átirat Oliver Colbentson (1927-2013) és Erich Appel hasonlóan erőteljes előadásában.

A Rajkó cigányzenekar, Budapest, 2004

A Klezmer All Star Clarinet Gang, 2006. A mandolinos, Avi Avital feldolgozása

Az olasz Atem Saxophone Quartet, Civitanova, Marche, 2011. augusztus 20.

A Macedonia Clarinet Quartet

Az argentin Brian Caballero bandoneonon (tangóharmonikán)

Liu Fang (pipa = klasszikus kínai lant) és Michael O’Toole (gitár). Waterford Cathedral, 2008. szeptember 29.

Ma Xiaohui (erhu = klasszikus kínai kéthúros hegedű) és Tim Ovens (zongora). Sanghai


Az olasz Ottomanìa rézfúvós zenekar eredeti megoldásokkal teli változata, Róma, Palazzo Barberini, 2011. június 19. (A YouTube nem engedélyezi a videó beillesztését, azt itt lehet megnézni.)

Két távol-keleti csodagyerek-felvétel, Koreából (Shin Sihan, hegedű, Jan Hoitjink, zongora) és egy nyolcéves japán lány (szóló zongora), akik mindketten zseniális érzékkel interpretálják e távoli kultúra darabját


És végül egy nagyzenekari változat a Zeneakadémián az Óbudai Danubia Zenekar előadásában (vezényel Héja Domonkos), ahol a Muzsikás együttes tagjai az egyes tételek előtt előadják az eredeti népi változatokat is a saját díszítéseikkel. Az első videó a Muzsikás bevezetője az első két tétellel, a második a nagyzenekari változat a többivel.



A táncok Bartók eredeti fonográf-felvételein a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének archívumából. Köszönet az eredeti feltöltőnek és Kip W-nek, aki felhívta rá figyelmünket.

BBC News

A BBC Culture Best of the Web mai vezető híre: a Wang folyó versei.




• BBC: The Ancient Origins of the Starbucks logo
• A Wang folyó versei: Az eredeti bejegyzés

A zsidók órája


Írtunk már róla, hogy a firenzei Szent János keresztelőkápolna keleti homlokzatát szegélyező, egykor vörös, mára megfeketedett porfír oszlopokat a pisaiak hozták el ide Madina Mayūrqa 1115-ös kifosztása után. Ez a rendkívül kevés emlék egyike, amely megmaradt ama szépséges város muszlim építészetéből, amelyről Ibn al-Labbâna így írt:
Ez a város a galambtól kapta nyakékét
   a páva öltöztette fel tollaival,
kútjainak vize olyan, akár a bor
   és udvarai mint a serlegek.
A firenzei Duomo látogatói közül valószínűleg nem sokan tudnak ezeknek az egykori hazájuktól ugyancsak távol került oszlopoknak az egzotikus eredetéről.


Hasonlóképpen aki megáll a palmai városháza előtt, s feltekint a homlokzatot uraló órára, amely hajszálpontosan szólaltatja meg az órákat jelző harangokat a városháza tetejéről éppen csak leselkedő harangtoronyban, valószínűleg nem ismeri eredetének legendáját, az egyik legkülönösebb legendát azok közül, amelyeket a Mallorcán megtelepedett zsidókról terjesztettek:

Post destructionem Hierusalem, tempore Helii Adriani […] Quo tempore omnes maiores rabini iudeorum docti in Legi mosayca appicuerunt cum suo navigio Maioricis cum horologio quod tenebant Hierosolimis, quod est hodie in turri Maioricarum que dicitur Horarum, quam post conquistam Maioricarum per regem Jacobum effectam christiani edificaverunt iungendo et campanam quam antea iudei non habuerunt.Jeruzsálem elpusztítása után, Aelius Hadrianus idejében […] a zsidóknak a mózesi törvényben járatos legkiválóbb rabbijai valamennyien hajóra szálltak, s Mallorcára jöttek ama órával együtt, amely a jeruzsálemi [templomban] volt, s amely ma az Óratoronynak nevezett mallorcai toronyban van. Ezt a keresztények azután emelték, hogy Jakab király meghódította Mallorca szigetét, s harangot is helyeztek el benne, amely a zsidóknak korábban nem volt.

(G. Llompart és J. Riera i Sans, szerk.: „La Historia de Sancta Fide Catholica de Benet Espanyol (1548): la primera història dels jueus de la Ciutat de Mallorca”, Fontes Rerum Balearium, III (1979-1980), 141-194.)

Azaz, ahogy Benet Espanyol írja a Historia de Sancta Fide Catholicá-ban (1548), az órát nem más, mint a Hadrianus császár idejében, Jeruzsálem pusztulása után menekülő legnagyobb rabbik hozták magukkal a jeruzsálemi templomból, a Mediterráneum egyik végéből a másikba, új hazájukba, Palmára. A szerző egészen pontosan arról az óráról beszél, amely az ő idejében még a domonkos kolostor és templom Victoria-kápolnája mellett álló Óratorony tetején mutatta az időt. A kolostort a zsidó negyed szélén, az 1231-ben I. Jakab által a helyi zsidóktól kisajátított telkek és épületek helyén emelték, s 1837-ben rombolták le, értelmetlenül és nagy sietséggel, csupán néhány nappal azelőtt, hogy Madridból megérkezett volna a lebontását megtiltó határozat. Az Óratorony még néhány évig állt, ám egyre rosszabb állapota miatt 1849-ben tanácsosnak látták lebontani, s régi harangját az órával együtt a városháza homlokzatára áthelyezni. Az óra az 1849-es évszámot viseli, ám a jelenlegi szerkezet valójában 1862-ből való: ekkor váltották fel a régit a Párizsból hozott újjal, amely azóta is pontosan mutatja az időt.

A Szent Domonkos-templom és az Óratorony környéke Antonio Garau Palma-térképén (1644) (nagyítás). María Barcelónak a Bolletí de la Societat Arqueològica Lul·lianá-ban (n. 68, 2012, 27-33.) nemrég megjelent tanulmánya részletesen áttekinti az óra és az Óratorony viszontagságait a középkorban: „Notes sobre la Torre de les Hores i el rellotge de la Ciutat de Mallorca”.

A legendás óráról és a tudós rabbikról semmi többet nem tudunk. Annyi biztos csupán, hogy 1385-től vagy 1386-tól kezdve jelezték haranggal a nappal és az éjszaka óráit (majd a negyed- és félórákat is) itt, a város legmagasabb pontján. Minthogy a harangot egy Pere Figuera nevű ezüstműves öntötte, majd 1512-től kezdve egy másik Figuera, Bartomeu gondozta az órát, aki fiának is átadta hivatalát, ezért a harangtornyot mindmáig „En Figuera” – „a Figuera” – néven emlegetik a városban. 1680-ban a harang megrepedt, s újjá kellett önteni: ez az, amelyet mindmáig hallunk. Az órát ma Pere Caminals mester kezeli, Wang Wei nagyanyja nővérének unokaöccse, s jeles palmai órások fia, unokája és dédunokája.



Beginning of a beautiful friendship

A német Polizeidivision két tagja tüzet ad a francia hadsereg hadifogoly néger katonájának,
Párizs, 1940 május

Mao Ce-tung és a Dalai Láma kezet szorítanak a Kínai Népi Küldöttek Első Kongresszusán,
Peking, 1954